Az én tatárkáim "öröklöttek", és dugványozással szoktam szaporítani őket. Könyvből azonosítottam be annak, aminek véltem, de virágzáskor is inkább a második képedre hasonlítanak. A magasságuk? Tudnának 30 cm-esek lenni, de olyan "henye" természetük van, inkább elnyúlnak. Majd tavasszal alaposabban megfigyelem és méregetem őket, esetleg, ha látok kertészetben egy saxatilist, veszek és jól összehasonlítom. Olyan szép habfehérek, mikor nyílnak, cseppet sem bánnám, ha a virágzási időt el lehetne nyújtani.
Ami a fényképezés előtti rendbetételt illeti, azt gyanítottam (-:) dehát nem kell az embernek minden gondolatát kimondania.
Engem a tyúkhúr tud elkeseríteni, meg az a lóherére hasonlító levelű valami (oxalisféle?), van belőle zöld, meg bordólevelű. Ha keresztülnőnek egy párnás évelőn, akkor sohasem lehet rendesen, tövestől kiszedni őket. Na meg a pitypang is szeret olyan helyeken megtelepedni, ahonnan nehéz kipiszkálni.
Milyen magasak a nálad lévő tatárvirágok? A sempervirens mindenképpen magasabb valamivel, mint a saxatilis. Ez utóbbi inkább kissé elterülni szeret. A virágzásnak utánanéztem most az interneten is. A saxatilisre tavaszt, a sempervirensre tavasz vége nyár elejét írják. Saját tapasztalatom szerint legalább 3 hét van köztük.
Én egyébként a sempervirenssel még nem találkoztam faiskolában. Amik nekem vannak, azokat úgy neveltem magról.
A kert gazolásáról csak annyit, hogy korábban sokkal több időt kellett rászánnom, mint manapság. Ennek két oka van. Egyrészt mára már nem gazosodik annyira, mint a telepítések utáni időszakban. Másrészt időm sincs annyi, mint korábban. Az utóbbi időben évente 2-4 alkalommal szántam rá magam egy-egy nagyobb gazolási akcióra. Az is segít részben a gazok eleni küzdelemben, hogy a nagyobb sziklakertünkben, ahol a termetesebb növények vannak, kezd elterjedni a spanyol varjúháj, amely igen jó talajtakaróként viselkedik a mi száraz, homokos talajunkon is. Ez legalább a kisebb gazokat elnyomja. Sokkal nehezebb viszont a helyzet azokon a helyeken, ahol múrvával szórtam fel a földet a növények között. Ezek a helyek kinézetre sokkal szebbek, de munka is több van velük.
No meg az sem mellékes, hogy mielőtt fényképezek, azért legalább az adott virág környékét rendbeteszem. Így ha a kert nincs is mindig rendben, de legalább a fényképek mást mutatnak.
Most jól megkavartál! Szerintem nálam a sempervirens az elterjedt, a virágzási ideje viszont tavasz közepe/vége. (Még találkozni szokott a későbbi tulipánokkal.)
Ismételten csodálom, milyen rend van a virágaid körül, meg a kövek között. Mennyi idő töltesz gyomlálással?