Tegyük tisztába a dolgokat. Először is mi köze van a gázkazán felrakásának meg a padlófűtésednek, a vízóra pörgéséhez? Semmi. Ki kell szűrni hol ereszt a víz vezeték. Megértem, hogy be vagy szarva, de akkor elzárod az óránál a vizet és megvárod a szerelőt, aki ma jön. Innen mi nem tudjuk neked kiszűrni hol ereszt.
Mivel azt írod a garázsban elzártad a főelzárót, és még mindig pörög az óra, így nagy valószínűséggel az óra akna, és a garázs közötti szakaszon folyik el valahol a víz.
Amúgy van neked műszaki ellenőröd, van vízszerelőd sőt van gázszerelőd is. Az egyik ki is szűrte a hibát( " Azt mondta, hogy biztos jó minden, csak biztos ami kijön a csap helyett kék, piros ott ereszthet.").
Ha visszajön, tedd azért szóvá nekik.
A Te szereped inkább a jövőben lesz ! Rendszeresen kell ellenőrizni a víz- és a gázmérőket. Az könnyű, de a hiba megtalálása néha nagyon nehéz.
Ezt a mondatot én írtam nem szakértő.(ami kijön a csap helyett kék, piros ott ereszthet) Megpróbálom körbeírni. Piros és kék színű a végén menettel rendelkező műanyag, melyet általában egyszer használnak, majd kidobják.De az én szerelőmnél nem újak voltak.Amikor azt kicsavarják, oda kerül be például a csaptelep .
Ilyen esetben ha eddig egy keringetőszivattyűm volt akkor kell most kettő, egy ami a hőcserélő kazán ágát forgatja, egy ami a radiátorok felé menő ágát?
Gondolom az előnyei hogy nem keveredik a kazán ága a radiátorok felé menővel, ergo a kazánba sosem tud trutyi jutni a rendszerből.
Valószínűleg jóval nagyobb a hőátadó felülete is mint a kazáné így talán nő a hatásfok. Bár így két hőátadással kell számolni, kazánon belül láng-melegvíz,
hőcserélőben melegvíz-hidegvíz.
Gondolom ezt a hőcserélőt érdemes jól leszigetelni hogy nemenjen el rajta sok hő.
Esetleg ha van valami jó olvasmányod erről akkor érdekelne, amiket a neten találtam az mind reklámszagú.
Az új házba fel lett téve a gázkazán. Elkészült a vízóra rákötés,így fel lett töltve a víz és a padlófűtés is.
Elment a szerelő, a vízóraaknát le akartam zárni.Akkor láttam, hogy a vízóra forog.(A legkisebb 4mp alatt fordul körbe.)
Elzárva a garázsban található főelzárót ugyan úgy forgott,de egy pár másodpercig nagyon gyorsan,A szerelőt hívtam, ma visszajön, de én egész éjjel pár percet aludtam ,A nyomáspróbát amikor elkészült a vízrendszer csinált levegővel, melyet a műszaki ellenőr megismételtetett mert lement 0 ra a nyomás.Másodszor tovább bírta egy kicsit , de akkor is lement egy nap alatt . Azt mondta, hogy biztos jó minden, csak biztos ami kijön a csap helyett kék, piros ott ereszthet.
Először arra gondoltam, hogy a vízóra lehet rossz, de amikor elzártam a vízóra utáni csapot akkor nem mért
Fűtéskorszerűsítéssel kapcsolatos problémák feltárását kutatom. Ha az utóbbi években végeztél fűtéskorszerűsítést (fűtési rendszer átalakítása, fűtési rendszer vagy eszköz cseréje, javítása) és szívesen megosztanád tapasztalataidat, akkor Téged kereslek. A kérdőív kitöltése anonim módon történik és maximum 5 percet vesz igénybe. A kérdőív a következő linken keresztül érhető el: https://forms.gle/h9ZvU6AaezvJFLeV8 Köszönöm azoknak, akik kitöltötték, ezzel segítve a kutatásomat :)
TFH: te fent vagy a 10. emeleten (sacc/kb 30m) a viztorony 45m magas ==> szintkulonbseg 15m, az pedig 10,5bar statikus(csap elzarva) viznyomast jelent, mert mindket esetben ugyanakkora magasbol nyomja a viz lefele
ha az egyik esetben egy vekony 3mm-s csövön (hivjuk szivoszalnak) engeded ki a vizet sokkal lassabban fog kifolyni, mintha egy vastag 80mm (hivjuk tüzoltotömlönek) engedned ki. tehat a vödröd gyorsabban fog megtelniak ellenere, h a statikus viznyomasod a csapnal mind2 esetben ugyanakkora volt
Egyik se, teljesen más tudományokban utazom. Egyszerűen érdekelnek hobbiként a műszaki megoldások, szeretem mindenféle mérőeszközökkel feltérképezni a környezetem. Toronyházban lakom a sokadikon, van mellettünk egy víztorony. Járok (járnék, inkább) más helyre is, külföldre, ahol nincsenek víztornyok. Gondoltam, összehasonlítanám a nyugalmi értékeket, nagyjábol egyforma feltételek mellett, de ez is nyilván sok tényezős, akárcsak pl. a hálózati feszültség. Elhelyezkedés, vezetékhálózat, terhelés stb.
Amúgy a gyàri 330-as földgàz főfúvóka helyett, jelentem, a 120-as méretű pb főfúvóka lett a megfelelő méretű. Szép kéken ég, 130 màr sok lett volna, az màr narancsos.
Sziasztok, szakik! Gépet jól megcsinàltam, szuperül megy. Egy szakmai kérdésem volna felétek, amit én nem tudok, de itt biztos kenitek-vàgjàtok a szitut. Pb-re àtalakított főző, ami 50 mbàr-ról ment, lefőzött 550-600 litert. 1,5 óra maximum làng, 2 óra takarék 90-95 literenként. Most kis igazítàs, 25 mbàr gàznyomàssal ugyanezt tudja, egyforma elosztàsú nagylàng és kislàng. Mennyi szàzalékkal többet fog dolgozni, elmenni egy palackkal, vàrhatóan? Munkavégzés ugyanaz, hatàsfok javult. 25, vs. 50 mbàr. Meg tudnàtok nagyjàból mondani? (Felhasznàlóként 30% pluszt gyanítok, talàn 40-et.) Köszönöm.
Lehet hogy első körben nem is kéne a csöveket cserélni csak ha lesz valami komolyabb fűtésátalakítás, addig meg csak átalakítani zárt tágulási tartályosra.
Ha egy új rendszert csinálsz semmiképp nem hagynám meg a régi nyílt rendszer radiátorait, még akkor sem ha kimosod.
Ezzel ne spóroljál mert nem éri meg. azok belülről már biztos hogy rohadnak. 5 rétegű idomai szűkítenek, ez nagyon nem jó fűtésnél. Akkor használj 5 rétegűt ha osztó/gyűjtő lesz. Ha sima T leosztások, akkor végig vidd a szénacélt.