Ja amit kérdezni akaram azt meg elfejtettem. Szóval ennek a SLAVA-nak zárt mind a két rugóháza. A motorrugó rendesen beakad két kis füllel a ház fenekébe, meg a tetőbe, ahogy kell. Az ébresztő rugóház szintén meg van réselve, de egy csúszófékes megoldás van benne, mint az automata óráknál. Egy háromnegyes ívnyi erős acél rugó egy befelé felhajtott horoggal, és abba akad bele a rugó lyukas vége. Így nem lehet túlhúzni, de azért furcsálllom. Mi értelme lehet ennek. Lehet hogy így javították, vagy eredeti lehet?
Gratulálok a szakmunkásoknak. Irígylem is őket kicsit. Kérdeztem az iskolában, állítólag kellő számú jelentkező esetén tanfolyami (tehát nem iskolai) rendszerben indul ősszel képzés. Csak úgy tűnik többszázezer forint a vége. Lehet hogy ezen fog nálam bukni a dolog.
A múlt héten kipucoltam egy 11 köves SLAVA ébresztőórát. Svájci horgony rendszer, zárt rugóház. Legalább 30 éves. Másodperc mutató nincs rajta, ezért napi méréseket nem tudok végezni, de azóta semilyen látható késés vagy sietés nem vehető észre rajta. Hát ennyit a mechanikus órák pontosságáról.
Bár elmondhatom, hogy ugyanazon papírom van, mint APT-nek (sőt, ugyanazon képzésben vettem részt), de neki köszönhetem (és persze tanáromnak, Vályi Hubának), hogy tisztába legyek képességemmel (fényévekre vagyok tőlük).
Makett-festék. És egyáltalán nem kell sűrűnek lenni, sőt, úgy a jó, ha nagyon finom ecsettel hártyát tudsz húzni vele. Érdemes többször is áthúzni, stabil és szép festést lehet így csinálni. Az irodai javítót anno én is kipróbáltam, nem jó, nem tapad, megrepedezik és kipereg.
Milyen eljárást javasoltok üres arany mutató megfestéséhez úgy, hogy a közepe fehér legyen. Attól félek aláfolyik, és mindenhol befestékeződik. Az irodai javítófestéken gondolkodom, mert az elég sűrű.
Tudtam rola:).Panerai topictárstol van a tok,APTsegitett nekem benne,hogy a jelenlegi kinézetét elnyerje.Rézlemezt,mutatot és szijat tett rá nekem. Sajnos én sem tudtam semmilyen informáciot szerezni a szerkezetről.A kötörés valószínűleg régebben történt meg,de sztem ennek ellenére is egy értékes és jo darab.A tok ha jol tudom 1923körüli. Köszönöm segitokészséged!
Azon kivul hogy jellegzetes Omega zseboraszerkezet ugy 1915 -bol, kismeretu, szerintem viszonylag ritka, az egyik rubinkovet mar rezre csereltek, lathatoan mar joparszor szetszedtek, es nem valoszinu hogy ez a tok volt az eredeti haza, - mast nem igen tudok mondani rola. :-) Ha mindezt mar tudtad rola akkor elnezest hogy beleszoltam. :-)
Egy kis segítség kellene.Mi lehet ennek a szerkezetnek a tipusa(száma).Nem találtam róla semmit sem:(.Igy a honlapra nem fogok tudni kiirni semmi szerkezetszámot.
Amúgy egy arany zsebóra volt, kismásodperc 6 óránál, járástartalékkijelző 12-nél, működött, 500-at kértek érte, de kinyitni nem engedték, ezért se foglalkoztam vele. Aztán mikor utánnanéztem, mi si volt az, megbántam :(
Pedig nemrég láttam valahol egy eladó Kullberget. Azért emlékszem rá, mert igényes darab volt, és utánnanéztem a márkának, előtte nem hallottam róla. Nem vettem meg, de most már mindegy.
Victor Kullberg, ajanlom figyelmedbe. Tobb sved ismerosom megszallott gyujtoje ennek a perfekcionista kronometerspecialistanak. Persze a sved szarmazasa miatt is, de a kompenzalt billegok teren elert eredmenyeit (eddig meg nem igen keszitettek jobbat) sem lehet figyelmen kivul hagyni. - Jo Vadaszatot! - :-)
Ugy gondolom hogy egy gyemant fedoko nem igazan szukseges megoldas egy minosegi oraszerkezetnel, de mindenkeppen jelzes erteku eksztra. Leginkabb hajokronometerek, kronometer jaratu zseborak es minosegi darabok jellemzoje. Regi Lange, Glashutte zseborakon is megtalalhato egy kodolgozasi szint felett de, nem tul gyakori "diszites".
Pazarnak inkabb egy kollegam gyujeteset neveznem. :-)
Sajnos a szokásos barbarizmus, még kimondottan nívós-neves órákból is sokszor eldobálták. Puszta lustaságból, hiszen Te is tudod, hogy maximum 1-2 perccel hosszabbítja meg a szerelés menetét, ha a helyén marad és megfelelően beállítják.
Kiváló minőségű szerkezet, az biztos. Azt sem merném kizárni, hogy köze van a Vacheronhoz, lévén, hogy mind ők, mind a Patek építettek be külső forrásból származó tovább finomított ébosokat nem is keveset.
A házon belül készülő verkeket mindenesetre általában jelezték, és mind az ezen időszakból származó Vacheronra, mind a Patekra nagyon jellemző védjegy volt a farkasfogas felhúzókerék-kilincskerék.