Keresés

Részletes keresés

szvl Creative Commons License 2009.04.04 0 0 485
Gyerekek, a Fibernet eladta a tőlem származó nemlétező tartozását egy behajtócégnek. Miután minden számlámat rendben kifizettem, ezt 3 alkalommal igazoltam az ügyfélszolgálaton illetve fax-on a központban most mehetek a bíróságra az igazamat vádlottként bizonygatni. Részletek:

Az előzményekről mindössze annyit, hogy nálunk Fibernet a kábeltv+internet szolgáltató, az előfizetési díjakat banki átutalással szoktam kifizetni.



A kálváriám pont egy évvel ezelőtt 2008 márciusában kezdődött. Annak rendje és módja szerint megérkezett a Fibernet-től a számla (kábeltv + internet), ami meglepetésemre egy havi hátralékot mutatott. Nosza mondom, biztosan elfelejtettem átutalni. Nem baj, legközelebb dupla havidíjat utalok. Így is történt, áprilisban kétszeres összeggel gyarapítottam a Fibernet vagyonát. Ekkor még azt hittem, hogy a probléma megoldva.



De nem ám, mert a májusi számla megint egy havi hátralékot mutat. Erre felhúztam a szemöldökömet, hogy ez meg hogy lehet? Most rendeztem a tartozásom. Irány az Internet, azon belül is a házibank, lássuk csak, hogy mi történt az elmúlt pár hónap során köztem és a Fibernet között. Hát az történt, hogy 2007 januárjáig visszamenőleg egyetlen hónapot sem találtam, amikor a fizetési kötelezettségemnek nem tettem volna eleget. Tehát momentán éppen egy havi túlfizetésem van, nem hátralékom. Hogy az összeg előtt szereplő előjel értelmezése véletlenül se legyen félreérthető vastag betűkkel fenyegetnek, hogy ha tartozásomat nem rendezem 30 napon belül, akkor levágják a kábelt.



Nincs más mit tenni, hát kinyomtattam 2007 januárjáig visszamenőleg az összes bankszámlakivonatot és nyakamba vettem a várost felkeresni a Fibernet budapesti ügyfélszolgálatát. Másfél óra alatt vitt el oda a BKV, de én türelmesen kapaszkodtam a villamoson, mert ha levágják a kábelt az fáj nekem. Előadom panaszom az ügyintézőnek abban a biztos tudatban, hogy most akkor megkeresik, hogy melyik az a két átutalás, amit a Fibernet nem könyvelt le. Nem egy bonyolult művelet, hiszen januárban még a Fibernet szerint sem volt tartozásom, tehát mindössze a most elmúlt 4 hónapot kell végignézni. De nem, mert az ügyfélszolgálaton erre nincs lehetőség, ezt csak a "központban" tudják megtenni. Ott kéne hagyjam tehát a bankszámlakivonataimat. Ez nem tetszik, hiszen akkor bárki kedvére csemegézhet, hogy mennyi a fizetésem, hol mennyiért szoktam vásárolni, milyen megtakarításaim, hiteleim vannak. De ezekkel az aggodalmaimmal a Fibernet nem tud mit kezdeni. Végül betettük az egészet egy nagy borítékba, hogy csak a központban férjenek, hozza az adatokhoz.



Ezek után kíváncsian vártam, hogy rendezik a problémát. Eltelt egy hónap, majd kettő, végül a negyedik hónap után meg kellett állapítanom, hogy a probléma nemhogy megoldódott volna, hanem fokozódott. Az állítólagos tartozásom nem tűnt el csak az összeg változott, volt olyan hónap, amikor állítólag 4 havidíjjal tartoztam. Gondolom, mondanom sem kell: én pedig fizettem becsülettel minden hónap 5. napján.



Szeptemberben tehát újabb kirándulás következett az ügyfélszolgálatra, ahol ismét átadtam a banki kivonatokat. Mellékeltem egy táblázatot is, az utalások dátumáról, összegéről, közleményéről csak a Fibernet kedvéért, hogy ne kelljen 21 számlakivonatot végignyálaznia, ha éppen nincsen rá kedve. Immár rutinosan adtam át a papírokat az ügyintézőnek, aki megnyugtatott, hogy az előző csomag biztosan elveszett valahol (?!?), de most már minden rendben lesz.



Hát nem lett. 2009. januárjában már nem az ügyfélszolgálatot kerestem meg, hátha ők a hunyók, hanem a másik hivatalos utat próbáltam ki: faxon mentek az adatok a megfelelő levél, táblázat kíséretében egyenesen a központba. Mellékesen megemlítettem, hogy idegrendszerem megkímélése érdekében amennyiben a könyvelésüket nem teszik rendbe a szolgáltatást felmondom. A faxra az ÁSZF szerint 30 napon belül kellett volna reagáljanak, de 75 nap után sem történt semmi.



Mellesleg megpróbálkoztam megkeresni egy illetékest a "központban", a Krisztina körúton, de ott csak a biztonsági őrig jutottam, aki nem engedett fel. A történetemre csak annyit mondott, hogy ezt naponta 20-25 alkalommal kell végighallgatnia különböző ügyfelektől. Vagyis az esetem nem egyedi!

Mindezek után behajtócéget küldtek a nyakamra. Egyszerűen nem találok szavakat. De talán nem is kell keresgélni őket. A történtek magukért beszélnek...
öregKalapos Creative Commons License 2009.04.03 0 0 484

Csatlakoztam a szakítókhoz.

Egyrészt: talán ügyfélként kezelnek.

Másrészt: van választási lehetőségem.

Harmadrészt: majdnem ugyan azt tudja, néhány dologban többet is.

Negyedrész: olcsóbbnak tűnik.

Ötödrészt: remélem nem fogok nosztalgiázni.

szvl Creative Commons License 2009.04.02 0 0 483
Kösz a spam-et, de egy bélyeg nagyságú maszat bámulása helyett jobb megoldás a Fibernettel felmondani a szerződést. Szerencsére már akkor is van alternatíva, ha a Fibernet mellett más kábelszolgáltató nincs a közelben. A tányéros szolgáltatók az ország egész területén elérhetőek. De van aki IPTV-t is választhat.

Én már váltottam. Felét sem fizetem mint eddig a Fibernetnek, és Sport1-em is van.
Előzmény: Törölt nick (482)
öregKalapos Creative Commons License 2009.03.25 0 0 480

Tibi94! Nyugi, most a C53-on  előírt SportKlub + jelez elérhetetlenséget-nincs hozzáférés-.

A FIBERNET nyilván a főnök hülye fia, mert csak Ő gondolja azt, hogy minden szolgáltatást igénybevevőt" messze, nagyívben...".

 

Akkor és ott változtat, amikor akar, akkor emel és annyit amennyit akar, kontrol nélkül. Ha érdeklődni mersz, megfüzetteti veled!

 

Valahol olvastam a monopóliumok diktatórikus hatásáról. 

tibike19 Creative Commons License 2009.03.24 0 0 479

A nagy rakás sz.r a Fiber...kb 2 hete kicserélték a sport1 et sportklub+ -ra...eléggé zavar de ha legalább ez van akkor egy levelet küldhettek volna h csere lesz,de semmi...nem tudja valaki hogy mi a helyzet a sport1gyel???
válaszokat előre is köszi!

Zitka Creative Commons License 2009.03.18 0 0 478
Teaway Creative Commons License 2009.03.17 0 0 477
UHF sáv, C26-os csatorna, 511.25 MHz
Előzmény: Balage^ (476)
Balage^ Creative Commons License 2009.03.17 0 0 476
Megtudná valaki mondani a kedves Fibernettől, hogy a 22. kerületben hová a jó istenbe került a TV6, amikor szerepel a csatorna kiosztáson??
Teaway Creative Commons License 2009.03.14 0 0 475
Holnap kiderül.
Előzmény: Törölt nick (474)
Törölt nick Creative Commons License 2009.03.13 0 0 474
http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=262193

2009-03-13 15:44
A Fibernet területén is nézhető a Hír Televízió



A Hír Televízió ezúton tájékoztatja a Fibernet Zrt. szolgáltatási területén élő nézőit, hogy mai nappal a két cég aláírta a műsorszolgáltatási szerződést, így adásunk az összes Fibernet területen zavartalan és folyamatos lesz.

hírTV



http://www.fibernet.hu/index.php?hir=228


Örömmel értesítjük Tisztelt Előfizetőnket, hogy a hírTV továbbra is a szokott módon elérhető a FiberNet kábeltelevíziós hálózatán. Ma sikeresen lezárult a hírTV 2011-ig tartó elosztásáról folytatott üzleti tárgyalás-sorozat.



Előfizetőink a csatornát az eddig megszokott csomagban és a helyen találhatják meg.



Bízunk abban, hogy Előfizetőink megnyugvással fogadják a csatorna zavartalan továbbításáról szóló hírt.



Budapest, 2009. március 13.
atomgond Creative Commons License 2009.03.13 0 0 472
Le lehet mondani ezt a sz*rt on-line is? Próbálta már valaki?
öregKalapos Creative Commons License 2009.03.11 0 0 471

 

A csatorna kiosztási tájékoztató szerint: 2009.03.02-től:

1...

.

,

.

.

10. C10 210.25 Kecskeméti TV magyar közszolgálati

 

Kérdésem: Ezután elég lesz a csatornakiosztást nézni?

és/vagy ez egy rejtett árcsökkentés, miután, azóta, nem lehet nézni?

 

Nem szivat... messze nagyívben levonja a tanulságot és azt csinál amit akar!

redmiller Creative Commons License 2009.03.11 0 0 470
Ez a rohadt cég mindent megengedhet magának??? Remélem hamarosan óriásit buknak! Öszintén kívánom minden kecskmeétinek, hogy minél gyorsabban építse ki a hálózatát a konkurens kábelszolgáltató.
Előzmény: Törölt nick (469)
Rumcice Creative Commons License 2009.03.10 0 0 468

http://mixtv.hu/teletext.php?t=hirtv

 

A HirTV Teletext 370-edik oldalán ez olvasható:

 

 

öregKalapos Creative Commons License 2009.03.08 0 0 467

A március 2. program kiosztás még tartalmazza a KTV adásainak közvetítését. A valóságban ez hiányzik. A Fiberek neki álltak csavargattak, de nem szóltak, hogy fiuk ennyi van.  A pénzeteket ezeken a csatornákon nyeljük el. Tovább nem variálunk 2-3 hónapig. Állítsátok át a programokat, ha akarjátok. Egyébként meg FIZESSETEK.

Nyilván sörözés, pezsgőzés, kártyázás- bocsánat sielés, golfozás/ ezeket a földi szórakozásokat ismerem-régi módi vagyok/ mellett ezekben egyeztek meg.

Rock me Amadeus Creative Commons License 2009.03.07 0 0 466
Rock me Amadeus Creative Commons License 2009.03.07 0 0 465

SPORT1-et AKAROK! B+, 4-5 csatornát nézek rendszeresen, erre kiveszik...

RÖFI2 Creative Commons License 2009.03.07 0 0 464
Látom ez a hazug Fibernet hirdeti az akciós csomagokat !!!!!De az is hülye aki ezt elhiszi. Ez egy jellemtelen hazug banda!!!!!!!!!!!!!!Csak ajálhatom , hogy ne rendeljetek nálluk semmit!!!!!!!!!
RÖFI2 Creative Commons License 2009.03.07 0 0 463
Helló, próbáltátok már a fibernet sugót használni. Ugyanis nekem magyarul egy szó nem jelenik meg. Nem tudom kinek sugnak ha magyarországon angolul tájékoztat.Ennyit ezekről a szemetekről.....
Nixy9 Creative Commons License 2009.03.06 0 0 462
Ez egy rohadt cég!
Nics rá valami mód hogy visszaadják a Sport 1-et és a Zone Romanticát?
Egyáltalán milyen jogon vették el?
Teaway Creative Commons License 2009.03.03 0 0 460
doq tv lesz az...
aztán van még a DaVinci tv
Előzmény: Zitka (459)
Zitka Creative Commons License 2009.03.02 0 0 459

No átfutottam az új "bővített" családi csomagot... :-(

 

Kb. a dog tv, story tv és poén tv van benne újként... :_((( Ki a frásznak kellett ez? Egy fillért nem fizetnék érte, ha csatornánként lehetnen összeválogatni a csomagot...

 

De legalább átpakolták a német RTL-t, meg egyéb adókat, most lehet újrahangolni a tv-t. :-(((

RÖFI2 Creative Commons License 2009.03.02 0 0 458
Hát igen ezek a tetvek , hirdették  TV. Internet , telefon alap  10 ezer / hó kétpercmulva van bőr a mocsok pofályán azt ugatni , hogy a telefon az grátisz  10 ezer csak a TV , és internet. Ezek egy jellemtelen hazug disznók.
RÖFI2 Creative Commons License 2009.03.02 0 0 457
Hát azt hiszem nagy baromságot követünk el , hogy ezeknek a barmoknak fizetünk . Ezeknek a börtönbe a helyük , de annak is aki kiadta nekik a müködési engedélyt!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Előzmény: Balage^ (456)
Balage^ Creative Commons License 2009.03.02 0 0 456
Na nem bírtam, nekem is meg kell írnom a történetet, mert lassan agyvérzést kapok.
Szóval az van, hogy a Fibernetnél akartam előfizetni 20mbites csomagra (adsl csak 4mbitet bír és az kevés a családnak). Na szóval, megrendelem, mert meglehet a 22. kerületben ezt a sebességet. Vártam egy hónapot, kurvára nem történt semmi. Felhívom az ügyfélszolgálatot, töketlen banda az egész, haszontalan tetves bagázs, tényleg semmire se jók. Azt mondja a csóka, hogy ő nem tud segíteni meg semmi, menjek be az ügyfélszolgálatra. Mondom neki adjon egy felettest, vagy a panaszcsoportot (a központi számon mondták hogy van nekik ilyen). Azt mondja panaszcsoport nincsen, vagy nem elérhető (miért is lenne?) a feletteseket meg nem tudja adni, mert NINCS nekik és ha van is valaki annak a számát nem adhatja ki, mert adatvédelmi okok. Jó mondom fasza, anyád, bemegyek az ügyfélszolgálatra. Persze 18-an álltak elöttem, több mint 60 perc várakozás után odaülök a vigyorghó csajhoz, majd amint elmondom a történetem a vigyorgó kurva egyből kinyögi, hogy a 22. kerületben nem is lehet 20mbitet kérni, mert nem bír annyit a hálózat. Mondom neki, hogy ezt eddig mi a francért nem lehetett kinyögni, vagy felhívni. Meg hogy minek árulnak oilyan csomagot amit úgy se tudnak vállalni? Hát hogy ő azt nem tudja. Kérdezem tőle, hogy jólvan, akkor mit lehet tenni? Kössek új szerződést, illetve rendeljem meg újra. Kérdezem tőle, miért nem lehet a régit módosítani? Azt nem lehet, bla bla bla... Ekkor elborult az agyam és kértem a panaszkönyvet. Ami kéremszépen a fibernetnél a panaszkönyvből kimásolt lapot jelent... Kaptam róla egy másodpéldányt, de nem tudom ez mennyire hiteles. Holnap felhívom a fogyasztóvédelmet, és megkérdezem hogy ez így mennyire jogszerű, mert szerintem normál indigós könyvnek kell lennie, nem egy ilyen bármikor megsemmisíthető szarnak.

Most megrendeltem újra ezt a szart, felhívom az ügyfélszolgálatot hogy gyorsítsa meg a folyamatot, mert a faszkivanmár. Azt mondja ő nem tud semmit se tenni (már megint miért is tudna??) és hogy várjak szépen. Ugye nem kell mondanom hogy utána mivel illettem az egész ügyfélszolgálatot és a céget. Borzalom....
Magyarország 2009
Zitka Creative Commons License 2009.03.02 0 0 455

És ez ellen nem lehet semmit tenni.... :-(((((((

 

Amikor előfizettünk, még legalább 3-4 olyan - számomra fontos - német nyelvű adó volt, ami miatt (is) döntöttünk a fn. mellett. Rá egy-két hónapra kikerültek a kínálatból. :-(((  Lett helyette olyan szemét adó, amit még zappelés közben is átugrunk.

Előzmény: Törölt nick (453)
redmiller Creative Commons License 2009.03.02 0 0 454

Szemetek!

Előzmény: Törölt nick (453)
Zitka Creative Commons License 2009.03.01 0 0 452

Köszi a felhomályosítást... :-) Úgy látszik, a pipától nem láttam a mellékletet... :-DDD

 

No mindjárt utánanézek. De tartok tőle, hogy megint kapunk néhány használhatatlan cool tv jellegű bullshitet (bocsánat)... :-( 

 

Vissza akarom a SAT1-et, a 3Sat-ot, Vox-ot -és a többit...!

Előzmény: Teaway (451)
Teaway Creative Commons License 2009.03.01 0 0 451
Mert márc. 02-től új bővített családi csomag lesz.
Tehát márc. 01-re még a régit fizeted, márc. 02-31-ig pedig az új, emelt díjat.
Előzmény: Zitka (450)
Zitka Creative Commons License 2009.03.01 0 0 450

Újabb gyöngyszem a cégtől...

 

Az előzőekben említettem, hogy hirtelen egy ezressel megnőtt a számlánk. OK, kiderült, hogy nov-ben járt le a beetetés (akciós ár) - ezt lenyeltük.

Jan.-febr.-ban tehát kaptuk az 5999-es számlát (családi csomag).

 

Pénteken jött a márciusi előfizetés. Csak ma nyitottam ki a borítékot, most készítem össze a többi befizetnivalót. Látom, megint több a végösszeg: 6386 ft.

De ami érdekes, a részletezezés:

03.01 - 03.01   194 ft

03.02 - 03.31 6192 ft.

 

Mivaaaan??? Tán áttértek a 30 napos előfizetésre (a' la BKV) ???  Ehhez képest februárban nem vonták le a két napot...

 

Én vagyok kuka, vagy hogy értsem ezt?? :-)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!