Kezdjük ott, hogy megengedőleg írtam, miszerint avar tisztséget viselő szláv is lehetett. Jogcímre pedig nemigen volt szüksége bárkinek is családon kívülről, különösen hogy a magyarban elvesz, megvesz kifejezéssen illetik ezt a dolgot.
"Géza fia István rexről, aki észak-dunántúli patrimóniuma mellé elsőként épp eme Ős-Somogy feletti hatalmat szerezte meg, ezért teljes joggal vallhatta magát 1001-től akár az ókori – akár a Karoling-kori – Pannónia keresztény királyának"
... ha komolyan kell vennünk az intitulációt – márpedig semmi okunk kételkedni az abban foglaltak hitelességében –, akkor a kibocsátó István "egész Pannónia lelki üdvéért" tette az adományt. Ez pedig csak a kapkan legyőzése után volt lehetséges.
Ezzel és a Theotmár-féle 900. évi levéllel kapcsolatban foglalkoztunk akkoriban részletesebben a hsz.-ekben az ókori és Karoling-kori Pannonia-fogalommal, amit ebben az újabb dolgozatában B. Szabó is említ.
Lényeg, hogy a terület nagyobbik, a Száva-vidéktől a Balaton-felvidékig terjedő része 955-ig Bulcsú érdekeltségébe tartozhatott.
Érdekes elmélet. Már csak azt a csekélységet kell megmagyaráznod,hogy Koppány,-aki szerinted egy avar méltóság nevet viselő szláv tartomány úr- milyen jogcímre hivatkozva kérte meg a halott Géza fejedelem özvegyének a kezét. Ugyanis a régi rend szerint csak az elhalálozott előkelő közvetlen férfi rokona örökölhet mindent,volt feleséget, vagyont, hatalmi rangot. Vagyis szoros rokoni kapcsolat feltételezhető Gáza és a somogyi főúr között.
"Géza fia már szemet vetett az egész Kárpát-medencére... De hogy Árpádék ezt megelőzően pl. a Zalai részeket, Bulcsú országát is birtokolták volna, vagy Somogyországot, arra mi a bizonyíték?"
Ezek szerint semmi. Ott egy másik, igen masszív, még a karolingok által szervezett, feltehetően a Száva-vidékig kiterjedő hatalmi központ volt, amely a frank/német-római uralkodóval szemben finoman szólva igen változó lojalitást tanúsított. Lehet, hogy egy szláv kapkan igazgatta.
Veress: "Laskai Osvát magyar nyelvű Szent István officiumában – nem tudni, hogy milyen forrás alapján – azt állította, hogy a somogyiak (azaz Koppány) mellett a zalaiak is harcoltak Koppány oldalán. Ez azt jelentené, hogy a Zalát uraló egyik legnagyobb nemzetség – a Vérbulcsú nemzetség – is részt vett az István fejedelem elleni fegyveres lázadásban" (I. m. 604–5)
Ha egyébként elfogadnánk is a Koppány személynevet avar tisztségnévnek (kapkan, kopan), az sem garancia viselője nem szláv mivoltára. Hiszen a Kijevi Ruszban pl. a 11-12. századig dokumentálhatóan használták a kagáni titulust:
"A Dráva–Száva közének 884-ben Braszláv volt az ura, vele tárgyalt Arnulf 892-ben is a Hengistfeldonon (Leibnitzi-mező) a Szvatopluk elleni felvonulásról"
B. Szabó János: "A Koppány-kori Somogy kiterjedésének újszerű megközelítését leginkább vitató Kristó egyáltalán nem szentelt figyelmet a cikk felvezető részében Bulcsu személyének, szerepének, pedig Zsoldos Attila írásának ez a szála szintén a késő középkori adatokból kiolvasott lehetőséget erősítette. Ha ugyanis a közelmúltban a Györffy György által hangoztatott és többek által elfogadott feltevés helytálló lenne és 955 után az Árpád-házi hercegeknek tartott Tar Szerénd vagy annak fia valóban Bulcsu vezér territóriumát „vette volna át”, akkor legalábbis figyelemre méltó ténynek kellene minősítsük, hogy a Bulcsu leszármazottainak tartott Vérbulcsu/Lád nemzetség birtokai a későbbiekben mégsem Somogyban, hanem éppenséggel Zalában – kimondottan a Balaton-felvidéken – terültek el.A feltételezhetően már Bulcsu által is uralt territórium pedig figyelemre méltó, szívós állandóságot mutat: a Szőke Béla Miklós által készíttetett legújabb térképen „Mosaburg grófság törzsterülete és vonzáskörzete” néven valószínűsíthető terület meglehetős egyezéseket mutat a középkori Zala és Somogy megyék együttes területével. Ha pedig a Braslav sisciai dux Dráva–Száva közti territóriumát is hozzá számítjuk – s ezt bizton tehetjük, mivel a honfoglalók támadásának hajnalán Arnulf az ő gondjaira bízta Mosaburgot is –, tulajdonképpen különböző időmetszetekben újra és újra kirajzolódik egy olyan uralmi terület, amihez „…Somogy és Zala megyék mellett ugyanis hozzá kell még számítanunk a Drávántúl nyugati részének a Száváig terjedő területét (azaz a későbbi Varasd és Körös megyéket, valamint egy keveset Zágráb megyéből is)”, melynek nemcsak a honfoglalók általi meghódításáról nem tudunk lényegében semmit, de biztosnak tűnik, hogy a honfoglalók általi benépesítése is csak igen töredékesen – főként a Balaton partvidéki medencékre koncentrálva – történt meg. Ezt a térséget úgy tűnik jobbára nem lakták a honfoglalók – sőt, a terület jó részét a honfoglaláskor régészete a lelethiány miatt egyszerűen lakatlannak véli –, ugyanakkor egyes részei mind a késő Karoling korban, mind a kora Árpád-korban a Kárpát-medence területének egyik legsűrűbben lakott és gazdaságilag egyik leprosperálóbb térségeiként tűnnek a szemünk elé, melyben bizonyos egyházi intézmények esetében ténylegesen is számolni lehet valamiféle folyamatossággal a honfoglalás előtti és a keresztény magyar királyság megalapítása utáni korszak között. Ennek az óriási kiterjedésű territóriumnak – melyet Szabados György a későbbi megyétől való megkülönböztetésképpen Ős-Somogynak nevezett el – a birtoklása vagy legalábbis ellenőrzése nyilván komoly hatalmi súlyt adott az ehhez szükséges ranggal, befolyással rendelkező személyeknek, akár a magyar fejedelemség harmadik főméltóságáról, az egykori Karoling-határtartomány népességet ellenőrző Bulcsu karchaszról legyen szó, akár Géza fia István rexről, aki észak-dunántúli patrimóniuma mellé elsőként épp eme Ős-Somogy feletti hatalmat szerezte meg, ezért teljes joggal vallhatta magát 1001-től akár az ókori – akár a Karoling kori – Pannónia keresztény királyának." (Koppány népe, hej! – Symigtől Symegig, Koppány duxtól Bulcsu karchaszig – kései széljegyzetek a „Somogy-vitához”; in: Kincses Katalin Mária szerk.: Hadi és más nevezetes történetek – Tanulmányok Veszprémy László tiszteletére, HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Bp., 2018, 21–3)
nem kell mindent bevenni, ha egy töredékes szöveg maradt, akár (sőt majdnem biztos) a wishful thinking kategoriába tartozik, amivel tele van például a polforum.
Cambridgei genizda: "A töredékes héber forrás egy Kazária elleni szövetség megalakulásáról és harcairól szól. Kazáriát csak bizonyos Alán királya támogatta, Ászia, Turkia, Pajinil és Makedon uralkodója viszont ővele szemben foglalt állást......Alán királya valakire olyan vereséget mért, "amire nincs gyógyír". Hogy kire, az töredékes volta miatt nem derül ki a szövegből, de talán felismerhetjük itt a kazár–burtász szövetség egyik résztvevőjét meg a földjüket vesztett besenyőket."
Ászia = úzok, Turkia = a Donyec vidéki szavarok (akik ellen a kazárok sáncokat emeltek), Makedon = Bizánc.
Ezek közül az úzok biztos, hogy nem a kazárokat, hanem a besenyőket támadták, amit bizonyít az is, hogy a besenyők helyére költöztek (Volga-Jajk köze).
Az esemény 840-ben történt. Hogy Bizánc miért is támadt volna a kazárokra, fogalmam sincs, mivel épp akkoriban építették a kazárok Sarkelt bizánci segédlettel.
Vannak, akik azzal érvelnek, hogy a császár vagy a mű kompilátorai félreértették a sztyeppei hadrendet, és a csatlakozott népek elővéd szerepét vezető státuszként értelmezték. Ehhez képest nemcsak a DAI, hanem Szkülitzész is kiemelten a kavargyanús népelemek, pontosabban a kavar név alatt futó 3 génosz vezetőivel foglalkozik behatóbban, őket hívták Bizáncba tárgyalni, ajándékokkal lekenyerezni őket, és hogy tiszteletbeli címekbe iktassák be a család aktuális tagját, sőt (Bulcsú, az Árpádok és Gyula esetében térítésről is szó van, Bulcsúéknal meg álkeresztényeksanyargatják az igazi híveket).
Tényleg? Korábban ezt írtad:"3 kavar génoszt sorol fel a DAI, ahogy a besenyőknél is a 3 vezető törzzsel/fajtával/nemmel foglalkozik részletesebben mint "első törzsekkel". Nem ezek mentek véletlenül Bizáncba a türköktől a 10. század derekán?" Vagyis finoman céloztál rá,hogy a kavar sztori a diplomáciai látogatáson Turkia főméltóságainak szájából hangzottak el,mivel a jóemberek kavarok lehettek. Erre írtam,hogy ezt bizonyítani kéne,ha már tényként próbálod gyömöszölni a" vezértörzsek"meg az előkelőik kabar kilétét. Erre írtam,hogy a kavar sztori jöhetett más forrásból is,vagyis a főméltóságok nem voltak kavarok és nem ők sztorizgattak a kavar történésekről. Erre te megerősíted,hogy több adatközlő jöhet szóba,azaz a korábbi önmagadat cáfoltad meg. Érdekes.
Hogy jön ide az adatközlők kiléte? Egyébként meg magából a DAI-ból, de magából a bizánci történelem ismeretéből is világos, hogy adott időszakra kazár, besenyő és "türk" adatközlők egyaránt rendelkezésre álltak.
"Ha valamelyik az adatközlő mint a kabar csak megemlítik,hogy egyesek magyaroknak hívják magukat"
És akkor most kik lehettek a kabar magyarok? A Gyula vagy Harka vagy Tormás brigád ? Ha valamelyik az adatközlő mint a kabar csak megemlítik,hogy egyesek magyaroknak hívják magukat. Talán azt kéne bizonyítanod,hogy a Turkia előkelői voltak a hír forrásai. Könnyen lehet,hogy a kabar história a kazár diplomácián keresztül jutott Bíborka tudomásra,vagy a testőrségéből mesélgetett neki valaki.
Tényleg ? Én hol állítottam ilyet ? Én arra hoztam a példát,hogy a rablás meg a rabszolgakereskedelem űzéstől senki sem lesz római patrícius, ahogy te itt megpróbálod beállítani. Ahhoz a birodalom érdekeit sokkal jobban kell veszélyeztetni. Persze ezt te nem akarod megérteni.
Semmi forrás nem szól továbbá arról, hogy Bulcsúnak vagy harkai rangú elődeinek milyen szerepe volt a Szümeon elleni harcokban. Roppant nehéz egy ilyen kapacitású fórumozóval "vitatkozni"...
Kezdjük ott, hogy a magyarok legfeljebb az egyik kabar törzs voltak, egy hármas politikai rendszer elemei. Anakronizmus olyan értelemben magyarokról beszélni, ahogyan te is teszed.
Azt meg senki nem állította, hogy Zalából vagy azon keresztül vitték az árut (köztük a rabszolgát) Kercsbe/Kherszonészoszba.
Konkrétan Bulcsúról volt szó,aki ugye itt működött a Kárpát-medencében. Egy kicsit messze lett volna Kercs. Vagy esetleg rabszolgavadász kommandókat szervezett volna, idegen szállás területeken? Továbbá azért senki nem lesz római patrícius mert kiváló rabszolgakereskedő,meg harácsló fosztogató volt. Szerintem meg jó reálpolitikus lehetett,aki összehozott egy olyan koalíciót amely Bizánc gazdasági érdekei súlyosan veszélyeztethette volna. Erre példa a bolgár-bizánci háború,amely okaként Simeon elzárta Bizánc kereskedelmi útvonalait. 934-ben a magyarok besenyő szövetségben péppé verték Bizáncot, Továbbá Etelközben rendkívül gazdag volt a magyar elit. És mint kiemelkedő előkelő család sarjának meglehettek a megfelelő kapcsolatai más népcsoportokkal, amelyek korábbra nyúlnak vissza. Szerintem ebbe a szövetségbe a teljes akkori magyar döntéshozó elit benne lehetett. Fő intézője a Harka volt.
Tóth Valéria: "A nemzetségeket érintő, a történészeket és a társadalomkutatókat foglalkoztató kérdések között az egyik legelőkelőbb helyen az szerepel, hogy vajon kimutatható-e bárminemű folytonosság, kontinuitás a honfoglalás kori nemzetségek és a 13–14. századi nemzetségek között. Anélkül, hogy ennek részleteibe itt belebocsátkoznánk, pusztán azt emelem ki, hogy egy jó ideje inkább a két társadalmi képződmény nagyon is eltérő struktúráját hangsúlyozzák a kutatók80 (vö. pl. KARÁCSONYI 1900/2004: 7–10, GERICS 1966: 4–6, 1967: 583–594, KRISTÓ 1983: 29, 49–50, FÜGEDI 1992: 10, ZSOLDOS 1996: 182–183, SZŰCS 1997: 139–140), és a viszonyukat leginkább úgy határozzák meg, hogy „az okleveles korszak nemzetségeinek kialakulása szervesen illeszkedett a honfoglalók nemzetségeinek felbomlási folyamatához” (ZSOLDOS 1996: 191–192, hasonlóan vélekedik KRISTÓ is, vö. 1983: 45–46) ... Anonymus ugyanakkor a tanú rá, hogy a történeti összefüggés tudata a 13–14. század nemzetségeinek hagyományaiban feltétlenül élt, hiszen ha nem így lett volna, a gesztájában P mester aligha éppen saját kora előkelő nemzetségeinek neveiből keltette volna életre honfoglaló vezéreit. A középkori magyar történeti hagyomány (Anonymus, Kézai) és minden bizonnyal a korabeli nemzetségi hagyomány is a honfoglalás kori vezérek nevein keresztül létesített kapcsolatot a honfoglalás kori és a 13. századi nemzetségek között (arra vonatkozóan, hogy ennek bizonyos tekintetben van realitása, más tekintetben nincs, lásd ZSOLDOS 1996: 177, illetve MESTERHÁZY 1980: 104–105)."
Miután a Ládok a korábbi birtokostól igyekeztek magukat származtatni (legalábbis Zalában), a nemesi családokat pedig tudvalevőleg valamelyik birtokukról nevezték el (lásd pl. Fehértói, A XIV. századi magyar megkülönböztető nevek, in: Nyelvtudományi Értekezések 68, 25-6)...
Evvel csak annyi gond van, hogy Bulcsú Lád nemzetséghez köthető és nem a Bolcsány családfából származhatott,ahogy itt megpróbálod sejtetni. Ráadásul az apja is Kál nevű volt, és nem viselete a Bolcsány nemzettség származási nevét,legalább is nem tudunk róla. Ez körülbelül olyan mintha Hermann Róbert történészt és Hermann Göringet próbálnád a név alapján közös családfával megajándékozni.
Pritsak nem foglalkozik Bulcsan kazár hadvezér, illetve a mi Bulcsúnk személynevének 'ikra, ikrás kitüremkedés, izomcsomó' magyarázatával, de a legjelentősebb, kazárokhoz csatlakozott nyugati-türk népcsoportnak tartja Bulcsan törzsét a kabarokat és az abákat megelőzve. Szerinte a Warāč / Warāz / Barč / Balčān / Bolčān család a legelkeseredettebb harcok színterén, a kaukázusi fronton állt helyt az arabokkal szemben, egészen a Tyerek folyó menti Szemender (Szamandár, Szabír) város 722/23. évi elestéig, ami után a birodalom súlypontja északabbra tolódott, s a kagáni székhely Itilbe helyeződött át. A harcok súlyosságára tekintettel a Bulcsán-család jelentősége oly nagyra nőtt, hogy egészen odáig afféle major domusi szerepkörre tettek szert.
Gyóni Mátyás Kazárok, kabarok, magyarok című könyvében és a Magyar Nyelv 1928. évi évfolyamában hivatkozik egy héber forrásra a XV. századból. Ez Bulcsu horkát golc-nak (káliznak) mondja ... olyan verziót bontanék ki a DAI-ból, miszerint a kazárok megpróbáltak egy kvárezmi (kavar) uralkodót ültetni a Kodüma és Ingul menti szabarok fölé, de az önállósult, a mű szóhasználata szerint "összebarátkozott" a turkokkal, és lázadást szított a kagán ellen. Ennek a kavarságnak a képviselői az Árpádok, a gyulák, de Bulcsú is, vö. Bulčan kazár hadvezér nevével, ami nem lehet véletlen, hiszen a khorezmiek nagyon fontos szerepet töltöttek be a kazár hadseregben. Termatzu neve se véletlenül emlékeztet a kazár Tarmač nevére
Ritkán szokták bevonni az elemzésbe a Cambridge-i genizatöredéket kétséges hitele miatt, pedig nagyon érdekes adalékot szolgáltat - ha feltételesen is - a Bizáncot kormányzó Makedón-dinasztia és Kazária érdekellentéteiről. Sőt, lényegében a konfliktus alsó időhatárát is megadja ez a héberül írott munka, hiszen az említett keletrómai uralkodócsalád 867-ben, III. (Részeges) Mikháél megölésével jutott hatalomra (I. Baszileiosz, az általunk is jól ismert Bölcs Leó édesapja hálószobájában döfte le a lakoma után hullarészegen fetrengő imperátort).
A töredékes héber forrás egy Kazária elleni szövetség megalakulásáról és harcairól szól. Kazáriát csak bizonyos Alán királya támogatta, Ászia, Turkia, Pajinil és Makedon uralkodója viszont ővele szemben foglalt állást. Alán királya valakire olyan vereséget mért, "amire nincs gyógyír". Hogy kire, az töredékes volta miatt nem derül ki a szövegből, de talán felismerhetjük itt a kazár–burtász szövetség egyik résztvevőjét meg a földjüket vesztett besenyőket. Aztán Alán királya támadt a kazárokra, mire a kagán felbérelte ellene Turkia királyát, aki le is győzte a korábbi szövetségest.
"A piinil ( פיניל ,pajnil’) népnév értelmezése sem okoz nehézséget – írja Bálint Csanád (i. m. 101–3.). – Czeglédy K. tájékoztatott, hogy e forma kissé romlott, s az íráskép csekély megváltoztatásával kapjuk a p. s. n. у. к (פצניך) olvasatot, ami gyakorlatilag az egyetlen lehetséges javítás, s ez a besenyők héber elnevezését adja. Ugyanerre az eredményre jutott a kérdéses népnév meghatározásában Mosin, Artamonov és Kokovcov is ... A Cambridge-i Névtelen azon adata, hogy besenyők és magyarok szövetségesként harcoltak, két, korábbi gondolatot erősít meg. Egyrészt tehát van alapunk feltételezni, hogy a besenyők egy része már 889 előtt is beköltözött Európába. Másrészt alátámasztja a történészek megfigyelését: nem véletlen, hogy a kavarok a sikertelen felkelés után éppen a magyarokhoz csatlakoztak, ez ui. gyanítani engedi, hogy utóbbiak is szerepet játszottak a kazárellenes mozgalmakban. Besenyők jelenlétének feltételezése a hazai irodalomban nem előzmény nélküli. Elsőnek Györffy Gy. vetette fel a Hudud al-’Alam türk- és kazár-besenyő felosztása kapcsán. Fehér Gézában éppen a lovas temetkezések kapcsán merült fel e lehetőség. Cikke írásakor még nem állhatott rendelkezésére Pletnyeva összefoglalása, ezért a kitömött lóbőrös temetkezés részletesebb etnikai elemzésébe nem bocsátkozhatott. Egy temető sajátos halottas szokásai alapján Éry K. is gondolt besenyő elemekre. A honfoglaló magyar és besenyő régészeti hagyaték, temetési módok között László Gy. és Csallány D. vont párhuzamot."
...A modern korban a nagy számokkal elsőként ‒ korántsem végérvényesen ‒ egy német hadtörténész, a modernkori hadtörténetírás megújítója, Hans Delbrück (1848‒1929) próbált leszámolni, akinek jótékony hatása a szakmunkákban szerencsére mindmáig érzékelhető ... Van azonban egy ettől gyökeresen eltérő módszerrel számító, leginkább az amerikai Bernard Bachrach és fia, David Bachrach nevével fémjelzett iskola is, amely mind a nyugatiak, mind a kalandozó magyarok esetében az előbbi számok többszörösével számol. Feltétlen hitelt adnak a német haderőt számba vevő – mások által hitetlenkedve fogadott – 981-es összeírásnak, amely alapján a nehézfegyverzetűek száma a 15000-et is elérhette. Ugyanakkor vélelmezik, hogy a szabad germánokra vonatkozó hadkötelezettség révén az uralkodónak szinte korlátlan lehetősége nyílt a seregek létszámának növelésére. Ők Nagy Károly idejében százezer fős hadi potenciállal számolnak, amiből harmincezer nehézfegyverzetű lett volna, de még II. Ottó német király itáliai expedíciós seregét is húszezerre becsülik. A 953‒954-es harcok idején I. Ottó német király hónapokon át húszezer fős sereget mozgatott, és vélelmezik, hogy folyamatos ellátásukat is biztosítani tudták. Az amerikai iskola a magyarok létszámát is a nyugati seregekéhez igazítja, s a korabeli krónikások által pergamenlapra vetett több tízezres számok átkerültek a modern feldolgozások lapjaira.
A minimalisták és a nagy számok híveinek vitáját nem akarjuk eldönteni, de a kis számok védelmében felidézzük Hadik András berlini kalandját 1757 októberéből (amelyet a legnagyobb terjedelmű magyar hadtörténet szerzője, Bánlaky József „portyázó vállalat”-nak nevez, a németek „Streifzug”-nak, pontosan azzal a szóval, mint korábban a magyar kalandozásokat). 1757. szeptember 15-én merült fel Habsburg részről az ellenfél brandenburgi tartományába való betörés ötlete, amelyet Mária Terézia október 8-án hagyott jóvá. A csapatok mozgósítása nem okozott gondot, hiszen a Hétéves háború ekkor már javában folyt. Ekkor szerencsénkre nincsen bizonytalanság a létszámot illetően, hiszen már mindent adminisztráltak, amint az Markó Árpád tanulmányban közzétette. A hátvédek felállítása után Hadik csapata 3460 főt számlált, 900 német és részben magyar gyalogost, 1000 horvát gyalogost, 760 német lovast és 800 magyar huszárt.
Október 11-én indultak Drezda‒Meissen magasságából, és erőltetett menetben haladva 16-án már meg is ostromolták Berlint, hogy a sarcot – még aznap éjjel kilenc szekéren kézpénzben, illetve váltókban – megszerezve, 17-én hajnalban már odébb is álljanak, és elkerüljék a közelgő felmentő sereggel való fájdalmasnak ígérkező találkozást. Az akció lényegi eleme volt az ellátás pontos megtervezése (rekviráló sereggel nem lehet tempósan haladni), a mozgékonyság és a meglepetés. Hadik utasításának megfelelően Berlin falai előtt sokat mozognak a huszárok, hogy nagyobb sereg látszatát keltsék, amiben segített, hogy tisztek 3‒5 tartalék lóval vonultak. A jól dokumentált 18. századi akció sok mindenben megvilágítja és megmagyarázza a kalandozók sikereinek a titkát: korlátozott létszámú, de jól szervezett csapattal, ellenséges területen, egy létszámban sokkal erősebb ellenfél ellen is lehet komoly sikert elérni. Pedig ez már a tömeghadsereg korának hajnala volt.
Ezek szerint a két főméltóság meg a Tarhos is kavar volt. Ennek ellent mond,hogy a kazár polgárháború vesztese volt a három genosz. Ezért olyan népcsoporthoz csatlakoztak,akik erőt képviseltek és így védelmet nyerhettek náluk.Nem pedig fordítva,vagyis hogy ők szervezték volna meg vagy át a magyar törzsszövetséget és így a főhatalom az újonnan csatlakozók kezébe összpontosulhatott volna. Másrészről egészen biztos,hogy a nyerő kazár oldal nem hagyta volna,hogy ellenlábasaik ilyen módon erőre kapjanak. Azonkívül a legerősebb csoportok nem szoktak ágyútöltelékként szolgálni, az első vonalban. Könnyen lehet,hogy Bíborka félre értett valamit. Az a másik érdekes kérdés,hogy mit jegyzett le Bulcsúéktól mint közlőktől,és milyen értesüléseket szerzett be máshonnan. A folytonos zsákmány szerzés nem oszt nem szoroz Bizánc esetében, Erre jó példa, a 955-ös vesztes csata utáni magyar hadjáratok, aminek oka,hogy Konstantinosz Bulcsú halála miatt megtagadta az adófizetést. A magyar sereg nem sokat tudott tenni Konstantinápoly hatalmas falai alatt,hiába sújtott bárdot az erőd főkapujába Botond,dolgavégezetlenül mentek haza,legfeljebb a környéken fosztogattak. Augsburgról csak annyit,hogy a Harka elsiette a dolgot és nem készítette elő a hadjáratot,így a terepet kiválóan ismerő helyi kalauzokkal nem rendelkezett,míg az ellen oldalt,a környéket kiválóan ismerő augsburgi polgárok mindenről tájékoztatták. Egy nyílt csatában semmi esélye nem lett volna Ottónak,de nem az volt.
