Nem keresek már semmit. Kikapcsolódni járok ide. De hazudnám, ha azt mondanám, hogy nem becsülöm meg, ha mégis találkozom (és összebarátkozom) egy értékes emberrel.
Nem szól bele, ha szimplán beszélgetünk (mint mi most).
Ha barátság van kialakulóban, akkor azt hiszem majdnem tök mindegy, hogy néz ki a másik. Ha viszont valaki "szerelmet" keres a hálón, akkor természetes dolog, hogy a másik fizikai "borítója" is érdekli.
Én soha nem is kértem még elsőre fényképet, megvagyok nélküle. Arról nem beszélve hogy sok előnytelen kép van, nemegyszer kiderült már hogy az illető élőben sokkal vonzóbb, minden tekintetben.
Helyesnek tartod hogy itt is a fizikai szimpátia szóljon bele a társalgásba?
képileg... az arcomat gondolkodás nélkül meg merem... a testem mutogatásában nem látok semmi okosságot... azt már egy bizonyos ponttól már két ember magánügyének tartom...(de pontosítanom kell, egyszer beraktam egy képet a melkasomról... kellett egy poénhoz, de az be is jött :DD) --- de összefoglalva a kérdésedre a választ, a nyíltságom csak egy bizonyos ponttig megy el, onnantól nagyon szígorú törvényeim vannak... pl. jóizlés.. intim szféra.. mások emberszámba vétele stb... de ezek az én törvényeim... a törvényeimet nem kérem számon másoktól...
én a hogyan-ra próbálok figyelni, a miért... az a véletlenek láncolatának az eredménye... az a tény, hogy döntéshelyzetbe kényszerülök... az nem foglalkoztat, mivel ellene már nem tehetek semmit... a döntésem, az nagyon foglalkoztat, és igyekszem felkészülni a döntésem szülte újabb következményekre/válaszutakra - vagy legalábbis számba venni a lehetőségeket...
az emberekben hiszel, vagy van felettük még valami?
Néha igen, néha nem. Nem hiszek abban, hogy előre meg van írva a sorsunk, és azon lehetetlen változtatni. Inkább úgy gondolom, időnként választás elé állítanak minket, de igenis én magam döntöm el, hogy a 2, 3 vagy még több út közül végül melyiken folytatom a vándorlást.
Az viszont rajtam kívül áll a szó szoros értelmében, hogy az általam választott úton kikkel fogok találkozni és ezek a találkozások hogyan befolyásolnak a következő elágazásnál.
Sokat gondolkozol ezen, vagy nem foglalkozol a miértekkel?
hogy megmondom-e, főleg attól függ, milyen kapcsolatban állok az illetővel. Ha úgy érzem, megéri és a kapcsolat, vagy aszemélyiség épülésére szolgál, akkor meg. Persze csak óvatosan, és nem úgy, hogy amásiknak kényelmetlen legyen. De van úgy, hogy nem éri meg.
a roszban jó-- keresésénél a logikus tényeket nézed, vagy látsz bennük valami törvényszerüséget is?
Ezen még így nem gondolkoztam el, de úgy gondolom: mindennek megvan az oka, még ha akkor és ott mi nem is látjuk. Van, ami utólag nyer értelmet, mások sosem állnak össze kerek egésszé, valami mindig hibádzik, de tudom, hogy a hiányzó elem ellenére két dolog igenis összefügg.
Mindig fáj az igazság?
Fura, de számomra az igazság kevésbé szokott fájni, mint a hazugságok. Talán azért, mert az igazságot én magam is tudom, a hazugság ellen viszont sokszor tehetetlennek érzem magam.
Mi rosszabb: a hazugság, vagy az alaptalan vád? (Pl. hibáztatnak valamiért, amiről nem tehetsz - ez nem hazugság, csak vád, de mégsem igaz...)
Hogy van-e kedve találkozni/beszélgetni velem, egy bizonyos helyen kívül is... - de bevallom, kilencven százalékban tudtam a választ... de legalább megtisztelt azzal, hogy őszintén válaszolt...
a roszban jó-- keresésénél a logikus tényeket nézed, vagy látsz bennük valami törvényszerüséget is?
A mindennapiakon igen, a nagyobbaknál pedig megpróbálom emlékeztetni magam arra, amit az előbb te is írtál: hogy mindennek oka van, és az, ami most rossznak tűnik, biztosan valami nagyon jó dolog felé vezet később. Persze ettől nem mindig lesz könnyebb a továbblépés, mert ez az ész, a szív meg nem nagyon szeret az ész magyarázatai szerint működni.
Elárulod, mi volt az a kérdés, amire nemet mondtak, mégis ennyire fel vagy dobva tőle?