Honnan tudhatnám, mennyire ismered a giccset? :-) Amúgy másképp látjuk a dolgokat, nekem a határ máshol húzódik, ez van :-) Mindenesetre hallgasd meg az Stms által említett TE-ket, utána beszéljünk...
mondjuk ha zenei pl akarunk mondani akkor az az ikernyakú gitáros giccses, bravúros meg minden csak épp minek, nem a zenéről vagy a zeneiségről, vagy zenei élmény átadásáról van szó. Ez lehet giccs. De T.E. esetében erről szó nincs ez Muzsika a fülnek és a szvnek egyaránt. Melleseleg Pat Metheny is.
A giccset mint definicíciót ismertem, de azért köszönöm hogy ismét felhívtad rá a figyelmem. Még a giccsre vonatkozó példák is megállják a helyüket, azzal a kivétellel hogy T.E. üveghang játéka nem giccses hanem zseniális és ez nagy különbség. Mert mint rátapintottál nem mindegy hogy amit előadunk azt milyen környezetben tesszük. Tehát a naplemente önmagában nem giccs, de festményen már az lehet. Na látod T.E. esetében sem egy eredeti helyéről kivett dolgot kell befogadnunk egy másik környezetben ami az eredetire utal, hanem az maga az eredeti t.i. az előadásmód ahogyan teszi. Ezért ez nem lehet giccs.
Neki kellene futnom mégegyszer a Vai-Satriani vonalnak, legalább lexikálisan. Jaigen, a másik kedvencem a súlyos gitárosok közül Robert Fripp, főleg a 70-es években.
Nahát Úrnak az a baja, hogy nem az Only lemezt hallotta először, hanem talán a Collaboration-t, vagy valamit abból az időből. Azon a lemezen valóban van jónéhány kapufa, amit a giccs jelzővel lehet illetni (Imagine ottani változata, Fields of Gold - amivel majd mindenki bepróbálkozik, de talán Pete Huttlinger zenekaros változata az egyetlen elfogadható).
Persze, nekem az összes 80-as évekbeli gitárhíró giccs, nem is hallgatok ilyesmit. Nekem a nehéz, súlyos, groteszk gitározás jön be, mint pl. Scofield, vagy Frisell.
A giccs tényleg nem a legjobb szó, inkább arra vonatkozik, hogy a zene mint olyan úgy rémlik az emberben, mint több ember álltal (komolyban sok, könnyűben kevesebb) előadott valami. E helyett egy emberről szól az egész(ezt itt nem feltétlenül Tommyra értem inkább az ilyen gitárhősökre). Ha a giccs eredeti jelentését vesszük alapul akkor a vai(és még sok más) életmű 50-60 százalékát fedné le, erre mondtam, hogy nekik megbocsájtjuk.
A giccs az egy elég jól körülhatárolható esztétikai fogalom. Giccs az, ami szükségtelenül és indokolatlanul, valamint túláradóan szépelgő, érzelgős, túldíszített, illetve nem illik oda. Természetes ezek közül jó, ha minél több teljesül, mert egy barokk zene, a maga szociális-történelmi, zeneirodalmi kontextusával egyáltalán nem giccs, bár iszonyúan túldíszített, és néha érzelgős, míg a nemrég belinkelt kétnyakú gitáron hírózó szerencsétlen barom barokk figcsiei ultragiccsek. Egy naplemente nem giccs, de lefestve az, a Hej Jancsika c. zeneiskolai népdal nem giccs, de ha a Nox játssza technósítva akkor az az.
Tehát: a "nyálas" zene önmagában nem giccs. A szintiszőnyeg sem az, de ha TE szintiszőnyegre és dobgépre érzelmes frazírozással rágitározza a Fields of Gold-ot, akkor az az. Az Over Ther Rainbow már a megírásakor is giccs volt, vagy legalábbis nagyon billegett a léc, de üveghangokból kirakott hárfahangzással felvezetve 2005-ben mindenképpen az. Persze a giccs megítélése szubjektív, és azt is elfogadom, hogy a giccs az nem feltéltenül elutasítandó, hiszen az embereknek szüksége van rá, és még mindig jobb, mint a "gagyi", de belém gyerekkorom óta belémverték a szüleim a giccs elutasítását (mindketten képzőművészek).
TE pedig, minden tiszteletem mellett szerintem giccs. Számomra nem kétfajta, hanem háromfajta zene (művészet) van, jó, rossz, és giccses. Először jön a giccszűrő, utána döntök, hogy jó-e vagy sem, amit hallgatok. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem hallgatok (néhol) giccses zenéket, szerintem pl. Pat Metheny néha csúnyán giccses, de tőle elviselem. TE pedig nem bírt megfogni az amúgy eljátszott zenéivel, úgyhogy nekem ezért nem.
Ugyanez, anyukám, nagybátyám elrángattam, előbbinek semmi köze a gitározáshoz, csak amit itthon hall, utóbbi az Akusztikus-gitár fesztiválokon volt velünk, de ennyi, és mind2en teljesen el voltak ragadtatva.
Ja ő álltalában tényleg mindenkinek tetszik, egy pár hónapja keztem el hallgatni, azóta egyik lakótársam akusztikus gitárt akar venni, és a másik is most kérte kölcsön a koncertet. Egy metálosról és egy ilyen elertomoszene-pop kedvelőről van szó. :)
Szerintem ez az igazán egyedi Emmanuelben. Elvittem Kedvesem a koncertre, és fülig érő szájjal jött ki onnan úgy, hogy előtte csak egy két perces videót látott a fasziból. Giccs vagy nem giccs, felettébb szórakoztató és zenei, amit művel.
Még sosem használtam zenére a giccs kifejezést. Persze ettől még használják))) csak nem tudom magamnak lefordítani. Nálam jó meg rossz zene van és azt esetenként sokféleképpen el lehet mondani hogy mitől jó vagy roszz. De mondjuk a T.E. esetében nem tudom mi lehet rossz vagy giccses, ha vki 1 szál gitáron lyat csinál amit nagyon kevesen. Jól jó tempóban egészségesen szólalnak meg a hangok, és minden mozdulatát élvezet hallgatni mert 200%-an hozza ki a hangszerből amit lehet. Ennél jobban bemutatni egy akusztikust gitárt, nevezetesen hogy mi mindent lehet csinálni vele, szerintem nem lehet. Nagyon emberi mert hangszeren játszik, méghozzá akusztikusan és egyedül, és ezt könnyen betudja fogadni az ember. Főleg ha ilyen tehetséges vki mint ő. Ha mondjuk ezt nevezzük giccsesnek akkor én szeretnék ilyen giccses lenni mert számomra ez a gitározás, és így csak így lehet, tele érzelemmel, briliáns technikával, szerintem ez jó mert élvezetet nyújt profinak laikusnak egyaránt és ezt nagyon kevés zenész tudja.
Charlie Hunter-ről volt belinkelve ide pár videó még nagyon régen, tényleg durva ahogy csinálja de nekem borzalmasan unalmas volt már másodszorra ,ha meg videó nélkul hallgattam úgy elsőre. Bár én a Jazz-nek csak elég kis részét szeretem. Tommy-ba pont az a jó, hogy a zenék is nagyon el vannak találva, pláne a feldolgozások. Szerintem minden szólógitáros giccs csak néhánynak megbocsájtjuk, néhánynak nem. :)
Az az igazság - de ezt már mondtam, neked is - hogy nekem TE giccs. Nem minden megmozdulása, meg riszpekt azért, amit csinál, de nem nekem gitározik ... Charlie Hunter meg egy egészen jó funk-jazzgitáros, egészen jó kompozíciókkal. Nem azt mondom, hogy - mondjuk - Scofieldel egy lapon emlegethető, de attól még kafa. A reggi-lemeze meg már-már zseniális.
Azért van szerintem egy nagy különbség a C.H. és a T.E. között. Ha C.H. hallgatsz abban a világon semmi különöset nem találsz ha nem tudod hogy a manus a basszust és a gitásrt 1xre nyomja. Tehát ez nem zeni értelemben produkció, hanem inkább "cirkuszi" mutatvány. Egyébként befutáa elött a NCY Central Parkban volt utcazenész a mutatvnyával. A T.E. pedig új elképesztő ahogy van. Ott teljesen mindegy hogy hogyan játsza mert amit HALLOK az az elképesztő (és nem az amit látok) és zene esetében, azért ez a döntő.
Szerintem ne fossunk be annyira Tommytól, Charlie Hunter ugyanezt csinálja, csak durvábban, 8 húros gityón (3 basszus + 5 normál húr) fingerpickinggel improvizál, jazzt, úgy, hogy közben a basszgitárt is helyettesítit (magyarul kíséri magát).
Ne butáskodj. Technikailag "nem annyira" vészes. Benyalni az említett részt csak gyakorlás kérdése. Kinek több, kinek kevesebb.
Az emberben az a szörnyű igazából, hogy a legegyszerűbb dolgokat műveli, de valami olyan hihetetlen tempóval (itt nem sebességre gondolok, az főleg gyakorlás kérdése), és "voicing"-gal (itt a balkéz számít, mikor, meddig hagyod zengeni az egyes hangokat, és ehhez milyen ujjrendeket használsz), amit másnál nem hallottam. És ez az ami igazán számít.
Na míg ezt a hosszú(és immáron felesleges) mondatot begépeltem meglett a megfejtés. Immáron nyugotan alszom. :) Amúgy az elemzésedből jól kitűnik, hogy én ezt soha. :D
Talán a Lady Madonna a Beatles-től? Valszeg a Beatles medley lesz. Igen, a track list szerint az van ott. "Beatles Medley: Day Tripper/Taste of Honey/Lady Madonna"
Az eleje: Atomstabilan felül i,m,a ujjakkal, a dallam meg a hüvelykkel. Pár év alatt ragyogóan ki lehet fejleszteni. :)
Zúzás a nóta közepén: Basszus egyenletes negyedekben A, F#, E, F#. A trükk, hogy az A-dúrt barréban fogja mutató ujjal, és a F#-t hüvelykkel adja be. A felső szólam meg valami eszement szinkópás dolog, nyáron mutatta lassan, de nem gondolkoztam még el rajta. De az egészet Eric Clapton Lay Down Sally-jából csórta, és felgyorsította.
Na hát, alsó három húr egyszerre pengetve szép egyenletes ritmusban erre pár ütem után a mélyebb húrokon elkezd játszani egy kellemes kis dallamot ami amúgy ismerős is valahonnan, majd elkezdi az alsókat is variálni, majd másfél perc után abbahagyja és átmegy egy másik számba majd asszem mégegybe. Utána állva tapsol egy darabig a közönség és a Those Who Wait jön.
Egyébként, csak hogy kötekedjek, nem hiszem hogy sokszor végig bírnál hallgatni egy lemeznyi szóló trombitát. Alapvetően zenekari hangszer. De erre az apró különbségre a te figyelmedet igazán nem kéne felhívni...
