Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Magyarország honvédelme és biztonsága EU, NATO, és világviszonylatban.
Minden, ami a MH helyzetét befolyásolta a közelmúltban, befolyásolja a jelenben, és befolyásolhatja a jövőben.
Aktív és inaktív katonák, rendvédelmiek, és a honvédelem iránt elkötelezett civilek klubja.
A több ezer méter damik már azért sem játszik, mert addigra rég szétroppan a hajótest, de már pár száz-elvileg számított max merülés, amit túlélhet, is több szát méter erős drótkötelet jelentene, és a hely, na az kincs a tengeralattjárón, ezért automatiku vészjelző bója vanm de azt a személyzetnek kell kioldania, ha van rá idő....
Az US Navy már a 2. vh előtt is alkalmazta. Konkrétan az elsüllyedt majd kiemelt USS Squalus-on is volt ilyen vészjelző bólya. A legénység felét( akik nem vesztek oda közvetlenül az elsüllyedést okozó vízbetöréskor) a McCann-Momsen-típusú mentőkamrával mentették ki, kb 80m mélyről.
A Kurszk esetében állítólag lehegesztették a bólyát a hajótesthez az Általad leírt okból.
Az újabbakon már van, de ezt szerencsétlenül járt tengót 83-ban bocsájtottak vízre, amit bár 2008 után felújítottak, de ezek szerint erre nem volt keret/igény...
Régi ötlet a Szovjetunió alkalmazta . Azóta leszerelték mindegyikről ,nehogy véletlenül.......elárulja a lopakodó hajót.
Ezek a Németek ,Franciák,Angolok,Brazilok által gyártott "kereskedelmi tipusú " tengeralattjárók fellszereltsége meg a PÉNZ és a helyi lehetőségek által behatárolódnak.
Mert a Francia L8 sorozat Izraeli alkalmazásban .......ilyen
és INdiai ,Pakisztáni alkalmazásban .......vajon mik vannak beépitve ?
Nem értem, hogy egy tengeralattjáró külső falán miért nincs egy airbag pár ezer méteres damillal. Akaratunk ellenére feneket fogtunk, de felengedünk egy bóját, ami segélyhívó jeleket ad, közölve egyben a tetthely GPS koordinátáit is. Esélyt adna a kutatóknak, mentőknek.
Tetszölegesen lehet nyujtani a "felkeszüles" datumat ... de a "Zrinyi 20xx" vegeredmenyben azt jelöli, hogy az orszag meg ~9-10 evig NEM LESZ önalloan kepes komolyabb harci feladatok megoldasara.
Plane akkor nem, ha "összfegyvernemi" tevekenysegre van/lene szükseg ... ugyhogy a "terseg meghatarozo katonai ereje" ebben az evtizedbben csak akkor lesz (valamennyire) müködökepes, ha "masok" kisegitik ... ez nem vall tulzott önallosagra ...
Egy veretes mondat bévüle:Kezdetben „Zrínyi 2026” volt a program elnevezése, azonban a folyamatosan gördülõ tervezés miatt– összhangban a NATO védelmi tervezési rendszerével – a célok elérésének ideje is kitolódott az évtized végére
Csehorszag kiutasitott 18 orosz diplomatat, akikrol konkretan tudtak, hogy hirszerzok.
Moszkva erre kiutasitott 20 cseh diplomatat Oroszorszagbol.
Ezzel annyi a gond, hogy az szinte a teljes cseh kepviseletet jelentette. A csehek ultimatumot adtak az oroszoknak, hogy vonjak vissza a kiutasitast, mert szinte mukodeskeptelenne tettek a cseh kepviseletet.
Az oroszok erre nem adtak pozitiv valaszt, igy a csehek most valaszkent leredukaljak a csehorszagi orosz kepviseletet olyan szintre, amilyen nekik maradott Oroszorszagban. Ez kb. 60 tovabbi diplomata kiutasitasat jelenti.
Nos, hogy jon ez ide?
Nem volt titok, hogy az oroszok egyik kemkozpontja epp Praga volt. Ezert volt ott kb. 100 diplomata.
Most ez megszunik, es az oroszok kenytelenek lesznek atszervezni a muveleteiket, valamint atcsoportositani mas fovarosba.
Szerintetek is Budapest az egyik potencialis kepviselet, amely atveszi legalabb reszben Praga korabbi szerepet?
Inkabb ... "a berögzödött viselkedesmod egy tarsadalomban generaciokon ativelö" (mondjuk 2-3 generacion). Nem lehet egy rencörvaltast egy ejszaka alatt kialudni es "mas" emberkent felkelni ...
Sokan aszongyak, hogy "ameddig tartott az eltevelyedes, a kisiklas" ... kb. addig tart majd a "kijozanodas". Magyarorszag eseteben ~40 evröl van szo. Ebböl eddig eltelt ~30.
(A "digitalizacio eluralkodasa" meg ebben az evtizedben azert sok "reszfeladatot" meg fog oldani, sok mindent "kitisztit" ... a szemelyes "tülekedes" valszeg tovabb tart ... annak akkor lesz vege, amikor az utolso köröm is leszakad ...)
A cseh rendőrség nemrégiben felfedezett e-mailes levelezés alapján arra a következtetésre jutott, hogy a prágai páros (Csepiga és Miskin), újabb hamis személyazonosító okmányokkal, a később bekövetkezett robbanással egy időben belépési engedélyt kértek a csehországi lőszerrraktárba. Az engedélyt október 13. és 17. közötti időtartamra kapták meg.
Az 50 tonna lőszer és fegyver október 16-án 9 óra 25 perckor robbant fel.