Hááát, ma reggelre pirosabb lett, és cefetül viszket némelyik (a szám alatt, ahol még hámlik, meg a két szemöldököm között, fölött, ahol nagyobb gumók vannak), de ezt a gyógyulási folyamatnak tudom be:)))
Te is írjál minden nap, vagy ha látsz valami változást, mert így könnyebb türelmesnek lenni:)))
Tegnap elfelejtettem megírni, hogy volt egy kellemetlen élményem, bár már nem izgat..., írtam, hogy bementem a fodrászhoz, ahol az ismerős éppen nyírt, én meg siettem, így megkérdeztem egy új, fiatal hölgyet, aki szabad volt, hogy levágná-e a hajamat..., rámnézett, mint egy undorító szörnyre, és mogorván közölte, hogy nem...., azután olvasott tovább, nem is volt vendége, csak amikor én is elkészültem..... Persze, nem köteles ismerni a bőrbetegségeket....
Az a szerencsém, hogy a suliban a fiatalok toleránsak, sokkal inkább, mint a felnőttek....., halottam már, hogy szídtak egy-egy nehezebb dolgozat után, de azt sohasem, hogy emiatt gúnyolódnának..., inkább vigasztalnak, ha éppen jobb a bőröm.....
Olvastad, mit írtam Noninak. Hát most várok megint.
A pöttyeiddel kapcsolatban: azt mondta a kutató, hogy a nagyobb pöttyök szétesnek több kicsire, csak a tetejükön lesz már pikkelyes a bőr, aztán szépen meggyógyul. Azt is mondta, hogy nem baj, ha pirosabb a teteje. Igazából nekem fürdéskor viszket, napközben nem. Egy hét múlva megnéz a gyógyszerkutató.
Tegnap estére nagyon ronda lett mindenem. Reggelre sem változott semmi. Felhívtam a forgalmazót, elmondtam, hogy mi a helyzet. Felhívta a kutatót, ő azt mondta, hogy nem szabad már nekem ledörzsölni a foltokat és az oldatot is csak a fejemre használjam mostantól. Állítólag az újonnan képződött bőrt ledörzsölöm, ez már nem plakk, nem szabad ledörzsölni. Benne van a tájékoztatóban is, hogy csak 1-2 hétig kell ezt csinálni, én meg már 3 hete csináltam. Hát nem tudom, mi az ábra.
Kérte, hogy hétfőn mutassam meg a bőröm, és majd meglátjuk. Sírdogáltam a telefonban, ő meg vígasztalgatott, hogy ne keseredjek el. Azért piros, mert gyulladásban van, az alsóbb rétegeket is leszedtem a dörzsöléssel. Annak kell dörzsölni, akinek vastag, kemény plakkok vannak a testén. Megadja egy pasi számát, aki egy évig használta a krémet, mire meggyógyult, megkérdezhetem a tapasztalatairól.
Sziasztok!........Henci! - még nagyon rövid idő telt el, nyugi és kitartás!!! A tomesában nekem a 20. kezelés után kezdett valamit látszani!!..Látványos a 40. környékén lett..................Beszéltem az ételbiológus dikinővel. Azt mondta, az az anyag ami a plakkok alatt van glükozamid ( vagy ilyesmi) amit a máj tárol. Ez az anyag föként a májban van. ( pl. csirkemáj) meg az izomzatban.( pl. marhalábszár, pulykanyak) Normális kajálásnál ez az anyg nem ürül ki soha az emberi májból, de ha nincs megfelelő szénhidrát bevitel akkor segítségül kidobja a szervezetbe. A fogyózás miatt én teljesen elhagytam a kenyeret, helyette abonettet majszoltam. Na ettől eltiltott. Azt mondta, szüksége van a szervezetnek a gabonákra, és tessék tönkölybúzás, meg magos kenyereket enni. ....................Ezt azért írtam, mert ha esetleg találkoznál a kutatóval megkérdezhetnéd, hogy így van-e............Ha ez igaz, akkor én pl. elmondhatom, hogy mindent megtettem annak érdekében, hogy a glükozamid kiürüljön a májamból. Mindent és sokszor. ...........Úgy 40 körül felszedtem pár kg.-ot. 65 voltam, amikor 5 napos vízkúrát csináltam, utána csak zsirtalan leveseket ettem kb. 2 hétig. 3 év múlva csak nyers paprikát ettem, meg nyers uborkát, nyers káposztát. A nyers zöldségekből is csak olyat, amiben minimális a szénhidrát. paradicsomot pl. már nem lehetett. Aztán tojáskúra, utána vízkúra, majd marhahús kúra. .........................Most 20 kg-mal vagyok több mint akkor, és ha igaz, sikerült a májam normális glüko. termelését is felborítani. ..........................Na ha volt a génjeimben hajlam a sömire, akkor már csak egy kis stressz kellett, és jött is. ................................................Szóval ha lehetőséged adódik, légyszi kérdezd meg ezt a kutatótól! ....Üdv: Noni...............JA ÉS PERSZE TÁJÉKOZTASS MINKET MINDEN ÚJ FEJLEMÉNYRŐL, INFÓRÓL.
Örülök, hogy már látsz némi javulást!!! Még nem használod olyan régen, hogy elkeseredj! A férjed gyógyulása is biztató jel!!! Én felkészültem rá, hogy ez türelemjáték lesz, mert az okot megszüntetni mindíg hosszadalmasabb, mint a gyors tüneti kezelés..., akkor viszont nem tartós a hatás.
A képem már tegnap óta is bársonyosabb, persze változás még semmi, de majd lesz!!! Egészen pontosan.., van változás: ahol csak piros volt, ott halványodott, a különálló göbök viszont pirosabbak, némelyik elkezdett viszketni, remélem, hogy a gyógyulás jele:)) Levágattam a hajamat, amúgy is loncsos volt már, így jobban tudom a fejemet kenegetni....
Nekem eléggé koncentráltan ugyanazokon a helyeken jön elő az arcomon, így remélhetem akkor, hogy hamarabb gyógyulok, ...csak allergiás ne legyek valamelyik alkotórészére, mert az 2-3 nap után szokott kiderülni nálam.
Holnap reggel megint beszámolok.., nagyon remélem, hogy szebb leszek, és természetesen Te is!:)))
Most volt nálam a forgalmazó, abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy pont itt lakik, ahol én, házhoz hozza a kencéket. Mutatott egy csomó képet, hogy lássam az eredményeket. Nem fotoshopban készültek:-))) Elmondta, hogy akkor egyszerűbb a gyógyulás, ha valakinek évek óta koncentráltan néhány helyen ugyanott van mindig a sömi. Nekem mindig máshol jön ki, ez éppen a lobos állapotnak felel meg, nehezebben jön így a változás, de biztos, hogy hatásos lesz a kezelés. Most megint reményteljesebb állapotban vagyok. Pláne, hogy látok egy kis változást. Mondta, hogy nyugodtan zaklassam, hogy mi a helyzet. Volt olyan pasi, aki egy év alatt gyógyult meg, volt aki 3 hét alatt. Mindenki máshogy reagál. A plakk-képződés 2-3 hét alatt szűnik meg, a bőrképződéshez min.28 nap kell. Utána szerintem kell még kenni egy darabig. Ha látnám a tuti változást, akármeddig kenném. Az biztos, hogy a férjem fejbőrét (korpa, viszketés, zsírosodás) két hét alatt rendbe tette. Semmi nem használt neki soha, nem is hitt ebben sem, csak én erőszakoskodtam vele, hogy próbálja ki.
Légy nagyon türelmes, azt mondta nekem is Géza, hogy legyek nyugodt, nem marad el az eredmény. A könyökömön ma reggelre lett egy kicsit jobb a helyzet, de van olyan "részem", ahol nem változott még semmi. A lábamon világosabbak lettek a foltok. Mivel nem szteroidos krémmel kenem, vissza is vastagodott a bőröm, és ahol kisebbek lettek a foltok, nem is olyan fehér a bőr.
Tegnap estére valami halvány változást láttam magamon. Nem merem elkiabálni, mert nem olyan egyértelmű. Az biztos, hogy nem romlott a helyzet. Szteroid nélkül mindig romlott. Nekem is nagyon elvékonyította a bőröm a lábamon a szteroidos krém, nekem sem barnult le ott, ahol kentem. Teljesen barna voltam, fehér foltokkal. A szteroid is csak úgy használt, ha betekertem magam folpackkal. Különben csak nem romlott az állapotom.
Fiatalabb koromban nekem is csak a fejbőrömön és a könyökömön volt, de senki sem mondta meg, hogy mi ez...., amikor az arcomon is kijött, akkor meg össze-visssza kisérleteztek velem, de ált. csak allergiáról beszéltek.....
Én a megrendeléskor mondtam az Ügyvezetőnek, hogy allergiás vagyok, még a hxpoallergén csodakrémekre is, azt mondta, hogy ebben valami természetes ibolya-kivonat van, de ha irritál, akkor kikevernek teljesen illatmantaset......., ma elhozta a fiam a postáról a csomagot, és én úgy érzem, hogy már ebben sincsen ibolya-illatanyag.....
Nagyon reménykedek, és Te is tarts ki..., talán az izgalom szaporítja a foltjaidat, én legalább is a stresszel egyértelműen összefüggésbe tudom hozni (volt elég az életemben, és a munkám is olyan:)). Az a baj, hogy pillanatok alatt előjön, és nagyon lassan múlik, még a szteroiddal is, az meg krém formájában, kikészíti az arcbőrt...az enyém nagyon elvékonyodott, és nem barnul, hanem vörösödik a napon, még a késő délutáni órákban is...
Azzal egyetértek, hogy elegen vagyunk kisérleti nyusziknak:))) A ránctalanító hatás sem semmi, mert mást úgysem kenhetek a képemre (a holt-tengeri sóstól is belobbant)..., remélem, hogy ezt bírni fogom, egyszer már bekentem a képemet, este meg hajat mosok, és a fejemen is elkezdem...
Tessék reménykedni és bízni!!!! Ez persze türelemjáték, de ha eddig kibírtuk.....
Azért vagyok elkeseredve, mert olyan helyeken is tele lettem, ahol eddig egyáltalán nem volt. Igazából az egész testem tele lett foltokkal. Ilyen ronda még soha nem voltam. Nem csináltam semmi olyat, amit eddig ne tettem volna, úgyhogy nem tudom, hogy most mitől lobbant így be. Észre se vette eddig senki, hogy sömis vagyok, mert úgy rendben tudtam tartani szteroiddal. De hát az egész testem nem kenhetem szteroiddal! Kénytelen vagyok reménykedni ebben a krémben, mert nincs más lehetőségem. Olvastad, hogy a Tomesába se tudtam besírni magam. Tehát reménykedjünk. Azért a többieknek csak akkor kéne venni, ha nekünk használ. Én is mondtam a forgalmazónak, hogy visszük a vevőket, ha beválik. Ha nem jó a sömire, jó a ráncokra:-))
Én sem tudok róla, hogy a felmenőim, ill. egyéb rokonságom körében előfordult volna..., én kezdtem, és követett a fiam..., de nekem a szülés után húzódott az arcomra, eleinte csak kicsit, majd egyre nagyobb mértékben, ill. területen (most a szemöldököm és az orrom körül, valamint az államon van, no meg egy-egy pötty itt-ott, addig csak a fejem volt sebesre vakarva .....
Kedves sorstársam, remélem nem veszted el a lelkesedésed. Legalább engem is segítesz egy kicsit, mert én minden nap elcsüggedek azon, hogy nincs látványos javulás. Bár tudom, hogy több hét kell hozzá, de én nagyon türelmetlen vagyok.
Most fogok rendelni újra oldatot, mert az nagyon gyorsan fogy. A krémnek megvan az egyharmada. Olyan jó lenne, ha legalább te türelmes lennél! Sok sikert!
Nálunk nem tudok egy pszorisról sem, tavaly viszont az anyám lábán kijött egy tuti kis pötty. Én meg csupa folt vagyok.
Jaj, remélem ez a kence csinál majd valamit. Ma is beszéltem a forgalmazóval, hogy olyan őrült változást nem látok, inkább csak nem romlik az állapotom. Beszélt a kutatóval, azt üzente nekem, hogy legyek türelmes. Hát nem vagyok valami türelmes, minden nap vizsgálgatom a foltok méretét. A bőröm viszont olyan sima és puha, mint a babapopsi. A ráncok kezdenek kisimulni tőle. Ez most nem vicc!! Tényleg! Viszont változatlanul piros és pöttyös vagyok. Ja, plakk nem nagyon képződik, csak pirosság van. Bár én eddig sem voltam egy plakkos típus, csak a fejemen. Ott viszont most nincs plakk. De a fejem baromira nem érdekelne, ha a többi részem... Az legalább jó, hogy nem büdös a krém, inkább valami fini kis testápoló illata van.
Csak elméletileg, ha jól tudom: - mivel mindkét fél hordozza a hibás gént a születendő gyermek is fogja hordozni. De ahhoz, hogy psoris legyen fizikai tünetekkel élete során esetleg-valaha-valamikor-valameddig kb. 60%.
Családunk (régi psoris család, mint irtam) egyik leánya, aki maga nem psoris, férjhez ment egy erősen psoris sráchoz, akinek a családjában ez a betegség eddig nem volt.
Azért ezt(a cikket) nem kell ollan tragikusan venni, én régi psoris, nagycsaládos családból származom, minden generációban sok gyerekkel, és eddig nem láttam rá példát nálunk. Ez csak statisztikai átlag.
Ez a Syglavi egyre jobban izgatja a fantáziámat, alig várom, hogy valamelyikőtök beszámoljon a tapasztalatairól!
Csak nemrég találtam rá erre a topikra. Sajnos, hogy ilyen topik is van.
Magmról annyit, hogy közel 20 éve kínlódok ezzel a szarral (alig túl a harmincon). Sokmindent kipróbáltam, de nem sok eredménnyel. Most a legújabb: voltam íriszdiagnosztikán, kaptam egy csomó bogyót, meg teafüvet (szörnyű szar a lötyi) és hozzá Rubisan krémet. Az egészet kintről hozták (Ausztria v. Németország) cirka 80 euro értékben, plusz a vizsgálat. Én meg fizettem, mint a katonatiszt. Sajnos nekem egész testfelületen van (tud lenni), nem csak a klasszikus pontokon. Dagad a lábam, amit nem tudok mire vélni. De ha elmúlik a pszori, akkor az sincs.
Tegnap írtam CéZé-nek, még a nagyon első hozzászólásokban (50) említett egy táplálkozás biológus hölgyet. Elkértem a doki címét, de még nem kaptam választ.
Esetleg valamelyikőtöknek nincs meg a címe? Elküldhetné nekem. Valamelyikőtöknek használt ez a diéta vagy valami hasonló?
Aztán most olvasom itt, hogy valami csodakence van kilátásba. Na, ha egyszer nekem ezt finanszírozná valaki, bírnék neki örülni. :)
A mobilt hívtam. Tényleg nagyon szolgálatkész a forgalmazó (Fenyvesi Géza) , elárasztott infóval, holnap postára adja a krémet és a szeszt.
Ő azt mondja, hogy arcon lévő sömörrel még nem találkozott..., de nekem van a fejbőrömön is, ami nem vészes, de most is sebes itt-ott, meg a könyökömön is, gyerekkorom óta....
Drukkoljatok hencinek, meg nekem!!!! Ha használ a képemre, akkor Mindenkinek jó reménysége lehet!!!!
Engem is nagyon érdekel, folyamatos tájékoztatás jó lenne az eredményekről. De nekem már egyszer beváltak ezek a "kozmetikumok". amiket csak egy helyen lehet kapni.