A kevés nézővel együtt járt az eléggé esetleges és szétszórt szurkolás is. Gyuráknak nincs "helyettese" aki ilyenkor adná az irányt? Szerintem a hétközi időpont is közrejátszik, de inkább a vírus és a félelem. Volt azért hétközi SEHA-meccs a Vardar ellen amikor tömve volt az aréna.... A Barca elleni ilyen szempontból is mérföldkő lesz erre a szezonra - már ha egyáltalán meg lehet rendezni, hiszen tegnap tweetelte Mortensen hogy koronás.
Összességében jó meccs volt, azért nem gyakori, hogy Nilssont indítja valaki :) A beálló elleni védekezés továbbra is homály, ezt szombaton is kellene hangsúlyosan gyakorolni. A Gyöngyös szerintem pont jó időzítés a Barca előtt, elnézve a Füchse elleni hazai meccsüket.
Ami a leginkább örvendetes, hogy látni a lendületet és elszántságot mindenki szemében aki pályára lép. Ennek tükrében bizakodó vagyok a Barca elleni kapcsán is, szűken ugyan, de szerintem meglesz.
Szerintem egyértelműen az utolsó. Győrben sem voltak a hétvégén sokkal többen. Én a magam részéről azt sem igazán értem, hogy a jelenlegi helyzetben hogy a fenébe lehet 50-100 fősnél nagyobb rendezvényeket megtartani, de ez itt offtopic.
Könnyed mérkőzés volt a mai, helyenként szép megoldásokkal!
Amit viszont vérző szívvel nézek az az ürességtől kongó lelátók. Emlékezetemben nincsen egyetlen olyan BL meccs sem, ahol hasonlóan kevés Szurkoló lett volna kint mint ma illetve a Zagreb ellen.
Szerintetek minek van erre nagyobb hatása? Hétközi BL meccsek vagy a járványhelyzet, megfertőződéstől való tartás?
Talán arra, hogy tegnap du. a Tatabánya+Covid cikk alá VALAKI azt írta, hogy ...mit keresett az egyik játékosunk vasárnap este maszk nélkül egy helyi szórakozóhelyen? A másik meg szupermarketbe jár (de legalább maszkban).
Én ezeket az értesüléseket fenntartással szoktam olvasni, nem csámcsogok rajta.
Mint a FB-on írták, lehet hogy a vezetők úgy goindolják, hogy a veszprémi játékosok el lettek zárva a külvilágtól a lehető legjobban csak a gyakorlat mást mutat.
Pontosan így látom én is. Mahé sokkal jobban készít elő mint a Lékai vagy Nenadic. Nenadic viszont n~ha meccseket hoz nekünk ami Mátéról nem igazán mondható el, bár nyilván sok bl caapat örülne egy ilyen irányítónak.
Minden tiszteletem Davis é, de ezt a helyzetet nem jól menedzseli szerintem, bár a felelősség is az ővé.
Szerintem Mahé semmivel nem jobb játékos Lékainál. Persze francia, világbajnok, és kétségkívül látványos a játéka a higany mozgásával, finom csuklójával. De Veszprém mezben nem nyújtott semmi olyat, ami miatt Lékai elé kéne helyezni. Az utolsó flensburgi szezonját is kb. végigpadozta, szóval nem értem miért látják benne egyesek a világklasszist. Egy magyar csapatnál, szerintem igenis számítson, hogy valaki magyar, persze csak ha két közel azonos képességű között kell dönteni. Ez szerintem mindenhol így van a világon. Pláne ebben a helyzetben, hogy max egy hazai játékos fér be a meccskeretbe.
Lauge távozásáért valóban nagy kár lenne, szerintem ő a legjobb játékos a keretben. Kicsit úgy érzem, hogy áldozatul esett az utóbbi évek kesze-kusza, minden elérhető embert elhozunk játékospolitikájának. Nincs elég hármasvédő a keretben, így Borozant célszerű sokat pályán tartani, viszont ha együtt van fenn Laugéval, akkor 3 irányítónak nem jut elég játékperc... nem egyszerű.
Ez valóban így van. Viszont azt is figyelembe kellene venni, hogy ő már 34 éves, míg Mahé, Lauge lényegesen fiatalabb és hosszabb időre jelenthetnek megoldást. Sajnos, ahogy Davis kezeli ezt a helyzetet, az demotiváló a többieknek. Arról nem is beszélve, ha sérülés lesz, akkor nagy bajban leszünk.
Petar azért jó pár alkalommal kihúzot minket a k@kiból és ehhez az őrült zsenialátása kellett. Az lehet hogy csapatjátékban nem ő a legjobb, de ha semmi sem sikerül hozzá bátran lehet nyúlni.
Ő eddig akkor játszott igazán jól, mikor valamilyen oknál fogva egyedül volt. De ez ugye nem lehet opció. Lásd. Áron Lady sérülése, vagy a tavalyi eset, de valahogy mintha a versenyhelyzet nem tenne jót neki.
Az első kérdésedre egyértelmű a válasz, szerintem:Mahé hosszútávon egyértelműen.
Más dolog, hogy a magyarság mennyit nyom a latba?
Szerintem ha Lauge t meg akarjuk tartani(márpedig nem kérdés, hogy meg kellene) , akkor ahhoz Mahé megtartása is kellhet.
Tönne nem kérdés, hogy körön kívülre került.
Moraes talány számomra is. Ha a BL döntőre visszagondolok, nem kérdés, hogy kell nekünk, de valahogy még mindig nem találtuk meg a helyét a CSAPAT ban.
Lauge egyértelmű vezér lehet, és egy jó Mahé val kiegészülve, szerintem messze jobb opció mint, Nenadic.
Elismerve persze az "őrült" zsenialitását, de csapatjátékban véleményem szerint, messze nem olyan jó.