Gyerekek, szerintem Szása Vinokurov soha az életében nem volt ilyen sovány. Ezen a képen úgy néz ki, mintha Rasmussen Vinkorovnak próbálná meg kiadni magát.
Assan és Max feladata felderíteni a terepet, aztán szépen sorban. Michael Schär egyébként első GT-jét futja, de majd Chechu eligazítja, neki ez csak Vueltából a kilencedik. :-)
Yates mester direktori minőségében nyilatkozott az esélyekről, és szerinte Horner is elöl lehet az összetettben.
Már két adag is van, a második már a prezentáció napján készült. Vinonak voltak kisebb gondjai az SRM komputerrel de Max kéznél volt. A rend zord őrei ellenben veszélyesnek ítélték az országúti edzést ezért visszaküldték a csapatot a versenypályára. Egyébiránt hideg van és fúj a szél, nem túl Vueltás a helyzet. :-)
A Missouri körre pedig Szlava Jekimov vezeti az Astana bivalyerős különítményét:
Levi Leipheimer Janez Brajkovic Steve Morabito Andrej Zeits Sergej Renev Gregory Rast Dmitrij Muravjev Jaroszlav Popovics
Hihetetlen ez a pasi.:-)Komolyan mondom, mint valami spanyol grand, aki egy toledo salamacaval párbajozik a szíve hölgyéért. Nem ám berúgjuk a saloon ajtáját, és mindenkit szitává lövünk a coltunkkal. Nem, szép finoman, elegáns mozdulatokkal hónaljon szúrjuk a delikvenst, hadd vérezzen.
„Nem érdekelnek az adatok. Lehet mérni a biciklin leadott teljesítményt, az SRM-t, látom, hogy ez annyi, ez ennyi, az meg amannyi. De mindez nem fontos, az a fontos, hogy mikor jön el az alkalmas idő a D napra. Csak a versenyző képes megérezni azt a versenyen, hogy mikor jön el az ő lehetősége.”
„Most jönnek a győzelmek, nagy körülöttem a felhajtás, de soha egyetlen pillanatig se akarom a „sztárok”, a gazdagok és híresek életét élni. Az emberek kedvében akarok járni, de nem vagyok köteles úgy élni, mintha egy show volna az életem.”
Sok sportoló szeretne nagyobb személlyé átváltozni, akinek karizmája van, aki példakép. Nem akarna más lenni, mint egy pintói fiú, aki megnyerte a tourt?
Nem, nem. Soha nem akarnék más lenni, és nem keresek másik személyiséget. Fenn akarom tartani az egyszerűséget. Most jönnek a győzelmek, nagy körülöttem a felhajtás, de soha egyetlen pillanatig se akarom a „sztárok”, a gazdagok és híresek életét élni. Az emberek kedvében akarok járni, de nem vagyok köteles úgy élni, mintha egy show volna az életem.
Sok kollégája fanatikusan használja Facebook-ot, Twittert, Tuentit, vagy más közösségi oldalt. Általában a kortársai, a huszonévesek. Ön hogy viszonyul ehhez?
Jók ezek a médiumok, ha kontrolláljuk őket. Sok ember között teszik lehetővé a kapcsolatot, és ez még inkább vonzóvá teszi az emberek között. Bár ezeken a helyeket elhelyeztem a profilomat, sehol se aktív, sehol se lehet beszélni velem. A honlapomon biztosítok helyet arra, hogy üzenjenek nekem. Nagyon kevés időn van, és nem tudom erre áldozni.
A közlési mód annyiban is megváltozott a pelotonban, hogy a versenyzők jórészt angolul kommunikálnak, a bár azelőtt a „francia-olasz-spanyol” volt a hivatalos nyelv.
Ez evidens. A versenyzők többsége ma már angolul társalog. Ez annak a jele, hogy ma már az amerikai versenyzők hatnak úgy a mezőnyre, mint azelőtt az európaiak.
Amikor Verbierben megszerezte a sárga trikót, azt mondta nem ez volt a legnagyobb boldogságot okozó győzelme, hanem az, amikor az agyműtétje után 2005. januárjában megnyert egy szakaszt Ausztráliában.
Igen, akkor változott meg az életem, mindössze 22 évesen. Megélhettem volna negatívan is azokat a dolgokat, de inkább pozitívan fogtam fel. Megtanultam, hogy mindet jobban értékeljek, nemcsak a kerékpározásban, de az életben is. Attól a ponttól kezdve más ember lettem. Ez volt az áldozat, amit hozhattam.
Úgy gondolja, hogy komolyabb a kortársainál?
Egyáltalán nem. Vannak korombéliek, akik sokkal komolyabbak énnálam. Az én szakmám mindenesetre jobban szem előtt van, jobban értékelik. Könnyebb elérni a figyelmet.
Mivel tölti a legszívesebben a szabad idejét?
Mindenekelőtt nyugalmat keresek, hogy elfelejtsem a terheket, este elmegyek a barátaimmal a moziba, kártyázom, megvacsorázom a haverokkal.
Olvas?
Nem, csak egy kicsit. Csak annyi időm van, hogy néhány dolgot megnézzek az interneten.
Nem vonzzák a könyvek?
Nem, soha nem is vonzottak. Csak egy könyv hatott rám nagyon, ami befolyásolta az életemet, Armstrong könyve. Ahogy legyőzte a rákot. Ez a könyv sokat adott nekem. De ez a kicsi szabadidő, nálam a semmittevés ideje. Ilyenkor nem vágyom semmire, csak arra, hogy lógassam a lábam és ne gondoljak semmire.
Zene, iPod?
Nem szeretem az iPodot, csak akkor hallgatom, amikor az időfutamra melegítek, de akkor fontos, hogy halljam.
Mit hallgat?
Az szigorúan titkos, he, he. Nem tudom megmondani. Előfordul, hogy lassú dalokkal kezdek, aztán haladok gyorsabbak felé, hogy kiverjen a verejték. Szeretem a filmzenéket. Az a jó ha közben emelkedik az intenzitás, ahogy a bemelegítés három fázisa. Mindenre az Ipodot használom, fényképezésre is, a többi ketyerének búcsút mondtam.
Tudott egy kis időt szentelni a kanáriknak a kertben?
Mikor hazaértem egészen futólag, nem mintha nem akarnék velük foglalkozni, csak már kevesebb az időm, mint gyerekkoromban. Amikor megnyertem egy a tourt egy televíziós társaságtól kaptam ajándékba egy braco de weimar kiskutyát, rá is szánok egy kicsit a szabadidőmből. Az állatokra mindig figyelek.
26 évesen többet nyert, mint a kerékpárosok 99%-a egész életében. Azt mondják túl fiatalon kezdett győzni.
Nem tudom, hogy mit hoz a jövőm. Vannak versenyzők a pelotonban, akik 35 évesen is a maximális nívót nyújtják. Úgy tűnik, hogy egy bizonyos életkorig fogok harcolni az országúton. Akkor fogom abbahagyni, ha már nem lesznek álmaim.
Usain Bolt azt mondja, hogy egyedülálló akar lenni a sporttörténetben, egy igazi legenda. Ön is el tud mondani magáról ilyen nagy dolgokat?
Ez a dolog egyáltalán nem érint engem. Sokan kérdeznek Indurain, Armstrong rekordjairól. De ezek nem szerepelnek a terveim között. Amikor befejezem, majd meglátom, hogy mi az, amit elértem, és a mi az, amit nem, de most csak azt tervezem, hogy addig versenyzek, amíg élvezem. Ha eredményeket érek el, ez csak plusz motivációt fog adni.
A kerékpársport mindig megteremti a maga legendáit, népszerű hőseit: Ocana, Perico…
Ezek az emberek a tehetségükkel beléptek a halhatatlanságba. Azelőtt ez lehetésges volt, ha valaki megnyerte a tourt. Ma már ez megváltozott. Már nem lehetséges. Úgy látom, hogy ma sokkal nehezebb meglepni a társadalmat. Aki ma meg akarja lepni az embereket, az reklámot csinál a tévében, ez egy gépezet. És a biciklistákat már nem becsülik úgy, mint régen.
Kire néz fel a régiek közül? Federicora, Ocanára, Pericora?
Nem tudom, nem tudom. Nem tudnám megmondani. Mindegyiküknek megvolt a maga ideje. Mindegyikük sajátos módon támadott, de egyikükkel sem tudok azonosulni.
Mi lesz 15-20 év múlva? Itt él Pintoban, a szomszédai között, a kertben gyerekek kiabálnak, sétáltatja a kutyát?
Nem tudom. Ma még nem látom a jövőt. Beszéljünk erről inkább 15 év múlva. Nem gondolkodtam még ezen. Ahogy lesz, úgy lesz.
Johan hazaért Madridba. Már jobban van, de még pihennie kell.
Lehet, hogy mégse a Santander Bank lesz Alonso jövendő csapatának főszponzora, felmerült ugyanis a Red Bull, mint lehetséges támogató. A Skoda is érdeklődést mutat, ők a pénz mellett (4 M €) az autókat is szállítanák, és egy kerékpárgyártó is hasonló cipőben jár (3 M € + a versenyfelszerelés) Mindazonáltal még nincs meg a szükséges pénz, így a projekt minden bizonnyal csak 2011-ben indul.
A lényeg… Vino visszatérése nem változtat semmin Johan és a Kazahok viszonyában Rini Wagtmans feltehetően benne lesz a csapatvezetésben jövőre. A Vuelta kapitányt firtató kérdésre Zubeldiát nevezte meg A riporter visszakérdezett, hogy nem Vino? mire a válasz az volt, hogy még nincs készen rá.
Manolo Saiz volt olyan hazafi, hogy az ő idejében spanyol biciklivel mentek, a baszk BH kerékpárgyár Global Concept típusával. Az Astana 2007. január 1-től, a Phonak örökség átvételétől ment Andy Rhis gépével.
A legnagyobb örömöt egy támadásnál érezte, vagy valamely más pillanatban?
A legjobban azt élveztem, amikor támadtam, és jól ment. Ezen a touron ez a pillanat a Mont Ventouxon következett be, azt élveztem leginkább.
Az élen állók között a lelki folyamatok, vagy a lábak tesznek különbséget? Mi az, ami megkülönbözteti a bajnokot, a többi tehetséges biciklistától? A gondolkodásban rejlik a különbség?
Nem tudom, hogy mi a különbség, bár egy olyan személyiség mint én, úgy gondolja, hogy a lehetőségekben való hit, és a megvalósítandó célok realista kitűzése. Csak a gondolkodás ezekben a dolgokban nem vezethet győzelemhez.
Hogy lehet, hogy ön, aki mindent megnyert a kerékpározásban, ilyen realista módon beszél?
Az én realizmusom megegyezik azzal, amit a lábam mond. Ha olyanak érzem a lábam, mint egy másik évben, amikor nyertem, akkor tudom, hogy számomra a legnagyobb is lehetséges, és közel a győzelem. Ha megbízom magamban, az olyan mint egy körforgás, a több önbizalom több haszon, a több haszon még több önbizalom, ami több motivációt ad az edzéshez, és végül mindez fejben is megerősít engem.
Ez a fejbéli erősség nem okoz néha problémákat a versenyzőtársaival, edzőivel? Hogy tudja analizálni az adatait, ha nem is látja őket?
Nem szükséges. Mi haszna volna, ha tudnám az adott pillanatra vonatkozó adataimat, ha másik oldalról viszont nem ismerem fel a saját benyomásaimat. Nem érdekelnek az adatok. Lehet mérni a biciklin leadott teljesítményt, az SRM-t, látom, hogy ez annyi, ez ennyi, az meg amannyi. De mindez nem fontos, az a fontos, hogy mikor jön el az alkalmas idő a D napra. Csak a versenyző képes megérezni azt a versenyen, hogy mikor jön el az ő lehetősége.
Melyik volt ezen a toruon a D nap, amikor megérezte, hogy még nagyobbá teheti a sportkarrierjét?
Ufff. Ezen a touron nagyon magas volt a színvonal, nagyon magas, magasabb, mint eddigi karrierem során bármikor. Azokon a szakaszokon nyújtottam jó teljesítményt, mint az Ordino, a Verbier, Annecy, ahol életem legjobb formájában voltam, és nagyon jól tudtam menni.
Ez a büszkeség illik egy bajnokhoz, de nem okoz problémát a kapcsolataiban? Ráadásul ez mindig együtt jár a túlérzékenységgel….
Mindenkiben van büszkeség, és én elégedett vagyok a dolgaimmal. Áldozatokat hozok, hogy eredményeket lássak, és ez büszkeséggel tölt el. De úgy érzem soha nem vagyok gőgös, vagy ilyesmi.
Azt mondják, hogy csökönyös…
Igaz. Ha nekem valamiről beszélnek, akkor először megvizsgálom, kutatok más lehetőségek után, mielőtt elfogadom. A vizsgálat után sok esetben beadom a derekamat, főként, ha a dolog több embert is érint. Ha csak rám vonatkozik, akkor gyakran igazítok még a döntésen.
A legtöbb esetben a normális viszonya van a sportoló és a sportigazgató között, aki afféle apa és szellemi vezető a sportoló számára. Úgy tűnik, hogy ön három éve nem tud úgy dolgozni, hogy a csapatában problémamentes nyugalom legyen. Igazságtalanságnak érzi, vagy inkább még jobban motiválja ez a helyzet?
Ugyan melyik sportvezető van 100%-ig jó viszonyban a versenyzőjével? Kétségtelenül jó volna pár év nyugalom, amikor csak a fontos dolgokkal az edzéssel, a versenyekkel kellene foglakozni, mellőzve minden más nehézséget. Én mindenben bizalmat adtam a sportvezetőnek. Így aztán nem is történt velünk semmi rossz.
Ebben a 2007. óta tartó instabil helyzetben nyert meg négy nagydíjat, mihez fog kezdeni, ha végre nyugalma lesz, Nem jelentett-e külön motivációt, hogy ilyen módon kellett küzdenie?
Nem hiszem, hogy valaha is csökkenne a motivációm. Jelenleg is kristálytiszták. Másrészről úgy gondolom, hogy mindaz, amit átéltem a javamra vált, olyan különleges élethelyzetekbe kerültem, amelyek mindegyikéből tanultam valamit. Felfogtam, hogy mi a jó, és mi a nem jó. 26 évesen még mindig sok tanulás vár rám. Ha sok érdekes helyzetet élek meg, csak hasznomra válik.
Meglepő hogy milyen gyorsasággal és fegyelmezettséggel képes kezelni a és ellenőrzése alatt tartani helyzeteket, külső körülményeket…
A győzelem feltétlenül igényli, hogy az ember mindent uraljon. Gyorsan kapcsolok, gyorsan tanulok, ezáltal tudom legyűrni az akadályokat.
Beszéljünk a motivációról. A tourtól nyolc hónap fog eltelni, amíg néhány kis versenytől eltekintve, ismét harca száll. Hogy fogja így fenntartani a sikeréhségét a következő szezonra?
Ez új helyzet. Az elmúlt évben ekkor készültem az olimpiára és a vueltára. Az edzésekben ezért objektív különbség van. De a motiváció nem hiányzik. Vágyom egy kis lazításra, egy kis eltávolodásra, hogy átadhassam magam a biciklizés örömének. Egy edzés nálam öt-hat órát tart. Ha egy kerékpáros néha kicsit lazít a formán, azt a későbbiekben a test meghálálja.
Álljunk meg egy kicsit. Decemberben szinte teljesen kihagyta az edzést az orrműtétje miatt.
Igen, kivéve a Puerto Mascat. Odaértünk a hegy lábához, a csapat kicserélte a hajtókereket, amiről mindenki tudott, csak én nem. (Mivel a Tenerife oldala nagyon kemény, Armstrong és csapata elérte, hogy betegyék az új fejlesztéseket, hogy képesek legyenek feljutni) Nekem azt mondták, hogy két órát tart, amikor nekiindultam, akadályozott, hogy láttam őket. Hála istennek, hogy teleettem magam energiaszelettel, különben ott halok meg. Egy 3300 méter magas hegyen megkezdeni az edzést a tour előtt szerintem barbárság. Nem szeretek Tenerifén biciklizni.
És ki tud kapcsolódni a kerékpározásból, ha vakációra megy?
Igen, augusztus második felében megyek vakációra. De ez se a lustaság ideje. El kell dönteni, mi legyen velem a jövőben, átszerződjek-e másik csapathoz, úgy hiszem, hogy az új mindig izgalmas. Sokat fogunk ezen dolgozni a bátyámmal. A tour győzelem miatt, nem lehet úgy lazítani, sok meghívásom van, közönségtalálkozók, jótékonysági akciók. Már nem úgy megy a pihenés, mint újonc koromban. De ha megkezdem a pihenést, ami nálam alapvetően a lelkiismeret furdalás legyőzését jelenti, az új iránti éhséggel fogom tenni.
Összeegyeztethető egy bajnok élete egy átlagos pintoi fiú életével?
Kétségkívül, kétségkívül. Én egy szupernormális ember vagyok bár kevesebb időt tudok együtt tölteni a barátaimmal, mint azelőtt. A saját szabadidőmben teljesen normális életet élek. Ezt én így is akarom. Élvezem a biciklizést, a munkámat, és nem is vágyom másra.
Az Astana a Bruyneel előtti időszakban, sőt még Saiz alatt a Liberty is BMC-vel ment. A Trek szerintem sem fog 2 csapatnak kerékpárt biztosítani 2010-ben, így nagy valószinűséggel az Astana jövőre nem mehet Trekkel.
Egy régi jó barát, Roger Hammond elbeszélgetett az Ír körön Chechuval azon apropóból, hogy a britnek ez lesz az első GTje. Így aztán felmerült a kérdés, hogy vajon hányadik GTn lesz ez a veterán spanyol? Nos maga Rubiera sem tudott felelni hirtelenjében, addig sikerült eljutnia, hogy a 23. vagy 24. :-)
A fordítás, folyik, a következő rész holnap délutánra várható.
Borzalmas nehezen megy, mert még reménytelenüll kezdő vagyok, nagyon sok az ismeretlen szó, és már a nyelvtankönyvemet is rongyosra lapoztam. De én is olyan vagyok, mint Armstrong élek a "kockáztatás szabadságával." Akármi legyen is az. :-)
Hobenak, a világ tulsó felére, ahol fejtetőn járnak az emberek. A cikk első harmada:
„Az ember sose hagyhat fel személyiségének kialakításával”
CARLOS ARRIBAS 23/08/2009
Ez a hétköznapinak látszó fiú szembehelyezkedett Lance Armstronggal egy sajnálatos párbajban. Győzött. Másodszor is győzött a touron. Még se hétköznapi hát, hanem egy merő dinamit biciklivel.
A pintoi Las Artes szálloda, július 28., szerda. Kevesebb, mint 72 órája a világ szeme előtt a pódium legtetején állt a Champs Elyseén, és a világ bámulta őt. Pontosan abban az időpontban, amikor az egyéni időfutamon legördült a rámpáról, egy fekete Audi Q7-es volánja mögött megjelent a találkozón. Alberto Contador 62 kg csont és dinamit. Egy szív. Hosszú szempillák árnyékolta nagy szemek. Egy hétköznapi fiú, egy a főváros közelében fekvő hétköznapi alvóvárosból, három nappal azután, hogy 26 évesen másodszor is megnyerte a tourt, ami egy versenyzőnél még se tekinthető hétköznapinak. Nem is fejezhetné ki jobban az érzést más, minthogy a telefonján a tour himnusza csendül fel, amikor valaki felhívja. A világ legjobb kerékpárosa, a pisztolyhős, aki zsebre rakta a régi sheriffet Lance Armstrongot, Billy a Kölyök, aki újra írta a nagy finálét Pat Garrettel, nos, ez bizony abszolút nem közönséges dolog.
Amikor Armstrong „pistolero”-nak nevezte, nem érzete úgy, hogy a lelek mélyén az elismerését akarta kifejezni?
A pisztolylövés egy gesztus, amelynek nincs komoly jelentősége. Nem akarok semmilyen vitát. Nem láttam semmilyen elismerést. Erről dologról nem szeretnék többet olvasni.
Megérte a fáradságot mindaz, amit átélt? Három hét nehézsége, egy ellehetetlenülő viszony az utóbbi évek legjobb versenyzőjével, egy év minden lemondása és áldozata, a tour győzelemért?
Igen, kétségtelenül. A tour győzelem semmi más versennyel nem összehasonlítható, minden áldozatot megérő nagy diadal. Az elégedettség annál nagyobb, minél nagyobb volt az áldozathozatal. Minél többe kerül valami, annál ízesebb.
Ez hát a nagydíj?
Igen. Ráébredni, hogy megnyertem a tourt, minden más versenynél hihetetlenebb.
Amikor ott állt egyedül a pódium tetején nem érzett valami hiányt, az intenzív munka, a nagy erőfeszítés hiányát? Maradt még elég adrenalin a vérében a pillanat átéléséhez?
Amit érzetem, az főként a felszabadultság, a feszültség és nyomás feloldódása. Csaknem négy hét koncentrációja és erőfeszítése után egy kicsit tárgyilagosabbá váltam, és amikor ott áltan Párizsban legfelül, az mindenekfelett felszabadulás volt.
És nem merült fel a kérdés? Ez volt minden? Ezt és így érzem?
Akkor egy kicsit észhez tértem. Ha objektíven értékeljük, az hogy megérkezzem oda, legfelülre- ahogy az emberek mondják- az én vágyam volt. Bizonyos módon szeretem beteljesíteni a vágyaimat. Úgy tűnik, hogy a győzelem olyan kötelesség, ami nehézségekkel jár.
Ezért mondta, hogy a kerékpározás öröme magába foglalja a fájdalmat, a harc és a harc szeretetét? Ebben az évben érzett már ilyen örömöt?
Igen, már a kezdetétől. Az országúton nagyon szenvedek, de a legmélyén élvezem, ebben az érzésben benne van, hogy valamit meg akarsz valósítani. Fáj a lábad, a lábaid szinte kegyelmért könyörögnek, de ez a jele annak, hogy képes vagy gyorsabban menni.
Az vallotta, hogy ezen a touron egyetlen pillanatra se tudott kiengedni.
Igen, Tourt nyerni mindig bonyolult, de ebben az évben még a szokásosnál is bonyolultabb volt. Túl nagy volt a nyomás.
A nyilatkozatai alapján, ha jól sejtem, ön ezen a touron végig összeszorított fogakkal küzdött?
Nem annyira. Tudtam, hogy a helyzet bonyolultabb is lehetne, hogy a legtöbbet nyerjek, ami lehetséges, számot vettem a kilátásokkal, és ettől a pillanattól kezdve láttam, hogy a legjobb lehetek. A legfontosabb, hogy a tournak vége, hogy a hogy megszereztem a győzelmet. Nagyon jó csapatom volt, a csapat emberei velem voltak, így minden könnyebb volt.
Egyedül a hegyekben egy támadás után, egyedül az időfutamon, egyedül a csapatban. A magányosság valamiféle áldozati ajándék, amelyet minden bajnok díjként fizet, aki keres valamit?
Nem, bár nem szeretem túlságosan. Bár világos, hogy a hegyen és az időfutamon mindig egyedül vagy. Az csak egyedül megy.
Amikor támad, keresi ezt a magányt…
Szeretem a magányt, ha elöl megyek. Bár minden helyzettől függ. Érdekelt lehetek egy csoportban is. Néha én vezetem a csoportot, ha mindenkivel elégedett vagyok. Néha egyedül vagyok, ha egyedül képes vagyok előnyt kicsikarni. Ez történt a Párizs-Nizzán, ami nagyon tetszett.
Ebben az értelemben úgy tűnik, hogy többé-kevésbé kicserélődött. Azelőtt szerette az önmagáért való látványosságot, hogy örömet szerezzen az embereknek, ma pedig nagyobb teret kap a számítás.
Az emberek szeretik, ha több szakaszt is nyer valaki. Ez végül is teljesült. A formám a versenyen látványos volt. Különbségeket akartam a hegyekben, és kihasználtam a lehetőségeimet. Ezen a touron már megragadtam, ami kínálkozott, számot vetettem azzal, hogy hányan vannak elöl, hogy milyen az idő, hogy mit kínál a következő szakasz. Ebben az értelemben, az összetettért való küzdelem is csak látványosság.
Ezen a touron, nem úgy mint más versenyeken, például a Párizs-Nizzán, le tudta győzni a fásultságát, egyfajta felszabadultsággal, a kockázatvállalással versenyzett.
A Párizs_Nizzán sok rossz körülmény kumulálódott. Az előző nap nyolc kilométert támadtam felfelé a Lura hegyen, fölfelé, ez a vezetés megviselt. Nehezen vettem levegőt, nagyon görcsöltem. Az előző napokban eléggé elfojtottam ezeket a kellemetlenségeket. Így jártam.
Ezzel elékeztünk oda, hogy Amstrong kioktatta, mondván, még sokat kell tanulnia.
Hogy megnyerje a versenyt, amit életében már nem egyszer megnyert, és amelyen a sikereit elérte, megengedte magának, hogy kockáztasson. Ez lehetett volna a tökéletes befejezés. Törekedett a győzelemre, de nem tudta olyan fokon folytatni, mint korábban. A színvonal magas, nagyon magas, és én kibírtam egy győzelemmel.
Itt már a Trek időfutamgépen gyakorol Vino az asseni motogp pályán.