Nem vagyok rosszkedvű. Legfejebb egy picit, ha arra gondolok, hogy valószínűleg mégsem tudok ma találkozni valakivel, akivel szerettem volna. De túl fogom élni.
Nem. A bocsánatkérés még nem old meg mindent. És mindenkit óvaintek attól, hogy azt mondja: megbocsátok, mindaddig, amíg a lelke nem gyógyult. Sokszor kimondjuk a szót anélkül, hogy valóban túllennénk a dolgon, s ha rossz a hangulat esetleg szóbakerül a téma még a másik áll neki feljebb, hogy: Bébi! Már megbocsátottál! Úgyhogy csak akkor mondd ki, ha már úgy is érzed!
igen.....20 éve élnek együtt.........igazán nagyobb veszekedés és trauma nélkül!bár azért ők is bevallják a langyos unalom már néha nyomasztó.......de nem annyira,hogy ezért bármerre lépjenek.......főleg,hogy megbántsák a másikat:) A kezdeti nagy szerelem egy gazdasági és erkölcsi szimbiózis keretében szeretet és megbecsülésbe tudott átalakulni..........ritka sajna.
nem abiztonságra törekvést tartom gyávaságnak az is egy visszatartó erő, hanem gyávaság címén az újra megmérettetést értettem- új kapcsolat kibír e annyit mint arégi stb....
ismersz olyan embereket akinek a párkapcsolata követendő lehetne ?
eddig még mindig megálltam, persze ez igazán a legfontosabb kapcsolatokra vonatkozik. persze nem állítom, hogy ez erény, lehet, hogy egyszerűen abiztonság túlzott féltése-gyávaság.