Ebben a topikban az eszmecsere a következő játékszabályok szerint történik:
1. A legutolsó hozzászóló kérdésére mindig választ kell adni a következő hozzászólónak, de választ adhat korábbi kérdésekre is.
2.A hozzászólást egy újabb kérdéssel kell zárni, mivel a topik újabbnál újabb kérdésekre épül.
3. A kérdések elsősorban vallási és filozófiai témájú kérdések legyenek, persze tudom én, hogy filozofálni bármiről lehet:)
Nem emlős. Hüllő. A pteroszauruszok (szárnyas gyíkok, repülő őshüllők) leszármazottja. Mai, legközelebbi, bár mi tagadás, már elég távoli rokona a zöld küllő, illetve a madagaszkári nappali gekkó.
Hogy aztán a puttó milyen kalandos úton került a templomi, illetve korábban és később a mitológiai tárgyú képekre, és vált egyfajta 'ikonikus' toposszá, az már más tészta.
Kukutyin mellett egy deszki teraszon ülve azon gondolkodtam, hogy mi számít haszontalan tevékenységnek, ki vagy mi szerint haszontalan.
Birtokában vagyunk-e minden információnak ahhoz, hogy saját vagy mások tevékenységét haszontalannak tekintsük? Szerintem nem.
Honnan tudjuk akkor mégis, hogy haszontalan dolgot teszünk, feleslegesen pazaroljuk energiánkat folyamatosan? Onnan, hogy az univerzum nem szereti a tényleg felesleges energia pazarlást, ezért megszünteti annak forrását, azt az életet, amely elköveti a pazarlást.
A dolog hátulütője, hogy erre későn jövünk rá, csak a felébredés után. Viszont lehetőségünk van a következő kalandot, az univerzum szempontjából (vagy saját szempontunkból), hasznosabban végig játszani.
Ezt meg lehet közelíteni a másik oldalról is. Amennyiben még élünk, a fizikai világ részesei vagyunk, az azt jelenti, hogy nem haszontalan, amit teszünk, maximum mi nem látjuk az értelmét. Lehet, hogy pont az a cél, hogy rájöjjünk, pazarlás, amit elkövetünk. Amíg van remény, hogy ezt sikerül tudatosítani bennünk, addig életben is maradunk. Ha pedig nincs, akkor újra osztják/osztjuk a lapokat nekünk/magunknak.
Vajon most energiát pazaroltam ezzel a morfondírozással? Ki szerint, kinek a szempontjából nézve?
Akartam írni, hogy pl. zabot hegyezni, az haszontalan, de mint kiderült, annak is volt értelme:
A Maros gyakran elöntötte a zabot termő Kukutyin-pusztát, így a gazdák csak a kalász tetejét tudták levágni, ez volt a zabhegyezés, ami valójában haszontalan munkát jelöl. Legenda is él a Csongrád megyei pusztáról, amit Gerliczy báró hozott létre.
'magunkra is azért vigyázzunk, hogy mások hasznára legyünk'
Ez tetszik.:-)
De persze átsúlyozva is van értelme: vigyázzunk magunkra, hogy mások hasznára lehessünk. Ez egyfajta felelősség is. Merthogy elég könnyű átesni a ló túloldalára és önsorsrontón másokkal törődni.
A közösségért munkálkodni, ezt esetemben kicsit nagyképűnek érzem, - másokért, ez megáll.
Mire jutottam? Talán hogy a legkisebb is számít. Mármint a legkisebb mozzanat is, amivel többet teszünk, mint korábban.
Meg tudnád mondani, mikor, milyen tetteddel voltál leginkább hasznos másoknak?
Minden létező rendszer, amely az entrópia növekedése ellen dolgozik, energiát „fecsérel”.
Mivel semmi nem marad ugyanaz, az entitás a négy elemi részecskén kívül. Az Elektron, a Pozitron, a Proton és az Elton öröktől fogva létezők, halhatatlanok. A végtelen téridő-struktúra tölti be a mindenséget, amelynek diszkrét elemei, a kvantumai a kiterjedéstelenség és a kiterjedtség között váltakoznak. Ez a fluktuáció, alaprezgés, a nullponti energia, ami a létezés színpada. Azért vannak az elemi részecskéknek pozitív és negatív elektromos töltései, és gravitációs töltései, mert ez biztosítja a téridőben, a színpadon való mozgást számukra. Az elektromos töltések semlegesítik, kiegyenlítik egymást, az azonos gravitációs töltések összegződnek, a különbözőek pedig taszítják egymást. Ezek a tulajdonságok teszik lehetővé a kölcsönható mezők kialakulását, amiben a részecskék csomósodását és szétszóródását tapasztalhatjuk. Az a lehetőség is bele van kódolva az elemi részecskékbe, hogy rajtuk kívül más entitások is kialakuljanak belőlük, de csak térbeli és időbeli korlátok között. Ezek a neutrínók, a neutronok, az atomok, és a belőlük felépülő „önfenntartó” struktúrával rendelkező élő-lények. Tehát az ÉLET lehetősége az örök elemi részecskéknek köszönhető, de az élet időbeli korlátja a Halál minden más kialakuló entitásra vonatkozik. Ezzel teljesül az a tétel, hogy csak az elemi részecske halhatatlan. A világmindenség egyszersmind szimmetrikus és aszimmetrikus, egyensúlyra törekvő és egyensúlyvesztő, nyílt és zártrendszer. Minden a szubjektív tapasztaló elfogadásán múlik, mert az egy hit, ami nem szorul más általi igazolásra. A hit, remény, szeretet, melengeti lelkedet.
A közvetítők mellett a szentség megjelenését, a szent erő megnyilvánulását is fontosnak tartom. Buddha, Jézus, Krisna a Szent megtestesülései az én világlátásomban.
Talán életeseményeink határozzák meg kinyílásunk és bezárkózásunk arányát. Önazonosságunk az iránytű abban, hogy mennyire éljünk kifelé és befelé. Nem erőltetném, mindenki maga érzi, tudja, mi a jobb neki. A lényeg, hogy építsünk, bármilyen nyitottan vagy zártan élünk is. Minden kihívás: mélység, magasság, börtönrács, határtalanság.
Biztos nincs is olyan, hogy haszontalanság, csak néha nincs akkora értelme.
Most majdnem azt írtam, a fórumozás haszontalan, de hát nem lehet az, hiszen sok - sok hasznos információ lélekemelő párbeszédek és barátságok fémjelzik a működését.
A másik, ami foglalkoztat: hogy teheted magad hasznosabbá, értékesebbé? Mi az, ami valóban hasznos? Amit beledolgozhatsz, amit érdemes beledolgozni a mindennapjaidba?
Hát, hogy titokzatos vagy vallási vagy filozófiai kérdés-e, nem tudom. A közvetítésen töprengek. Az ugye közhelyszerű, hogy az egyházak közvetítők, az isteni (ideaszintű), és a világi (anyagi szintű) lét között, a felépítményeikkel, szertartásaikkal, ideológiáikkal, stb.. Még az is eléggé elfogadott, hogy az egyházi szervezetektől leválasztva, a vallások maguk is közvetítők, az általuk szentnek, követendőnek tudott lények (istenek, angyalszerű lények, szentek, lámák, ...), és az általuk képviselt elvek, értékek, törekvések felé. De lehet, hogy maguk ezek a lények (tehát akár Jézus vagy Buddha vagy ...) is csak közvetítők, követek, küldöttek, tehát eszközök, valami náluk is lényegibb, egyetemesebb rend vagy ismeret felé. És egyéne válogatja, hogy állapotától (megállapodottságától), érett-ségétől, egész-ségétől függően mennyi héjra, közvetítésre van szüksége. Hogy el meri-e engedni a közvetítőket, az eszközöket, illetve hogy melyik réteget van bátorsága felismerni és lebontani. Nyilván minél több a héj, annál több az emberi kellék (és ezzel együtt annál több az esendőség), a szabályrendszer, az előítélet. És minél kevesebb, annál intimebb, bensőségesebb, mégis annál egyetemesebb, annál nagyobb távlatokat nyitó a létezés.
Vajon mitől félünk jobban, a bensőségességtől vagy a beláthatatlan távlatoktól? A befelé vagy a kifelé nyitástól?
Szerintem az anyagból álló világ nem nélkülözheti a szellemet, a tudati világot, mert nélküle teljes káosz lenne az anyagi világban. Viszont a szellemi, anyagtalan ideák világában, ami egy mindentudás tároló, mindennek meg van a maga helye, vagyis rend van. Az anyaghoz társított információ ad formát, testet az anyagból lévő világnak.
