Ne legyen igazam, de ennek a szezonnak szerintem itt most vége van. Valahogy elvergődünk májusig, júniusig, aztán majd lesz valahogy.
Valami változik is, mert tegnap Davis már leültette a csapatot időkérésnél, és Laci az első sorból nézte ezt. Gyengék vagyunk, és hát azt szokták mondani, hogy olyan a csapat, mint a management. Amíg a klub vezetői nem szakemberek, és nem valódi üzletemberek, addig ez az egész egy bohóckodás. Vásárlás, elengedés, sértődés.... amatőr színvonal.
Önző és undorító ami történik. Játékosokat hitegetünk és csábítunk ide (Marci, Patrik), majd utána a süllyesztőbe tesszük őket.
A jelenlegi csapat pedig zsoldosokból álló alakulat, akik gondolom kiröhögik a vezetőket (miért is ne tennék?).
Mondanám , hogy örülök, ha mások is így látják, de ez inkább szomorú. Annak a csapatnak volt karaktere, játéka és VÉDELME. És tkp. elenyésző számú meccs a 3 év alatt amikor leeresztettek.
Kutyaharapást szőrével... Innentől kezdve annyi lehet a reális elvárás, hogy mindenki maximálisan odateszi magát és küzd a csapatért. Ha 10 lesz közte, akkor legyen 10, de azt lássuk, hogy küzdenek, hajtanak. Székely Marci és Tönne tényleg rejtély. Az lehet a magyarázat, hogy utolsó pillanatban adminisztráció miatt nem tudtak utazni, de ez csak találgatás.
Közben kijött egy közlemény, ami nagyrészt megmagyarázza a dolgokat. Mondjuk azt továbbra sem tudni, hogy Nenadic beteg vagy sérült. Tönnesen úgy látszik teljesen kikerült a pikszisből, szegény Székelyt meg arra se tartják érdemesnek, hogy legalább a padra leüljön.
Petarral nem tudom mi lehet. Én arra gyanakodtam először, hogy covidos, csak nem hirdetjük ki, hogy az ellenfél ne tudjon erre felkészülni. De mivel a Cozmáról megemlékező képen szerepel a háttérben (Isten nyugosztalja, még 12 év után is szörnyű visszaemlékezni...), így gondolom erről nem lehet szó. Talán kisebb sérülés, de ismerve a szegedi múltját, lehet, hogy összerúgták a port valakivel... Remélem nem, mert szükség lenne rá.
Ma a Barca elleni kerethirdetéskor kiderülhetnek dolgok, bízzunk a legjobbakban. Hátha meglepetést tudunk okozni, bár nincsenek illúzióim... Nagyon lelombozó látni az utóbbi időszak eseményeit. Nem tudom, hogy a sikertelen F4 kihatása van-e a csapaton továbbra is...
Mi van Petarrall?A csapattal nagy baj van.A játékosok csak úgy el vannak,tisztelet a kívételnek.Azért kíváncsi lennék,hogy más top csapat engedne, ilyen kövér játékosokat,mint Andreas és a Mahé.Szerintem nincs rend az öltözöben,Ei kellene számoltatni aki ide hozta a Maknussent és a Siskarjovot!
”A tegnapi Csurgó elleni összecsapás után remélem sikerül összeállni majd, újra közös ritmusban játszani, és hogy visszatérünk abba a formába, amiben a szünet előtt voltunk.“
Nem értem mi van ezzel az emberrel. Milyen formában voltunk a szünet előtt????! Ember, az eddigi legrosszabb Veszprém játszott Kölnben. Komolyan ezt így gondolják a klubnál????? ”Globálisan”
Ez szerintem übereli a Skjern elleni nihilt és az itthon elveszített bajnoki címet is. Nincs is igazán jó szó rá, a tragédia enyhe kifejezés. Ha nem nekünk fújnak a bírók, akkor ez sima csurgói siker, meg is érdemelték volna, mert mind támadásban mind védekezésben jobbak voltak. A kapuban pedig egyenesen kiválóak. Egy kifizetőhely lettünk mindennemű következmények nélkül. Nem tudom milyen viszonyban vált el Laci és Ortega, de meg kellene próbálni. Ha Vranjest ki tudtuk vásárolni, akkor most sem lehet probléma.
A kiszeretés már nagyon előrehaladott állapotban van. Nem vagyok bérletes, meccsekre sem szoktam járni, de lehetne egy olyan szurkolói jelzés, hogy az első beengedős alkalommal elmennek a nézők, csak épp nem mennek be a csarnokba, jelezvén, h a csapat már nem az ami volt, és elvesztette minden tekintetben a régi értékeit, olyan mint a nagypapa fejszéje amelyiknek kicserélték a nyelét és a fejét, még továbbra is a papa baltája...