Na ez se jutott még soha eszembe Barbaro hallgatás közben. Amúgy ők is fantasztikus zenekar, volt szerencsém többször látni őket még a hőskorban, a 90-es évek elején, hihetetlen zenészek. Jorgosz is Both Miklós is a szakma csúcsa.
Hasonlóképp vélekedek, végül kétszer is elolvastam. A könyvben ajnározott Kérdőjel zenekarral kapcsolatban van valakinek valamilyen élménye? A youtube-on fellelhető videók alapján mintha egy kicsit elfogult lett volna a könyv szerzője.;)
Annyit emlegettétek a Yest, elővettem pár lemezét. Tudom, ez most olyan, mintha rácsodálkoznék arra, hogy milyen szép kék a szép kék ég, de a Relayeren pl. a Deliriumban mi a jó atyaúristen zajlik??? Teljesen ufó az egész. Pedig messze nem a Yes a kedvenc zenekarom abból a korszakból, de ez mesés. Igaza van az alant írónak, ilyen zenék sosem lesznek többet, kár is keresgélni.
A Shatter All Accord az egyik legjobb "újkori" prog album, kicsit olyan, mintha a VDGG és a Crimson összeállt volna 2011-ben egy kis zenélésre. A Rogue instru részeinél rendesen kell fogni a karfát. De a többi albumuk is nagyon jó, és Matthew Parmenter szólóalbumai is minimum egy próbálkozást megérdemelnek.
Nekem úgy tűnik, amit keresel nem nagyon találhatod meg. A 1970-es évek ugyanúgy elmúltak, mint pl. a swing korszak, vagy a Barock. Azok a művek amik a kor (egyik) stílusában akkor nem születtek meg, már nem is fognak.
Épp úgy, ahogy ma már képtelenség újabb Sörgyári capricciót forgatni, akkor is, ha számos Hrabal mű van még, ami nem lett megfilmesítve, és az egykor el nem készült barlangrajzokat sincs értelme pótolni.
Ami a legtöbb lehet, az a kor zenei értékei közé tartozó, rövid ideig (néhány év, kb 70-73 a fénykor) kétségtelenül haladó szellemiségű prog. zenekarainak örökségéből a haladó, saját hang megtalálására törekvő hozzáállás átemelése. Ez a törekvés azonban ma már más eredményt fog hozni - erre írtam példákat.
Az általad keresett jellemzők leginkább talán Roine Stolt (Flower Kings) több kísérletében jelennek meg, legutóbb a Jon Andersonnal készített Invention of Knowledge produkcióban. A lemez szerény közönségsikert ért el prog berkekben is. Én speciel szeretem, a Yes Tales lemezére emlékeztet.
(King Crimson - In The Court Of The Crimson King (40th Anniversary) DTS HD Master Audio 2009 Surround Mix 2009 Stereo Mix 2004 Stereo Master Mix Additional Content The Alternate Album)
Egyrészt szerintem a Court a világ legjobb lemeze. De tényleg. Másrészt még ennek tudatában sem adnék ki egy forintot sem az ilyen kiadványokért. Nem érdekelnek a mono single remixek és hasonlók. Remaster? Annak a lemeznek? Minek?? :) Úgyhogy rossztól kérdezed :)
Na, ez az, épp ezen vagyok, hogy ilyeneket találjak! :)
Az In The Court...-nál a 2009-es, 40 éves jubileumra kiadott, 5 CD-s verziót érdemes bezsákolni a remaster és egyéb csemege miatt, vagy ezek sokat nem nyomnak a latba? (A Pincében rendelhető belőle kb. nyolcféle kiadvány tizenezrekért, szóval nem egyszerű a képlet...)
Amúgy a King Crimson-debüttel úgy vagyok, hogy szerintem onnan datálható a tradicionális prog rock kialakulása, ők ugyanis mindenki mást megelőztek vele: '69-ben mind a Yes, mind a Genesis még csupán tábortüzes "tinglitanglit" tolt, bár a Floyd addig kinyomott 3 lemezt is, talán az Ummagumma lehet még a vetélytársa ebben a "versenyben". (Mondjuk, azt gondolom, a Court letisztultabb, kiérleltebb annak ellenére is, hogy bemutatkozás.)
Most bukkantam rá a Maudlin of the Well nevű zenekarra (melyből később a Kayo Dot alakult), a Bath c. lemezüket hallgattam meg eddig többször. Az akusztikus részeknél nekem eszembe jutott a King Crimson, érdemes próbát tenni vele.
"Nos, a Nursery/Selling-korszakos Genesishez, a King Crimson-debüthöz vagy a Close/Relayer/Tales-érás Yeshez hasonló, "mesélős", kifejtős, epikus prog rock bandákat hajkurászom"
Ha találsz ilyenből színvonalasat, azonnal szólj, lécci :D
Azt én is! Szegény Piotr elvesztése bizonyára rányomja a bélyegét a hangzásra/hangulatra, pedig már az előző is elég melankolikus lett. Jók a lengyelek death metalban és progban egyaránt. :)
Nos, a Nursery/Selling-korszakos Genesishez, a King Crimson-debüthöz vagy a Close/Relayer/Tales-érás Yeshez hasonló, "mesélős", kifejtős, epikus prog rock bandákat hajkurászom, ezekhez képest Wilson kicsit más világot képvisel, persze nem minőségben (a zseniális The Raven That Refused... szólója mondjuk nyomokban tartalmaz efféléket). A Haken meg szerintem a Yes-áthallások ellenére is közelebb áll a Riverside/DT-féle heavy proghoz; a Beardfish jammelősebb, elszállósabb, keményebb hangvételű, inkább Astra/Hypnos69-vonal, ha jók a radarjaim. A The Tangentet pedig ezer éve nem hallgattam, de amennyire emlékszem, ők valóban olyanok, amiket keresek.
Egyébként, még ha úgy is tűnhet, eszem ágában sincs kukacoskodni, csak hát konkrétan a kb. '69-75-ig tartó - javarészt - angolszász iskola mai, fiatal képviselői után halászgatok a zavarosban, és bizony nem egyszerű az élet. :)
Tényleg jól jön minden ajánlás (műfajtól függetlenül), lesz miből csemegézni, kösz mindenkinek!
A kanadai Mysteryvel is érdemes lenne egy próbát tenned (ha még nem ismered)! Leginkább az anno Yes-énekesként is funkcionáló Benoit Daviddal készült anyagokat ajánlom - de a Delusion Rain is kiváló.
Akkor hagyd, a Diagonal sem biztos, hogy az, amit most keresel (talán az Anekdoten sem). Valóban, számomra minden zenekar közül a Crimson az első, szerintem ők közelítették meg leginkább a tökéletességet a "könnyű"zenében. Ezért is szimpatikusabbak a rájuk emlékeztető zenekarok. Hát, az ő hangzásuk éppenséggel távol áll az "archaikus-ódon szimfo-progtól" :), sokkal közelebb a jammelős zajokhoz. Amikor viszont szép, akkor tiszta és gyönyörű.
Mondjuk én azt a fajta sterilitást, ami pl. a lentebb dicsért Unitopiát is jellemzi, sosem szerettem, tökéletesen felmondják a Genesis-leckét, még egy Gabriel-hasonmást is sikerült beszerezniük, csak az innovációt nem hallom a zenéjükben. De ez legyen az én bajom.
Az Astra The Weirding-je isten, ám ők is meg a Hypnos is inkább retrós, jammelős pszichedeliában utaznak, és ez tök jó, de koszosabb, zajosabb, "hallucinogénebb" a hangzás, mint az archaikus-ódon szimfo-prog esetében. Ami mondom: egyáltalán nem baj. Az Anekdotent rég hallgattam, akkor tetszett (egyedibbek voltak az átlagnál, úgy rémlik), a Diagonalt viszont abszolút nem ismerem.
Amúgy meg az olasz prog metalos Astra is egész jó, csekkold le! :)
Az olasz-vonallal próbálkoztam valamikor 20 éve, ám pont a nyelv(ezet) miatt hasalt el nálam. Pedig bírom a népet focistul, pizzástul, kultúrástul stb. Na, de akkor adok neki még egy esélyt, hátha 20 év alatt én is kellőképp beértem. :)
És persze Van Der Graaf Generator, ha jól látom senki nem említette, lehet, hogy nálad is kimaradt? Plusz a rengeteg Peter Hammill szólóalbum, még a legrosszabbak is simán jóra hallgathatóak.
