Igen. Egy csapatnál egyik legnagyobb baj, ami lehet, hogy elvesztik a bizalmukat az edzőben. És mintha itt ez történt volna meg. Tényleg sajnálom én is, emberileg számomra szimpatikus (bár a nyilatkozatai néha érdekesre sikerültek), de ez még túl nagy falat volt neki.
Sajnalom egyebkent Torokot. Ahogy irod is hihetetlenul tanacstalannak tunt a masodik felidoben es a csapaton is pontosan ez latszott, hogy nem tudjak mit csinaljanak.
Egyebkent a kapott gol elotti 5 perc volt iden a legjobb focink, de szerintem ebben a helyzetben uj arc kell, aki elhiteti a jatekosokkal, hogy tobbre kepesek.
Pápa ellen látszott eddig leginkább, hogy nagy baj van edző terén. Semmi elképzelést nem láttam, csak azt láttam, hogy Török áll a pálya szélén és néz. És azt nem értem, hogy miért nem cserélt? Miért kellett a 76. percig várni az első cserével? Meg azt mondja, csatárt szeretett volna cserélni, de csak Tarabai volt, aki szélső... Könyörgöm, pont, hogy szélső kellett volna, mindent középen erőltettünk eredménytelenül. Aztán bármikor kikerült szélre a labda, rögtön volt veszély (pl. Mohl beadása - akit sajnáltam a meccsen, főleg, amit néhány szurkolótól kapott... az első gól előtt oké, ő adta el a labdát, de ez kivel nem fordul elő? aztán futott vissza becsülettel, nem is volt messze a pápaitól aki beadta. Egész meccsen gyakorlatilag 2 posztot kellett volna bejátszania, balbekket és bal támadót, de ez embertelen, nem elvárható egy embertől. Ha a balbekk felfutót játszik, akkor elvileg a bal oldali középpályásnak zárnia kéne vissza mint a kisangyal, ha épp a balhátvéd elől van és elvesztették a labdát, ez itt nem volt.) Az 55. percben már cseréltem volna, legkésőbb 60-65.-ig húzni. Tovább nem.
Az edzőcsere időszerű volt már, én személy szerint korábban is megléptem volna ezt. Kiváncsi leszek kit hoznak ide, remélem nem ilyen Urbányi kaliber érkezik. Esetleg Szabót visszahozni? Tavasszal nála még volt koncepció, nem ilyen elképzelés nélküli volt a játék.
Töröknek sok szerencsét kívánok a továbbiakhoz, ez a feladat (még?) sok volt neki.
Sajnos szerintem egyelore inkabb edzokerdes van. A tegnapi jatek utan keves eselyt latok ra, hogy ebbol Torok ki tudja huzni a cspatot. Szornyu taktikaval mentunk ki egy ligakupa meccsre...
Ha itt nem jatszunk batran akkor hol akarunk?
A jatekosokat egyenileg szerintem most nem is nagyon kell nezni, mert rajtuk most mar csak a gorcsosseg jon at...
Savicot idovel majd valaki olyan tudja potolni, akit nem free transferrel hozunk szerintem. Itt majd penzt kell kolteni.
Igen, Ramos alapvetően jobb, rombolni nagyon tud, végig pitbullkodja a meccset. Cukic talán technikásabb valamivel.
Savicot nem tudom hogy fogjuk pótolni, de a vezetőségnek lassan el kéne kezdenie törni a fejét rajta. Augusztus óta a meccseken nekem eléggé úgy tűnik, hogy öregszik, látszik rajta a kor. Sokkal többet alibizik, mint szokott korábban.
Sajnos Alco tenyleg nagyon ugy tunik, hogy nem csak egy peches jatekos, hanem valami nagyon nincs rendben vele fizikailag. Ez nagyjabol a harmadik idenye, hogy nincs 10 folyamatos meccse.
szerintem Ramos van olyan mint Cukic, en attol tartok egyelore inkabb Sivicet nem tudtuk potolni...
Én személy szerint a két szerb közül Cukicot sajnálom jobban, hogy elment. Alempijevicet jobb játékosnak tartom, de nagyon sérülékeny, szinte minden idény felét ki kell hagynia, így nem lehet rá számítani hosszú távon.
Sajnos kitartobbak vagyunk, mint gondoltam. Mondjuk Urbanyinal is egy fajo hazai vereseg kellett, hogy meghozzak a dontest. (Igaz, ott legalabb jatek volt.)
Remeljuk vagy igy vagy ugy de hamarosan javul a helyzet.
A zoldeknel Cukic kezd magaratalalni, bar o meg igy is nagyjabol 60%-os a 2-3 evvel ezelotti onmagahoz kepest, olyan meg o mar ugysem lesz. Alempijevic lenne az igazi fajdalom, ha belejonne, de egyelore o hozza a szokasos serulekenyseget...
hmm Torok azt nyilatkozta a meccs utan, hogy akar nyerhettunk is volna... ez tenyleg igy volt, felteve ha az utobbi 2 honap eleg lett volna arra, hogy hozzunk egy rendes kozephatvedet akit Bode esetleg nem tudott volna beforgatni..
Ugy latszik, mi nem sokat tanulunk a tavalyi hibakbol, akkor a Paks nyert igy kecskemeten, hogy bode megette a 70 kilos hatvedet..
Ezzel egyutt Koszo jol jatszott, de nyilvan nem az a posztja es 10 kilo kulonbseg ilyen helyzetben donto...
a tegnapi kivalo edzomeccs rengeteg tanulsaggal szolgalt.
1. Bar mindenki ugy gondolja, hogy a csatarpotlas kulcskerdes, de szerintem legalabb akkora gond Cukic posztjanak betoltese is. Nem is egy vedekezo kozeppalyast kell hozni, hanem legalabb kettot.
2. Ha megjon a 2 brazil szerdan akkor mar letszamban jobban allunk de jo lenne ha Tarabainal erosebb lenne a masik, mert a tegnap jatszo Kojic nagy meglepetes lenne ha maradna, bar szerdaig kapott idot, de nagyjabol egy kisebb csodanak kellene tortennie, hogy hirtelen megtaltosodjon, nagyon gyenge volt.
3. Mohl, ha elmegy akkor gyengulunk balhatved poszton is, bar Forro tenyleg igyekszik, de meg javulnia kell.
4. varhatunk, Gyagya es Varga felepulesere, de szerintem Bela egyebkent is erdemelne egy ugyesebb hatvedpart, amig el nem megy a kedve az egesztol..
5. aki potolhatatlan veszteseget erez mert soha nem latta Dunjicot a mezunkben jatszani, nagyjabol ugy kell elkepzelni, mint Pelisicet egy atlagos meccsen, es asszem ezzel mindent elmondtam..:)
Befejezodott a szezon, es ahogy latom beindultak az ertekelesek is, de valahogy megsem tudom akkora sikernek elkonyvelni ezt az evet, mint ahogy az a cikkekbol arad.
Nekem ez sokkal inkabb a rossz gazdalkodas, a rossz kommunikacio es az elszalasztott lehetosegek szezonjanak tunik.
A legkevesebb kritika szerintem a jatekosokat es az edzoket illetheti, hiszen ok meg a fizeteselmaradasok es a leepites idejen is elfogadhatoan szerepeltek. Nagyjabol kihoztak magukbol azt ami varhato volt toluk egy-ket kivetellel.
Ha atgondoljuk, hogy mit lehetett volna elerni akkor, ha mondjuk nem fogy el hirtelen a penz mar az osz kozepere, vagy ha hagyjak Sivicet nyugodtan dolgozni a teljes idenyben, esetleg ha megtartottak vagy potoltak volna a Radanovic-Ebala-Foxi harmast tavaszra szerintem lathato, hogy konnyen meglehetett volna a 4. hely.
Remeljuk jovore nem csak a vezetoi nyilatkozatokban leszunk nagyon ambiciozusak, hanem a csapatepitesben is.
Balogh Belanak nagy gratula, szuper volt az egesz ideny soran, siman az ev legjobbja nalam. Remelem meg sok KTE meccsen latjuk kezdokent.
Akkor a hosszu teli estekre tekintettel irok nektek egy kis szokasos felevertekelot. Ezuttal ez a 2.0-as valtozat lesz, hiszen az elsot megette az indexforum aminek kedves edesanyjat ezuttal is udvozlom...
Probalom majd kerulni az elozo hozzaszolasainkban alaposan kitargyalt temat, es jobban az igazi teljesitmenyekre koncentralni.
A csapat egesszenek szerintem jar az elismeres, voltak jo meccseink, es bar az EL-bol gyorsan kiestunk, a hazai szinvonalhoz merve jo meccsket jatszottunk es megoriztuk veretlensegunket a nemzetkozi kupakban..:) A bajnoki szereplesunk is rendben volt es a kupakban is jol haladtunk egeszen addig amig az elnok elo nem vette a hiperaktiv ovodas viselkedeset es ki nem rugta klubtortenetunk legsikeresebb edzojet.. (bocsanat nem sokaig birtam kerulni a temat..)
Jojjon is az egyeni ertekeles:
kapusok:
Ribanszki (5.5) - Mindig is inkabb jo kis cserekapusnak tartottam viszont lehet, hogy neki kellett volna a marketingesnek is lennie mert amilyen szemelyi kultusz epult ki kore az szamomra egyszerre volt erthetetlen es lenyugozo. Voltak jo meccsei de azert latvanyos hibai is.
Nemeth (6) - O hozta azt az atlagot, amit NB1esnek lehet nevezni. Nem volt extra de osszessegeben rendben volt.
vedok:
Maynard (5.5) - Az sajnos latszott, hogy az elmult szezonban nem jatszott meccset de azert ha kapott volna meg egy felevet szerintem piackepesse valt volna. Nem tudom mennyit keresett, de ha tenyleg nem fert most bele akkor ertem a kapkodast.
Koszo (5.5) - Nala tovabbra is azt latom amit regen is, hogy jol fejlodik vedekezesben de a tamadasokhoz nem tud erdemben hozzatenni. Ha legalabb jol tudna beadni akkor lehetne elsoszamu is a posztjan.
Gyagya (5.5) - Sajnos a meccshiany ranyomta a belyeget a jatekara, az utolso par meccsen volt nehany egesz kulonos megoldasa. Remeljuk osszekapja magat mert tavaszra lehet, hogy meg nagyobb szukseg lesz ra.
Radanovic (6) - Megbizhatoan rombolt. Fizikai ereje azert hianyozhat meg, de remelem sikerul potolni, ha tenyleg elmegy.
Balogh (7.5) - A Kapitany termeszetesen ezuttal is a legjobb volt.
Mohl (6) - Nala eleg szelsoseges teljesitmenyeket lattunk, vannak nagyon jo meccsei es sajnos vannak gyengek is. Azert atlagban szerintem rendben van o, birom, hogy gyors, jol ad be es neha lo is, csak nyomas alatt gyakran rosszul dont, neha csak ki kellene bikaznia a labdat es akkor nem lenne problema.
kozeppalyasok:
Alempijevic (6) - Ha jatszik akkor jo, de sajnos alig jatszik. Szeretnem azt gondolni, hogy nagyon balszerencses, mert akkor az nem azt jelentene, hogy nem alkalmas az izomzata a profi sportra. Meg mindig bizok benne, hogy latjuk meg villogni, de ehhez mar elo kell vennem az osszes optimizmusomat.
Savic (6) - O viszont visszatert es a szezon kozepen mar hasonlitott az igazi Savicra, remelem tudja tartani ezt a szintet legalabb mert akkor bentmaradhatunk.
Cukic (6) - O is talan jon vissza, de tole meg ennel is tobb kell. Jo alapozas utan talan van is esely ra.
Ebala (7) - Az o szereplese volt a kulcsa a sikeres szezonkezdetnek es serulese pedig a rossz elojele annak ami azutan kovetkezett. Ot most nem kellene elengedni.
Bori (6.5) - Jo volt latni, ahogy egyre inkabb magaratalalt, kar, hogy Sivic nem 6-7 evvel ezelott volt az edzoje szerintem tobbet hozott volna ki belole mint ami lett.
Bertus (5.5) - Sajnos jo indulas utan kicsit megtorpant de jatszatni kell es onteni bele egy kis onbizalmat mert neha csak a batorsag hianyzik a jatekabol.
csatarok:
Gyurcso (6.5) - O volt a meglepetes nalunk. Gyors volt es golerzekeny. Kar hogy elment.
Litsingi (6) - Neki kell, hogy rendszeresen jatszon, es hogy erezze, hogy biznak benne akkor szerintem tobbet is fog nyujtani.
Foxi (6) - Benne is tobb van es remelem, hogy ezt tavasszal latjuk is majd. Ha az o szerepet jol eltalalja az uj edzo akkor jonnek majd a golpasszok.
Lencse (6) - Fontos golokat lott es jol is cselez, de en jobban kedvelem a kuzdo embereket, gyakran zavart, hogy lesen feledkezett erre valahogy erzekeny vagyok na...
Stokic, Simon - szerintem felejtosek
A tobbieket nem ertekelem elegendo jatekido miatt, de sajnos nem nagyon erzem, hogy a tartalekok kozul barki be tudna torni az nb1es csapatba.
Sivic - szuper volt de remelem a harmadik idoszaka lesz a legsikeresebb nalunk. :)
A jovot illetoen jo lenne, ha a tulaj igazi tamogatokent szerepelne majd es nem csak penztaroskent osztana a befolyt osszegeket, vagy szovivokent nyilatkozna zavaros dolgokat... de mar megint kezdem, ugyhogy inkabb be is fejezem.
`A keret átalakításába szerencsés esetben már ő is beleszólhat, mert az nonszensz, hogy a két csapatunkra van ötven emberünk, miközben az eredmények messze elmaradnak a várttól.`
Tenyleg mindenkit hulyenek nez. 2 pontra voltunk a harmadik helytol ugy, hogy csak olyan csapatok eloztek meg, amik ket v. haromszor nagyobb koltsegvetessel gazdalkodnak, ezenkivul tovabbjutottunk a 2 kupaban is.
Ez az 50 ember is nagyjabol ugy igaz ha idevesszuk a nagycsapat mellett az nb3as es az u19es csapatot is, amit mind kotelezo mukodtetni. Kb 5-6 ember folosleges.
Szerintem 2 dolog maradt el messze a vartol ezen az oszon az egyik a fizetesek a masik pedig a normalis klubvezetes...
Egyébként a "portfólió" tisztítással én egyetértek.
Tökéletesen felesleges ennyi teljesen átlagos képességű külföldi játékost tartani, gondolom nem bagóért, mikor ott vannak a magyar/kecskeméti fiatalok. Főképp ha pénz sincs rá...De akkor ezt kell viszont nyilatkozni, nem azt hogy bajnokesélyesek vagyunk...
Inkább legyen célkitűzés a biztos bennmaradás vagy a középmezőny tehetséges fiatal játékosokkal (max. 2-3 sikerre éhes külföldivel), mint teljesen homályos célok, miközben balhé van, csúsznak a kifizetések, stb.
Remelem az elmult ket nap cikkei utan mindenkiben letisztult a kep a csapat helyzetet illetoen. Osszegezhetnenk is a dolgot ugy, hogy a volt edzonket az eltero jovokep miatt rugtak ki, esetleg a jatekossztrajk tamogatasa miatt, de az is lehet, hogy kozos megegyezessel boldogan valtak el a felek.
A jovot illetoen megtudhattuk, hogy az osszes piackepes focistat illetve azokat, akiknek tartozik a klub elengedjuk valamint az is teny, hogy termeszetesen semmikepp nem bontjuk meg az egyuttes magjat, esetleg a peremembereket epitjuk le az 50 fos keretbol (abbol amit az elnok tudtan kivul valaki galad modon felhizlalt).
Bar lehet, hogy kisse most bizonytalan, hogy mi lesz tavaszra, de az tuti, hogy itt vilagszinvonalu stadion epul hamarosan.
Ha tenyleg igaz, hogy van veteliajanlat a klubra talan el kellene gondolkodni az uzleten, bar nekem kicsit ugy tunik, hogy egyreszt az elnok ragaszkodna a fontosember szerephez ami a poszthoz kapcsolodik, de penzt mar inkabb csak kivenne semmint berakna a csapatba...
ami mar azert sem hallatszik eletszerunek, mert mostanaban Boliviaban tartoztattak le valakit ebbol az okbol, valoszinu a Kecskemet-Szabadka tav sem jelentene oriasi problemat...
Amúgy meg, ha igazak a pletykák (aminek persze, ki örül), könnyen elképzelhető, hogy azért lép le a mester, mert ott kotorász a hatóságok keze a KTE környékén bundaügyben.
Az már „ezer éve” megy, hogy tippmix-csapat, aztán meg hogy azért játszanak a szerbek, mert ők visszajattolnak a Sivicnek, illetve általánosságban: az kap játéklehetőséget, aki visszajattol. És hogy pl. a Csori is azért ment el, mert nem volt hajlandó benne lenni ezekben a játékokban. De még ha igazak is ezek a pletykák (miért ne lehetnének), a lényegen az sem változtat: még ezekkel a negatívumokkal együtt is T. S. volt a legjobb választás. Ugyanis nem hinném, hogy volna olyan, a piacon elérhető edző, aki eredményesebb tudna lenni ezzel a kerettel, és jobban együtt tudna működni a foci világában jellemzően primadonnalelkű, öntörvényű tulajdonossal úgy, hogy a saját vagányságát, autonómiáját is megőrzi.
Amúgy komolyan. Ki milyen nevet mondana, aki reálisan szóba jöhetne (tehát nem Arsene Wenger, de még csak nem is Benno Möhlmann), és most tekintsünk el attól, hogy van-e valahol szerződése...
Komolyan mondom, talán még Nyilasi volna, aki durranthatna valamit, ha még edzősködne, de ez nagyon vad ötlet.
Nem is arra vonatkozott, amit írtam, hogy én elhiszem-e ezt az aljadék dolgot, hanem hogy egyáltalán szóba hozza ezt valaki. Nagyon megy és sajnos már korábban is ment itt a sz.rkavarás, pedig ez igazából senkinek nem tesz jót, csak az olyanoknak akik jönnek-mennek és felkapnak ezért pár millát.
A tulajok pedig valóban nincsenek a helyzet magaslatán. Ez a nyilatkozat, (bajnoki címre esélyes keret...) amikor leigazolhattunk volna ingyér 3 válogatott szintű játékost, több mint ostoba volt. Más kérdés hogy valóban idejöttek volna?
De most már az lesz az érdekes, kit húznak elő a kalapból...nagyon kiváncsi leszek. Urbányi és Reszeli a két horror-jelöltem....
Jol irtok mindketten. Eleg konnyu atlatni, hogy miert szivarog be ez a delszlavos pletyka is ilyenkor a forumokba, de szerintem is egyertelmu, hogy a legnagyobb baj az, hogy az elnok kepessegeit mar messze meghaladja a klub mukodtetese.
Mar az is furcsa volt, hogy amikor honapokig nem adott fizetest a jatekosoknak meg akkor is arrol beszelt, hogy ezzel a kerettel bajnoknak kellene lenni, erre most kirugja az edzot amivel gyakorlatilag (ahogy Otter is irja) feladja erre az idenyre a kupasorozatot.
Ezt egy kozepes tudassal rendelkezo vezeto sem csinalna igy.
Szerintem attol, hogy egy haverodtol hallottad a pletykat meg ne hidd el, aki valamennyit ert a focihoz es latta a Sivic era meccseit azt tudja, hogy a csapat jatszhatott szarul, de soha nem fekudt le senkinek... De igy legalabb bedobtak a tomegnek egy csontot mert azt szeretnek, hogy ezen ragodjunk, es ne azon, hogy ha nincs penz akkor mibol veszunk fel uj embereket a klubhoz...
Hogy ki fúrt meg kit, nem tudom. Azért a tulajdonosok elég fafejűek, de ennyire maguktól nem lehetnek hülyék. Hacsak nem Hiddink van a tarsolyban...
Mellesleg az is felettéb fura, hogy most kaptak szárnyra elég rosszindulatú pletykák a mesterrel és bizonyos délszláv, nem épp legális bundázós-fogadós csoportokkal kapcsolatban. Ha nem a saját fülemmel hallom az egyik haveromtól, nem hiszem el...
Pont ez volt az első kérdés bennem is. Én nem látok másik edzőt, aki ennyire kompatibilis lenne a KTE-vel, ez be is bizonyosodott már, talán nem véletlenül dumálta vissza őt Rózsa anno másodszorra is a kispadra. Van ilyen történet a futballban nem egy, lásd 25 éve a ManU és Ferguson, vagy a Werder Bremen és anno Rehhagel (14 éven át) vagy most már 12 éve a Schaaf. Ráadásul Sivic pozitív egyéniség is, és abszolút rendben van az is, amit arról gondol, hogy kell ma játszani a focit. Vele azért az előrelépést is jobban láttam garantáltnak (lásd: tavalyi kupagyőzelem, amiből nyilván idén már nem lesz semmi, mert az egyhetes edzővel jövő héten nem fogjuk kikúrni a listavezető Debrecent a sorozatból).
Maximálisan rossz választásnak tartom azt az utat, amit most választottak a tulajdonosok, és ami tulajdonképpen Sallói Kecskemétre hozatalával kezdődött, aki azért eddig finoman szólva még nem virágoztatta fel egyik klubot sem, ahol igazgatóskodott. Lehet, hogy ő fúrta meg Sivicet, mert van valakije, akit hozna?
Egy srácnak beszámítottam egy Melegétel-utalványt egy telefon eladásakor! 6ezer Ftos értékben,de csak kecsón lehet felhasználni. Valamilyen Szilvási és Társa Bt üzleteiben.. December 31ig! 4ezer Ftért eladnám valakinek,aki gondolja irjon nekem a peter0608@gmail.com címen! Tiszta biznisz! :) Elküldöm postán simán...