Nem akarom védeni, de ez velem is előfordul, ha átülök egy olyan autóba amit még sose vezettem. Az ember megszokja a saját kocsija nyomtávját, és ahhoz viszonyít gödröknél. Persze ez az első km-ekre értendő.
"Függ a vezetési stílusától. Kisautót semmiképp. "
Két hete Abádszalókon voltunk az én autommal.
Berúgtam ,az asszony vezetett haza .Egész úton 4 azaz NÉGY nagyobb kátyú volt ,ebből 3 azaz HÁROM-ba belement!!
RULEZ!!! Alupfelge ,ültetett ,kőkemény futómű ,stb.! Majd szétbaszott az ideg!!
A barátnőmnek egy fehér tucatautót (glf2 ,suzi ,astra ,stb) lefóliázva.
Az asszonynak egy PUG partnere van ,abban magasan ül ,nem kell a nyakát nyújtogatnia mint a korábbi fiestájából.( Észrevettétek hogy majdnem minden nő nyújtogatja a nyakát vezetés közben?!)
92-ben történt :pár hónapos volt a honda crx-em (uááá...kirázott a hideg),bementem vele az éjféli misére pár haverommal (csajozni persze a full ateista fejemmel). Beálltam a parkolóba a sok lada ,dácia ,meg pár kadett ,golf közé. emlékeztetnék ,hogy akkoriban még ez igen feltűnő autó volt ,egyből körbeállták.
A szertartáson elkezdtem beszélgetni egy csajjal ,mondtam neki ,hogy szívesen hazaviszem. Elindultunk a parkingba ,kérdezi ,hogy melyik az enyém.
Mondom : melyikkel vigyelek?
-Azzal! mutatott a crxre ,mosolyog.
-Oké ,menj a sarokra ,figyelj ,ha jön vki ,fütyülj!
Odamegy -poénos egy ribi-,figyel.
Baszkódok a zárral ,mintha most törném fel ,beindítom ,odatolatok : gyere gyorsan ,ugorj!!
-Jaj nem ,ne csináld ,ne hülyéskedj ! Fogta magát és elfutott!
Szóval úgy megijedt mint falusi kutya a tüzijátéktól...
Valamilyik autószalonban egy nő rendelte meg a kocsiját, és az 50 ezerrel olcsóbb autó 8 szelepes volt, és kábé 20 lóerővel gyengébb mint a 16 szelepes, valamivel nagyobb moci.
Erre a nő: Olcsóbb is, és még kevesebbet is fogyaszt! Ez nagyon jó, megrendelem!
Azért nem szivesen mondok semmit, mert én is törtem autót, én is koccantam, én is gurultam neki oszlopnak, meg egyebek. Persze meg tudnám, magyarázni, hogy az nem úgy volt, hanem teljesen másképp, de a lényegen semmit sem változtat. :)
Egy nő ritkábban megy 200al, ritkábban ül ittasan vagy hulla fáradtan a kocsiba, stb, mégis róluk alakult ki a kedvezőtlenebb kép.
Ez a 2 hozzászólásod abszolút ON volt ,viszont qrva unalmas...
Egyébként utálom az ilyen feminista szarságokat mint a női autóversenyzés ,motorozás ,stb.
(Szegény bubblét most már végképp elüldöztük!) :-(((
Alig néhány évvel ezelőtt az autózás még szinte csak a férfiakat érdekelte; az a néhány nő, aki versenyzésre, bütykölésre vagy szakmai újságírásra adta a fejét, különcnek számított. De ha ma körülnézünk egy tipikus nagyvárosban, gyakorta kevesebb férfit látunk a volán mögött, mint nőt, így hát az autó abszolút uniszex eszközzé vált. Ma már kifejezetten nők számára írt internetes autós honlapok is léteznek – hol másutt, mint Amerikában? Találtunk egy weboldalt, ahonnan ezekre a honlapokra egyetlen kattintással el lehet jutni, a címe: Cars.about.com Röviden bemutatjuk az érdekesebb csatlakozásokat.
Before you begin
(Mielőtt elkezdenéd)
Kevesen ismerik fel a nők szerepét az automobil történetében. Joanne Brickman elmeséli a nők és az automobil izgalmas sztoriját, attól a pillanattól kezdve, hogy Martha Benz elkötötte férje műhelyéből a világ első gépkocsiját.
Woman Motorist
(Női vezető)
Az első autókról és a motorsportról szóló ingyenes internetes magazin nők számára, amely hasznos információkkal szolgál mindazoknak, akik autóvásárlás előtt állnak, vagy akár csak gondolkoznak rajta.
Women at the Wheel
(Nők a volánnál)
Mivel egyszer együtt dolgoztam Mary Jacksonnal egy céges videón, igazolhatom a hölgy szakmai hozzáértését, akinek a honlapján a javításokkal kapcsolatos hasznos tippek, valamint a szerelőkkel való bánásmód leírása is szerepel.
Women’s Auto Help Center
(Autós segítségnyújtás nők számára)
Célja az autóvásárlás megkönnyítése. Segít abban, hogy az autószalonban is magabiztosan viselkedő, kellően tájékozott vevőkként lépjünk fel.
American Woman Road and Travel
(Amerikai nők utazási magazinja)
Nemcsak új és használt autókról szól ez a szórakoztató honlap, hanem bemutatja az összes módszert, amellyel a nők is megtapasztalhatják, hogy miről is szól az autó egyáltalán. Ezen módszerek egyike például az utazás.
Racerchicks.com
(Versenyző csajok)
Semmi felhajtás. Az autóversenyző nőkön kívül fontos információkat nyújt az autókról, a fenntartásukról, valamint a túlélésről is. Vagy egyszerűen csak az autó élvezetéhez.
New Vehicle Reviews
(Új autók bemutatása)
Az egyik leghasznosabb segítőeszköz új autó vásárlásánál. Autótesztelőjük hetente letesztel és megkritizál egy-egy típust – írásai az átlagautósoknak szólnak.
A honlapon szereplő további témakörök: újautó-eladások, használtautó-eladások, segítség autóvásárláshoz, tesztek, autógyártók (Kanada és Európa is), autóápolás, alkatrészek/felszerelések, művészet és az autó, autókiállítások, brit autók, autóklubok, környezetvédelem, fórumok, veterán autók, autóipar, autós honlapok, autós újságok, autós álláshirdetések, szórakoztató autós oldalak, versenysport, autómúzeumok, távirányítós modellek bemutatói, utak és útvonalak, hangok, gumik, útvonal-tervező programok, autómániások.
Ne feledjük: az információk nagy része amerikai vonatkozású, vagyis számunkra inkább érdekes, mint hasznos!