Keresés

Részletes keresés

Primőr Creative Commons License 2006.09.16 0 0 715
Antalovszky József Krisztián élete


*1975. július 1-jén születik meg kisparaszti családban, Rákospusztán

*Már az óvodában mese közben vitákba száll az óvónénikkel, mert szerinte az Üveghegy és az Óperenciás tenger csak illúzió, maya, a valóságban nem is létezik.

*Már 5 évesen kezdheti az iskolát. Csendes, magányos gyermek volt, magyarból és történelemből mindig jó volt, viszont matematikából kevésbé. Különböző iskolai versenyeken szerepelt, ahol Rubik-kockákat rakott ki, és mindig ő nyerte a versenyeket.

*Apja később szakmunkásképzőbe küldi, hogy képzett bútorszerelő legyen, és fákat vágjon télire. Ezidőtájt, a fúrások és csiszolómunka közepette dolgozza ki elméletét a panteista filozófia megújításáról, valamint az egyház démonizálásáról.

*Az iskola elvégzése után az erdőbe menekül haragos apja elől, aki később szívrohamban meghal. Nyulakkal, mókusokkal és egyéb kisállatokkal barátkozik össze, valamint egy őzikével, és közben egyesülni próbál velük. Az erdőben végül összebarátkozik egy helyes fával, és egyesül vele. Megvilágosodásszerű élményen megy át, és részben ennek hatására úgy gondolja, kipróbálja magát a fővárosban.

*Eleinte piacokon árulja faragott áruit, és egy nap megismerkedik egy kövérkés kereskedőnek látszó emberrel, akivel összebarátkozik. A szabadságról, az erényről, a vallásról és művészetről diskurálnak nagyívű beszélgetéseikben, majd egyre több ember csatlakozik hozzájuk a parkban. Az itt tartott beszélgetéseiket lelkesen figyelték mind az emberek, mind a kisállatok. Egyszer a parkban sétáltak együtt, és Christian az eldobált sörösüvegek közt egyszercsak megcsúszott és a földre zuhant. Ekkor a fején átsuhant a felismerés: Aki felbukott, az sérült meg, és az esett el. Velem ez nem történt meg, rajtam nem nevetnek most másokÉn nem is létezem. Ekkor történt meg a végleges megvilágosodása.A későbbi beszélgetések során Christian speciális aurája miatt rengeteg madár és rágcsáló gyűlt köréjük, így aztán a zsúfoltság miatt a továbbiakban a panelban folytatták beszélgetéseiket.
A pénzforrásuk Krisztián tanfolyamaiból áll össze. Később Krisztián kiadja a Csend meditációt DVD-n és kazettán is, és az innen befolyt pénzekből már jelentős hatalmi tényező volt a környéken a társaságuk.

*Idővel egyre merészebben viselkedtek az egyházzal szemben, a falakat egyszercsak meztelen és szeretkező Jézus-képek és a pokol tüzében égő papok borították. Az Új Ember című kis terjedelmű lapjában írja, hogy "az ember nem tudatos létező", a tudat nála található, és ha tudni akarnak, "igyanak belőle, mint Jézus véréből". Jézust mint nőfalót ábrázolja, és a papok mint börtönőrök jelennek meg írásaiban.

*A Csaló egyház c. írása után a helyi papság annyira felháborodott írásain, hogy bosszúhadjáratot hirdetett ellene. 2011 áprilisában 14-én a "Feketeruhások" nevű fanatikus papi szövetség gépfegyveres támadást intéz a panelbeli központból kilépő
tagok ellen. Christian két fő segítője és ideológusa a helyszínen életét veszti. A parkoló gépjárműveket szitává lövik és felgyújtja a papokból és idős keresztény panellakókból összeverődött tömeg.

*Christian innentől kezdve menekül. A határon megállítják és a bíróságon egyházi nyomásra száműzetésre ítélik a Szent Anna szigetre. Egy kisebbfajta keresztet kell cipelnie a kikötőig felügyelet mellett. Útközben vad madárraj érkezik feléjük, és minden rendőrt halálra csípkednek. Antalovszky eltűnik a helyszínről, és több hírt nem hallanak róla.
Egyes információk szerint a delfinekkel és patkányokkal szövetkezett, és ténylegesen föld alatti bázist alakított ki, ahol világméretű forradalmat készít elő.

Itt az idő, hogy rettegjünk, mert hamarosan itt a világvége!

Melles-leg-nő Creative Commons License 2006.09.15 0 0 714
Mikor olyan haja lesz,mint Kozsónak volt!
Előzmény: Primőr (711)
Primőr Creative Commons License 2006.09.15 0 0 713
az hogy a papok nem jók meg hogy a sejtjeink rezegnek meg érezzük őket meg egység meg panteizmus
Előzmény: füegy (712)
füegy Creative Commons License 2006.09.15 0 0 712

".....krisztián itt már klasszikus Oshoid jellegű tüneteket mutat."

 

Itt mire is gondolsz pontosan ?

Előzmény: Primőr (711)
Primőr Creative Commons License 2006.09.15 0 0 711
Úgy látom krisztián itt már klasszikus Oshoid jellegű tüneteket mutat. Vajon mikor lövi túl magát?
Előzmény: Melles-leg-nő (710)
Melles-leg-nő Creative Commons License 2006.09.15 0 0 710

Ha ti tudatos Létezők lennétek, ha átélnétek mindazt, amit az Élet ad, akkor ti Istenben élnétek. S ebben az esetben nem lenne szükség papokra. Minek kellene a közvetítő, amikor minden porcikátok, minden kis apró sejtetek, érzelmetek és gondolatotok az Istenben él? Abban a pillanatban a papság mint jól fizető intézmény megszűnne, abban a pillanatban az egyház mint hierarchikus rendszer – ahol az ego kiélheti a hatalomvágyát – értelmét vesztené. A szabad ember nem kíváncsi az egyházra, nem kíváncsi a demagógiára; a szabad embernek nem kell talmi, mert neki ott a valódi. A tudatos élőlénynek az van, ami Van és nem az, amit elhitetnek vele...

ténylegAlfahím Creative Commons License 2006.09.12 0 0 709
A papucsát.
Gotika Creative Commons License 2006.09.12 0 0 708

 Hello!

 

Ezt a csak a drága a jó sztorit alá tudom támasztani egy hétköznapi történettel:

 

Egy méregdrága porszívós társaságnak egyszer csak nem fogytak olyan ütemben a termékei, mint szerették volna. Összedugták a fejesek a kobakjaikat, hogy mit is csináljanak. Kitalálták, hogy felemelik a gép árát (majdnem a duplájára). Na azóta úgy viszik az emberek, mint a cukrot.

 

Micsoda bolondság!  :))))

Előzmény: Biga Cubensis (698)
Gotika Creative Commons License 2006.09.12 0 0 707
 Aha! Akkor az nem ego :)))
Előzmény: figyelem01 (656)
Barátocska :) Creative Commons License 2006.09.10 0 0 706
Hát, ez marha jó :)))) Inkább hagyjuk, oké?
Előzmény: Törölt nick (704)
füegy Creative Commons License 2006.09.09 0 0 705

 "ha nem figyelne füvi annyira rá mások kárára. "

 

Nahát, ez a füvi..... :)

Előzmény: Törölt nick (704)
Barátocska :) Creative Commons License 2006.09.09 0 0 703
Fene tudja :)))

És a: Világ, mint illúzió? Hizlalda trip? Stone-ügy? Hm?

Na jó, akkor legyen 50:50 :))))))))
Előzmény: Törölt nick (702)
ténylegAlfahím Creative Commons License 2006.09.09 0 0 701
A mennyország kulcsát.
Barátocska :) Creative Commons License 2006.09.08 0 0 700
Azon ritka esetek egyike, amikor egyetértünk :))))
Előzmény: Törölt nick (699)
Biga Cubensis Creative Commons License 2006.09.08 0 0 698

Kedves Grófnő! Gondolkoztam, hogy beszálljak-e a témába, mert hát már kábé 30-szor előjött ez a dolog. Egyáltalán nem akarom védeni a pénzes mestereket, szerintem is adhatnák ingyen, amit adnak, de ettől függetlenül az a véleményem, hogy ez csak egy vélemény :) Jézus mondását elég sokan félreértik, mert nem a pénz benne a lényeges, hanem a pénzhez való ragaszkodás. Jézus mondhatta volna ugyanezt Nikodémusnak, aki szintén nem volt egy olcsójános, de neki nem mondta. Az ifjúnak nem az volt a "bűne", hogy gazdag, hanem az, hogy ragaszkodott hozzá, mindennél jobban. Mondhatta volna, hogy ok, elosztogatom, majd úgyis kapok fatertól megint.. vagy nem :). Ezzel kifejezte volna, hogy neki nem számít a pénz, de ő magához ölelte és nem akart megválni tőle.

Az idők is megváltoztak.. Christian egyszer azt mondta, talán kis meglepetést is keltve ezzel, hogy akit egy évig itt lát, az nem értett meg semmit, abból, amit mondott. Christian mondanivalóját szerintem pár előadás alatt meg lehet érteni, anno 500 volt a beugró, szerintem nem sok, a mozi is többe kerül. A tábor megint csak más dolog, ott szervezni is kell, szállás, kaja, programok, segítők bére. Ennyi pénzt egy nyaralásra is bőven ráköltöttem volna.

A másik dolog, hogy az emberek hozzáállása is megváltozott. Ha hiszed, ha nem, az emberek többre tartanak olyan dolgokat, amiért fizetni kell. Akkor megbecsülik, akkor foglalkoznak vele. Sajnos vagy nem sajnos, de a többségnek akkor képvisel értéket valami, ha van forintban kifejezhető értéke. Sok emberben kimondatlanul ott van, hogy ami olcsó, az szar.

Ettől függetlenül valószínűleg tele van az ország, akik álezoterikus maszlag eladásával próbálnak pénzhez jutni, és nem akarok azzal vitatkozni, ki tartozik ide, ki nem - ha elég szigorúan vizsgáljuk a dolgot, a keresztényektől a buddhistákig mindenki ide sorolható, nert valamilyen formában úgyis csengetni kell nekik. Én életemben voltam eddig kb 10-15 Christian alkalmon, megvettem két könyvét és elmentem 1db táborába, melyeket egyiket sem bántam meg. Namost ha valaki odajár x éve előadásra és végül csalódik és hogy mennyit rááldozott, az az ő problémája. Én sokat kaptam tőle, számomra megérte, de túlzottan nem is érdekel, ki minek tartja. Felőlem lehet sarlatán, de az én esetemben történtek dolgok, sokat változtam, ami persze lehet véletlen egybeesés. Volt hasonló vitám emberekkel, végül mindegyiknek azt mondtam, szánja rá azt az 500 forintot, hallgassa meg élőben, aztán hitelesen mondhat róla véleményt. Persze addig is lehet róla véleményezni, végtére ez egy ilyen fórum, de azt hadd ne vegyem komolyan.

 

kézcsók

biga

 

 

 

 

 

 

Előzmény: Kolompár Grófnő (696)
Kolompár Grófnő Creative Commons License 2006.09.08 0 0 696
könyebb a tevének... bisztos te is olvastad... talán nem vicbő monta ezt Jézus...
Előzmény: Törölt nick (695)
Kolompár Grófnő Creative Commons License 2006.09.08 0 0 693
nehész ez, mer a lelkiismerésem tiltakoz az ellen, hogy én is beszájjak ebbe a kőrbe, hogy "árujjuk pénzér a tanitásokat", másrészben viszont semi kedvem a cérnagyárba kecsőni havi 60 ezeré. akkó inkáb guru leszek, oszt jónapot. elóvasom ojvékrisztyiján öszes müvejit, meg ety kis ossót, szerintem ez ma Magyarországon böven elég ahhoó, hogy egy rakás najiv ember tátot szájal halgasa amit mondok, és öszesuglyanak: "hűűű, mijen nagy megvilágosodot, aszta, még az akazsakrónikát is olvasa, figyeled?"
Előzmény: szenyor Lakatos (692)
szenyor Lakatos Creative Commons License 2006.09.07 0 0 692
ha indul a tanfojam akor beíratkozok!
Előzmény: Kolompár Grófnő (682)
Primőr Creative Commons License 2006.09.07 0 0 690
Mert ez jobban fizet.
Előzmény: Kolompár Grófnő (689)
Kolompár Grófnő Creative Commons License 2006.09.07 0 0 689
valoban nem mester? akkor mér nem megy vissza a papirgyárba vagy hova dolgozni, és mér tart csenntanfojamot kemény tizezrekér?
Előzmény: Primőr (688)
Primőr Creative Commons License 2006.09.07 0 0 688
Krisztilány már bevallotta, hogy ő nem Mester, és nem is Gyógyító. Akkor miről beszélünk?
-varázs- Creative Commons License 2006.09.07 0 0 687

Akkor most akarsz nagy vagyont, vagy nem? Számodra mi a hiteles? Tanitani akarsz, vagy kaszálni ? :)

Ha nincs nagy vagyon, legyen annak gyanús, akinek.

Mindig az számit, NEKED mi számit.

Ha neked, oké, rendben a világ.

Ha neked, nem, akkot futjuk a köröket.

Egyet nem szabad.
Szolgaian másolni másokat.

Add magad, és a Világ  a tied lesz.

 

Szerintem :)

Előzmény: Kolompár Grófnő (686)
Kolompár Grófnő Creative Commons License 2006.09.07 0 0 686
drága barátom, ezek tények. mármint hogy ossó egy élfhajhász krözus vót, ajvékrisztiján detto, csak gondód meg mennnyi lové bejött a könyveibő, meg asztán a tanfojamok. tudod, Jézus nem kért dellát a tanitásér és a tanitványinak is aszonta, hogy "ingyér vettétek ingyér aggyátok". Buddha sem kért lóvét, Assziszi Szent ferenc sem és soróhatnám. számomra ezek a hiteles szeméjek. nem mondom hogy eggy tanito feltétlenn legyen szegény, de ahol nagy vagyon van az gyanus.mija véleményed? nints igazam szerintedd?
Előzmény: -varázs- (685)
-varázs- Creative Commons License 2006.09.07 0 0 685

Csak azt hidd el, amit látsz, vagy személyesen tapasztalsz.

 

Az, hogy ez + meg az mit mond, úgy menjen el a füled mellet, mint a tavaszi szellő.

Amit te megélsz és felfogsz, mint sajátodat, az az igazi.

Előzmény: Kolompár Grófnő (684)
Kolompár Grófnő Creative Commons License 2006.09.07 0 0 684
na áljunk meg egy percre. az osó is milijomos lett, az ájékriszta is, még Hiszlalda is tiz rugóért tartya a tanfojamát, én meg aggyam ingyér a megvilágosodást?
Előzmény: -varázs- (683)
-varázs- Creative Commons License 2006.09.07 0 0 683
..ingyenes legyen, az a központi kérdés.
Előzmény: Kolompár Grófnő (682)
Kolompár Grófnő Creative Commons License 2006.09.07 0 0 682
nyugogyatok meg barátaim, itt vagyok veletek, nem szabad csügedni. némókap és többiek, aban a szerencsében lessz részetek, hogy a Főpapnő (én) közvetlen tanitványai lehettek az ully etyházba. hamarossan salyát topikot nyitok, ahol a tanokat oktatom. áldásom rátok!!!
Primőr Creative Commons License 2006.09.07 0 0 681
Én már töröm új valláson a fejem. Majd özönlenek hozzám a hívők.
Előzmény: Törölt nick (680)
Kolompár Grófnő Creative Commons License 2006.09.07 0 0 677
még egy ijen beszólásod van és irok a moderátori topikban.
Előzmény: ténylegAlfahím (673)
Primőr Creative Commons License 2006.09.07 0 0 674
Hátha közöttünk megvilágosodsz és igazi guru leszel!
Előzmény: Kolompár Grófnő (672)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!