Az mindenképp örvendetes, hogy a TT-re esett a választásod az újrakezdés során. Miközben a TT méretű kínálat igen szépen gyarapszik és már-már talán a legkorszerűbb modelleknek mondhatók, sajnos két fontos ténnyel szembe kell néznünk: az egyik, hogy az árak éppen a kisebb célközönség miatt elég magasak (az okok kézenfekvőek, korábban itt is, újabban meg a másik topikon is sokszor kiveséztük), másrészt pedig a nem minden ország vasútjára kiterjedő típus- és festési választék. Ilyen sajnos az osztrák vasút, lévén hogy ott a TT-s penetráció kicsiny, ezért inkább csak olyan járművek készülnek, amelyek a nemzetközi személy- és teherforgalomban futnak. A nekünk is oly különleges, osztrák mozdony-választék (nekem is kedvencem) sajnos TT-ben vagy csak a német eredetivel bíró, néhány altípus (ÖBB 1020, német Krokodil, vagy 1216-os Taurus), vagy kisszériás mestermunka. Az egykori bliszteres csomagolású, inkább gyerekjáték készletekből Teaház épített nagyon szép 1041-est: http://mastertape.freeweb.hu/Sissy.htm, de akadt más próbálkozás is: http://mastertape.freeweb.hu/OBB_1110.htm
Tudtommal létezik még Sisi is ilyen kisszériásban, de olyat csak Teaháznál láttam egykor.
Tehát az osztrák választék nem széles.
Digitális kezdőkészletben a Roco újabb, szergejes készletei jók, itt kis Z21-gyel adják, de esetleg még található régebbi, MultiMaus-os szett is Ludmillával. Érdemes megnézni a jobban ellátott modellboltokat (Mediker, VMC), ahol vannak komplett készletek.
Talán javasolhatom, hogy - bár nem osztrák - szerezz be egy analóg alapkészletet, ami olyan 35-37 ezer körül van és utólag rakhatsz bele dekódert 7-8 ezer ft-ért. A Tillig készletekhez van sín. Az olcsóbbhoz az ágyazatost adják, ami bizonyos szintig tökéletes megoldás, sőt terepasztalhoz is felhasználható. Magasabb árszinten van sima modellsín, ami sokoldalúan bővíthető. Aztán persze ezek el is adhatók és mással kiegészíthetők.
A Roco digit készletek nem tartalmaznak sínt, viszont a mellékelt mozdony műszaki színvonala egy fokkal jobb, mint a Tillig kezdőkészletesé.
Egyszóval inkább onnan kell megközelíteni, hogy első lépésként mennyit szánsz az újrakezdésre. Mennyi helyed lenne a továbbépítésre, egyáltalán asztalban gondolkodsz-e, vagy inkább csak alkalmi játékban? Szóba jöhet a modulozás is, amiről a honlapunkon olvashatsz: www.bttb.hu.
Ha alapjában a járművek érdekelnek, akkor nézz körül a honlapomon: www.mastertape.hu
Ha bármilyen további kérdésed van, nyugodtan keress email-ben!
Hmm... azt hittem, hogy már elolvastam az összes cikket a honlapodon. Nem is tudtam, hogy a "nagy nyitás" után ilyen korszerű mozdonyok készültek a Storkower Str-ban. Egyébként nem értem, miért nem alkalmaztak, vagy alkalmaznak hasonló megoldást minden mozdonyon a felépítmény rögzítésére. Ha a csavar csúnya, akkor tegyék alulra, és már rögtön nem bántja az ember szemét a tetőn, vagy hasonló bajonett zárral valami tetőelemen. Nah, de a pattintófül az a halálom és szerintem nem vagyok ezzel egyedül. Persze az is igaz, hogy nem arra találták ki ezeket a modelleket, hogy Dezsőke rajtuk fejlessze finommechanikai tudását.
Az van, hogy tavasz óta kacérkodok az újrakezdéssel, a videó viszont legbelül megmozdított bennem valamit. Még jó, hogy az N es kezdőkészletet nem sikerült előrendelnem. Így a héten aktív TT kezdőkészlet kutatásba kezdtem, sajnos nem sok eredménnyel. Tipp esetleg, hogy hol tudnék bővebb választékból böngészni? Digitálist vennék mindenképpen, főként az osztrák vasút érdekel.
Tovább kell szűkíteni a kört. Ezért nem árt a kétszavas tőmondatoktól egy kissé elrugaszkodni.;-)
BR250-est a BTTB utolsó két évében gyártották, majd a hajtás teljes átalakításával átvette a Zeuke Gmbh, ahol a Parisel-éra fehérdobozos csomagolásában volt kapható. Lásd itt: http://mastertape.freeweb.hu/BR155_031.htm Ekkor még a régi, tehát Bttb tervezésű pantográf volt a tetején és ez az 1993-as Tillig időszak kezdetekor is így volt. Kb. 1998-ig, amikor ismét átformálták a belsőt és ekkor kapott új kasztnivariációkat is, beleértve az új áramszedőt is.
Tehát éppen ezért fontos lenne behatárolni a modell korát, kivitelét. Sajnos az sem megoldás, ha azt mondod, hogy Tillig dobozos, mert ha használt piaci beszerzés, akkor ott sok csodát képesek művelni, így akár egy klasszik Bttb modell is pihenhet egy tilliges dobozban.
Ez talán csak azért van, mert ma ezt a műfajt leginkább fiatalok képviselik úgy, hogy meg is mutatják a világnak. Sajnos ez nem olyan zene, mint a Lord. Egy Lord koncerten egész családokat lehet látni Nagypapától az unokáig. Egyébként meg én lepődtem már meg egy-két iskolatársamon, hogy így jármű fan, meg úgy jármű fan zenei érdeklődéstől függetlenül. No, ez egy jó alap a modellezéshez... előbb, vagy utóbb be fog szerezni magának egy számára kedves jármű modelljét, az meg már húzza maga után a többit. No, meg aztán az is igaz, hogy itthon nincs akkora kultúrája a vasútmodellezésnek, főleg nem a TT-nek mint Németországban. Akik abba születnek bele, annak természetes, mit fog hobbiként űzni, aki viszont valamikor elkezdi, nem biztos, hogy úgy megfogja, hogy az egész életét végig kísérje. Én speciel beleszülettem, mert gyerekkoromban körbe-körbe rohangált a szőnyegen a vonat.
Na ezt tényleg nem gondoltam volna :) Nem tudom, rajtam látszik-e pl., hogy hasonló „elfajzásokkal” rendelkezem. Pedig de :) Még a rockzene iránti érdeklődésem kibontakozásának hajnalán találkoztam egy illetővel, akiről kiderült, hogy igen kemény metalfan, pedig teljesen átlagosnak tekinthető kinézettel rendelkezett. Amikor megkérdeztem, hogy miért nem talpig feketében, seggig érő hajjal, akkor azt a frappáns választ adta, hogy a zene belülről jön, a kinézetnek nem kell passzolnia. Na kb. a vasútmodellezés is ilyesmi lesz :)
Tudod Árpi, 18 évig zenei hangstúdió tulajdonos voltam és hangmérnökként a létező összes irányzattal találkoztam mind zenében, mind pedig életstílusban.:-)
Sosem felejtem, amikor egy hajdan volt március 15-én az egész skinhead mozgalom ott tolongott a kicsiny stúdiómban, Budapest belvárosában. És nagyon békések voltak. Akik zenélnek, azok nem a B-közép...
De ha már gótok, akkor mesélhetek Cure koncertről is, akik zenéjét magam is játszottam - ki nem néznéd belőlem...:-D
De ha itthon rákérdeznél a gót barátaink között, hogy milyen vasútmodellel játszottak, akkor nem jönne ilyen frappáns válasz, mint ebben a kisfilmben. No ezért váltak érdekessé... :-)
A goth csapat itthon sem olyan ritka látvány. MGC azaz Magyar Gothic Club a neve, és évente egy-két alkalommal gyűlnek össze nagyobb városokban Debrecenben, Egerben, Székesfehérváron... Budapesten a margit-szigeti kolostor romjainál láthatók. Nem kell félni tőlük, nem olyan elvetemültek, mint amilyen horrorisztikus megjelenésük van.
Eladó PIKO TT BR 118-as DR IV-es korszakbeli dízelmozdony. Teljesen új, karcolásmentes állapotban, csak a boltban lett próbálva. Eredeti dobozában, papírjaival, és bontatlan kiegészítőivel. Cikkszáma 47280. Irányváltó világítással, előre fehér, hátra piros LED-del.
Ára: 24.000 Ft.
Továbbá eladó Tillig ÖBB önürítős vagon (ep VI). Teljesen új. Eredeti dobozában, papírjaival. Cikkszáma 14575.
Ára: 7000 Ft.
A képek az internetről származnak!
Személyes átvétel Budapesten lehetséges, vagy előre utalás után postázom.