Keresés

Részletes keresés

DVB Creative Commons License 2013.01.19 0 0 12272

Tegnap az EC275 Hasek Prágából 15 perc késéssel indult (éjjel esett kb 10 centi friss hó). Kihasználtság jó 30% - Brnoig, onnan 75-80% Brnoban, Pozsonyban majdnem teljes utascsere. Párkányban késett Slovanra vártunk, Verőcén kereszteztünk a másik Hasekkel Vácon 14.28-kor szálltam le.

 

Volt egy JLV-s fejezet is, Pozsony után beterveztem az ebédet. Eleve azzal fogadott a pincér (félmeleg stílusú), hogy technikai okokból csak sonkás-tojásos rántottát tudnak adni vagy csirkeragut krumplival. Rendben legyen a második. Kértem egy alkoholmentes sört, sajnos épp nem volt. Gambrinus sem volt, csak a jóval drágább Budvar. Rendben akkor legyen 1. Amig vártam - hozott egy tavaszi levest (kis kelbimbó, zöldborsó) mondván ez ajándék, amiatt, hogy nem megy a konyha. Utána ismét visszajött, hogy elfogyott a krumpli piritóssal, szendicskenyérrel jó lesz-e. Mondtam igen. Kihozta, gombával, hagymával volt összesütve csirkemell. Kis mustárral, kethucppel elég elfogadható volt. (Közben mellettem valaki megkapta a svickováját, knédli helyett részben főtt krumplival). Ittam még egy sör, elég pozítív volt, hogy próbálkoztak szolgáltatni, még ha nem is ment a konyha. Fizetéskor azért jött a feketeleves - szokás szerint meg szoktam kérdezni, hogy kajajegyet elfogadnak-e (cseh kibocsátású és a JLV mindenhol elfogadja) a válasz persze NEM volt. Cash is king. Itt jött a második meglepetés, a csirkeragu a számlán már mint pisztráng filé jelent meg, ami persze a   legdrágább főétel az étlapon. Így 281 koronát számlázott. Elnézegetve a menüt, a leves nem volt ingyen ez alapján, mivel a csirkedarabos ételek 130-140 korona körül vannak. Mindent összevetve majdnem sikerült elégedett vevőként távozni, de a távozáskori lehúzásért (és a kajajegy miatt) megy a levél majd a JLV-nek és a CD-nek mint megrendelőnek. Tudom én, hogy Kelet - Európa még mindig, de akkor is. Amúgy ez is franchise-os étkező volt - nem ajánlom. Főleg hogy ilyen felkészültséggel indult el Prágából.

Tastam Creative Commons License 2013.01.18 0 0 12271

Vágy rákattint ide, ez gyorsabb:

 

Előzmény: vjano (12270)
vjano Creative Commons License 2013.01.18 0 0 12270

Aki esetleg el is akarná olvasni:  katt....  (pdf, 14. oldal)

Előzmény: Tastam (12269)
Tastam Creative Commons License 2013.01.18 0 0 12269

 Nosztalgiás programtervezet 2013-ra:

vjano Creative Commons License 2013.01.14 0 0 12268

A szlovák vasút weblapja szerint igen.

Előzmény: Br. (12267)
Br. Creative Commons License 2013.01.14 0 0 12267

Sziasztok!

Poprád vasútállomásán van csomagmegőrző?

Köszönöm!

V43 1227 Creative Commons License 2013.01.14 0 0 12266

Vasútbarát szempontból ez elég szomorú. :(

 

Más: Az önkormányzatok is kérhetik a vasúti kétnyelvűséget

Előzmény: gw (12265)
gw Creative Commons License 2013.01.13 0 0 12265

Egy kép tegnapról: a Zólyom-Zsolna sebesvonatok már szinte mind ilyen klímás kocsikból állnak, így a 170-es vonali ablakban lógás sajnos már a múlté...

Érdekesség még a vonat végén egy 1. osztályú kocsi is van, az másodosztályú menetjeggyel igénybe vehető ezen a szakaszon.

 

480-006 Creative Commons License 2013.01.11 0 0 12264

Ondrohó, 2013. január 2.

M41 2152 Creative Commons License 2013.01.11 0 0 12263

és még egy kérdés:

te pl. el tudnád érni a 10.05 -s buszt Sátorosbányáról Losoncra ugy, hogy a BP Somosra 9.49 re ér be ha nem késik?

M4 2152

Előzmény: SÜNÖCSKe (12259)
M41 2152 Creative Commons License 2013.01.11 0 0 12262

mint ugye az is köztudott, hogy a szlovák vasutnak nem éri meg a vonatot közlekedtetni Fülek-Somos közt, a BP nem mehet át szlovák oldalra.

Valamint a Nógrád Volánnál sem a szlovák busz társaságnál nem érték még fel ésszel, hogy lehetne közvetlen összeköttetés a határon buszokkal is.

M41 2152

Előzmény: SÜNÖCSKe (12259)
M41 2152 Creative Commons License 2013.01.11 0 0 12261

már bocs, hogy megszólaltam.

 

Te milyen alternatívát javasolsz az autón kívül, ahol esetleg nem kell órákat várni a csatlakozásra a határ két oldalán?  és mondjuk nem 5 km -t gyalogolni, mint pl. Ipolytarnóc és Kalonda közt? M41 2152

Előzmény: SÜNÖCSKe (12259)
koller andor Creative Commons License 2013.01.11 0 0 12260

Mondtam már, hogy kerékpárral a legjobb. Főleg a sok jó uticél miatt is.

Előzmény: SÜNÖCSKe (12259)
SÜNÖCSKe Creative Commons License 2013.01.11 0 0 12259

És ez szerinted alternatíva? Autóval a Nyugati térről indulva, a 2-es úton kb. 140 km az út, ez 2-2 és fél óra alatt teljesíthető.

 

A te ajánlatod alapján 11:45-kor még csak ott tartok, hogy a határszéltől még fél órát buszoznom kell, míg az autós énem ekkor már legalább két órája ül egy losonci kocsma teraszán, szorgosan szürcsölve a jéghideg Kofolákat gyors egymásutánban. Ennyire azért még az Urpín se volt lassú, de talán a somoskői átszállós játék sem...

Előzmény: M41 2152 (12258)
M41 2152 Creative Commons License 2013.01.11 0 0 12258
Losoncra eljutàs: zónàzò vonat bp.nyugati 7.07 vàcig ott àtszállàs a bgyarmati vonatra. Bgyarmaton átszàllàs az Ipolytarnoci bz re. Rárospusztànál kell leszálni. Madách hidon àtmégy gyalog a hatàr melletti Ràrósra a szlovák oldalra. Ott van buszmegàllo. 11.45 kor busz van onnan Losoncra. Kb. 800 m -t kell gyalogolni. M41 2152
Előzmény: <Tycoon> (12255)
SÜNÖCSKe Creative Commons License 2013.01.08 0 0 12257

És különben is, -10 fokban a legjobb túrázni, mert nem izzadsz meg az első 150 méteren (csak 1500-on) :)

Előzmény: koller andor (12256)
koller andor Creative Commons License 2013.01.07 0 0 12256

Balassagyarmaton átmész az Ipoly hídon és rögtön a benzinkútnál (Tótgyarmaton)- ahol az út jobbra kanyarodik- bal kéz felől van egy kiváló vendéglő. 3-4 EUR-ból komplett ebédet lehet fogyasztani, itallal (sör) együtt. Csak ajánlani tudom. Ha ezek után még lenne az utazónak kedve továbbmenni, tudok még jó pár helyet, amit érdemes meglátogatni.

Előzmény: <Tycoon> (12255)
<Tycoon> Creative Commons License 2013.01.07 0 0 12255

Köszi. 

 

Hát mennék én de -10 fokban nekivágni ismeretlenül :( 

Most olyat néztem hogy Bgyarmat, aztán séta a szlovák oldalra és onnan tovább. 

Hát de vicc hogy se nagykürtösre, se Losoncra, se fülekre sehova nem lehet eljutni a fene nagy únijóból. Még szarabb mint 15 éve az eljutás

Előzmény: koller andor (12250)
koller andor Creative Commons License 2013.01.07 0 0 12254

Somoskőújfalun az állomással szemben bolt és kocsma is van. Útközben is akad. Bringás szempontból- frissítés- Szlovákia egy álom.

Előzmény: Gulper (12251)
koller andor Creative Commons License 2013.01.07 0 0 12253

Nem jó felé mentetek. :-)

Előzmény: SÜNÖCSKe (12252)
SÜNÖCSKe Creative Commons License 2013.01.07 0 0 12252

"Csak útba esik valami kocsma :))"

 

Én is azt hittem a Rajka - Oroszvár relációban, de tévednem kellett (állomástól állomásig gyalogoltunk) :)

Előzmény: Gulper (12251)
Gulper Creative Commons License 2013.01.07 0 0 12251

Ja úgy könnyű, ha buszról buszra szállsz :))

De azt hiszem én inkább kisétálnék a vasúttól a túlsó benzinkútig. Csak útba esik valami kocsma :))

 

Anno reggel hét felé indult a Keletiből egy nemzetközi vonat, ami ugyan kicsit korán volt nekem, de megérte a korán kelést, mert Zólyom felé is, meg Kassa felé is nagyon szép köröket lehetett vonatozni egy nap alatt.

Előzmény: koller andor (12250)
koller andor Creative Commons License 2013.01.07 0 0 12250

A volt határállomásig elmegy a 11-es (hétvégén a 118-as) helyi busz. Kb. 100 méter séta után már a füleki busz megállójában is vagy,

Előzmény: Gulper (12248)
Gulper Creative Commons License 2013.01.07 0 0 12249

Közben megtaláltam a buszmegállót a google bámészkodóval. Ha jól látom, ott van a benzinkút mellett. Végül is 20-30 perc séta simán belefér, lehet nyáron én is kipróbálom, mekkora kaland ott átkelni immár vonat nélkül.

Előzmény: Gulper (12248)
Gulper Creative Commons License 2013.01.07 0 0 12248

A google térkép szerint több mint 20 perc a határ. És akkor még tudja a fene, hol a buszmegálló

Előzmény: koller andor (12245)
koller andor Creative Commons License 2013.01.07 0 0 12247

Én bicajjal szoktam menni. (Somoskőújfalutól)

Előzmény: gw (12246)
gw Creative Commons License 2013.01.07 0 0 12246
Kb. fél évente megkérdezi ugyanezt a losonci utat,már rég neki kéne a legjobban ismerje az eljutást és neki kéne adjon jó tanácsokat...
Előzmény: koller andor (12245)
koller andor Creative Commons License 2013.01.07 0 0 12245

Somoskőújfalu állomástól pár perc gyalog a határon a buszmegálló.

Előzmény: DVB (12244)
DVB Creative Commons License 2013.01.07 0 0 12244

Helikopterrel...

Előzmény: <Tycoon> (12242)
vjano Creative Commons License 2013.01.06 0 0 12243

"št.hr" = államhatár

Előzmény: <Tycoon> (12242)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!