Keresés

Részletes keresés

Byk001 Creative Commons License 2020.10.05 0 0 29660

Akkor neked is: olvasd el, amire reagáltam. Ott az, amit én kiemeltem, szintén idézőjelben volt, tehát valahonnan be lett másolva, gyanítom, valami hivatalosnak szánt iratból vagy cikkből.

 

De ott van a problémám is. Ha nekem kevés az, amit a KRESZ ír, hogy "külön jogszabályban L1e járműkategóriába sorolt kétkerekű ...", és meg szeretném nézni, mi is az L1e kategória követelménye, zsákutcába futok, mert a külön jogszabály olyan részére hivatkozik, ami nincs benne. Ha viszont eggyel feljebb megyek az EU-s jogszabályokhoz, akkor meg már nem találok L1e kategóriát, csak L1e-A-t és L1e-B-t. Ezzel még nem is lenne olyan nagy gond, mert azt mondanám, hogy ezek az L1e alkategóriái, csakhogy az L1e-A-ban azok a a motoros kerékpárok vannak, amikről a KRESZ azt írja, hogy kerékpárnak számítanak. Azaz nem teljesen, mert az L1e-A-ban a teljesítményhatár 1000W.

Előzmény: Mr Reacher (29659)
Mr Reacher Creative Commons License 2020.10.05 0 0 29659

A kerékpár definíciójában szerepel ez a két kikötés, és fordított esetben teljesen másra jutunk:

 

r/1. *  Kerékpár: olyan, legalább kétkerekű jármű, amelyet emberi erő hajt, és ezt legfeljebb 300 W teljesítményű motor segíti. A kerékpáron a kerékpárt nem hajtó személy is szállítható erre alkalmas ülésen. A kerékpáron utánfutó vontatására alkalmas berendezés helyezhető el.

 

A SMK definíciója pedig az általad említett külön jogszabályra hivatkozik:

 

r) *  Segédmotoros kerékpár: a külön jogszabályban L1e járműkategóriába sorolt kétkerekű, L2e járműkategóriába sorolt háromkerekű jármű, továbbá az L6e járműkategóriába sorolt quad és mopedautó.

Előzmény: Byk001 (29655)
Byk001 Creative Commons License 2020.10.05 0 0 29658

Olvasd el, mire válaszoltam (az apró betűs részben van a lényeg)! :)

Előzmény: ÁsítóSárkány (29657)
ÁsítóSárkány Creative Commons License 2020.10.04 0 0 29657

A kerékpáros nyom csak egy tájékoztató jel.
Nem tudom mit értesz használat alatt. Még ha egy egyirányú utcában szembe irányba van felfestve, akkor is a behajtani tilos és egyirányú utca táblák kivéve kerékpárral kiegészítő táblája a lényeg...

Előzmény: Byk001 (29655)
ÁsítóSárkány Creative Commons License 2020.10.04 0 0 29656

A pedállal kapcsolatos kritika teljesen jogos.


Az ülés megléte vagy meg nem léte az EU-s járműkategóriák kapcsán lehet releváns, a magyar KRESZ alkalmazásában jelenleg tökmindegynek kellene lennie a dolognak.

 

Amíg egy motoros roller nem azt figyeli megbízhatóan  (giroszkóppal, optikai érzekelővel, akárhogy) hogy mennyire hajtod, és ennek megfelelően segít rá, onnantól a KRESZ alkalmazásában az segédmotoros kerékpárrók szól, és a történet alighanem a magyar típusengedéllyel kellene kezdődjön. Anélkül nem hozható forgalomba.

Előzmény: Hattori Hanzo69 (29654)
Byk001 Creative Commons License 2020.10.03 0 0 29655

"Segédmotoros kerékpárnak minősül az olyan kétkerekű jármű, melyet 300 W-osnál nagyobb teljesítményű segédmeghajtást adó hajtómű hajt meg, és ez a gépi hajtás az emberi erővel történő pedálhajtástól függetlenül is meg tudja hajtani a járművet." 

 

Ez alapján, ha a motor teljesítménye nem éri el a 300 W-ot, akkor nem minősül segédmotoros kerékpárnak, hiszen a leírás szerint mindkét feltételnek teljesülnie kell (ÉS kapcsolat).

Arról meg ne is beszéljünk, hogy a hatályos KRESZ szerint segédmotoros kerékpár az, amit egyéb jogszabály L1e kategóriába sorol. Az L1e (és persze a többi) kategória műszaki feltételeit az 5/1990 (IV. 12.) KÖHÉM rendelet határozza meg. Konkrétan az L1e kategóriáét a "B. függelék 1. cikk (2) és (3) bekezdése határozza meg". Hát, én ilyen függeléket nem találtam a rendeletben. De folytassuk a keresést, jönnek az uniós jogszabályok. Na azokban viszon L1e-A és L1e-B kategória van, amiből az L1e-A az e-bike-okat (a jogszabályi megfogalmazásban motoros kerékpárokat) jelenti. Akkor most mégis hogy legyen tisztában az ember azzal, hogy mégis mi a fene az, ami a feneke alatt van, és motor (is) hajtja?

 

Másrészt: a "kerékpáros nyom" nem csak kerékpárosok által használható. Legalábbis ilyen sehol nincs leírva a KRESZ-ben.

Előzmény: Carina_S (29653)
Hattori Hanzo69 Creative Commons License 2020.10.03 0 0 29654

Ezt szépen összeszedted. Nagyon köszi!

 

Viszont az én eredeti problémám abból adódott, hogy egy komolyabb roller (pláne motorral (is) hajtva) miért nem "kerékpár"? (A pedálokról egy szó sem esik a KRESZ-ben.) "Pedál és erőátvitel" a rollereknél egyszemélyben a talaj. Azt nyomod, az viszi át a hajtást a kerékre. A bringánál meg 99%-ban lánc és fogaskerekek. De erről pont nem nyilatkozik a KRESZ. Az ülés megléte vagy hiánya sem "perdöntő", mert néhány rolleren van ülés, a triál-bringákon meg pl. pont nincs.

A bajom az, hogy sima gyalogátkelőhelyen, kerékpárral nem rongyolhatsz át, de rollerrel meg igen (!?). Ez marhaság következetlenség jelenleg a KRESZ-ben.

Megjegyzem, azt sem nehéz eldönteni, hogy leszállt-e az ember egy rollerről/ avagy csak tolja: ha egyik lába a használónak a járművön van, akkor nem szállt le róla.

Előzmény: Carina_S (29653)
Carina_S Creative Commons License 2020.10.03 0 0 29653

A határ a kerékpár és a segédmotoros kerékpár között így van meghatározva:

"Segédmotoros kerékpárnak minősül az olyan kétkerekű jármű, melyet 300 W-osnál nagyobb teljesítményű segédmeghajtást adó hajtómű hajt meg, és ez a gépi hajtás az emberi erővel történő pedálhajtástól függetlenül is meg tudja hajtani a járművet." Tehát ha nem hajtjuk a pedált, és a segédhajtómű mégis működtethető a pedálhajtás leállítása után is, pl. gázkarral meghajtható, akkor a jármű segédmotoros kerékpár.

 

Ha tehát az adott jármű hajtóműve 300 W-osnál kisebb teljesítményű, és a segédhajtómű csak a pedálhajtás igénybevételével hozható működésbe, akkor a jármű nem segédmotoros kerékpár, hanem csak egy egyszerű, emberi erővel meghajtott kerékpár.

 

Ezért az elektromos kerékpárok nagy része is segédmotoros kerékpár, mert legtöbbjüknél a gépi hajtás a pedálhajtás használata nélkül, gázkarral működtetve teljes mértékben használható. Egyébként már a sokadik olyan emberrel találkoztam, aki jogosítvány híján vezetett ilyen járművet, anélkül, hogy tudta volna hogy járműve nem kerékpár, hanem segédmotoros kerékpár. Ezt pedig azért nem tudta, mert járművét nem boltból vette ahol szakszerűen tájékoztatták volna erről a tényről, hanem csak "kéz alól" vette azt meg egy olyan magánszemélytől, aki szintén nem tudta hogy a jármű nem kerékpár, hanem segédmotoros kerékpár, így ő eladóként a vevőt -- (jóhiszemű tévedésből) -- félretájékoztatta ezzel kapcsolatban. Amikor később a vevő balesetet szenvedett ezzel a járművel mert a csak kerékpárosok által használható "Kerékpáros Nyom"-ban közlekedett vele, éspedig az egyirányú forgalmú úton a gépjárműforgalmi iránnyal szemben felfestett, de csak kerékpárok általi használatra engedélyezett kerékpáros nyomon, és mivel ő ezt segédmotoros kerékpárjával szabálytalanul és jogosulatlanul használta, ezért ő ezzel elkövette a következő szabálysértéseket:

 

* segédmotoros kerékpár engedély (jogosítvány) nélküli vezetése,

* "Kerékpáros Nyom" jogosulatlan használata,

* egyirányú forgalmú úton segédmotoros kerékpárral történő tiltott szembeközlekedés a megengedett forgalmi iránnyal szemben (a forgalommal szemben engedélyezett "Kerékpáros Nyom"-nak a segédmotoros kerékpárral történő jogosulatlan használata miatt),

* és egyirányú forgalmú útra történő tiltott behajtás segédmotoros kerékpárral az "Egyirányú forgalmú útra Behajtani Tilos" nevű tábla tiltó hatálya ellenére és az ez alól a csak kerékpároknak szóló kivételt engedélyező "Kivétel-kiegészítő tábla" ellenére a csak kerékpárok számára a gépjárműforgalmi iránnyal szemben engedélyezett "Kerékpáros Nyom"-ba,

 

ezért őt a rendőrség a baleset miatt felelőssé tette, és e 4 szabályszegés miatt jogosan megbírságolta.

 

Hát, "dióhéjban" ennyit arról, hogy melyik a kerékpár, és melyik a segédmotoros kerékpár, és hogy melyikkel hogyan szabad, ill. hogyan tilos közlekedni... .

Előzmény: Hattori Hanzo69 (29623)
ÁsítóSárkány Creative Commons License 2020.09.17 0 0 29652

bocs, tapipad közbeszólt, természetesen Btk. 232. § (5)

idézem: "A büntetés korlátlanul enyhíthető – különös méltánylást érdemlő esetben mellőzhető – azzal szemben, aki a veszélyt, mielőtt abból káros következmény származott volna, önként megszünteti."

 

Előzmény: ÁsítóSárkány (29651)
ÁsítóSárkány Creative Commons License 2020.09.17 0 0 29651

Dobtam egy hátast: https://index.hu/belfold/2020/09/16/ott_is_kerekparsav_van_ahol_nem_kene/

 

a közútkezelő a saját jól felfogott érdekében a Btk. 232. (5) § szerint kellene eljárjon...

ÁsítóSárkány Creative Commons License 2020.09.13 0 0 29650

Elvileg az eszköz célja (közlekedés vs. játék) ami mentén a KRESZ megkülönbözteti a járművet a nem járműtől, a járművezetőt a gyalogostől.

 

Tegyük hozzá hogy a gyermek kerékpárosok 12 év alatt főútvonal mentén (vagy azon keresztbe) az még bonyolít a történeten, megint csak a KRESZ szövege miatt.

Előzmény: Hattori Hanzo69 (29649)
Hattori Hanzo69 Creative Commons License 2020.09.12 0 0 29649

Gondolkodtam ezen a "gyerekjáték/ nem gyerekjáték" vonatkozáson... Amikor is átment előttem a zebrához csatolt kerékpársávon egy család, kisgyerekestül, gyerek-kerékpárostul... (Nem volt semmi probléma, nem azért írom./ Minden szabályosan történt.) Csak azon gondolkodtam, hogy az ilyen mini gyerekbicaj, akkor az mi? "Nyilván" játék, hiszen egy ötéves használja, de ugyanakkor kerékpár is. A roller az micsoda, ha felnőtt használja? Játék?

Előzmény: ÁsítóSárkány (29648)
ÁsítóSárkány Creative Commons License 2020.09.12 0 0 29648

Helyismeret persze nem árt a rollerezéshez. Még nem voltam olyan helyen ahol repedésben megakadt volna... villamossínnél persze vigyázni kell.

Ami a csalinkázást illeti, nem tér el nagyon a kerékpárosokéótól.

Előzmény: Byk001 (29647)
Byk001 Creative Commons License 2020.09.09 0 0 29647

Cseszheted a rugózást, ha egy 1-2 centi mély repedésben megakad a kerék. Abból nincs az a rugózás, ami kihozza. És ilyen repedésekből annyi van egyes utakon, hogy reménytelen kikerülni őket (arról nem beszélve, hogy a mögötted jövő autós se fog ódákat zengeni rólad, ha nekiállsz így csalinkázni előtte).

Előzmény: ÁsítóSárkány (29645)
ÁsítóSárkány Creative Commons License 2020.09.08 0 0 29646

Mondjuk ez így nem fog tetszeni pár szolgáltatónak, mint a Lime, ha mondjuk a rendőr bírságol, esetleg lefoglalja a kölcsönzött e-rollert az eéjárás végéig, az ügyfél meg a kölcsönzőre mutogat, hogy félretájákoztatta...

De aki szolgáltat egy országban, annak illene a jogi környezettel tisztában lennie...

Előzmény: Felfűtő (29644)
ÁsítóSárkány Creative Commons License 2020.09.08 -1 0 29645

Azért nem véletlen találták ki azt, hogy mindkét keréknél van rugózás már a nem elektromos rollereknél is (szupermarketben emlékeim szerint 7-8 ezertől kapható volt ilyen).

Előzmény: Byk001 (29643)
Felfűtő Creative Commons License 2020.09.08 0 0 29644

Ja. Hagy hulljanak....:)

Előzmény: ÁsítóSárkány (29642)
Byk001 Creative Commons License 2020.09.08 0 1 29643

Én sem élből tiltanám, ezért emeltem ki, hogy jelen helyzetben. Nem ismerem a smkp. típusengedély megszerzésének kritériumait, de ezek a kis kerekű rollerek nem valók az utakra. Biciklivel is sokszor nehéz az úton maradni, mi lenne egy kis kerekű, kis szabad magasságú rollerrel? Sokszor olyan hullámok vannak az aszfaltban, hogy egy átlag roller fennakadna rajtuk.

Előzmény: ÁsítóSárkány (29642)
ÁsítóSárkány Creative Commons License 2020.09.08 0 0 29642

A magam részéről nem tiltanám elvi éllel. Szerezzék meg a típusengedélyt, mint segédmotoros kerékpárok, és akkor jogsival, sisakkal lehet az úttesten menni velük :)

Előzmény: Byk001 (29641)
Byk001 Creative Commons License 2020.09.08 0 0 29641

Igen, erre a változásra próbáltam azzal utalni, hogy a pedálos autók megmaradnak gyerekjátéknak a rollerrel szemben. Én is szoktam rollerezni időnként, amikor a bicikli tárolása túl macerás lenne, a távolság meg nem indokolja az autó használatát (a tömegközlekedés meg vagy bonyolult, vagy csak sajnálom rá a minimum 600 Ft-ot 2-3 megálló miatt). Az elektromos változatokat meg _jelen helyzetben_ kitiltanám a közlekedésből. Járdára, a gyalogosok közé túl gyorsak, kerékpárúton még úgy, ahogy elmennek, de az úttestre már nem engedném fel őket egy bizonyos kerékméret alatt, olyan botrányos az útminőség, legtöbbször.

Előzmény: Hattori Hanzo69 (29639)
ÁsítóSárkány Creative Commons License 2020.09.08 0 0 29640

Tegyük hozzá, a bírói gyakorlat elég régi, és azóta nagyot fejlődtek a rollerek.

Jogegységi döntés nincs, szóval bármikor bármelyik bíró veheti a bátorságot saját mérlegelés és lelkiismeret alapján, hogy az adott helyzetben az adott rollert járműnek nyilvánítsa. Nyilván ha nincs erős érve, akkor inkább viszi tovább a meglévő gyakorlatot, de ez körülmények kérdése is.

Előzmény: Hattori Hanzo69 (29639)
Hattori Hanzo69 Creative Commons License 2020.09.07 0 0 29639

Én nem "adom" 100%-osan ezt a "gyerekjáték a roller" megfogalmazást. Rengeteg felnőttet látok rollerezni, sőt.... Gyerekeknél hol bejön/ hol pedig kimegy a divatból. A hét végi F1-en, pedig hosszú ideig mutatták, ahogy talán Hamilton visszarollerezik a boxutcába(n). Nem haladt annyira, mint kerékpárral lehetne, de azért a mellette rohanó pacákot lehagyta. Mindenesetre nem volt olyan "gyerekes" dolog, mintha pl. pedálos Moszkvicsba pattant volna.

Az egyre terjedő (és igazán gyors) elektromos változatok meg már egészen komoly sebességet képviselnek (már a gyalogokhoz képest...) 

Előzmény: Byk001 (29635)
ÁsítóSárkány Creative Commons License 2020.09.07 0 0 29638

egy Renault Twizy már erősen véleményes...

Előzmény: ÁsítóSárkány (29637)
ÁsítóSárkány Creative Commons License 2020.09.07 0 0 29637

Konkrétan arra gondoltam: az első oszlop és az útburkolati jel közé akár odaférhet egy olyan elektromos kerekesszék, amely 10 km/h feletti sebességre képes, és ezért jármű. Korrektül várakozhat az úttesten...

Előzmény: Hattori Hanzo69 (29629)
ÁsítóSárkány Creative Commons License 2020.09.07 0 0 29636

Először is az 5 méteres tilalom nem játszik, a 40. § (1) bekezdés "közúti jelzésből más nem következik" szófordulata meg a mozgássérült várakozóhely tábla miatt...

Az úttesten meg nem látok oszlopot :)

 

Előzmény: phillipo654 (29634)
Byk001 Creative Commons License 2020.09.07 0 0 29635

Nyilván nem a mi dolgunk ezt meghatározni, de a "mechanikus hajtóművön keresztül valamely kerék/kerekek meghajtásával" lenne a jó megfogalmazás, mert nem minden kerékpár láncos. Már a régi időkben is voltak kardán hajtásos biciklik, de mostanában megjelentek a stringbike-ok, a szíjhajtású biciklik, de van olyan is, ami olyan, mint ha egy lépcsőzőgépen lennél, csak közben haladsz a forgalomban. Mindenesetre ezekben közös, hogy nem az egész eszközt lökdösve hajtod magad előre, hanem valamilyen mechanikus áttételen keresztül az egyik (jellemzően hátsó) kereket forgatod, és ezáltal haladsz előre. De még így is ki kell venni valahogy a lábbal hajtós kisautókat, gokartokat, amik ugyanúgy gyerekjátékok, mint a roller (bár ezek valószínűleg meg is maradnak a gyerekek eszközeiként).

Előzmény: Hattori Hanzo69 (29625)
phillipo654 Creative Commons License 2020.09.07 -1 0 29634

fizikailag a 2 táblatartó oszlop talán elég blokkoló hatású, :) illetve az 5m.

Bár mindenki látta Budapestet amíg ingyen lehetett parkolni...

Előzmény: ÁsítóSárkány (29633)
ÁsítóSárkány Creative Commons License 2020.09.05 0 0 29633

Ezerszer korrektebb lenne 1 tábla 2 kiegészítő táblával.

Amúgy az űtburkolati jelek még menthetik a helyzetet amíg nem esik le a hó... ha nincs mozgássérült burkolati jel, jó kérdés, mit kezdenének egy az első tábla után közvetlenül az úttest szélén parkoló mozgássérültigazolványos autóval.... ami simán fel tudja tartani a forgalmat...

Előzmény: Hattori Hanzo69 (29629)
ÁsítóSárkány Creative Commons License 2020.09.05 0 0 29632

Ha jól értelek, a jármű-jármű viszonyban jól bevált sértetti illetve károsulti közrehatás intézményének kérdését feszegeted a gyalogosok kapcsán is...

Ennek kapcsán megnyugtatlak, a fogalom a Btk-ból és Ptk-ból jön, és teljesen független a gyalogos vagy jármű fogalmától.

 

A másik: bátorításul: mit vársz szülőktől gyereküket érintő közvetlen éles helyzet után? Ezzel együtt még a helyszínt elhagyva elgondolkodhattak... Elég sokaknál így működik, hogy az első reakció éles hárítás, aztán később esik le a tantusz...

Előzmény: Hattori Hanzo69 (29630)
Hattori Hanzo69 Creative Commons License 2020.09.05 0 0 29631

látást = látását

Előzmény: Hattori Hanzo69 (29630)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!