szerintem egy zászlóábrázolást ez esetben elfogadhatunk korhünek/hitelesnek, mert befaragni nem lehet túl nehéz egy zászló alapfelépítését (csíkok, osztások, ilyesmi).
Mintha elkerülte volna a figyelmedet a tény, hogy ez a topik egy tegnapi cikkre reagál. Lehet, hogy vannak fontosabb kérdések is, arra van sok más topik.
Összefüggnek a dolgok. Mert balról az egyetlen ütős válasz a kérdésedre, hogy meddig lehet még kizsigerelni a népet, hogy fasiszta nyilas vagy. Ez bevált a Rákosi, majd a Kádár korszakban is, és többé kevésbé jól müxik ma is. Elvégre komoly tapasztalattal rendelkező médiamunkások alkalmazzák.
Ha az árpádsávos zászlót csak a szélsőjobb, alkalmanként zsidózó csoporjai lengetnék, akkor jogos volna a nyilas zászlónak tekinteni. Ma már azonban már a fél ország lengeti az elkúrást dicsőitő ballib médiaterrorral való szembenállását jelképezendő.
Az Auriflamma, mint írod, keresztrúdról csüngött le.
A pénzérmén lévő zűszló nem keresztrúdról csüng le. Valószínű, hogy a lándzsán a római bojtos zászló van, a sávokkal lehet, hogy a zászló redőit, vagy a zászló mellé kötött szalagokat ábrázolták.
Az általad beidézett Auriflamma egy bizonyos zászlót jelölt, és nem egy zászlótipúst. Az I.István zászlójáról szóló visszaemlékezés aranyszínű zászlót említ. Ez akár a pápai lobogó is lehetett, a vörös színével, rajta a stilizált napkoronggal és kereszttel, mint gondolom az isteni hatalom jelképeivel.
(lat., franc. oriflamme) a. m. aranyos zászló, a középkorban a francia királyok hadi zászlója. A monda szerint isten küldte e zászlót Nagy Károly császárnak; Guitart pedig a XII. században azt irta, hogy az Auriflammát L Dagobert király (628-638) készítette; a legvalószínűbb az, hogy e zászló a st.-denisi apátság hadi zászlója volt és a francia királyok azt, mint az apátság védői és dandárjának vezérei hordoztatták háborúban maguk mellett. A zászló nyele aranyozott vörös rézzel volt diszítve; a vörös selyem szövetből készített, alul öt háromszögü csúcsot képező zászló keresztrúdról csüngött le, úgy mint a templomzászlók. Az Auriflamma állítólag az azincourti csatában (1415) más történészek szerint pedig Damiette előtt (1250) veszett el.
Ami a lándzsa alakjára vonatkozó vizsgálatokat illeti, a kezdetleges ábrázolásokon nehéz formai sajátosságokat észlelni, s ha az egyik látszólag a szárnyas, a másik a köpüs lándzsák közé sorolható is, ezekből messzemenő következtetéseket nehéz levonni. Ilyen megkülönböztetéssel a kézművesek bizonyára nem sokat törődtek, mint ahogy
156 középkori koronaábrázolásainkon sem a tárgy alakja, hanem a műves elképzelése jelentkezik. Talán e sablonos ábrázolásból fakad, hogy a paláston hímzett lándzsáról a zászlót elhagyták, István lándzsájáról csak azt jegyezték fel hitelt érdemlően, Rómába való visszaküldése után, hogy "aranyos" (aurata) volt.
István lándzsájáról csak azt jegyezték fel hitelt érdemlően, Rómába való visszaküldése után, hogy "aranyos" (aurata) volt.
Az oriflamme a középkori Franciaország Saint-Denis apátságában őrzött, megszentelt zászlaja volt. Neve a latin aurea flamma (aranyláng) elnevezés torzulásából ered, ami utal vörös vagy narancsvörös színére.
A nagyharsányi érem előlapja sajátosan eltér a kor dénárvereteitől. Ott, ahol a király neve kellene szerepeljen, LANCEA REGIS 'a király lándzsája' körirat olvasató, míg az éremképen egy kéz szárnyas lándzsát tart, melyre zászló van erősítve, végén bojtokkal.
A veret vizsgálói számos olyan érmet sorakoztattak fel, amelyen lándzsa látható: II. Konrád (1024-39), III. Henrik (1039-56)és IV. Henrik [1056-1106) német császárnak egy-egy érme az uralkodó feje mellett vagy azzal átellenben tartott lándzsát ábrázol, míg Jaromir cseh herceg (1033-34) és 11. Vratiszláv cseh király (1061-92) pénzén a hűbéres herceg által tartott, ill. a fejjel átellenes oldalon egy kéz által tartott lándzsa látható. A lándzsa a XI. század végétől egyházi és világi hűbérurak éremképén
is megjelenik. E sorozat szerint 1024 után a száli frank ház szuverén uralkodója, 1033-tól a hűbéres cseh herceg, 1089-től pedig a kisebb hűbéresek tüntették fel. István érme mindezeket megelőzi, s megelőzi azt a kort is, amikor e jelvényt hűbéresek érmükön viselték.
István lándzsás veretének értelme a korabeli ábrázolások tükrében egyértelműen
megfejthető. Ami a lándzsát tartó kezet illeti, nem csupán az a körülmény magyarázza égi kéznek hogy felhőszerű ívekből nyúlik ki, hanem az is, hogy e korban, lebegő. Kézzel Isten kezét ábrázolták, mint pl. ez II. Henrik 1009 körül festett képén a király feje felett látható. Az égi kéz által nyújtott zászlós lándzsa értelmét még jobban megvilágítja a pápák középkori lateráni palotájának ebédlőtermet díszltő mozaik, melyet az újkori bontás előtt lerajzoltak. A mozaik Nagy,_Károly-császárrá koronázása (800) előtt készült; ábrája szerint a trónuson ülő Szent Péter jobbjával palliumot ad III. Leó pápának, baljával pedig zászlós lándzsat nyújt a térdeplő Nagy Károlynak.
Égykorú feljegyzés szerint III. Leó pápa 796-ban Róma város zászlaját (vexillum Romanae urbis) adta át Nagy Károlynak. István koronázása ideje tájt Róma város zászlaját III. Ottó tüntette fel 998-1002 között használt ólombulláján; a Rómát szimbolizáló mellkép naturálisan ábrázolt zászlós lándzsát tart kezében. Mindez kétségtelenné teszi, hogy a vereten "Róma zászlaja látható, de azt is, hogy az érmet István koronázására 1000-ben vertek, amikor a pápatól zászlós lándzsát kapott. A lateránihoz hasonló kép István koronázására is készülhetett volna azzal a jelentéssel, hogy Szent Péter trónusáról Szilveszter pápa palliumot nyújt át a magyarok érsekének és zászlós lándzsát az új királynak.
"Róma zászlaja" magyarázza meg, miért ábrázolták az éremképen a lándzsát olyan kiemelt szerepben, hogy a magyarázó felirattal még a király nevét is kiszorították! Az az uralkodó, aki ezt tette, mindennél nagyobb jelentőséget tulajdonított zászlós lándzsának, annak, hogy "Róma zászlajának" birtokosa lett. E ténynek politikai tartalma volt, ami a koronázási szertartásban is megnyilatkozott. A pápa adta felségjelvényekkel való koronázás" éppen. abban tért el a német-római szertártástól, hogy az előbbi, tartalmazta, éspedig első helyen tartalmazta a zászlós lándzsa átadását, az utóbbi pedig nem. A pápa adta vexillum volt az a többlet, ami István királyt a császártól nem függő szuverén uralkodóvá tette. E zászlós lándzsa messze többet jelentett a III. Ottó által a lengyel fejedelemnek átadott Szent Móric-lándzsa utánzatánál, mely Boleszló hűbéres viszonyán nem változtatott.
István király lándzsájának másik ábrázolása a koronázópaláston látható; az ülő
királyalak jobbjával egy köpüs lándzsát tart. Mivel a lándzsa minden későbbi királyunk ábrázolásáról hiányzik, ez is mutatja, hogy István különös fontosságot tulajdonított felségjelvényei közül a lándzsának.
Ami a lándzsa alakjára vonatkozó vizsgálatokat illeti, a kezdetleges ábrázolásokon nehéz formai sajátosságokat észlelni, s ha az egyik látszólag a szárnyas, a másik a köpüs lándzsák közé sorolható is, ezekből messzemenő következtetéseket nehéz levonni. Ilyen megkülönböztetéssel a kézművesek bizonyára nem sokat törődtek, mint ahogy
156 középkori koronaábrázolásainkon sem a tárgy alakja, hanem a műves elképzelése jelentkezik. Talán e sablonos ábrázolásból fakad, hogy a paláston hímzett lándzsáról a zászlót elhagyták, István lándzsájáról csak azt jegyezték fel hitelt érdemlően, Rómába való visszaküldése után, hogy "aranyos" (aurata) volt.
Ez így van. A képen egy lándzsa látható, amit isten nyújt át, mivel a királyi hatalmat istentől eredeztették. De ha ezen a lándzsán árpádsávos lobogó lenne, akkor az azt is jelenthetné, hogy az árpádházi királyok isteni eredetűek, ez azonban nincs így.
Istvánnak az “imperatoris gratia et hortatu” nyert koronája (miként a Bécsben őrzött császári korona) zárt, pántos sisakkorona, ormán a III. Ottó egyik pénzén is ábrázolt, enyhén dőlt kereszttel. A pántos és 4 liliommal díszített korona létét II. Henrik szakramentáriumának egyik ábrázolása is igazolja.
István nagyharsányi dénárleletében a H2 dénáron a “király lándzsáját” enyhén ívelő, vízszintesen majdnem kinyújtott ujjú tenyérnek támasztva látjuk, amelyet csak a hüvelykujj simít a tenyérhez, vagyis a lándzsát a kézfej nem markolja meg, nem fogja, vagy szorítja. A lándzsát nem birtokban tartó, hanem átadó, átnyújtó mozdulat ez, függetlenül attól, vajon a veret ruhaujjból, vagy felhőkből kinyújtott kezet ábrázol-e. A “manus Dei” ábrázolások nem függenek attól, ruhaujjból vagy felhők közül nyúlik-e ki a kéz: II. Henrik 1002 és 1014 közt készült regensburgi szakramentáriumának egyik képe, amely a királyt koronával a fején, trónon ülve mutatja be, felette a magasban ruhaujjból kinyúlva ábrázolja az Isten kezét.
Ezt a H2 dénáron látható jelenetet, a király lándzsájának Isten kezéből való átnyújtását úgy tekintjük, mint István égi invesztitúrájának bemutatását, és elszakíthatatlan az Egbert szertartásrendben is visszatérő, ősi imádságtól: “Adj Uram a te szolgádnak, a mi fejedelmünknek égi fegyvert.” A mennyei fegyver a dénáron: a király lándzsája Isten kezében. Összhangban van ezzel a ténnyel, hogy a H2 dénár másik oldalán a térben ábrázolt, zárt korona abroncsán a REGI (“a király részére”) dativus olvasható, amely megmondja: a királynak készült uralkodói jelvényről van szó.
a képen nem a királyi lobogó van, mert akkor a felirat ezt tükrözné.
A LANCEA REGIS dénáron látható zászlóval díszített királyi lándzsát vízszintesen kinyújtott ujjaival egy kéz hüvelykujjával megtámasztva nyújtja át. Lényeges annak kiemelése, hogy ez a kéz a lándzsát nem markolja meg, nem tartja ujjai közt, hanem átadó mozdulatot tesz, vagyis Isten átadó kezét akarja ábrázolni, és nem földi király átvevő jobbját. Hogy a kéz István dénárján nem felhők közül, hanem ruhaujjból nyúlik ki, az nem akadálya annak, hogy az ábrázolt kézben a manus Dei-t lássuk. A manus Dei-t pl. II. Henrik 1002 és 1014 közt készült szakramentáriuma a magasban ruhaujjból kinyúlva ábrázolja a német király felett. A dénáron a „király lándzsáját” átnyújtó kéz Istennek a király mennyei invesztitúráját végző jobbja. Megítélésünk szerint itt a dénár az Egbert-ordo imádságának (Post communionem) képszerű ábrázolását adja: „Adj (variáns: Add) Uram a Te szolgáidnak, a mi fejedelmeinknek égi fegyvert (variáns: az igazságosság égi fegyverét)”. Amint több mint egy évtizede megállapítottuk, annak a határozott bemutatása is, hogy a lándzsa birtokosa senki másnak nincs alávetve, csak az égi Hatalomnak.
István dénára tárgyi szempontból: a dőlt keresztes, zárt koronának és az Isten kezéből átnyújtott lándzsának a bemutatásával igazolja az Egbert-szertartásrendnek a magyarországi királyavatások során való alkalmazását. Ugyanígy alátámasztja a dénár Ademarus Cabannensis kortárs krónikás († 1035 körül) adatát (e mű egyébként az első magyar király lándzsájának egyetlen írásos forrása): eszerint III. Ottó a magyarok urának „megengedte, hogy teljes szabadsággal királysága legyen (vagy: megengedte nagylelkűen, hogy királysága legyen), engedelmet adva neki arra, hogy mindenhol szent lándzsát hordoztasson, amint az magának a császárnak szokása, és az Úr szegeiből és Szent Móric lándzsájából saját lándzsáján való ereklyéket engedett át neki.”
A bimetál érem aranyozott magja az első magyar pénz hasonmása. Szent István, első királyunk bajor minta alapján verette a magyar dénárt, valószínűleg 1001-ben.
Az érem előlapján a királyi attributum, a zászlós lándzsát tartó kar látható LANCEA REGIS felirattal.
Ez nem bizonyíték az árpádsávok használatára, mivel az érme felirata szerint ez a király lándzsája, és ezek akár szalagok is lehetnek. Ha zászló lenne, a 'király zászlaja' (vexillum regis) felirat szerepelne.
ez a kettőszázhuszonhatodik árpádsávot rágcsáló topik.
azt hiszem, épp az imént olvastam, ide illik...idézek:
"..... A figyelemeltereléshez átfogó stratégia is, üde helyzetfelismerés is kell. Követelmény, hogy a lényeges fejleményekről ne essék szó, a lényegtelenek körül azonban szikrázzanak az indulatok. Borítsa köd például egy-egy ország eladósodottságát, népességfogyását, vagyonvesztését, reflektorfény világítsa meg viszont a félremagyarázható jelképeket,.....stb. stb. .."
