Az 1994-es labdarúgó világbajnokság gólkirálya, a világbajnoki címet szerző Romario tavaly decemberben még a visszavonulását fontolgatta, majd visszatért. Most újabb fordulatot vett pályafutása, hiszen az angol Garforth Town együtteséhez szerződött. Nem ő lesz az egyébként amatőr csapat egyetlen brazilja, hiszen itt szerepel a veterán Socrates is.
Nem is tudom,hol játszik ez a csapat,a VI.vonalban mindenesetre nem találtam őket.
Már megint nem tudtam tudtam tippelni :( Én is egyre rendszertelenebbül játszom.
superhoops: Gratulálok a győzelemhez! Legalább ez is olyan jó, és gólgazdag meccs volt az augusztusi, csak most a Q.P.R. győzött. Másfél héttel ezelőtt 2 könnyű hazai meccs állt előttünk. Titkon reméltem, hogy feljebb tudunk kapaszkodni. Azóta 3 vereség, és egyre jobban csúszunk lefele:(
pécsi hornet: Bocs, hogy nem tudtunk találkozni, de nem volt időben buszom, elég későn értem Pécsre. Majd e-mailben leírom részletesen.
HP13: kicsit off-topic lesz. Biztos ismerted a championship manager szériát, az FM ennek a folytatása. Az eidos (a régi kiadó) tartotta meg a nevet, de az engine, és minden teljesen új lesz. A sega adja most a FM-et, ami lényegében a régi játék csak a neve más. Próbáld ki, szerintem sokkal jobb, mint TCM.
A world oldalakkal kapcsolatban vegyes dolgokat hallottam, például, hogy gyakran nem működik a közvetítés. Persze nekünk, akik nem tudunk meccsekre kijárni, ez is jobb, mint a semmi. Szoktak ajánlani ingyenes hónapokat, általában a szezon elején, "beetetésnek". Egy hónapig teljesen ingyen használhatod, csak ha nem mondod le 30 nap után, akkor egy egész éves szerződést kötnek.
de ha akcioval veszed akkor 20 font aug 31ig es kapsz jatekod, de akkor lekell mondani augustusban maskep automatikusan hozabitanak egy 1 evet.
Mit mondasz le augusztusban? Nem érvényes a következő szezonra? Ha most megrendeled akkor meddig él ez a szolgáltatás? Mert most erre az idényre már nem éri meg megrendelni. Nekem.
Köszi. Elolvastam. Nagyon tetszik a dolog, eddig nem nagyon gondolkodtam a dologn. 20 fontért meg is éri. Elnézést ha nagy hülyeséget kérdezek, de ez PC-n játszható játék? A Sega szó nem tudom miért de zavar. (mellesleg egész tegnap Total Club Manager-öztem) :)
10 eurót. Nagyon biztos voltam a 3 pontban. Nagyobb tételben nem merek játszani. Eddig már vagy 30 eurót elvesztettem. Ez így nem sok de nem akarok függő lenni :) A szokásos: lassan összegyűjtögetem, aztán egy tuti eredményre felteszem az összeset......
A múlt hétvégén 3.30-as szorzóval lehetett a Wycombe-ra fogadni a WillHillen. Idegenben játszottunk ezért simán meg akartam tenni de valami miatt nem fogadta el a kártyámat. :(