A hirtelen fékezéskor hallható erős kattanás nagy valószínüséggel az ABS működésére utal.
Sajnos nagyon sok helyen nem mondják el, hogy szerencsés volna ha minden autós legalább egyszer kipróbálná a vészfékezést, hogy megtapasztalja, hogyan is működik az ABS.
Természetesen olyan helyen célszerü próbálkozni, ajol éppen nincs forgalom. Hát meg kell mondani őszintén, hogy aki még nem hallott ilyesmit, az nagyon meg fog lepődni.
A hanghatás is borzalmas és az érzés, mintha leszakadna a futómű.
Télen ráadásul még eléggé erősen vissza is tud ütni a talpunkra.
Egyszóval nem kell félni, de célszerü volna pl enyhén poros úton hirtelen fékezéssel ugyanezt előidézni. Aztán lassan hozzá szokik az ember és egy veszélyes helyzetben már nem ettől fog megijedni.
Induláskor az első fékezésnél a frászt hozta rám! Valami iszonyú nagyot kattant bal első futómű felől, lehúzott ablaknál hallottam, utána nem tudtam előidézni többet.... Hirtelen kellett fékeznem, mert egy "jó" állapotú emberke nem találta a balance-ot és a gravitációnak engedelmeskedve azon nyomban le is fejelte az aszfaltot... Szerencsére enyhe karcokkal megúszta...
A fogyasztás jól alakult olyan 5-6 liter BP/ Heves viszonylatban. (1.4)
Észrevettem még egy fura dolgot ami csak mozgás közben jön elő akár 10Km/h-nál is közép állásban akad a kormány, olyan érzés, mintha abban a helyzetben nem működne a kormányszervó.... :-(
Hozzáidomulva könnyű egyenesben tartani a kocsit, de előző járgányoknál ezt nem tapasztaltam!
Arról nem beszélve, hogy életünk, sőt munkánk során messze nem ez az első autónk és így azért elég objektív véleményt tudunk formálni!
Egyébként nekem erről a pár km-ről és vissza csengett az ujságírói tesztekben 1.4 benzinesről elhangzottak és szerintem Gregnek is ez a véleménye a crdi-ről, úgyhogy azt hiszem egymásnak is hihetünk, aki meg nem az menjen el egy szalonba és addig próbálgasson amíg nem akad a neki megfelelő motorra és felszereltségre!
Szerintem, érezhető a különbség. Én már 8300km-et nyomtam le az 1.4-el, nehó pedig 3300-at a crdi-vel. Szerintem ezek után már érezzük az -alapból azonos- autók közötti menettulajdonság különbségeket.
Én ugyanezt (sőt) tudom elmondani a Crdi-ről. Nem is értem, miért akarja valaki 3ezres fordulat fölé pörgetni. 2-3000 között élvezetesen autózható. Tegnap ültem egy diesel Corolla Versoban... hát, az kerreget, csattogott neho Cee'd -jéhez képest. Esküszöm, neki hidegen is halkabb volt, mint a Toyota melegen.
........Hmmm................ Valljuk be őszintén, hogy egy néhány kilométeres tesztvezetés nem sok mindenre ad magyarázatot. Sajnos abból nem derül ki vajon mennyire lesz hangos a motor pl 130 nál, mennyit fogyaszt ilyenkor, mennyire fog zörögni a hátsó ablak, stb stb. Én másfél hete mentem egy ProCeed 1.6 CRDI EX +Sport + Elektromos csomaggal felszerelt autóval kb 10km-t.
Az első tapasztalatom az volt, hogy a 17" felnire szerelt 225/45 ös gumival bizony életveszélyes az autózás erősen nyomvályus utakon. A dicsőitett motor pedig nem igazán nyomott az ülésbe.
Ezen véleményem természetesen nem vehető figyelembe komolyan, hiszen 7km volt a motorban és a széles gumikkal is most találkoztam először.
Egyszóval ezek a tesztvezetések leginkább arra jók, hogy elmondhassuk, mentünk a járgánnyal és nagyjából nem volt rossz.
A hangszigetelés, a futómű, a motor stb stb igazából ennél sokkal többet kíván. Az volna a jó ha legalább 50 - 100 km t lehetne menni. Véleményem szerint legalább ennyi kell ahhoz, hogy elkezdjünk figyelni egyéb apróságokra, zörgésekre, úttartásra.
Sajnos a nagy nagy izgalomban inkább elájulunk a jótol és bezárul a külvilág, hiszen a kedvencünkel mehetünk.
Ne értsetek félre, ezzel nem a kia érdemeit szapulom hiszen nekem is ez a kedvencem. (ha nem fogyaszt sokat, ha nem rángat és ha nem drágul) :-)
At elmúlt héten többen kérdezték, hogy milye az 1.4 benzin?
Ma mentem egy kört a Gregében a jobb egyben. Nos, teljesen korrekt, nyugodtan meg lehet venni, bőven jó /pertsze az 1.4 benzines kategóriában/. Arról nem vagyok meggyőződve, hogy sw-ben is ilyen meggyőző lenne a motor, pláne a fogyasztása, de ki kell próbálni, akár azt is kinézem ebből a remek kis motorból, hogy a nagyobb kasztnival is jól elboldogul.
Visszafele jövet 15:30-45 között a Szentendrei úton piros KIA Pro_Ceed CRDi KIA Óbuda tesztautóra rávészvillógóztam, mire aki tesztvezette rámvillantott. Innen volt esetleg valaki? :)
Ma voltam kicsit kirándulni, Bp-Dobogókő-Bp. Összesen ~110km, 5.3l átlag. Érdekesség képpen míg átmentem a városon, ami kb 26km, addig a fogyi 4.6l volt, sőt nálunk egy szakaszon (6km, 70-80km/h) tankolás (+spuri) után mikor elindultam még 4.2(!) volt. Nem hittem a szememnek... Viszont ahogy eléri az ember a lámpákat és meg kell állni, utána elindulni, majd megint megállni a jó összehangoltság miatt, rögtön tizedeket ugrik fel az átlagfogyasztás. Látszik hogy pl az SW 1,5t-ja vezetővel együtt nem kevés... Igaz eddig se aggódtam a fogyi miatt, de most még jobban megnyugodtam, hogy az enyém is tud ilyen "álomadatokat", pedig fele úton még klímáztam is! :))))
Hello.Én is nagy kísértést éreztem,ezért én tegnap felszereltem a nyári kerekeket.Nem gondolom hogy felelőtlenség,ha már több hó nem esik akkor ezek is használhatóak. Íme képek az autóról:
sejtem hogy azoknak akik nem irtak számot 2 db kell, akinek több kell az meg úgyis szól. Egyébként szerintem a listán felül még viszek egy 5-10párt, hátha valaki ott gondolja meg magát :) Ha 18.áig megjön az új szálítmány akkor viszek helyzetjelzőt is előre de szerintem az csak március vége fele jön
Nem akarok beleszólni, de gondolom db számot is kéne írni vagy legalább tipust (SW vagy csapott)... Nehéz lesz így kitalálnia szegénynek mennyit is hozzon. :)
Hehe, igaz, sajna ez egy ilyen túlcentralizált ország... :)
Én is bp-i vagyok, de ha már így rákérdeztél, momentán Sándorfalván vagyok, és kb 1 óra múlva megtalálsz a Széchenyi-téren bent Szegeden... különös ismertetőjeleim, beige Cee'd, és egy piros babakocsi... :))))))))))))))))))))))))