Háát.. nem akarok én vészmadárkodni, és persze normális esetben ez így működik, ahogy írod, de... szóval, pláne ,ha nem is a tulaj vezette, de az ő kötelezője kárára íródik, "egy okkal több" az utólagos variálásra, A tanú pedig a bejelentőt hitelesíti, nem a felelősség elismerését. De mondom, alapesetben korrekt károkozóban fel sem merül az utólagos sumákolás..
5-en ültek a kocsiban, ráadásul nem a tulaj vezetett... Közülük az egyik írta alá, mint tanu. Aki vezette olyan volt, hogy inkább nekem kellett félnem... Szóval ennyi csak elég lesz, hogy utólag is elismerjék.
Nem mondom hogy megnyugtattál, de okosabb lettem legközelebbre, ami remélem nem lesz. Remélem nem gondolja ezek után hogy nem ismeri el!
Igen, feltétlenül! Az, hogy a helyszínen elismeri nem jelenti azt, hogy a biztosítójánál is elismeri. Azt szokták mondani, hogy az ijedtségtől, és /vagy a másik féltől való "félelem" hatására ismerte el, de nyugodt fejjel másképp ítéli meg. És feltétlenül le kell az esetet fotózni. Pláne akkor, ha egyetértés hiányában elhagyja a helyszínt. Mondjuk akkor meg pláne rendőrt kell hívni!
Megjegyzés rovatban ki van töltve hogy elismeri. Szerencsére eddig kimaradtam ezekből, de akkor azt mondod mindenképpen rendőrt kellene hívni ilyenkor?
Igen, de ha nincs rendőri helyszínelés, és otthon meggondolja magát,akkor van gáz! A biztosítója kérni fog tőle nyilatkozatot, ő meg arra már azt írja, hogy nem volt hibás, vagy ki se tölti! Megteheti! Sajnos..
BIZTONSÁGI FÓLIÁT tett-e már közületek valaki az oldal üvegekre?
A kocsim az utcán áll, el szeretném kerülni, hogy valaki akár kíváncsiságból, hogy mit rejt az kesztyűtartó, vagy csupán merő "jóindulatból", benézzen a kocsiba.
30-35 ezerért fel is tennék, csak az zavar, hogy ki kell venni az üvegeket, és nem tudom, mennyire jól szerelik majd vissza a kárpitot, és nem fog-e utána zörögni.
A riasztó gyári (Meta?), de nincs szerintem belsőtér védelemmel ellátva. Vajon ki lehet egészíteni a gyári riasztót ezzel a funkcióval?
Pedig anno sokat beszéltünk róla itt! Mindenki parázott, hogy beleesik az autója alvázszám alapján! Szerencsére az enyém kimaradt belőle, a szervízben leellenőrízték. Kérdezz rá, biztosan tudni fognak a dologról!
Húhaa.. pláne ,ha közben kitalálja, hogy mégsem volt hibás, és nem tölti ki a biztosítójánál a károkozási papírt. Mert az, hogy a helyszínen elismerte, rendőri intézkedés nélkül semmit sem ér, csak ha a biztosítónak is újra elismeri. Sajnos semmi nem kötelezi rá, és meg is gondolhatja magát. Én drukkolok, hogy ne legyen olyan tapló!
Mindenesetre a Mav biztosítót érdemes ajánlott, tértivevényes levelekkel bombázni, és kamat behajtással "megfenyegetni" ha húzzák az ügyet.. na meg a delikvenst is, hogy aláírta-e már a biztosítójánál a károkozási elismervényt
Van nagynyomású szivattyú, felépít 1200-1600 bart. Ez van a "közös csőben", innét csövecskék a porlasztóhoz, meg rá drótok. Porlasztót elektronika nyit megfelelő időkben 1-4 ütem/befecskendezés, 3-7 furaton keresztül, dugó fölé. AlfaRomeo volt az első. Érdekes dolgai vannak, csőtörés meg porlasztó kitámasztás gondot okozna...védelmi rendszere van. Nem házi barkács. A most megszűnő VW PDTDI egyben mechanikus befecskendező és porlasztó szintén elektronika nyit. Ezt valami Comins Amcsi használta, nem VW találmány, csak max finomított. Itt nincs cső, márhogy nagynyomású. És külön nagynyomású szivattyú se.
Elég bele a 95, de természetesen nem veszi rosz néven a 98 -ast, ha bírod fizetni /amúgy felesleges/. Évente 2x érdemes 1-1 tank prémiumot kihajtani vele, mondjuk autópályán vagy nagyobb tempóval. /szerény véleményem szerint/
Megnéztem a weltgumi oldalát. Lesz ebben valami turpisság... vagy a felrakás lesz drágább... ugyanaz a hirdetés, csak az ár olcsóbb párszáz forinttal. De még a hirdetés háttere is azonos. :)
LOL Végre beazonosítottam kit rejt a nicknév :) Ez ugyanaz a xenon szett, amit munkatársam 21ezerért vett ezelőtt fél évvel. Csak kiszedték a dobozból, és zsacsiban adták. Szal nem túnik rossznak.
Viszont most megnyugodtam, hogy nem ugyanilyen autón lesz a felni.
Ma jöttem hazafele, és a sztrádán elszáguldott mellettem egy sárga Wagyonőr. Utána mentem, mert érdekelt, mennyivel megy a barom. 160km/h-val egy olyan autóval, amin van vagy egy 155-ös gumi és 2 kb 15centis dobfék... csak gratulálni tudok. Bár tegnap meg egy Skodás gondolta úgy, hogy sávot vált, miközben mellette mentem. Idióták az emberek.
A másik felet nem minősíteném, sajnos nap mint nap találkozunk velük. Ők az űber fasza gyerekek, mi vagyunk a mazsolák, az élhetetlenek, akik a sor végén megyünk, nem használjuk a busz sávot, a záróvonalat, a forgalomtól elzárt területet, a leálló sávot és az érdi lehajtónál időben besorolunk stb,,,,,,, persze abba nem gondolnak bele, hogy a "tudásuk" mellet ott van a mi odafigyelésünk és körültekintésünk /mert ugye mi fékezünk a szembejövőnek, hogy beférjen/ és emellett az EGO -jukon kívül csak az arcuk nagyobb és persze mint a te sajnálatos példád mutatja, néha mindez nem elég és nekik is össze jön, EZÚTON GRATULÁLUNK NEKI!
Az elmúlt ébveb több mint 1300 ember halt meg az utakon, a 70% -uk vétlen volt!
Szerintem nézzél utána a Neten. Nem akarok hülyeséget mondani, de lehet, hogy nincsen már benne a befecskendező miatt. Ami biztos az az, hogy iszonyú magas nyomáson dolgoznak ezek a gépek, a TDI-k meg pláne (1600-1800 bar).