" Arról nem is beszélve, hogy 1 csajnak a tartogatós mozdulatai- wáááááááááááááá.. felállt rajtam minden. "
Sokáig agyaltam rajt, elmondjam-e, de megosztom veled, mert ily szépeket írsz.
Láttam igazi PISITÁNCOT , kb fél óra hosszan. Csinos kolléganőm, térdig érő szoknyában, a kijáratnál köszönt el a kedves meghívottaktól. Állhatott volna szépen, nyugodtan, de ehelyett tipegett-topogott, emelgette a lábát, lépett jobbra, lépett balra.
Elkezdtem figyelni. Ritmusos tánczene szólt, ha vendég közelített, tánclépésekkel álcázta a sürgető pisilhetnéket. Két vendég közt pedig maradt a hagyományos combösszeszorításnál. Sűrűn követték egymást a távozók, ez Őt odaragasztotta a helyére, és én elgyönyörködtem benne, mert nagyon jól táncolt.
Fényképezőt elővettem, és vártam: a vendégek fogynak el előbb, vagy az erő a hólyagzáró gyűrűsizomból. Úgy helyezkedtem, hogy egyetlen csepp is megcsillanjon a kövezeten, és látható legyen a fotón. Amint sejtitek, megszakadt a távozók sora, ez meg abban a pillanatban elviharzott pisilni. A fotónak meg lőttek.
Másik volt cégnél, ahol a leány nem tudott elmozdulni a kassza mellől, és kimentem hozzá dumálni, mert már ismertem elég jól, rögtön azzal kezdte, itt helyben összepisili magát, ha nem jön a váltás. Combösszeszorítás, elkínzott arc, pisitánc,minden volt. Végül felkiáltott: -jujj, bement! És ENGEM kért meg, nézzem már meg, nem-e látszik nagyon!!! Mély levegőt vettem, körüljártam a csajt, mondtam, semmi. Terpeszbe állt, és kérdezte: így látszik? 20 forintos nagyságú folt volt a farmerján mindössze, mondtam, ez hazáig megszárad, ha nem enged hozzá. Pont jött a váltás, és elrohant pisilni.
Ilyen késő este egy ilyen helyen? Nem tetszik félni, hogy otthon kikap ezért?
Hát igen, mostanában akad néhány különös ismerősöm.:-) Ennek a hölgynek csak pár napja fedeztem fel ilyen irányú hajlamait, mikor megkért, hogy néhány általa saját magáról készített fotót rakjak fel ide. A képeken látszott a lelkesedés, de a lényeg alig. Így aztán szabadidőmben egy sorozatot készítettem, aminek nyitó képeit láthatjátok. A hölgy anonym olvasó, nincs beregisztrálva, remélem, úgy is marad!:-)
Hi! Nem tudom értelmezni eme kirohanásodat a kakisok ellen. A bepisilés is kurvára gusztustalan és undorító dolog. Persze mi tudjuk, hogy nem . Néha még a nyomok eltakarítása is eléggé macerás.
Lehet aztán, hogy csak az állóvizet akartad kicsit felkavarni. ( az állóvíz helyére az a másik szó nekem is eszembe jutott :-) ). Úgy látszik, uborkaszezon van. Libressz is biztos elment valami csajjal kirándulni, és azóta sem talált vissza.
Érdekességképpen, egy ilyen buliba cseppentem tegnap:
Az erdőben pisilésnél mások voltak a körülmények. Nem alakult még ki köztünk bizalmas viszony. Egyszerűen csak azt kellett eldöntenem: akarok látni egy szimpla pisilést premier plánban, vagy nem?
Ezt egyszerűen nem értem, valaki mondja el, mit csinálok rosszul! Lekottázom, hogy csinálom... 1. "Új kép saját gépről" -> Tallózás -> kiválasztom a képet. 2. Feltölt. (próbáltam már képaláírással és anélkül is) 3. Próbáltam már egyesével és egyszerre az összeset. Végül a "Mehet" gomb. Aztán hoppá, kép sehol. Ennyire nem lehetek nyomorék... peelota, mit takar a "VSV" rövidítés? És oldman az a kép arról a hídról az mi? Mellesleg, ha én megpróáltam úgy föltenni, hogy nem írtam semmi szöveget, csak a kép volt, visszadobta, hogy a hozzászólásom nem tartalmaz szöveget... libressz, gratulálok a gépedhez, sok örömöt kívánok hozzá, meg sok jó pisis képet mindannyiunknak!
Praktikus tanácsok, de az első pontnál el lehet bukni, ha nem elég "körültekintő" az ember. Nem szabad pl. tartogatóbajnokot magaddal vinni! Én kétszer jártam meg, a kiszemelt leányzó egész napos túra után kijelentette, hogy egyáltalán nem kell pisilnie, máskor egy másik hölgyemény is a kiizzadás módját választotta.
De olyan is volt, aki megkért, menjek be vele a fák közé, mert fél egyedül pisilni... :-)
kössz kedvesvagy!órákig nézelődtem mire sikerült kiválasztani,a rengeteg csodamasina közül!örök darab.istók zicsi bárkinek kölcsön adnám az itt fórumozók közülPeelótának külön is.De nem tennék kivételt senkivelsem[pedig nem olcsó,de üsse kő!]
Bocs, a múltokr lemaradtak a képek. Megpróbálom megint, hátha most sikerül. Mellesleg kösz, kitaláltam a képfeltöltés menetét... Irigylem a gépedet, libressz!
Igen!könnyen lehet hogy valóban,én vagyok a szomszédod.Ma szomszéd,holnap a fiúd,holnap után+az urad,s parancsolód!E naptól fogva,csak pisis bugyókában járulhatsz az nagy királ elibe!Megvan a fotómasina!OLYMPUS FE-240 [69rugó] 7.1megapixels 5x optical zoom 2,5"LCD Tud mindent,mi szemszájnak,ingere!Még tesztelgetem,olvasgatom,a dolgait,deha belejövök,megy a kép feltöltés! majd el felejtem:2GB memóriakártya!De ezt külön kellett,meg venni,és a tokot is! Mindenkinek köszönöm a hasznos és jó tanácsokat!
Aha, te telefont használsz? Én meg komplikált fényképezőgépet. Ráadásul maximalista vagyok, és ha nem az jön át a képen, amit szeretnék, selejtnek nyilvánítom. Majd próbálgatom a módszeredet. Addig is kösz!
Nekem az ottani vita ugyanolyan értelmetlennek tűnik, mint Isten létezéséről vitatkozni. Vagy van, vagy nincs, előbb-utóbb kiderül. Miért adod a személyiségedet ehhez a meddő vitához?