Akkor én is reagálok nem a te stílusodban mer az az utcára való.
1. "Az "álé álé"-t először és utoljára énekeltük"
Ha ez az első eset lenne talán hinnék is neked. De mivel már költöttetek át dalunkat így szkeptikusan fogadom.
Meg a jót lenyúlni nem bűn.
2. pontosan tudom, hogy beszéltetek róla és mit kiabáltatok (Pl. Vidi-MTK). Gondolod amit kevesen hallanak az már nem is történt meg? Ez önámítás.
3. Nem számonkérés. Csak felhívom a figyelmed egy apróságra. Otthon nem illik beszedni néhány fitymáló beszólást 6-7 embertől tisztán.
Az izom agyú megjegyzésedre csak megemlíteném a Győri fellépéseteket vagy a Pécsit. Az más akkor lehet "izomagyuskodni". Most meg hírdetni a békepárti igét. Legalább saját magatokat mérd egyenlő mércével.
4. Látod látod, ez megitélés kérdése. Ne te mondd meg mit jelent egy videoton elleni győzelem vagy vereség. Itt jöhetnék a Gázszer példával de eécsépelt örökké példálózni. Hidd el nekünk a Vidi vagy a ZTE vagy Loki ez egy a sorozatból. Nem ti vagytok az okai így alakult.
5. Attól, hogy te azt mondod végig szurkolt a tábor háromnegyede az nem biztos, hogy úgy volt.
Ha mondjuk a tábor szurkoló száma 100% és ti kb 10-15% végig szurkoltok attól ne mondjuk, hogy a tábor végig szurkolt csak halkan.
A tábor nem halkan szurkol hanem attól halk mert nem szurkol csak 10 ember.
Mondjuk el lehet magyarázni..meg is tetted.
6. Az Újpestet ne 4 emberen keresztül itéld meg mert fals képet kapsz. Én sem a Torgyánon keresztül itélem meg a kormányt. A barátság szép dolog de amiről te beszélsz azt hívjuk csak beszélő viszonynak.
Most már a jelzők miatt is mondhatom rólad, hogy szutyok vagy(HA)
Evil:
˝PS: Te hülye fasz, most leplezted le magad hogy fingod sincsen semmiről, ugyanis az 1:4-es meccsen is végig szurkolt a tábor háromnegyede, ez a különbség!˝
Nálatok mekkora volt akkor a tábor háromnegyede ? 20-25 fő ?
Ne haragudj(atok) ha nálunk nem lehetett hallani a hangotokat, mert az a 2 ezer lila éppen egyszerre beszélgetett.
bye
HAJRÁ LILÁK !
Evil!
A Milka szelet biztosan lecsúszik a te torkodon is...nem értem, hogy jön ez ide.
Másrészt! Biztos vagyok benne ha két hét múlva egymással játszanánk és kikapnánk ismét 4-0-ra újból felcsengne az a nóta amit szerinted nem fogtok többet énekelni.
Chip-TTF!
A kifütyülésről! Az alapszakaszban örültetek, hogy nem estetek ki, minket bedig azzal ámítottak, hogy bajnokok leszünk. Azt hiszem talán érthatő ,hogy egy leendő bajnokaspiránsnak egy ilyen produkcióért jár a fütty. Ti ne vedd sértésnek hozzá vagytok szokva a kissebb-nagyobb zakókhoz, mi nem !!! De lassan úgy látszik jobb ha megszokjuk.
Azt már nem is mondom, hogy a sok vidéki öreg tapló (tisztelet a kivételnek) egyfolytában ingerelte a tábort a kapu mögötti helyről, persze a focihoz egyiksem ért....csodálkozol ha ezek után balhéról lehetne beszélni ???
U-boat, most már fogd be a pofádat, ne mondjad hogy hazudok te fasz! Tököm tele van veled, sötét tahó, akadjon torkodon a Milka szelet!
Na 1-2 dologra még reagálok.
-Az "álé álé"-t először és utoljára énekeltük, hogy miért azt szerintem rajtad kívül minden lila tudja, te sötét. Legalábbis azok a lila barátaim, akikkel együtt vonatoztam haza, mind tudták, és nem beszéltek ilyen faszságokat mint te most. Egy rossz szavuk nem volt, sőt még vigyorogtak is rajta, már amennyire az alázás után bírtak.
-Csongiról nincs mit mondani neked, barom, ha úgyis azt hiszed, hogy jobban tudod hogy mit csináltunk, meg ilyesmi.
- Buzikám egy csomó újpesti együtt sörözött vidisekkel meg minden; azért mert a Vidisek zöme nem olyan tapló agyú izomállat fasz mint te, azért még nem kell számonkérni rajtuk, hogy miért nem agyaltak lilákat.
- Ez a 4:0 nektek éppen olyan, mint az 1:4 meg a 2:6, álmodozzál inkább egy Fót elleni NB1/B-es győzelemről, ne a Milanról, el vagy tévedve. Nekem meg valóban kedves ez a győzelem, ennyireén még magyar játékost nem láttam szopni, mint az újpesti védőket, kivétel a Real Madrid-FTC 6:1, de az kicsit más tészta.
PS: Te hülye fasz, most leplezted le magad hogy fingod sincsen semmiről, ugyanis az 1:4-es meccsen is végig szurkolt a tábor háromnegyede, ez a különbség!
Na csá, csak idegesítem magam rajtad. Bazzeg te vagy kábé a harmadik fasz újpesti, akivel életemben találkoztam; ennél éppen 4x több Újpest-ultra barátom van. Azért továbbra is rajtuk keresztül ítélem meg az Újpestet és a szurkolóit.
Ha végig szurkoltátok volna az 1-4-es meccset akkor szólhattál volna de így PSSSSSSSZTT.
Ja. kettőnél még szurkoltunk az nem amásodik félidőben volt?
Ez nekem bíztató volt. Viszont a játék maga nem adott okot 2 után a szurkolásra...nem lhetett belehajtani senkit semmibe.
1. Az a dal mindig szól a győztes meccs után.
Azaz megtetszett és lenyultátok..nem az első nem az utolsó. Ha van mentalitásod milyen?
2. Úgy volt. Szopkodtátok a Csongrádit..
Mi viszont nem szopkodtuk a Kistelekit mint ahogy most nem is szidtuk. Nem rád tartozik de elmondanám a Korps rendezett el egy ilyen ügyet, hogy valaki szidta az edzőt.
3. Gyermekem az a nyilvános megszégyenülés amikor vonul a csürhétek és pár kocsma elött álló emberkének nem mertek vissza szólni.
De legalább pár métert szakadtatok volna el a rendőröktől. De arra már ügyeltetek.
4. Mondtam ne a táborodból itélj meg minket és oldalról. Az nem objektivitásra vall.
5. Nektek ez olyan ez a 4-0 mint nekünk ha a Milant vernénk meg:))))))
Zongorázzam a különbséget?
6. Nem voltam és nem is megyek a topicotokba. De ha így invitálsz benézek majd...lehet 3 év múlva de biztos bemegyek.
Ez nem írónia hanem bunkóság..mert kisfiam ez nem a lelátó és nem a kispajtásaiddal vagy.
Térdelni, mint Tamási "kis hülyegyerek vagyok, de kettétöröm a lábad" Zoltán Léo előtt? Ja, nem úgy, hiszen Tamási fetrengett :)
A %-okról én nem szóltam semmit, bár tény hogy a második félidőben egy hangotok sem volt.
>"Nincs mentalitásotok ezért vagytok szutykok."
:)))) Neked meg agyad nincs. Mentalitása mindenkinek van, a kérdés az, hogy milyen. Hát nem beszélsz magyarul?
Kérdéseidre a válasz:
1. A meccs előtt ti élvezkedtetek nálunk, most én itt. Bár én ezt nem nevezném "élvezkedésnek", ha nem szóltál volna vissza, rég nem lennék itt. És ha lenne egy kis öniróniád, akkor a "álé álé, négyet kaptatok alé, nullát rúgtatok álé, jól leszoptatok alé"-n csöppet sem kaptad volna fel a vizet. Vagy nem voltál ott az augusztusi Vidi-UTE 1:4-en?????
2. Nekem ugyan nem, mester, nekem egyedül az álé álé tetszik de ezt csak a ti kedvetekért énekeltük el most. Viszont a 45 perces monoton izétek amit hazai pályán nyomtok, engem az kifejezetten idegesít.
3. egyrészt nem ok nélkül, másrészt senki nem éltette a Csongit. A csapatot ünnepeltük. Másfelől, a fél UTE tábor a Kisteleki "faszát szopkodta" fél éve, most meg az anyjába küldte. Ollé.
Én a 4:0 ra és a nyilvános megszégyenítésre, szopatásra vagyok büszke, amiben a csapatotoknak része volt.
Egyébként ne aggódj, csak szutykozzál, úgysem kapom fel a vizet. Nincs rá okom! *khmnégynull*
A szopatásról az jut eszembe, hogy térdelni fogsz és ..
Nehogy már ti döntsétek el mi halatszott 80%-ban.
Nincs mentalitásotok ezért vagytok szutykok.
Miért:
1. Az UTE honlapon és topicocban élvezkedsz.
2. A dalokról ne beszéljünk mert a mi dalaink nektek mindig is nagyon tetszettek...
3. Fél éve az anyjába küldtétek ok nélkül azt a Csongrádi-t akinak a faszát most szopkodjátok.
Ezért is vagytok szutykok....
Tudodm, tudom...magyarázkodj..de akkor is büszke vagy a szutyokságotokra.
A csapat amit tegnap muvelt egyszeruen minosithetetlen.Nagyon rossz erzesem van ezzel az elottunk allo idennyel kapcsolatban.Van nhany jatekos aki nem uti meg az Nb1 szinvonalat megis kezdo.Miert?
épp ezt akartam kérdezni hogyha mi szutykok vagyunk akkor
1. MIÉRT CSAK A MI HANGUNKAT LEHETETT 80%-ban HALLANI?
2. MENNYIT KAPTATOK VOLNA HA NEM EGY SZUTYOK KIS VIDÉKI SENKIKKEL JÁTSZOTOK???
3 meccs 5:10-es golarány ilyet egyszer a Vidi is produkált....ugyaabban a szezonban ki is esett...na persze nem akarok összefüggéseket keresni;-)