A bankkártyával kapcsolatban szemen szedett hazugság, hogy nem lehet használni csak ATM-ből készpénz felvételre.
Évek óta szinte csak azt használom Ho.-ban, csak nagyon kis dolgoknál nem lehet fizetni vele. A kishajón, ami Mljetre vitt, a pekar bódénál (de ez nem általános), mert a nem bódés péknél lehet használni, és a zöldségesnél. Éttermekben, boltokban a magyar átlagnak megfelelően lehet használni. Ugyenez Boszniára is vonatkozik.
Nem vagy boldog ember a horvátországi élményeidtől. Kicsit borúsabban is látod, kicsit általánosítasz, kicsit keresed és megtalálod a rosszat, mondhatni koncentrálsz a csomóra. Kicsit azt képzeled, a dolgok a te elképzelésed szerint vannak vagy majd lesznek, pedig nem, az utazónak kell alkalmazkodnia, elfogadnia a másik országot. Kicsit felfújod, ami nem tetszik, viszont egyetlen szót sem vesztegetsz a jóra, szépre, amiért van értelme arrafelé járni. Ezt bármely országgal megtehetnéd, sőt nem is kell kimenni az országból, itthon is lehetne egy gyűjteményt összeállítani, mi miért olyan pocsék.
Csak sajnálni tudom, amikor emberek személyes sérelmet éreznek, hogy nem a pillanatnyi hangulatuk, vágyaik szerint, az ő kedvükért léteznek mások. Valahol állítani kellene az optikán, az ember így totál boldogtalan.
A migránsok egyik hozadéka, hogy összeugrasztják egymással az egyébként békében élő országokat, lásd a mostani magyar-horvát mosolyszünetetet is. Énnekem személy szerint semmi bajom a horvátokkal, pont az idén fogalmaztam meg hazatértünkkor, hogy szerelmes vagyok az Adriai-tengerbe, Montenegrótól Horvátországon át Olaszországig. Hosszú évek óta (szinte) csak pozitív tapasztalataim vannak. Alig várom már a júniust, hogy ismét mehessek, remélem addigra normalizálódik a helyzet.
Sok ismerősöm el volt olvadva a horvátországi nyaralásoktól, hogy mennyire jó! Na most viszont személyes tapasztalatom szerint irreálisan drága és cserébe tapír, bunkó nép, mindennemű szimpátia mentesen lenéznek mindenkit és nulla helyzetmegoldás szikrázik a szemükben! Ahogy átléptem a horvát határt, ott vágtak (próbáltak) át, ahol tudtak, a visszajárót még olasz lírában is megpróbálta a féreg a pálya kapunál visszaadni, úgy,hogy euróval fizettem. A bankkártyát és az eurót ettől a résztől fogva többet már sehol nem tudtam fizetésre használni, csak a kártyát bankautomatánál kp felvételre. A bankkártyát a megamarketben sem akarták nagyon elfogadni, inkább bunkó hangnemben jött a "samo kuna" szöveg! A pénztáros stílusát itt nem is minősíteném, legyen elég az utalás rá! A bolti és a pékségek kiszolgálási stílusa is hagy kívánnivalót maga után, de hogy a légy és a darázs nem zavarja őket az élelmiszereken, az egy "kicsit" felháborított, pedig minden helyen ezt láttam. Az árak tekintetében igazán az ötlik egy világjáró fejébe, hogy ezt egy országgal délebbre (Montenegro) szinte fele vagy talán még olcsóbban kihozza az ember és boldogan szolgálnak ki, Görögországról pedig már ne is beszéljünk! A mostani utazásom után remélem az elkövetkező 20 évben nem járok arra, az után meg már remélem egy kulturáltabb (nem bunkó, lehúzós) generáció fog fogadni!
Egy szónak is száz a vége, NAGYON NEM TETSZETT A TURISZTIKAI HOZZÁÁLLÁSUK, INKÁBB MONTENEGRÓT VAGY GÖRÖGORSZÁGOT AJÁNLOM, MÉG HA KICSIT TÖBBET IS MEGY AZ EMBER ÉRTE!
Édes Drága Jó Prigradicám! (Születéskori nevén: The Rible).
Te kevered a köszöntést a köszönéssel! :-) Én nem emlékszem dudálásokra, persze kicsit süket vagyok, de arra igen, hogy az előzékenységet általában kézjelzéssel, vagy a vészvillógóval, ritkább esetben jobbra-balra indexeléssel köszönték.
A hangjelzés figyelemfelhívás, tehát ha elbambultál a másik jelzi, hogy ő észrevett és ezt tudatni akarja. Ilyenkor te is nyomtál egy rövidet?:-)))
Értem és megerősítelek az állításodban, hogy hülyeség volt visszamondani. Másrészt ha az ismerősöd tudná, hogy napnyugat felé milyen véleménnyel vannak rólunk, hááááááááát talán Kőszegig sem merne elmenni, pedig láthatná a várban Miklós Bátjánk szobrát és elgondolkozhatna, ha egyáltalán van mivel, hogy akkor hogyan is van ez?
Nem is annyira megköszönés a leggyakoribb, hanem köszönés az ismerősöknek. Egy amolyan rövid bog! Először meglepődtem, amikor Korculán járva nekem is elkezdtek így köszönni. Sajna én nem nagyon tudom viszonozni, mert nem ismerem meg mások autóit (sok opel corsa stb.), de engem kiszúrnak. Csak kapkodnia kell az embernek a fejét, hogy milyen irányból és ki köszönt.
Én azért nem mernék jósolgatni mi lesz közel egy év múlva! Akár a tengerparton, vagy csak úgy általában Ho-ban, vagy éppen itthon. Ahogy a görbe emelkedik... Helyben foglalók előnyben, avagy bátraké a szerencse! :-)
Most az ismerősömre értettem eme pejoratív jelzőt. Az apartmant kiadó Dragan vagy Stipe vagy Mate nem hiszem, hogy sokat tehet a politikusainak a döntöseiről.
Egyik ismerősöm már vissza is monda a jövő évi foglalását. Amiért így viselkednek a horvátok, hogy ránk zúdítják a menekülteket ő most megharagudott rájuk. Pedig 50%-os kedvezménnyel foglalt. Erre csak azt mondom, hogy mindenki másként hülye.
Én még olyat senkitől sem hallottam és nem is tapasztaltam sehol, hogy a dudálás bármely formája köszönet lenne! Te vagy az első. :-)
(Azért ennek utána járok).
Két éve korán reggel mentünk Prigradicáról Korculába a komphoz. Tempomattal mentem, óra szerint 110-el, ez ténylegesen 104 km/óra. Utánam egy horvát rendszámú Opel Corsa mint a mérgezett egér, egy lejtőnél lendületett vett, próbált előzni, de jött egy emelkedő és elfogyott a szufla. Mikor harmadjára próbálkozott, megsajnáltam, fékeztem, index jobbra, had menjen.
Rázta az öklét kegyetlenül, de hogy nem köszönés volt az biztos!:-)
Idézet a ma délutáni lapokból. " Milanovic: Nincs befogadó központ Prevlakán!. Ostojic.: /a belügyminiszter/ Pedig van. Öt napja megkezdtük az előkészületeket." Legalább beszéltek volna össze, melyikük hazudja a nagyobbat. Még egy idézet egy tűzoltótól Senjből." Prevlakára vezényeltek bennünket, a hely biztosítására."
Kizárt, hogy bármi olyan intézkedést hoznának ami káros lenne a turizmusra. A GDP több mint 15 %-át a turizmus adja. Miért pont a kiemelt régiókat használnák fel ilyen célra ?
Mi sem a Balaton parton létesítenénk táborokat..........
én is így gondolom, rohadt nagy biznisz ez, plusz ma feloszlatták a horvát parlamentet is, lehet majd a választások más történést fognak eredményezni migránsügyben
ha Dubrovnik /Prevlaka/ tranzitzóna lesz, onnan hogyan tovább, arról még nem hallottam semmit. talán tengeri úton? Makarskai tengerpartról még nem volt szó tudtommal. ha mégis, akkor egész tengerpart érintett lehet , akár...hamarosan megyek, kiváncsi vagyok mit mesélnek helyiek. szept.elején még Szlavóniát emlegették...
Sziasztok! Szerintetek elhamarkodott lépés volt lefoglalnom a jövő évi Brelas nyaralást? Ismeretségi körömben sokan így vélekednek hogy kitudja mi lesz ott a migránsokkal és ez most nagyon befolyásolja a turizmust stb...blablabla és most kicsit elbizonytalanodtam.Dubrovnik és a Makarskai Riviérát érinti a legjobban állítólag.
pedig van hogy tele autóval családdal(nem kicsi autó) nem tolom neki a kanyarokban, nem versenyezni mentem hanem pihenni.
és persze hogy tol a helyi, mert ismeri a pályát, van egy szokása, és amikor adódik egy alkalom kielőz. és én meg segíteni fogom enyhe fékezéssel is akár hogy meg tudjon előzni ha jönnek szemből éppen.
menjen. szoktam látni olyan autókat, kicsi de erős, volt hogy slick gumikkal ment a srác mint kiderült amikor megálltunk, hát persze hogy bátran tolja neki főleg ha ott lakik és kisujjában van minden bukkanó és kanyar.
viszont volt már olyan hogy 5centire mögöttem tolt egy kisteherrel, előzni nem akart nem tudott volna és előttem kígyózó sor végig.. ott pöccintettem meg a féket erősebben persze biztonságosan, utána lemaradt és tartotta. nem szoktam ilyet és nem is HR-hez tartozik igazán, csak épp ott történt.
egy biztos: nincs annyi mérés mint nálunk, ezt sokan ki is használják.
pályán is, főutakon is.
persze akit esetleg bemértek az most nagyon nem fog velem egyetérteni :-)