Sziasztok! Én már régóta olvasgatom a topicot, de eddig még nem volt olyan, amivel hozzá tudtam volna szólni. Pedig engem is érdekel a téma;) Ja és lány vagyok! Egy elég kényes témával fordulnék Hozzátok: Miért lehet az, hogy stressz helyzetben nem tudok pisilni bármennyire is kell? Pl. mielőtt megyek valahová, vagy egyéb hasonló helyzetben. Ez nagyon kellemetlen, és az itthoniak nem is hiszik el, úgy gondolják csak hülyéskedek. Bár van egy pici előnye is, lehet élvezni a tartogatás élményét. Egyszer előfordult egy olyan eset, hogy suliban, egyik szünetben siettem a barátomhoz és nem mentem el wc-re. Bár akkor még nem is nagyon kellett. Következő szünetben már jobban kellett, elmentem, de nem sikerült. Irtó kellemetlen volt, mert akkor már nagyon feszített, és persze suliban nem lett volna illő bepisilni. Óra végén már majdnem a falon táncoltam, annyira kellett, sőt a tanár még 5 perccel később engedett ki minket. Lábösszekulcsolás, és a fogaimat is összeszorítottam ahogy csak tudtam. Azt hittem ott helyben beengedem az összest. Végre megkaptuk az elbocsájtó szót és rohanás a wc-re!!! És végre sikerült!!!
Szia pajti!!! Még a végén bejön amit korábban írkáltam neked!! Immáron két tyúkocska is sétálgat a kakas körül! :}} Én azt érzem ebből a két csajból sokmindent kilehet "püfölni,, e téren![ügyesen lovagiasan férfiasan játékosan] Szurkolok neked és majd mesélj!!!
Itt senkisemfog titeket hülyének nézni!! Bár időnként mi is össze ugrunk vitázunk erről arról,de sem egymást sem a "vendégeinket,, sohasem hülyéztük le! Köszönjük szépen ezt a kis történetet,és ha jól érzed magad köztünk maradj is itt,és írogass nekünk ezt azt!
Aha! Megvan! Kezdem érteni mivel "bántottalak,, meg,és miért nem válaszolsz a neked írt e-mailre! [ha tévednék már most bocsánatot kérek, és viszakozom]
Eredményt hirdetek: 8 hozzászólónak nem tetszett, 1-nek fenntartással igen.
A kedvetekért mégegyszer megnéztem, hogy tárgyilagos tudjak maradni. Talán túl sok nyilvános bepisilést láttam a különböző internetes oldalakon, de most is az a véleményem, hogy a műfajból csak gyenge minőségével tűnik ki. És hogy ez pont nem bepisi, az sem különleges, hiszen láttam már nadrágban, szoknyában, csupaszon is. A lány szépségéről sem tudok érdemben nyilatkozni, hisz alig látszik.
Örülök, hogy olyanok is elárultak valamit magukról, akik eddig hallgatagok voltak. Így kiderült, hogy általános pisiszex nincs, mindannyian valamilyen egyedi változatát szeretjük/műveljük. Ami esetleg másnak nem tetszik.
Bár, mint említettem, a hölgyek véletlenszerű bepisilései is fenemód izgatnak. Volt egy amerikai fórum, a www.peedesperation.tk, ahol egy lány jó alaposan elemezte, hányféle bepisilős nő létezik, köztük a balesetesek, a gondatlanok, a cheerleaderek és a gyönyörvágyó exhibicionisták. Ők imádják mások előtt emlegetni, hogy huhh, rögtön bepisilnek, közben pisitánc, szorongás, stb., végül összepisilik magukat. Vannak, akik csak a kockázatig mennek el, de adott esetben becsurognak. Vannak, akik férfipartnerrel élvezik, de azzal nagyon. Vannak felkészültek (betét, pelenka, stb.) és vannak kétségbeesettek, akik ezzel együtt be-bepisilgetnek, ha mód van rá. A lány elemzésében első helyre legvalódiabbakként a bepisilést emlegető, látványosan szorongó pisitáncosokat teszi. Szerinte legtöbben a kádba pisilők vannak, akár bugyiban, akár anélkül.
Üdv barátaim. Nem láttam a klipet, nemtok hozzászólni. Egy dolog biztos: ami mesterkélt, vagyis produkció-ízű, nem izgat. A bepisilésnek természetesnek kell lennie, hogy erotikus gyönyörré változzon... úgyhogy nagyjából A.babyvel értek egyet.
Különbözőek vagyunk, a pisilés meg egy tág témakör, mindenkit más izgat belőle. Még egy sztorin belül is előfordul, hogy az eleje (petting közben becsurog) tetszik, a többi (úgy pisisen a városban mászkálni) viszont nem az esetem. Mint ahogy a pisifoltos nadrágképek sem jönnek be. De ettől még ne fogd vissza magad :)
Amúgy téged nem zavar az ominózus videóban, hogy a csaj a kamerának játszik? Szerintem olyan illúzióromboló, mint egy gyenge pornófilm, ahol nyögés közben a kamerába kacsint, de a fickóra rá sem néz. Valahogy életszerűbb az, amikor a szereplők tudomást sem vesznek a kameráról, az csak észrevétlenül ott van és teszi a dolgát.
Nekem pl. ez jobban tetszik: Squat from YouTube (ha nem tudod lejátszani, akkor Google: Riva FLV Player)
Szia! Szerintem az az eset is más,amit te a barátnőddel játszol,és a filmen látott dolog is! A barátnőd nem ment pl oda a bevásárlóközpontba a biztonsági őrhöz sem a polcok között válogató emberekhez,és rántotta fel a szoknyáját! Nem mutogatta a mellét olyanoknak akik aztsemtudják ő ki is valójában. Nem hozott senkit kellemetlen helyzetbe! Amit már korábban is írtam,"csak neked csak a te kedvedért csak tőlem,,mondá a nő! Nem a női pisitől van hányingerem hanem az elvtől, ahogy megtette. Leírtam azt is hogy milyen csekélyke változtatás kelletvolna ahoz hogy élvezetes legyen a film. Mindezek ellenére én egylaponsem említelek sem a barátnőd sem téged ővele! Az én szememben még ismeretlenűl is sokkal sokkal inteligensebb emberek vagytok mint ő és az operatőre! Szépnapot nektek,és legközelebb ne fogd vissza a barátnőd ha felkínálja ajándékát!
Jó, jó, értem én, de tudjátok egyáltalán, milyen eseményformáló a véleményetek? Csak egy példa: ma este elmentünk a Fóti Corába. Barátnőmön miniszoknya, bugyi nélkül. Kifelé jövet rájött a parkolóban a pisilhetnék. Megkérdezte: - kiengedjem?
Bólintottam, és mondtam: jó, én felveszem kamerával, és bemutatom, vajon ehhez mit szólnak majd a többiek? Aztán elkezdtünk röhögni, mert eszünkbe jutott, hogy biztosan azt mondanátok: hülye vén görény picsa, nem megyek arra többet, nehogy belelépjek, elhányom magam, narkós kurva.
Így aztán vidáman és szárazon hazajöttünk. Itthon aztán, mikor kiszállt, a kocsi mellett keresztbe tette a lábát, kis pisitánc, és kurva gusztustalan dolgot kezdett művelni, de nem részletezem, ne hányjon senki.
Nézd! Ez a film nem a "bepisilésröl,,szól! A film [számomra] azt sugalja hogy van egy erőszakos hülye valaki,aki az utcán azt csináll amit akar!Be áll a melósok közé, aztsemtudja ki kivel van. Kiveszi a mellét mutogatja a valagát,csóri munkások csak lesnek! Én tutti hátba vágtam volna a lapátommal! Egy nő, a nő nem ilyen Miért kellett ennek a szukának oda állnia? Talán ha egyedül lődörög az utcán és úgy.... De így.... Pfuj!!!!!
Ha ez a tyúk x be teszi a lábát és bepisil a megállóban,én el kattannék[hisz ezt vadássza minden itt fórumozó fiú és leány] Akkor is elkattantam volna ha rájön a pisilhetnék,és bemegy a parkba,elintézni a dolgát a kamera meg utána megy és mindent közvetít. Ekkor ugye az van amit An baby írt az álmaiban,hogy ,ezt csak neked,csak tőlem,és az én ajándékom neked ! De így... Hányingerem van tőle!
Ma is megnéztem kétszer, sőt barátnőmnek is megmutattam, valóban ennyire taszító ez a filmecske? Aztán megnéztem a bepisiltem. extráról lementett utcai pisilős videókat, és elolvastam Pamall írását, tudjátok, mikor a buszmegállóban hazafelé bepisilnek, Bogarak00 bepisilését az elhagyott lépcsőn, Mriya bepisilését a mélygarázsban. És ezeken annyira felháborodtam, hogy ha ott lettem volna, majd jól megmondtam volna a vélménye t e k e t erről !
Én semmi beh...zást nem látok ebben, csak simán elereszti a járda közepén. A kritikán aluli minőség miatt még arra sem mernék megesküdni, hogy egyáltalán lány-e, vagy csak shemale. De amíg nem válik a mainstream részévé az erotikus pisilés, mint az orális szex meg a punciborotválás esetén nem is olyan rég történt, addig ne várjunk csodaszép meg intelligens lányokat az ilyen produkciókba. Mondjuk ebben a formában (mármint cicipunci mutogatás, majd az utca közepére) nekem egyébként sem jönne be.
Majd ha felraksz egy olyat magadról, Angyalbaby, amin jobb lehetőség híján épp egy bokorba ereszted a felesleget ... ;)