Keresés

Nos, kezdetnek idekarcolom az én lexebbeimet.

(Ezt Calliopének köszönhetem:)

Sz. P.: Búcsúzóul

Mostmár megint tudom milyen,
Amikor feljajdul a szívem,
Ó, azért annyira nem szerettelek,
Hogy meg se szerezve elveszítselek,
Hogy úgy érezzem, kicsentek
Lelkemből valamit a szentek.

Nem fáj olyan nagyon nekem,
Széjjelszórni szeretetem,
Mint visszakapni tőled a szívemet,
Amit még át sem tudtam adni neked,
S lemondó mosolyod hamar
Mélyen meleg szívembe mar.

Ne gondoljál többet velem,
Sokba kerül az már nekem,
Ó, azért annyira nem szerettelek,
Hogy most mondani bírjam: ég veled,
Csak annyira, hogy tudtam,
Miattad magamnak hazudtam.

( Megbecsülöd, ha úgy érzed, ő az igazi?-topic: Calliope, 99.07.15.)

"Miattad magamnak hazudtam" - ennél szebben még senki nem mondta, szerintem.

Kányádi Sándor: Távolodóban

távolra még ellát a szem
de a közeli apróságok
már a betűk is megkívánnak
félkarnyújtásnyi távolságot

és ködösül a távol is
heggyel az ég egybemosódik
és kezded el-elhagyogatni
fontosnak vélt vinnivalóid

süllyedőben emelkedőben
látod a foszló láthatárt is
osztogasd szét amid maradt
ingyen is átvisz ha ki átvisz

s hátra ne nézz kiket szeretsz
a maguk útján nem utánad
mendegélnek akaszd a fára
üresen maradt tarisznyádat