Donald Trump republikánus elnökjelölt több alkalommal is beszélt Vlagyimir Putyinnal azt követően, hogy 2021-ben elhagyta a Fehér Házat – állítja új könyvében Bob Woodward tényfeltáró újságíró.
Donald Trump republikánus elnökjelölt közösségi médiás csapata nem igazán figyelt oda, amikor legutóbbi Facebook-hirdetéséhez keresett képet, a Georgia állam lakosainak szánt bejegyzéshez ugyanis egy Georgiában (más néven Grúziában) készült stockfotót használtak fel, írja a Meduza az Atlanta Journal-Constitution alapján.
Míg Kamala Harris alelnök, a Demokrata Párt jelöltje elfogadta a CNN október 23-i vitájára szóló meghívást, addig a republikánus jelölt Trump egy nagygyűlésen azt mondta, hogy szerinte ez az időpont már túl késői – írja a CNN.
„Hogy lehetne bármi értelme annak, hogy olyan emberekre bízzuk az országot, akiknek igazából nincsen benne közvetlen érdekeltségük?”
Mert az olyan nők, akik nem szülnek, helyette önző módon a karriert választják, szembemennek a társadalmi elvárásokkal. Idős korukra pedig unokák helyett csak a macskáikat tudják babusgatni. Bizony, Amerikában kulturális és etikai szempontból visszatérni látszik a sötét középkor, amikor a magányosan élő, fura, hóbortos asszonyokat boszorkányoknak tartották, és ha pechjük volt, el is égették őket.
Az őrült macskás nő figurája a „crazy cat lady” karikatúraként épült be az angolszász kultúrába: az érzelmi instabilitást és társadalmi elszigeteltséget jelzi.
Ez is visszavezet a múltba, amikor a lányoknak azt tanították: hangosan nevetni illetlenség. Még nagyanyáinkat is így nevelték: egy úrinő legfeljebb aprókat kuncog, nem vihog, mint az idióták. A hangos nevetést tehát hisztériával, sőt az elmebajjal is összefüggésbe hozták.
Most megígérte, ha nyer, mind a húszezer állítólagos illegális migránst kitoloncolja a városból. Majd hozzátette: ma már azt hallotta, hogy 32 ezren vannak Haitiből. Bakival zárta a témát:
Röhejes "az utána néztem, őt választom" Taylor, hiszen hírhedt arról (hiszen állandóan erről szolnak a dalai) hogy hányszor választott rosszul (pasikat).
A legjobb választási tanácsadó :-)))
Az meg mar szánalmas hogy a fentiek fényében azután nyomj a gyerektelen macskás no vagyok képet amikor állítólag annyira szerelmes a focista barátjába, hogy összehazásodnak.
Leendő férje tud róla hogy gyerekre ne számítson tőle?
Akkor megy vissza a néger barátnőihez (mert Taylor előtt vagy 5 olyan volt neki) Erre vonatkozott Elon twittere
"Nem áll ki még egyszer vitázni Kamala Harris alelnökkel Donald Trump, a Republikánus Párt elnökjelöltje – jelentette be a Truth Social-ön."
Végre egy igazán bölcs döntés. Nyilván nem személyesen tőle származik, hanem valamelyik, nála több sütnivalóval megáldott tanácadójától, de mindenképpen bölcsességre vall. Éppem az első találkozáson kialakult - számára felettébb hátrányos - helyzetet nem szeretnék a tanácsadói mélyíteni, mert már az
első alkalom is komoly égés volt neki.
Másfelől viszont az az érvelés, melyszerint :
"K.-nak arra kellene összpontosítania, hogy mit kellett volna tenni az elmúlt közel négyéves időszakban."
igazán álságos érv egy olyan valakitől, aki egyszer - már töltötte be az elnöki hivatalt, így totál pontosan tisztában van azzal, hogy egy alelnök, a hivatalában szolgáló elnök mögött nem más, mint "dísz a fontos ember szerszámán" és ez, éppen az ő, mint az egyik leginkább önelvű, hivatalát teljesen autarkt módon betöltő elnök szájából, igazán hamisan, sőt - mondhatni - nevetségesen cseng. De, általában véve igaz,
hogy az USA megválasztott alelnöke mindaddig nem igazi tényező, amig "csak" alelnök. És ezzel sajnos,
épp az Államokban - a megválasztott Elnököt is beleértve - szinte mindneki tökéletesen tisztában van. És Trump is !
Nem áll ki még egyszer vitázni Kamala Harris alelnökkel Donald Trump, a Republikánus Párt elnökjelöltje – jelentette be a Truth Social-ön. Posztjában azt írta:
„Kamalának arra kellene összpontosítania, hogy mit kellett volna tennie az elmúlt közel négyéves időszakban. Nem lesz harmadik vita!”
Meg is erdemli hogy bukjon a valasztason ha 2 honapot nem bir ki ugy sem hogy mindenki figyelmeztette, hogy ne a veresegerol vekengjen, meg fakenews baromsagokat mondjon a gazdasagi kerdesek helyett.
Miközben ügyvédei lefagyott arccal néztek, Trump azt tette, amit a legkevésbé lett volna tanácsos: a szaftos-visszataszító részleteket újra meg újra felidézve beszélt az ügyeiről. Miközben egészen sajátosan védekezett. Carroll azért perelte például be, mert állítása szerint egy luxusbolt próbafülkéjében inzultálta őt. Trump most apróra elmesélte a nő vádjait, majd hosszan magyarázta, hogy az események idején ő annyira baromi híres volt, hogy ha tényleg csak bement volna a Bergdorf Goodman nevű boltba, már az címlapsztori lett volna a New York Post bulvárlap Page Six nevű pletykarovatában.
Az ABBA arra kérte Donald Trumpot, ne használja dalaikat a kampányban
Az ABBA svéd popegyüttes kiadói, a Universal Music és a Polar Music International csütörtökön arra kérte Donald Trump amerikai republikánus elnökjelöltet, hogy ne használja kampányrendezvényein az ABBA dalait.
Helyszíni tudósítások szerint egy minnesotai nagygyűlésen az ABBA The Winner takes it all, Money, money, money és Dancing queen című slágere is felcsendült, de a kiadók közölték, hogy erre a kampánystáb nem kért és nem is kapott engedélyt. Az államban jelentős svéd gyökerű közösség él. A Svenska Dagbladet című svéd napilap számolt be arról, hogy a kampánygyűlésén a popegyüttes számaiból készített több mint tízperces videoklipet is levetítettek.
„Az ABBA tagjaival közösen felfigyeltünk arra, hogy napvilágot láttak olyan felvételek, amelyeken az ABBA zenéje hallható Trump-rendezvényeken, ezért azt kértük, hogy a dalok használatát haladéktalanul hagyják abba és a felvételeket távolítsák el” – írta a Universal Music. Az ABBA nem fűzött további kommentárt az ügyhöz. A Reuters hírügynökség megkeresésére közölték, hogy teljes mértékben egyetértenek a Universal közleményével.
Az elmúlt években több más művész, a többi között a néhai Tom Petty, Adele brit énekes és az amerikai R.E.M. is kifogásolta, hogy a dalaikat felhasználták Donald Trump kampányrendezvényein. Pár héttel ezelőtt Céline Dion kanadai énekesnő és kiadója tette szóvá, hogy dalát „engedély nélkül” használták a kampányban.
Harrist korántsem kímélte a beszédében. Először azt mondta, hogy Joe Biden „utálja” az alelnökét, majd kijelentette, hogy Harris „úgy nevet, mint egy őrült”. Ezután demokrata riválisának kinézetére is kitért. „Sokkal jobban nézek ki, mint Kamala.” A 78 éves politikus ezen mondata külön üdvrivalgást váltott ki a tömegből.
Celine Dion a hivatalos hangú és megfogalmazásmódú közleményt ugyanakkor egy kis odaszúrással zárta, utalva arra, hogy a My Heart Will Go On annak a filmnek volt betétdala, amely egy hatalmas sikerként tálalt vállalkozás brutális bukását mutatta be, amely bukásba több ezren belehaltak: a Titanic című filmé. Dion megjegyzi: