Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
mondjuk az afganisztáni/tálib légierőtől nem is kellett félniük...
érthető persze az óvatosság, de nekem ez inkább ellentétes hatást váltana ki, ha ellenség lennék, és látnám, hogy mindig jön két F-15-ös, meg két Prowler, akkor tuti van ott valahol egy B-2-es is, nesze neked csökkentett észlelhetőség...
Yet in practice, the B-2 did not operate alone during Operation Allied Force. Flying out of Whiteman AFB in pairs, B-2s required mid-air refuelings for each leg of the 30 hour round trip mission. Over the target area, B-2s were escorted by F-15s which provided air cover, F-16s to provide fire suppression against enemy anti-aircraft systems, as well as support from airborne air traffic controllers and systems which monitored enemy communications, as well as their "Prowler" escort. In all, often more than a dozen aircraft supported B-2 missions.
Hát az a baj hogy ezeknél a kitüntetéseknél szokás összevissza hazudozni az indoklásban, ha titkos műveletről volt szó.
Egy csomó forrás van rá, hogy két géppár kísérte a B-2 bombázókat.
Ami ha belegondolsz roppant logikusan hangzik egy egymilliárd dolláros gép esetében. Különösen hogy a szerb légierő végig repülte a háborút. Hülyén nézett volna ki, és roppant megalázó lett volna, ha mondjuk egy szutyok, de nagyon szerencsés super galeb megkínálja két R-60, vagy R-73 szeretetcsomaggal.
Mivel az ilyen döntéseket kockázat elemzés útján hozzák, én még ha nem lenne forrás a kísérő gépekre, akkor is elég biztosra venném hogy nem repültek egyedül a célterület felett.
A szovjet technika nem volt annyira érzékeny. Ha valaki a jelenlévők közül ott volt (és emlékszik) a medinai kirándulásunkra, ott elhangzott egy történet a szovjet technika zavartűrő képességéről. Pedig a történetben nagyobb teljesítményű földi berendezés dolgozott, mintegy 150 méterről.
Na pont ez az egyik, amiért nem hiszem el, hogy megsütötték a Krug radarját. A másik, meg, hogy a GM-123-124 járművekben volt egy PAZ rendszer is, ami a nukleáris robbanás hatásait csökkenti, beleértve a sugárzást is. Márpedig, ha az elektronika azt valamilyen szinten kibírja, akkor egy nyomorult repülőgépfedélzeti zavarórendszer az életben nem lesz képes hazavágni!
A tiszt saját bevallása szerint már eredeti állomáshelyén is technikai újításokkal rukkolt elő, és mihelyt Belgrádba került, folytatta ezt a szokását, s emiatt rövidesen szembekerült feletteseivel. Daninak persze nem csak emiatt voltak öszszeütközései, az általa követett szemtől szembe stílust sem tűrték sokan az elöljárók közül. Dani azt mondja, hogy amikor a dandárnál vezetői értekezletet tartottak és ő fölvetette a lopakodó problémájának lehetséges megoldását, egyszerűen leintették azzal, hogy nem lehet lelőni ezzel a rakétával. Ekkor megkérdezte, hogy az ő osztályánál kísérleti jelleggel végezhet-e technikai módosításokat, ám ismét elutasították, holott még pénzt se kért volna a munkák elvégzéséhez. Amikor a NATO 1998-ban először fenyegetett bombatámadásokkal, ismét felvetette a módosítások szükségességét, ám ekkor sem járt sikerrel. Végül 1999 márciusának elején felsőbb engedély nélkül alakulatának radarjain elvégezték mind a két kidolgozott változtatást, és így várták a NATO légicsapásait, amelyek a béketárgyalások kudarcai miatt elkerülhetetlenné váltak. A háborút megelőző időszakban persze mással is foglalkoztak: intenzív kiképzéssel, amelynek központi eleme volt a támadások túlélésére történő felkészülés.
A szovjet technika nem volt annyira érzékeny. Ha valaki a jelenlévők közül ott volt (és emlékszik) a medinai kirándulásunkra, ott elhangzott egy történet a szovjet technika zavartűrő képességéről. Pedig a történetben nagyobb teljesítményű földi berendezés dolgozott, mintegy 150 méterről.
Egy hajdani főiskolai tanárom ennél cifrábban járt. Akkoriban volt növendék, amikor a MiG-15-öt tanulták. Nos annyira titkos volt, hogy jegyzetelniük sem volt szabad eleinte. Nos egyszer csak kiszúrta az akkori MHS egyik újságjában Repülés? Rádiótechnika? azt a cikket, ami egy viszonylag részletes leírást közölt a repülőről. Újságot megvesz, tiszti iskolára bevisz, megmutat. Erre elvették tőle az újságot és titkosították. Másnap megint kiment és az összes pénzét ráköltve vett valami 15 példányt, amit aztán az iskolán elkezdett osztogatni. Erre megfenyítették.
A bulvársajtó ezeket tévesen a radarok számára "láthatatlannak" nevezte, ami nem volt igaz. A hivatalos meghatározása ezeknek a repülőeszközöknek "alacsony észlelhetőségű", vagyis ez azt jelenti, hogy felderíthetők, de csak jóval kisebb távolságból, mint a hagyományos repülőgépek. Az alezredes sokat gondolkodott a lehetőségeken, hogyan lehetne könnyebben "láthatóvá" tenni a lopakodókat. A radarhullámok visszaverődési jellemzőit sok minden befolyásolja. Összefüggés van az alkalmazott hullámhossz és a repülőgépek vagy azok jellegzetes részegységeinek mérete között. (...)
Dani Zoltán arra gondolt, hogy a régi, méteres hullámhossztartományban működő radarokkal talán lehetne valamilyen eredményt elérni. Ezek elvileg elavultnak számítottak, de még több típusuk is üzemben állt. A Nyeva rakétaosztályok felderítőradarja például ilyen kategóriájú volt, a P-18-as nem is hagyományos értelemben vett radarra, hanem egy rakás egymás mellé állított régi Yagi rendszerű televíziós antennára hasonlított, amelyekkel egykoron tele voltak a háztetők. Ha ennek a hullámhossza még nagyobb, azaz a frekvenciája alacsonyabb lenne, akkor nagyobb eséllyel verődhetne vissza a "lopakodó" gépekről. Ennek gyakorlati megvalósításához kisebb átalakításra volt szükség. A frekvencia bizonyos határok között szabályozható, ezentúl még néhány kondenzátort is kellett cserélni a radar berendezéseiben. (...)
A NATO egyik komoly hiányossága volt, hogy ezekkel az "elavult" rendszerekkel nem számoltak, a bemérő és zavaróeszközök sem működtek az alacsony VHF-tartományban. Ennek nagyrészt technikai okai vannak, nem lehet olyan eszközöket készíteni, amelyek képesek működni többféle egymástól lényegesen eltérő hullámsávban. A híres HARM rakéták sem veszélyesek a "méteres" radarokra, ezért aztán ezeket kevesebb korlátozással lehetett alkalmazni.
Dani Zoltán az újítását beterjesztette vezetői elé, akik azonban nem engedélyezték annak végrehajtását. Ez később komoly hibának bizonyult, de akkor még ezt nem lehetett tudni.
A felkészülés során végzett hatalmas munka, amiért akkor nyilván nem volt népszerű a beosztottai körében, meghozta a gyümölcsét. Mindezt párosították a sajátos taktikával, az átalakított P-18-as radarral, de a lelövések mellett nagyon nagy eredmény az is, hogy a háborút az alakulat összes katonája sértetlenül átvészelte.
Talán nem pont a linkelt blogposztban, de valahol olvastam szintén a napokban, hogy Dani Zoltán az F117-et tanulmányozva engedélyt kért a radarok módosítására (nem kapott), de a saját osztályában végül is megmókolták azokat, nagyobb, méteres hullámhosszra.
Én úgy tudom hogy sosem repült egyedül. Mindig kapott vadászfedezetet.
:)
"The President of the United States of America, authorized by Act of Congress, July 2, 1926, takes pleasure in presenting the Distinguished Flying Cross to Captain Paul W. Tibbets, IV, United States Air Force, for extraordinary achievement while participating in aerial flight as a B-2 Mission Commander, at or near Yugoslavia, on 8 April 1999. On that date, Captain Tibbets made aviation history by leading the world's first B-2 combat sortie without package support during Operation ALLIED FORCE. He displayed exceptional courage, skill, and endurance while flying a 30-hour combat mission, penetrating an advanced integrated air defense system that included an impressive array of ground threats, with no suppression/destruction of enemy air defense or offensive counter-air support available. Using his expert knowledge, Captain Tibbets resolved a system anomaly, which would have inhibited release, within minutes of striking his targets. Employing the new Joint Direct Attack Munition, Captain Tibbets successfully targeted 16 separate impact points and destroyed critical military production facilities including the Smederevo Petroleum Product Storage near Belgrade, a radio relay facility, and an arms production plant in Kragujevac. The professional competence, aerial skill, and devotion to duty displayed by Captain Tibbets reflect great credit upon himself and the United States Air Force."
