Keresés

Részletes keresés

Run like hell Creative Commons License 2024.08.22 -1 0 12626

Neked az az egyik bekattant rögeszméd, hogy az általános relativitáselmélet kidolgozásával Einstein megtagadta a spec.relt.

Ebből is nyilvánvaló, hogy alapvatően nem értesz semmit sem az egészből, de ez nem újság.

Az is elég árulkodó jele ennek, hogy egyetlen egyszer sem a relativitáselmélet konkrétumairól szövegelsz (ami szintén érthető, hiszen annak a matematikájához halvány lövésed sincsen), hanem azt zsolozsmázod, hogy ki mit mondott róla :D

 

Egyébként pedig még mindig nyitott a fogadás, amit a minap ajánlottam neked. Elég beszédes volt, amilyen sunyi lapításba kezdtél, amikor kiderült, hogy nem elég pofáznod, vállalnod kellene a következményeit. Na addig már nem terjed a forradalmi hevületed :D

Előzmény: destrukt (12619)
destrukt Creative Commons License 2024.08.22 0 0 12625

Egyik idézet sem interjúból való. Egy része a Leinen-i egyetemen elmondott beszédéből való. 

 

De maga a relativitáselmélet is egy újságcikkben látott napvilágot. Nem tudom mi a bajod ezzel.

 

Inkább az a szánalmas, ahogy menekülsz a valóság elől. 

Előzmény: Elminster Aumar (12624)
Elminster Aumar Creative Commons License 2024.08.22 0 0 12624

Te Einstein újságíróknak adott interjúiból akarod a fizikát megismerni???

Szánalmasabb már nem is lehetnél.

Előzmény: destrukt (12623)
destrukt Creative Commons License 2024.08.22 0 0 12623

"Nem az volt az alapötlete."

De bizony ez volt. Ti nyilván nem így tanultátok, de a tények azt igazolják, hogy a relativitáselmélet kidolgozásának kiváltó oka éppen az volt, hogy a korai kísérletekkel nem tudták kimutatni az abszolút nyugvó étert. 

 

Az éter kimutatását célzó sikertelen Michelson-Morley kísérlet után Einstein úgy érvelt, hogy mivel az étert nem sikerült kimutatni, el kell fogadnunk, hogy éter egyáltalán nem is létezik.

 

„…nincs a többiek között kitüntetett szerepet játszó koordinátarendszer, amely az éter fogalmának bevezetésére okot adna; és így nincs „éterszél” sem, olyan kísérlet sincs, amelyből ennek létezése következnék

 

Erről az időről később ő maga írja:

 

„…elfogadhatónak láttam a következő, kézenfekvő megközelítést. Az éter egyáltalán nem is létezik.”

 

Ebből a gondolatból nőtt ki a relativitáselmélet, amely 15 év múlva már hibásnak bizonyult. 

Ugyanis, 1920-ban maga Einstei írta, hogy mégiscsak van éter. Akkor viszont van a többiek között kitüntetett szerepet játszó koordinátarendszer is, tehát az éterhez képest mozgó rendszerek nem lehetnek egyenértékűek.

Ezzel a relativitáselmélet egyik alapfeltevése meg is bukott. 

Előzmény: Elminster Aumar (12622)
Elminster Aumar Creative Commons License 2024.08.22 0 2 12622

"A kérdés az, hogy miután Einstein megalkotta a relativitáselméletet, amelynek alapötlete az volt, hogy éter nem létezik,"

 

Nem az volt az alapötlete.

Még ezt sem érted bakker!

 

Mondom: Pavlov kutyája. Amikor valaki elpöttyinti azt a szót, hogy "éter", te ostoba fejjel azonnal asszociálsz a meghaladott ostobaság fényéterre, és azt hiszed, hogy a 19. századi hülye személyes "fizikádat" igazolja a dolog.

Te egy fényéter fetisiszta vagy. (Talán mert a 20. századi fizikát már nem éred fel ésszel, így ragaszkodsz a régihez, mint kisbaba a nyunyókájához.)

Előzmény: destrukt (12620)
Elminster Aumar Creative Commons License 2024.08.22 0 0 12621

Akkor lássunk mégegy részt ugyanebből a szövegből:
„Még nem vagyunk tisztában azzal, hogy az új éter milyen szerepre lesz hivatott a jövő fizikai világképében.”

 

Akkor csak neked lefordítom: "új éter" = az általános relativitáselmélet görbült térideje.

Azaz Einstein rájött, hogy miképpen a meghaladott éterfizikában egy teljes térre kiterjedő valamivel magyaráztak dolgokat, a téridő mint egy teljes térre kiterjedő, saját tulajdonságokkal rendelkező, önálló dolog, magyarázható sokminden fizikai jelenség. Mellesleg pedig a vátesz szólt belőle: a kvantumtérelméletek úgy születtek meg, hogy a kvantumfizikát összeboronálták a speciális relativitáselmélettel, és a kvantumos jelenségeket a teljes térre kiterjedő mezők gerjesztéseiként magyarázták matematikailag.

 

 

43 évesen pedig ezt írja, „Az éterről” című újságcikkében:
”...az általános relativitáselmélet … kizárja a távolhatást: minden közelhatásra felépülő elmélet azonban feltételez mezőket, és így az ’éter’ létezését is.”

 

Nem véletlenül használt idézőjeleket.

Pont ott vagyunk, amit az előbb írtam: már Einstein is látta, hogy a kvantumfizika valószínűleg teljes térre kiterjedő mezőkkel hozható összhangba a relativitáselméletekkel.

Aztán Feynman, Siniicsiró és Schwinger a hatvanas években ki is dolgozta a kvantummezőelméletek első példányát a QED-t.

 

Csakhát ezek olyan ismeretek, amik kábé a sztratoszférában vannak a te szintedhez képest. Te megragadtál a "fényéter" baromságnál, és amikor valaki idézőjelesen "éterről" beszél valamilyen laikusoknak szánt ismertetőben, akkor nálad megindul a nyáladzás, mint Pavlov kutyáinál a csengőre.

 

Előzmény: destrukt (12619)
destrukt Creative Commons License 2024.08.22 0 0 12620

A kérdés az, hogy miután Einstein megalkotta a relativitáselméletet, amelynek alapötlete az volt, hogy éter nem létezik, miért akarta később mégis visszahozni az étert?

 

Ez az a kérdés, ami elől menekültök, mégpedig azzal a módszerrel, hogy a homokba dugjátok a fejeteket. 

Előzmény: destrukt (12619)
destrukt Creative Commons License 2024.08.22 0 0 12619

Akkor lássunk mégegy részt ugyanebből a szövegből:

 

„Még nem vagyunk tisztában azzal, hogy az új éter milyen szerepre lesz hivatott a jövő fizikai világképében.”

 

Ebből a mondatból nyilvánvaló, hogy az éternek még szerepet szánt a jövő fizikai világképében.

 

 

43 évesen pedig ezt írja, „Az éterről” című újságcikkében:

 

”...az általános relativitáselmélet … kizárja a távolhatást: minden közelhatásra felépülő elmélet azonban feltételez mezőket, és így az ’éter’ létezését is.”

 

 

Akinek még ez sem egyértelmű, az ássa el magát.

Értem én, hogy ideges vagy ezektől az idézetektől, mert ezek tulajdonképpen az éter nem-létezésére épült relativitáselmélet egyértelmű megtagadását jelentik. 

Előzmény: Run like hell (12618)
Run like hell Creative Commons License 2024.08.22 -1 0 12618

Hiába hozok tényszerű idézeteket

 

A te "tényszerű idézeteid" összefüggésükből kiragadott szavak. Hiába javasoltam neked már sokszor, hogy írd ide az idézet előtt és után szereplő mondatokat is, úgy teszel, mintha ilyen mondatok nem is léteznének.

Egyszerűen nem veszel róluk tudomást.

 

Mi lehet ennek az oka?

Talán nem illenek bele a rögeszméid idilli képbe?

Összezavar, ha olyasmivel találkozol, ami ellentmond az ostobaságaidnak?

Vagy félsz belemenni egy olyan vitába, amelyből valószínűleg nem jönnél jól ki?

Előzmény: destrukt (12617)
destrukt Creative Commons License 2024.08.22 0 0 12617

Jellemző a relativistákra, hogy a kényes kérdésekhez nem hajlandók hozzászólni. 

Hiába hozok tényszerű idézeteket, úgy tesznek, mintha ilyen kérdések nem is léteznének.

Egyszerűen nem vesznek róla tudomást.

 

Mi lehet ennek az oka?

Talán nem illik bele a relativista idilli képbe?

Összezavarja őket, ha olyasmivel találkoznak, amelyre nem tudják a választ?

Vagy félnek belemenni egy olyan vitába, amelyből valószínűleg nem jönnének jól ki?

Run like hell Creative Commons License 2024.08.22 -1 0 12616

már maga Einstein felismerte, hogy a relativitáselmélet hibás alapokra épített

 

Einstein semmi ilyet nem "ismert fel". Ez csak az egyik rögeszméd a sok közül, ami akkor hülyeség marad, akármeddig pörgeted az imamalmodat.

Előzmény: destrukt (12613)
Run like hell Creative Commons License 2024.08.22 -1 0 12615

Egy kicsit boncolgassuk ezt a mondatot!

 

Ha a  szövegkörnyezetből kiragadott szavak boncolgatásából vonsz le következtetéseket, akkor nem csoda, hogy olyan hülyeségekre jutsz, mint amelyeket évek óta rögeszmésen zsolozsmázol.

Előzmény: destrukt (12614)
destrukt Creative Commons License 2024.08.22 0 0 12614

"1920-ban Einstein ezt írta: "...a tér éter nélkül elképzelhetetlen, nélküle nem terjedne a fény..." "

 

Egy kicsit boncolgassuk ezt a mondatot!

Ha éter nélkül elképzelhetetlen a tér, akkor a fényhullámok nyilván nem a térben terjednek, hanem az éterben.  Különben az éterre nem lenne szükség. 

 

Korábban (1905-ben) még Einstein valóban úgy hitte, hogy a fényközegre nincs szükség. Ekkor még azt hitte, hogy a fény hullámok az üres térben terjednek. Ezért van az, hogy a relativitáselméletből kihagyta az étert. 

 

Azonban a későbbi kísérletek megmutatták, hogy a fényjelenségek értelmezhetetlenek valamiféle fényközeg nélkül. Nyilván ez is szerepet játszott abban, hogy az éter létezésének kérdésében Einstein 180 fokos fordulatot vett.

 

 

Előzmény: destrukt (12611)
destrukt Creative Commons License 2024.08.22 0 0 12613

Számomra nagyon furcsa, hogy ha már maga Einstein felismerte, hogy a relativitáselmélet hibás alapokra épített elmélet volt, akkor mi akadályozta meg egy helyes alapokra felépített elmélet megalkotásában. 

Hiszen 1920 után már pontosan tudta, hogy a fényközeget (étert) nem lehet kihagyni a helyes elméletből. 

Vajon miért nem ezen az úton haladt tovább?

Run like hell Creative Commons License 2024.08.21 -1 0 12612

Hülyeségeket ismétlegetsz rögeszmésen.

 

Előzmény: destrukt (12611)
destrukt Creative Commons License 2024.08.21 0 0 12611

Te sem érted, hogy miről szól a relativitáselmélet. 

A relativitáselmélet egy elvetélt próbálkozás volt arra, hogy éter (fényközeg) nélkül hogyan lehetne felépíteni egy fizikai elméletet. 1920-ban Einstein rájött, hogy sehogy sem. Ezt írta: "...a tér éter nélkül elképzelhetetlen, nélküle nem terjedne a fény..." 

 

Ez minden értelmes ember számára egyértelmű.

destrukt Creative Commons License 2024.08.21 0 0 12609

Ha értenéd, hogy miről szól a relativitáselmélet, akkor tudnád, hogy 1920-ban Einstein megtagadta a relativitáselméletet. De nem érted.

 

A relativitáselmélet egy elvetélt próbálkozás volt arra, hogy éter (fényközeg) nélkül hogyan lehetne felépíteni egy fizikai elméletet. 1920-ban rájött, hogy sehogy sem. Ezt írta: "...a tér éter nélkül elképzelhetetlen, nélküle nem terjedne a fény..." 

 

Fogadni mernék, hogy ezt nem tanították neked az egyetemen. 

Előzmény: Elminster Aumar (12608)
Elminster Aumar Creative Commons License 2024.08.21 0 0 12608

"Einstein már 1920-ban tudta, hogy a relativitáselmélet kuka."

 

Hát, ebből egy büdös szó nem igaz.

Ez csupán a te bolond téveszméd.

Előzmény: destrukt (12607)
destrukt Creative Commons License 2024.08.21 0 0 12607

Éppen ti maradtatok le 105 évvel. 

Einstein már 1920-ban tudta, hogy a relativitáselmélet kuka.

De ti még mindig itt tartotok. 

Előzmény: Elminster Aumar (12606)
Elminster Aumar Creative Commons License 2024.08.21 0 0 12606

"A tudomány halad előre, te meg ott maradsz az út szélén."

 

A tudomány annyira halad előre, hogy te már SZÁZ ÉVVEL lemaradtál a haladásáról.

19. századi bukott "éterfizikát" erőlteted, miközben már kvantumelektrodinamika van.

Egy orbitális vicc vagy.

Előzmény: destrukt (12600)
Construkt Creative Commons License 2024.08.21 0 0 12605

Minden óvodás riposztod a vergődésedet mutatja. Csak te képzeled, hogy nem látjuk a kínlódásodat.

Előzmény: destrukt (12604)
destrukt Creative Commons License 2024.08.21 0 0 12604

Az enyémet nem láthatod, csakis a sajátodat. 

Előzmény: Run like hell (12603)
Run like hell Creative Commons License 2024.08.21 -1 0 12603

Vergődj csak.

Jó látni.

Előzmény: destrukt (12602)
destrukt Creative Commons License 2024.08.21 -2 0 12602

Itt csak te nyüszítesz.

Mivel értelmes mondanivalód nincs. 

Előzmény: Run like hell (12601)
Run like hell Creative Commons License 2024.08.21 -1 2 12601

Miért ne merném?

 

Nagyon egyszerű, hogy miért nem mered: csak addig nagy a szád, amíg nincs semmi következménye annak, amit összehordasz.

Amint vállalni kellene a szavaidat, máris nyüszítve menekülsz.

Ennyi.

Előzmény: destrukt (12599)
destrukt Creative Commons License 2024.08.21 -2 0 12600

A károgásodnak nincs semmi jelentősége.

A tudomány halad előre, te meg ott maradsz az út szélén. 

Előzmény: Elminster Aumar (12598)
destrukt Creative Commons License 2024.08.21 -2 0 12599

"Az 2025-2026-os évek elhozzák a relativitáselmélet bukását.

 

Ajánlok neked egy fogadást: szerintem nem hozzák el.

 

Ha mégis elhozzák, akkor én nyilvánosan beismerem, hogy te egy zseni vagy, én meg egy született hülye.

 

Ha nem hozzák el, akkor te nyilvánosan beismered, hogy évekig csak a pofád volt nagy, egyébként síkhülye vagy a fizikához.

 

Lássuk, mered-e vállalni, vagy már most beismered?"

 

 

Miért ne merném? Csak hát biztosan tudom, hogy te soha nem fogod beismerni, hogy született hülye vagy. Egyébként sem lehet hülyének születni. Ezt a félrenevelés hozza magával. 

 

Szerencsés korban születtél, mert ha felismerted volna, hogy a relativitáselmélet a tudomány legnagyobb tévedése, akkor nagyot alkothattál volna. De ehhez gondolkodni kellene, és bátran kimondani az igazat. 

Erről te már lekéstél. 

 

Előzmény: Run like hell (12597)
Elminster Aumar Creative Commons License 2024.08.21 0 2 12598

Ebben a hozzászólásodban se volt egy fikarcnyi fizika se. Csak benyögések meg kinyilatkoztatások.

Üres sóder. Meg süket duma.

Egy hangember papírkutya vagy. Csak ugatod amit nem érsz fel ésszel...

Előzmény: destrukt (12591)
Run like hell Creative Commons License 2024.08.21 -1 2 12597

Megjöttem Erdélyből

 

Nem kellett volna olyan messzire szaladnod... ennyire megijedtél ettől a kis fogadástól?

 

https://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=167687022&t=9253058

 

Na lássuk, összeszedted-e a bátorságodat: tartod a fogadást, vagy továbbra is gyáván menekülsz?

 

Előzmény: destrukt (12591)
Construkt Creative Commons License 2024.08.21 0 0 12596

No mostanra csak rájöttél, hogy a jósdák jóslatai semmit se értek! S ostobaság volt az előbb ezzel riposztoznod.

Mondhatom elég lassú a felfogásod!

 

Előzmény: destrukt (12595)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!