Más irányzat oktatóját átképezni egyébként alig esélyes. Egyre jobban látom, hogy bizonyos irányzatokat bizonyos típusú emberek űznek. Nekik ez felel meg, nem akarnak-bírnak-tudnak mást. Ha mellette sstyle-oznának is, akkor is legfeljebb katyvasszá keveredne bennük a két dolog.
Van aztán akinek nem felel meg a helyi kínálat, ennek ellenére csinálja valamelyiket, de nem is jut benne (nem akar) oktatói szintre. Szóval elégedetlen embert kell találni, de nem oktatói szinten kell keresni. Na ez a nehéz.
Vidéki városokban: gyk. sehogy, oda kell költözni. Komolyan. Esetleg odavaló emberkét kinevelsz, aki alapból tartja a frontot, te meg lemész havonta, hetente.
Nálunk - ahonnan már eljöttem - gyerekkoromban volt a boksz, judo, a shotokan, aztán később kyokushin. És ezek még mindig vannak. És kb. 10 évig ez ment, később lett wt, aztán megszűnt, és talán belőlük lehetett később a tai-chi csapat (ami még mindig van talán).
Egy ideig volt jiu-jitsu, mert egy odakerült rendőr danos volt belőle, amíg ott élt tanította, aztán aikido - the same as; és most van valami k1-kickbox-thai edzés.
Ja igen, volt krav-maga is, valami töppedt ideig.
Egyébként még van az a történet, hogy egyik jelenlévő stílus tanítványát, mesterét tanítod - aki környékedre kerül, és mikor hazamegy, akkor/és ő hajlandó a seggét megemelni.
De nehéz, még Budapesten is nehéz hétvégén edzeni, edzést tartani, számos vidéki városban gyk. lehetetlen, vidéki klubot meg messziről mikor máskor érsz el.
Amit írtál teli van logikai bukfencekkel és értelmezhetetlen (vagy csak én vagyok hülye)...
- "a kínaiak szemében nagyon sokat kell letenned ahhoz, hogy európaiként elfogadjanak, mint kungfu mestert."
Ez érthetetlen, hogy jön ide. Miért kellen elfogadni egy kínai mma harcosnak egy európai kung fu mestert, mint kung fu mester?
- "mint azt látod, a kihívó leginkább Leung Ting tanítvány. Tinget pedig nem veszik komolyan."
Eddig csak olyanokkal kűzdött a kínai srác akit nem vesznek komolyan.
- "Xinagdong a Kínában élő mestereket hívta ki."
Fernandez kínai mesterektől is tanult, és többször járt Kínában. (Persze szíve joga eldönteni)
Én kedveltem ezt a kínai fíút mert kamu mestereket büntetett, de egy kicsit túltolja a dolgot.
Úgy ünnepelteti magát mintha Conor Mcgregort ütné ki közben csak egy sufni mestereket győzött le akiket még a szomszéd faluban sem ismer senki. Emellett egy huszon x évesnek nem kellen egyalázni többszáz éves harcművészeteket.
Jó lett volna látni őket kűzdeni, talán izgalmasabb lett volna mint az eddigiek.
Ahogy egyszer egy cimborám mondta egy megegyezéses (utcai) bunyója előtt a karatés ellenfeléről: na majd most kiderül, hogy nem lehet úgy fullban bunyózni, hogy az embernek előrébb van az álla mint az orra hegye :-)))
Azert van valami vicces abban, hogy a shotokanosok parasztlengoznek minden utest, ami nem egyenesen megy (horog, csapott horog..), aztan mikor picit is felmegy az adrenalin, akkor ugy csapokodnak, mintha egy Buster Keaton film lenne.
Hasonlóképpen látom én is. A WKF versenyeken akad egy két KO , de a szabályok ezt büntetik. Szóval az nem elég ha valaki nagyot akar majd ütni és rúgni , azt bizony gyakorolni is kell. Közben megjelent egy magyar nyelvű cikk is :
:-/ Nem csak a hajlékonyságfejlesztés ilyen. A terapeuták nagy része is a visszatérő hülyékből él, akik bármi áron betegek maradnak...
Valamilyen formáját viszont találnod kell annak, hogy megmutathasd, hogy valamiben mást, vagy többet adsz annál, mint amit megszokott. Másképp csak egy leszel a sok összetéveszthető oktató közül.
Ha már itt a hajlékonyság szóba került, hadd meséljem el a negatív tapasztalataimat.
A hajlékonyságfejlesztés elutasítottsága döbbenetes számomra. Azt hittem, ez ugyanolyan dolog, minthogy valaki jól akar bunyózni, erős akar lenni stb, ugyanígy hajlékony is akar lenni, magasra akar rúgni, stb. Nem így van. Valahogy úgy tudnám fogalmazni, az emberek nagy része azért merev mert az akar lenni. Nekik ez valami biztonsági állapot, hogy -hogy is mondjam- nehogy jobbak legyenek.Elképesztő.
Vannak bizonyos gyakorlatok, testhelyzetek, amikor bemutatom az embernek hogy amit ő magáról hisz, hogy milyen merev, az tévedés. Gyakorlatilag bárkinek a lába felemelhető fejre, mintegy 2-10 perc alatt, mindenféle húzódó érzet nélkül, ha kicsit együttműködik. Ezzel szoktam bemutatni hogy lám, a hajlékonyság nem nyújtás kérdése, felmenne az, csak még nem tudod irányítani. Na azt kell megtanulni, ezért vagyunk itt. Látnátok azokat a rémült fejeket. Nem ám örülne, hogy de jó bakker, mégiscsak lehetséges! Van aztán aki erőből sulykolja magának, edzésről edzésre, hogy ő merev. Utálja a hajlékonyságfejlesztést, már régen is utálta a nyújtást, húz fáj szar. Oké, kérdezem, amit mi csinálunk az is húz meg fáj? Hát jó, nem, de... Felemelem a térdét(!) a fejemhez, ilyen szerinted a merev ember? Mö-mö-mö-mö, de....
Ha hajlandó vagy (1-2 hétvégés) tanfolyamon oktatni mondjuk a hajlékonysági módszeredet (vagy annak pár, ennyi idő alatt leadható gyakorlatát), akkor ezt le lehetne vinni a kiszemelt területekre. HM/KS gyakorlók részére meghirdetve, stílusfüggetlenül. Mindig akad egy-két résztvevő, akit mélyebben is érdekelni fog amit csinálsz, őket már meg tudod fogni vele.
Helyi oktatók valószínűleg nem fognak kiugrálni a bőrükből, ha megjelensz ott, tőlük talán kevésbé lehet segítséget kérni terem, hirdetés, stb ügyben. De van sok magánkézben lévő terem kapcsolódó, de nem konkurens területen oktatóknak is (fitnesz, callanetics, stb.). Velük jó esetben meg lehet egyezni a bevétel elosztásában, így legalább nem jössz ki veszteségesen a kezdésnél. Ismerik is a helyi viszonyokat, biztos tudsz újabb tippeket kapni.
1. Ez feltételezi, hogy van egy tanítványod aki vidékről jár fel, vagy oda költözik. (ahhoz, hogy X klub megkeressen, hogy legyél "vezető mester" már kellene egy meglévő hálózat és hírnév, gondolom)
2. Ez eleinte úgy nézne ki, hogy tulajdonképpen nyitsz egy iskolát mondjuk Pápán, heti egy edzéssel, de javaslod nekik, hogy gyakoroljanak nélküled minimum heti még egyszer.
Más lehetőséget én nagyon nem látok, de lehet, hogy csak nem tudok róla.
1. Vezetőket nem találtam még, azaz aki kellően elkötelezett lenne. Mert miért is lenne az? Ha nem tanult nálam mondjuk legalább egy évet, honnan tudná hogy érdemes-e elköteleznie magát?
2. Alapítasz, azt írod. Na azt hogyan? Kikből? Mi alapján vagy hogyan találunk egymásra?
Vagy "franchise-t" csinálsz (azaz egy-egy tanítványt kinevezel helyi instruktornak, te meg időközönként lemész és szemináriumot/workshopot/továbbképzést tartasz nekik. (ez az időnként lehet akár heti rendszerességgel is)) vagy alapítasz több helyen gyakorló csoportot, akiknek nem helyi instruktora van, hanem hetente-kéthetente látogatod őket és a köztes időben meg gyakorolják amit előzőleg tanítottál. Mindkettő működőképes, mindkettőre volt/van példa itthon meg külföldön is, de mindkettő nagyon időigényes (és igényel anyagi ráfordítást is gondolom, ha más nem, az utazás miatt).
Vagy ott van a GM Chuck verzió amit dezsoKE javasolt :D