Nagyon sajnálom a kialakult helyzetet, de biztos vagyok benne, hogy tovább fog javulni az állapotod. Én a második évben vagyok (18 hó), én nem érzem ezt rosszabbnak. Ez a gyógyulási folyamat is számtalan tényezőtől függ, valószínűleg. Sajnos előfordul a Tiédhez és az enyémhez hasonló történet, azonban, ahogy Te is írsz erről, én is nagyon bízom a szervezet gyógyulási képességében, amellett, hogy biztosítom emellé a megfelelő környezetet.
A BIND (benzodiazepine induced neurological dysfunction) jelensége sajnos nemcsak Magyarországon, de máshol is rejtve marad, az ebben szenvedők általában csendben szenvednek tovább, hiszen megértésre, támogatásra nem igazán számíthatnak. Az a jobbik eset, ha az ember beszél angolul (vagy fordítót használ), és jut információhoz jut róla, és megérti a folyamatot. Elképesztő belegondolni, hányan szenvedhetnek ettől tudtokon kívül...
Az pedig egyenesen tragédia, hogy a legtöbbször olyanok adnak tanácsot a gyógyszerek csökkentéséhez, akik az esetleges kockázatokkal valójában tisztában sincsenek.
Köszönöm, hogy megosztottad a történeted, és mihamarabbi teljes felépülést kívánok, nagyon szorítok!
Még annyit, hogy sokan nem tudjàk miért rosszabb a 2. év. Nem mindenkinek, de sok ilyen gyógyulási minta van. Erről mikrobiologus írt egy teóriát, ki tudja igaz e… az első évben az agy gyorsan felépíti a receptorokat, ezeket ideiglenes receptornak nevezik. Nyilván, különben beledöglene az ember gaba rendszer nélküli működésbe. De ezek a receptorok nem működnek sokáig. Majd az első év vége körül nagyon rosszul lesznek emberek, mert elkezdi leépítgetni ezeket a receptorokat, lassan pedig létrehozni az új, véglegeseket. De ezeket 1-2-3 év, kinél mennyi, teljesen felépíteni. Miközben rendbe kell hozni a hormonrendszert, a microbiomot, izmokat, sejteket, agyi vegyületeket. Nem akarok részletesebben belemenni, de ha rosszebbul vagy a 2. évben, ne ijedj meg.
Sziasztok! Egy jó ideje már olvashatok itt. Meg persze a benzobuddies-on. Én a 3. évet taposom. Elhúzódó tünetek (protracted withdrawal). 2022 február óta nem vettem egy szem nyugtatót sem és még mindig szenvedek! Depresszióra szedtem éveken keresztül. Amióta nem szedem és gyógyulok, rájöttem hogy egyáltalán nem vagyok depressziós ember. Nem voltam soha drogos, alkoholista, nem szedtem semmi mást életemben csak a xanaxot. Egészséges voltam, nincsenek mentális betegségeim. Tönkretette az életem ez a sz@r! Pontosan tudom miről beszél Reu nevű felhasználó! Kiakasztó, hogy itt vki azt írta, csak élj aztán jobban leszel. A gaba receptorok attól nem nőnek gyorsabban vissza. Az egést hormonrendszerbe beleszól, az egész neurohormonàlis rendszernek gatya. Az összes agyi vegyületet újra kell szabàlyozni. Gaba-glutamát rendszer mire helyrejön, hónapok-évek. Velem kindling történt, ugyanis először kisebb-közepes tünetekkel 2,5 év alatt leraktam. Nem volt könnyű. Az agyam még nem volt teljesen gyógyult az utána lévő 2 évben, amikor szedegettem nèha nagyon pici kis darabokat a bogyóból, szükség szerint. De már rosszul voltam tőle… aztán egyszer borzalmas elvonásban ébredtem. Azóta semmit nem vettem be. A 3. évben vagyok. Az első rossz volt. A második a pokol. A mostani elég rossz. De ablakok-hullámok. Jobban vagyok. Javulok, gyógyulok. Regényt tudnék írni… Nagyon keveset tudtam kimozdulni a 3 év alatt annyira rosszul voltam az idő 80%-ában. Plusz valami ok nélküli szorongás miatt. Ami szerintem a gyógyszer visszaütése. Még mindig szenvedek sokat. De egyre jobb. Sajnàlom, hogy még gyerekcipőben jár ez a probléma, 2 éve legalább lett neve. BIND. Talán egyszer eljutunk oda, hogy elismerik ez egy létező dolog, emberek brutàl módon meg tudnak ettől betegedni. És szörnyű az, hogy minden háztartásban ott lapulnak ezek a pirulák, kapkodjàk mint a tik takot. Nem engednèm ki a klinikákból ezeket a szereket. 2 hétig se hagynám szedni, a legrövidebb feljegyzett tolerancia 9 nap alatt alakult ki. Ha csak 1 valakinek tudtam ezzel segíteni, már örülök.
A legsötétebb pillanatainkban nem megoldásokra vagy tanácsokra van szükségünk. Amit igazán keresünk, az az emberi kapcsolódás – egy csendes jelenlét, egy gyengéd érintés. Ezek az apró gesztusok tartanak meg, amikor az élet terhe elviselhetetlennek tűnik.
Kérlek, ne próbálj meg megjavítani. Ne akard átvenni a fájdalmamat, és ne űzd el a sötétségemet. Csak legyél mellettem, miközben megküzdök a saját viharaimmal. Légy az a biztos pont, amelyhez nyúlhatok, miközben igyekszem rátalálni az utamra.
A fájdalmam az én terhem, a harcaim az én küzdelmeim. De a jelenléted arra emlékeztet, hogy nem vagyok egyedül ebben a végtelennek és olykor félelmetesnek tűnő világban. Csendes, de annál erősebb üzenet ez: hogy szerethető vagyok, még akkor is, ha összetörtnek érzem magam.
Amikor eltévedek a sötétségben, itt leszel velem? Nem mint megmentő, hanem mint társ. Fogd a kezem, maradj velem, míg felkel a hajnal, és emlékeztess arra, hogy elég erős vagyok.
A csendes támogatásod a legnagyobb ajándék, amit adhatsz. Ez a szeretet segít, hogy újra rátaláljak önmagamra, még akkor is, ha pillanatokra elfelejteném, ki vagyok.
Viszont az is igaz az előbbeiekben általam írt ellenetéttel szemben hogyha valakinek krónikus fájdalma van azt elég nehéz "kikapcsolni" Az sajnos minden pillanatban érzi. A kikapcsolási effektusnál én az általános nem túl erős elvonási tünetekre gondoltam. Azt talán ki lehet kapcsolni, elterelni a figyelmet, de a konkrét erős fájdalmas tüneteket nem. Minden esetre a többiekhez csatlakozva szurkolok, hogy sikerüljön átvészelni. Szerintem biztos sikerülni fog, meglátod és lehet egy év múlva már mindnyájan vidámabban csevegünk a már alig meglévő problémákon.
Abszolút kiváltó ok nélkül. Ez jó megfogalmazás, akár kezet is foghatnánk. Szoros felelősségteljes munka évtizedeken át, amit én is csinálok, csináltam. Anyagi, egzisztenciális gondok soha nem voltak, sőt kifejezetten jó anyagiak, rendes családi háttér, stb. Szóval nagyjából minden optimális. És mégis, az a nyomorult állandó stressz, ami belé ivódik az emberbe, ha akarja ha nem és kipucolni is nehéz. Maximalista vagyok a melóban, mert az enyémet is csak így lehet csinálni, és előbb utóbb idejut az ember.
Szóval a puding próbája ugye az evés. A dokim se akar minden áron leszedni, csak úgy felmerült, elsősorban bennem, hogy próbáljuk meg. Ha nem megy nem tragédia. Viszont aban egyet értünk, hogy ki kell kapcsolni az ember agyát, hogy ne állandóan azon agyaljak, hogy én most "elvonó kúra" alatt vagyok. Ez önmagában is egy stresszfaktor lehet.
Minden esetre ha igény van rá, akkor itt folyamatosan beszámolok majd.
Nem neked címeztem a hozzászólást, csak úgy általánosan. De ha már itt tartunk, igen, nekem is túl sokat van ott az eszem, ahol nem kellene, de nem tudom kikapcsolni pl. azt a krónikus fájdalmat amivel 6-8 éve élek. És a gyomorideget se.
Az én háziorvosom nem túlbuzgó, hanem ismer, tudja miben kevergek 3 éve, ismeri a félelmemet a nyugtatók irányában és látott egy nap "gyönyörű" állapotban amikor ezt mondta.
Senki érzését nem kérdőjeleztem meg, csak annyit mondtam, hogy segíthet az, ha nem állandóan ezen pörög az agya. Ha valaki ezen megsértődik meg hisztizik, azzal nem tudok mit kezdeni. Nem is kell.
A háziorvosod jót akar, még akkor is, amikor esetleg túlbuzgó a gyógyszerfelírást illetően. És igen, tényleg van olyan élethelyzet, amikor jobb függeni egy nyugtatótól mint szenvedni. Ezt mindketten jól tudjuk.
Nekem anno a pszichoterapeutám azt tanította: Senki érzését nem szabad megkérdőjelezni. Mert azt ő érzi. Szerintem okos. Ha Reu úgy érez ahogy mindegy mit ír a fáma.
Man..Háziorvosom mondta: Ne parázzak a nyugtatótól, sajnos van az az élethelyzet amikor kell. Ez is okos.
Hát igen, ahogy nyilván észrevetted az évek alatt, ekkora mennyiséggel egészen komfortosan el lehet lenni. Értem ezalatt, hogy nem lesz zizi az ember, el tudja végezni a napi dolgait stb.
Én komoly szellemi munkát végzek több nyelven, és soha nem vettem észre pl., hogy ebben visszafogott volna, sőt! Bár meggyőződésem, hogy nagyon nem mindegy az sem, hogy ki mire szedi. Ha valakinek olyan gondjai vannak, amelyek azért alapesetben megoldhatóak (elhagyott az asszony, kevés a pénz, hülye a gyerek, hülye a főnök), akkor megint más lesz az egész (talán az elhagyás is).
Nekem olyan szép 0-24 órás szorongásaim voltak (abszolút kiváltó ok nélkül), na erre speciel tökéletes volt, annyit csinált, hogy ismét normális embert varázsolt belőlem, de nem éreztem semmilyen kellemetlen mellékhatást.
Ahogy látom, bízol az orvosokban (hozzám hasonlóan), beszéljétek át, az egyetlen rossz döntés az lehet, hogy elhagyod, majd rosszul leszel, szorongsz. Ebben az esetben érdemes visszavenni, és kész.
Valóban kincs az a kézikönyv, elég részletes útmutató és egyértelműen tárgyalja az elvonási szindrómák kérdését. Sajnos van, akinek a benne említett tempó is gyors, és az emberek egy jelentős részének nem sikerül a diazepamra való váltás. Ők tudnak az eredeti benzóról is csökkenteni, még akkor is, ha ez elég rövid félélet idejű szer.
Nagyon nehéz megjósolni @Kismolotov, ki fog problémákba ütközni, és ki nem, ez valószínűleg egyéni (élettani és genetikai) változókon múlik. Valóban léteznek olyanok, akiknek az elhagyás kevesebb gondot okoz.
Pontosan az életminőség megőrzése miatt kell nagyon lassan haladni a csökkentéssel. Általánosságban elmondható, hogy minél hosszabb ideig és nagyobb dózisban szedte valaki a gyógyszert, annál lassabban kell haladnia. Van, aki a gyógyszerről így egyszerűen "lesétál" , meg sem érzi az elhagyást, mint ahogyan ezt korábban írtam.
Figyelmesen olvastam az Asthon-féle tanulmányokat. Általánosít is, de vannak benne kivételekre való utalások is.
Nekem van olyan ismerősöm aki napi 6 mg. xanaxot szedett évekig és két hónap alatt viszonylag probléma mentesen lerakta. Volt neki 2-3 hét nagyon szar ideje, de túlélte. És ennek már 2 éve, semmi utóhatása nem volt. Szóval egyéne válogatja, ki mennyire tűri az elvonásokat, illetve tüneteket.
Ez nem az a helyzet, amikor a "ne foglalkozz vele és elmúlik" narratíva működik. Lehet, hogy Nálad így volt, de mint minden állapot, ez is egy súlyossági spektrumon helyezkedik el, tudod?
Amit pontosan Te nem akarsz megérteni, az az, hogy én hogyan érzem és hogy éreztem magam, mert valószínűleg a saját tapasztalatodon túl nem vagy hajlandó máséra nyitni. Szomorúnak tartom ezt a fajta hozzáállást.
Hagyjuk, sajnos egyáltalán nem értetted meg, hogy mit akartam mondani (amúgy jószándékból), ráadásul meg is sértődtél azon, amit nem értettél meg :) Majd egyszer talán megérted, addig nyugodtan ignoráld a hozzászólásaimat, túl fogom élni.
A világ pontosan ettől olyan hely, amilyen, mert az emberek annyira, vagyis éppen "annyira nem" figyelnek egymásra, mint ahogyan ebben az esetben @Man-Erg kezeli azt, amire szeretném felhívni a figyelmet, és ami velem történik. Én továbbra nagyon szomorúnak tartom ezt.
@Kismolotov Nekem, mint korábban említettem, több szakember nem ismerte fel a problémámat, de ezt írtam Neked. Gyakorlatilag hónapokig borzasztó állapotban voltam, amit egyszerűen embertelennek tudok nevezni, amíg az állapotom magától el nem kezdett javulni. Akkor igenis kénytelen voltam magam és alaposan utánajárni a problémakörnek, hiszen nem volt, aki elmagyarázza, mi történik velem.
Abszolút téves dolog feltételezni azt, hogy én nem mozgok, nem járok sportolni, ne próbálnám meg bővíteni a tevékenységi köreimet – ezt szintén említettem a korábbi bejegyzéseimben, még linkeltem is. Nem értem, miért alakult ki ez az elképzelés. Úgy látom azonban, Ő egyszerűen elkapott egy mondatot, ami számára hihetetlen, gyorsan kialakított róla egy elképzelést, és valószínűleg jól eshet számára a kötekedés - csak ezt tudom feltételezni.
Forrás: “sima” Wikipedia, tényleg abszolút a teljesség igénye nélkül. Fordítóval el tudja olvasni, akinek erre szüksége van. (Hasonló szócikk egyébként az Ashton kézikönyvben is megtalálható magyarul (ami az ajánlott irodalom része az egyetemeken), ha esetleg megvan itt valakinek: III. Fejezet: Elhúzódó megvonási tünetek)
Protracted withdrawal syndrome:
“Protracted withdrawal syndrome refers to symptoms persisting for months or even years. A significant minority of people withdrawing from benzodiazepines, perhaps 10–15%, experience a protracted withdrawal syndrome which can sometimes be severe.” “Protracted symptoms continue to fade over a period of many months or several years. There is no known cure for protracted benzodiazepine withdrawal syndrome except time.”
Talán inkább megpróbálom a teljes elhagyást, ugyanis úgy döntöttem, hogy rövidesen - egy éven belül reményeim, illetve elhatározásom szerint - befejezem a nyugdíj melletti munkát, ami tulajdonképpen a stressz tartós okozója volt (ha jól gondolom) Kérdés az, hoy több évtizedes stressz mennyire múlik el, vagy hagy nyomot bennem, illetve kitakarodik-e belőlem, ha abbahagyom a melót.
Viszont az tényleg megnyugtatott, hogy az orvos haverok is úgy nyilatkoztak, hogy ezzel a mennyiséggel szükség esetén életem végéig el lehet lenni. Na most az orvos haverok között van olyan volt osztályvezető főorvos egyetemi tanár pszichiáter is aki szintén azt mondta, hogy nem baj ha életem végéig szedem, csak ne szaladjon meg a mennyiség. Ja és ez a szakember is nyugdíjas már, de évtizedek óta ismerjük egymást. Az más kérdés, hogy már nem hozzá járok, mert kényelmesebb a saját városomban szakemberhez járni, mint be a megyei kórház székhelyére, ahova mindig időpontot kell egyeztetni. Nehézkes, mert a fődoki is elfoglalt, meg én is. Ide a városomba nemrég került egy fiatal szaki akivel jól megértjük egymást, bízok benne, majd eldöntjük együtt.
Ne "baszogassátok" már egymást Reuval, nincs értelme, részben elbeszéltek egymás mellett. Ebből nem épülnek fel a többiek, tehát mi.
A feladás alatt természetesen azt értem, megpróbáltam volna Veled elbeszélgetni a kérdésről (mint előzőleg sokszor megpróbáltam) a tárgynál maradva, de sajnos kilátástalan... A Te fejedben ez eldőlt, és ez "csak úgy lehet". Ez van.
Nem kell feladni semmit, ez csak egy fórum, nem történt tragédia, hogy nem értünk egyet, és időnként elbeszélünk egymás mellett. Ez legyen mindkettőnk legnagyobb problémája.
En feladom ezt a dolgot. Nem egy dologról beszélünk, ennyi. Te jóval korábban elkezdtél oda nem illő dolgokat írni,és továbbra is magabiztosan "elemzel" engem - sajnálom, hogy ez nem tűnik fel.
Te honnan tudod, mivel töltöm a napjaim egyébként? Azért mert egyszer korábban sajnos kénytelen voltam magam beleásni, az egyáltalán nem tart engem ebben a helyzetben, ezt nagyon rosszul gondolod.
Olvasd vissza az előző bejegyzést, mindent megteszek annak érdekében, kikerüljek belőle, csak épp nem vagyok még jól - ennyi az egész...
Ezt neked kell eldöntened. A nagy kérdés az, hogy hogyan éreznéd magad a teljes elhagyás után. Mert ha szorongás, rosszullét jön, akkor talán valóban érdemes már szedned életed végéig (betartva a 3x0.5-öt, és én akkora tragédiának nem tartom, ha ez NÉHA több egy picivel, csak ne szaladjon el a ló tartósan).
De ez meg azért nem teljesen igaz, mert még simán élhetsz 30-40 évet (azért még ne temesd el magad), ebben az esetben viszont egyértelműen az elhagyás lenne a megoldás.
Az a baj, hogy még mindig nem érted, ezért elkezdtél finoman személyeskedni (nem túl civilizált, stílus stb.).
De akkor újra, hátha. Semmilyen diagnózist nem állítottam fel neked, hogyan is tehetnék ilyet?
Azt mondom, hogy ha a napjaid arról szólnad, hogy ilyen szinten beleásod magad a témába, akkor az biztosan nem fog segíteni, de legalább rosszabb lesz.
Ez így elég civilizált volt, kielégíti az igényeidet?
@Man-Erg: én nagyon bátornak tartom, amiket az én állapotomról ilyen magabiztosan irsz, teljesen ismeretlenül, "jó szándékból". Meggondolatlan és nem túl civilizált dolog ebben a formában elemezni valakit, a stílusról és az üzenetéről ne is beszéljünk.
A kétség fel sem merül benned, hogy esetleg nincs igazad? Megbizonyosodtál ebben?
Nagyon sokáig viszont tényleg borzalmas állapotban voltam.
A benzodiazepin gyógyszereket 2-4 hétre javasolja a gyártó, a hosszútávú hatásukat igen kevéssé vizsgalták.
Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogyan érzi magát komfortosan, ezt írtam korábban is. Vannak azonban, akik tényleg nincsenek jól rajtuk, vagy nem szeretnének gyógyszert szedni.
Ja és persze ez olcsó kifogásnak is tűnhet, de 42 éve állandó stresszes munkában dolgozok, és kb 12-15 éve kezdtem el szedni "családi javaslatra". Természetesen először csak esténként egy szemet, majd másfél és így tovább 3x0,5-ig. Ezt a mennyiséget olyan 10 éve biztosan szedem, A mostani augusztusom-szeptemberem meg még erősebb volt és könnyű Katát táncba vinni. Aztán el kezdtem gondolkodni, hogy ez így nem lsz jó. Bár már nyugdíjasként akár mindegy is lehetne. Bár még dolgozom, hogy ne öljön meg az unalom. Mosz is átöltözöm és beugrom az irodámba 1-2 óra munkára. Utána meg jön az esti adag. Meg az átlag 5-6 óra alvás. Ahogy öregszem egyre kevesebb alvás kell.
Lehet ezt nem gombócnak szántad, hanem nekem. Viszont én 12-15 éve szedem a napi 3x0,5-ös adagot, csak augusztus-szeptemberben fel-fel csúsztam 4x0,5-re és azért merült fel bennem az elhagyás, mármint teljes elhagyás.
Azért a 3X.0.5 tényleg egy átlag terápiás adag, főleg egy 70-80 kg-os férfi esetében. Az igaz, hogy lehetne 3X0.25-el is kezdeni, mert ha az is elég, akkor minek kétszer annyit szedni...
Érdekes én is jártam így Görögben, meg a Plitvicei tavaknál. A reggeli egy szemet és az esti egy szemet vettem be, és csak este jutott eszembe, hogy jé a déli adag kimaradt.
Viszont most, hogy átállítottak a napi 2x0,5 SR-re nagyon hosszú a kettő közötti 12 óra. Na ezért csúsztatok be még délután 4 körül egy síma 0,5-öt. Majd meglátom mit talál ki a dokim hétfőn. MInden eseter referálok róla annak akt érdekel. Ez összességében akkor is kevesebb 0,5-tel mint a sima 4x0,5
Az azért csak fémjelez valamit, ha 8-10 orvos (mégha nem is pszichiáterek) a 3x0,5-öt nem minősítik nagy mennyiségnek. Jelzem akik szedik (orvosok) is ezt ők is terápiás dózisként melegetik, meg, hogy ne menj fölé.
