Nagyon érdekes és tanulságos volt olvasni a Rolling Stones-fanek homepage-ét. Nem akarok "ellenlábaskodni", vagy fölemlegetni holmi ostoba "Beatles kontra RS" vitát (mellesleg ez a vita nem, vagy legföljebb RS-oldalról létezik), mindenesetre azt javaslom: nyissunk mi is itt egy oldalt, azaz írjon mindenki, aki vonzalmat érez a Történelem Legnagyobb Zenekara, a BEATLES iránt! Kicserélhetnénk egymással a véleményünket, információinkat stb. Profi rajongók, figyelem! Máris a figyelmetekbe ajánlok egy hasznos weboldalt: www.rarebeatles.com
Sztem elsősorban mindenkinek magában kellene tisztáznia, legelőször is azt, h számára mi az a rockzene, és annak mik az ismérvei, céljai...
aztán, h mitől is lesz vki jó gitáros? Nekem Page v Hendrix kegyetlen unalmas.
örökzöld, sláger vagy jó (művészi?) dal?
Az elmúlt 50 évben kb minden szólógitáros "jobb" mint Harrison, csak... jah, lehet akkor mégsem a technikában keresendő a "jóság".
A Beatles örökzöldek sok pillanatomat megkeserítették már, mind szubjektíve (rongyosra játszott néhány tényleg jó Beatles-dal), mind objektíve, mikor a slágerecskék miatt nézik le Őket....
Egyébként a Maxwell-lel mi a baj? Értem, h nem egy... Walrus, de még mindig több van benne mint egy YS-ben vagy egy Obladiban.
Ez is egy vélemény, én a korai Lennon-okat is szeretem, ugyanúgy bennük van az az érdekes izgatottság, és zeneileg is jók. George megint egy más téma, keveset írt, de azok üdítő színt adnak a lemezekhez.
Spoiler nélkül, mi a vélemény az új Lennon könyvről?, még nem tartok csak a felénél, van persze pár furcsaság, vagy féligazság, de vannak érdekes részek is.
A sláger elsősorban kereskedelmi fogalom. Slágerlista ide vagy oda, számomra ezek a lentebb említett dalok a Beatles-életmű abszolút csúcsai közé tartoznak. Szerintem Lennon Beatles-tagként az ún. stúdióévek alatt írta a legjobb dalait. Hozzájuk képest a korábbiak figyelemreméltó és ügyes ujjgyakorlatok. Lennon szerintem nagyobb utat tett meg, míg eljutott az A Hard Day's Nighttól a Strawberry Fieldsig, mint mondjuk McCartney, akiben már az And I Love Her körül ott volt a Let It Be lehetősége.
Relatíve írtam, saját magához képest az első időkben mikor ontotta a dalokat, és azok nagyon népszerű és örökzöld dalok voltak, míg későbbiek egy része, akkor abban a korban, nem voltak olyan népszerűek, Walrus-t, Strawberry-t (2. lett csak a listán) stb. is megrökönyödéssel fogadták sokan, később ezek felértékelődtek, joggal, hiszen remek számok ezek is, majd Indiában és utána ismét kreatívabb lett sztem.
De ezt nem nehéz belátni, míg a korai időkben 1 év alatt 2 lemeznyi anyag volt dugig slágerekkel, 67-ben John alig préselt kis magából valamit, gondolom a drog negatív hatásaként is.
Minőségre persze nem volt probléma a számokkal akkor sem.
Ha zenész és/vagy dalszerző lennék, szívesen letennék olyanokat az asztalra, mint az erősen hanyatló John: Strawberry Fields Forever, Lucy In The Sky With Diamonds, I Am The Walrus, Revolution, I'm So Tired, Yer Blues, Julia, Come Together, I Want You, Because...
Ha csak a klasszikussá vált Beatles dalokat nézzük, akkor is felé billen a mérleg.
Ennek kapcsán eszembe jutott valami sarkos és sarkított, de hát volt pár ilyen vélemény mostanában:
ha az ember a nagymamáját akarja lenyűgözni (vö "granny music") Paul Beatles-dalait mutatja neki, ha a tinédzser fiát, akkor Johnéit.
Sarkítottam, hiszen ahogy pl. az If I Fell passzol előbbi, úgy a Why Don't We Do It In The Road simán passzol utóbbi kategóriába.
Két konkrét filmes példa talán érthetőbbé teszi a fentieket: amikor a családi szórakoztatás a cél, többségében Paul-dalokkal teszik tele az adott filmet (Yesterday - már a cím is egy -majdnem- szóló Paul-dal), amikor viszont a Beatlesben ma is meglevő menőség-faktort,a '60-as évek hangulatát akarják megmutatni látomásos képi világú, hippis (oké, konkrétan Hair-koppintós...) történetben, akkor nagyrészt John-dalok csendülnek fel (Across The Universe - már a cím is... stb.)
Teszem hozzá, mielőtt megtámadtok, hogy sztem!, ez nem jelenti hogy igazam is van, de reménykedem, hogy esetleg több dologban is egyetértetek.
Jaj!, és kihagytam az Off the ground-ot, lehet hogy kinyírtok, mert kevesen szokták szeretni annyira, de én nagyon szeretem az össze számát, valahogy nagyon bejön, a hangszerelés, a dalok.(első Macca kazim)
Persze Paul is nagyot alkotott már az elején, de azért nem értek teljesen egyet, a 65-66-os időszakig egyértelműen John vitte sztem. a prímet, összes főcímdal és sok No 1 felvétel, ráadásul Paul dalszövegeibe is sokszor komolyan besegített, sorokat cseréltettek le stb..
Az tény hogy utána John, a kábszer miatt is, igencsak lehanyatlott, de sztem WA-tól ismét igen jó kis számokat hozott össze, persze nem közelítette meg a régi számait.
Pl. az I should have... az egyik legjobb száma koraiak közül sztem, kezemen libabőr van akárhányszor hallgatom, vagy a Not a second time, az is egy csoda, atyaég...
Paulnak a Bors őrmesteren voltak igen szép dolgai, meg 68-ban is voltak gyöngyszemek, persze minden lemezen van szuper jó száma, de a vége felé nagyon sok forgács is hullott, Maxwell ki nem állhatom, fehér albumon is van 1-2 gyöngébb eresztés, a Beatles alatt meg nem jelent zsengékről nem is szólva, amiktől a többieket kirázta a hideg, Teddy boy és társai..
Macca szólójáról hasonlót gondolok amit már itt vki leírt a Wings volt talán a leggyengébb időszak, persze ez is hullámzó volt, Wild life, London Town elég gyönge szint lett, de ehhez sztem Denny-nek is köze volt, néha kommersz ötleteit erőltette Paulra.
A McCartney II véleményen szerint az egyik legjobb albuma, ez még John-t is übereli, illetve Tug of war, Flowers, Driving, Memory.
Még nagy kedvenceim a Venus, és a Back to.., de minden albumon van kedvenc rész.
És visszatérve, igen még nagy kedvenc a Broad Street is (és a No more...), nagyon jó hangulata van, jó hangszerelés, tiszta hangzás, jó számok, ez volt majd az első lemez amit teljes egészében meghallgattam tőle, még faterom hozta a nagyinak Brüsszelből, Holland nyomás, el is legalizáltam idővel.:))
Viszont Paul McCartney már az első Beatles nagylemezen is letette a névjegyét egy azóta rock and roll örökzölddé vált nótával.
/I saw her standing there/.
A Revolver nagylemeztől számítva szerintem Paul viszi a prímet az együttesen belül a dalszerzői minőséget tekintve is, egyértelműen az ő dalai hagynak nagyobb nyomot a lemezeken.
Ha csak a klasszikussá vált Beatles dalokat nézzük, akkor is felé billen a mérleg.
Egyet nem értek.
Egyik kedvencemet a No more lonely nights c. dalát soha nem játszotta el koncerten.
Az, hogy valaki X éves, X éve fent van egy fórumon, X éve rajongó és ennyi meg annyi könyvet elolvasott, nem garancia arra, hogy van is rálátása a dolgokra és nem jelenti, hogy ne lehetne kijavítani ténybeli tévedéseiben. A véleményedre egy szót nem szóltam, ahogy a lehülyézést se tudom honnan vetted. Nnnna, mindenesetre jól kibasztál velem.. :D
Van internetes oldal, ahol tételesen felsorolják, melyik Beatles-számban milyen bakik vannak, de nekem ez a kócosság kifejezetten tetszik, illik hozzájuk.
Jórészt egyetértek, de George tévesztései nekem nem feltűnőek, legalábbis a stúdió take-knél, anthológián, bootlegeken nem sok helyen találtam George vagy esetleg Ringo tévesztései miatti újrakezdéseket, inkább Paul, John akaratlagos vagy véletlen tévesztései miatt van sok Take, értem alatta a szándékos hülyüléseket, és az ének-szöveg tévesztéseket. John-nál lehet sok helyen hallani, hogy a hangja esetleg megbicsaklik, rossz hangra megy rá, főleg a nehezebb fekvéseknél. Persze sokszor slendriánság miatt, néha nagyon elengedték magukat már a stúdióban.
Tény, hogy Harrison a Beatles korai éveiben elég ingadozó teljesítményt nyújtott. Valahol olvastam, hogy Norman Smith is megjegyezte (könyvben vagy interjúban?) szinte mindig George tévesztései miatt kellett leállni a stúdióban és újra kezdeni a felvételt. De szerintem kifejezetten sokat fejlődött a Beatles utolsó három évében, elsősorban mint szerző, de gitárosként. Bár tény hogy pl. a slide játéka is csak a szóló éveire teljesedett ki, viszont elképesztően jó slide gitáros lett, lásd. a Live in Japan lemezen és bootleg videókon.
Itt megint érdemes történelmi kontextusban vizsgálni a kérdést. A Beatles születésekor még csak alig 10 éve létezett a tömör testű elektromos gitár. A rock and roll is fiatal műfaj volt, alig néhány tucat előadóval. Ha valaki elektromos gitáron akart játszani nagyjából egy kopár sivatag kellős közepén érezhette magát. Néhány rock and roll lemezt leszámítva nem volt honnan elindulni. Nem voltak tabulatúrás kották, oktató anyagok, youtube videók. Ráadásul a gitárokhoz kapható erősítők, effektek választéka is minimális volt. A 60-as évek közepéig kellett várni a Marshall erősítők, a fuzz pedálok és ezzel a rockzene megszületéséig. Ekkor hihetetlen gyorsasággal kezdett fejlődni az elektromos gitározás. Néhány zseni megjelenése pedig - Eric Clapton, Jeff Beck, Pete Townshend, Jimmy Page, de leginkább Jimi Hendrix - egészen új távlatokat nyitott a hangszer számára. Ezért szerintem elég igazságtalan George Harrison gitárjátékát összehasonlítani a következő generációk gitárosaival.
Ringo más téma. Szerintem az első időkben nagyon jó dobosnak számított. Elég megnézni a 64-es Washington DC koncertet, ahol oldalnézetből is látszik milyen erővel, milyen elképesztő "húzással" dobol. Ahogy a Beatles zenéje fejlődött a dalok is másfajta, sokoldalúbb dobolást kívántak. Szerintem Ringo ezeknek az elvárásoknak is többnyire meg tudott felelni, de ismerjük a történetet, hogy a Fehér Album felvételei alatt besokallt, mert úgy érezte nem tudja megugrani a kívánt szintet.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Beatles feloszlásával Ringo Starr, mint dobos szerintem nem igazán értelmezhető. Javítsatok ki ha tévedek, de a tető koncert volt az utolsó alkalom, hogy önálló dobosként egyedül dobolt élőben. Van egy Carl Perkins TV műsor, ahol pár számban egyedül dobol, de az nem igazán élő, TV stúdió. Ezt leszámítva soha egyetlen koncerten, vagy vendégszereplésnél nincs olyan, hogy egyedül adja a tempót és a ritmust. Kell neki a "mankó", egy másik dobos, akire támaszkodhat és így is néha előfordul, hogy kizökken. Lásd. a 2018-as londoni McCartney koncerten. Szóval Ringó évtizedek óta árnyéka egykori önmagának, az alibi dobolás, amit művel zenei értelemben nem igazán értékelhető. A probléma oka leginkább az alkoholizmusban és drogokkal töltött másfél évtizedre vezethető vissza. Ez nem mindenkire hat egyformán, nála a tempó érzéke sérült. De nem egyedi eset, sajnos van erre magyar példa is. Hasonló okok miatt dobolt Németh Oszkár mellett Szörényi Örs a Fonográf koncerteken.
Ez persze nem azt jelenti, hogy Ringo elfelejtett dobolni. Nyilván stúdió körülmények között, ahol bármennyiszer újra lehet játszani vagy ki lehet javítani a hibákat, valószínüleg most is jól elboldogul, akár 80 évesen is. De egyedül már régóta nem vállal kockázatot.
George Harrison nem volt hajlandó zeneileg fejlődni, soha nem tanult meg tisztességesen gitározni, de az egója (dacára a sok keleti tannak) olyan hatalmasra duzzadt Lennon és McCartney társaságában (csak éppen az övékhez hasonló teljesítmény nélkül), hogy még a legbarátibb kritikán is megsértődött
Ezzel azért elgondolkodtattál...
Lehet, hogy igazad van, de pár dolgot azért felhoznék George "mentségére".
Egyrészt, hogy az biztos nincs jó hatással az ember önképére, ha valakit húszéves korától gyakorlatilag istenítenek.
Másrészt nyilvánvalóan komoly teher volt neki a két nagy árnyékában megtalálni önmagát dalszerzőként.
(Mire ő az első dalát megírta '63-ban, John és Paul már minimum hat éve ontotta a dalokat.)
Ebből a két dologból következik még kettő.
Simán gondolhatta úgy és a fenteieket figyelembe véve talán nem is hibáztatható:
a) minek strapáljam magam, hát így is én vagyok "A George Harrison"
b) minek strapáljam magam, hát csak két dalom kerülhet lemezre
Emellett még ott volt az is, hogy a szitárra fordított idő is a gitárral való foglalkozás "kárára" történt.
Szóval igen, gitárosok ezrei jobbak George Harrisonnál technikai értelemben - viszont az általa írt dalok legjobbjait egyikük sem tudta volna megírni, mert ez viszont nem technika kérdése.
Technokratáknak áll a világ, hajlamosak vagyunk mindennél többre értékelni a technikai tudást. A Beatlesnél viszont nem ez számított, hanem a spiritusz, az összhang, az érzések és a nyers őszinteség, meg az időzítés. Na és a szinergia, amely nélkül önállóan, külön-külön egyikük se került volna fel a Bajnokok Ligájába.
Pont ez az ami hallani szerettem volna, így érzem én is.
Sőt sztem ez még a dalok bájosságához hozzá is ad, márhogy nem atompontos minden ütés mondjuk Zepp mércével. Én egyébként ugyan szeretem a Zepp, Purple stb. vonalat is, de sztem a Beatlesben pont ez adja a izgalmasságát, hogy nem egy metronom szól, meg egy szupercsúcs gitárszóló, hanem igazán "érzelmes" hangszerkezeléssel pótolják esetleges hiányosságot, de ezek sem feltűnő problémák, és teljesen kerek egészt adnak a dalok. Tény hogy Paul volt a legmesteribb hangszerforgató, és John volt talán a legügyetlenebb, de a zsenialitása ezt pótolta. George-nak meg nagyon izgalmas számai vannak (inner light milyen hátborzongatóan jó), ő John világához áll közelebb dalok terén.
Szerintem az szólja le a zenei tudásukat, aki nem szereti a zenéjüket, viszont nem ezt mondja ki, hanem "objektív" kritikaba bujtatja a véleményét.
Csak ez ilyen üres dolog szerintem. Ez a "Ringo rossz dobos, George rossz gitáros" legfeljebb akkor állná meg a helyét, ha alá lenne támasztva valamivel, mondjuk hogy az illetőnek adott dal kapcsán hianyerzete van, mert nem elég technikás benne mondjuk a gitarszolo vagy nem elég ötletes a dob. De ez innentől máris nem objektív.
Amennyi kellett az adott dalba, azt bele is tették.
Amit nem tudtak hozzátenni, azt megoldotta Martin. Ennyi.
Van pár Beatles dal, amit nem szeretek, de sosem technikai értelemben van vele bajom, hogy "szeretném én, csak az a szóló...", egyszerűen nem tetszik, mint dal.
George-ra visszaterve, nem hiszem, hogy bármivel is több lenne a Something vagy az I Need You, ha lenne benne másfél perc Jimmy Page-fele tekerés. Sőt.
Vagy mondok mást: kevés olyan érzéssel teli szólót hallottam, mint amit George játszik a Let It Be-ben (a filmben látható szolora gondolok most), pedig lehet, hogy virtuóz szemmel "nudli". Csak aki így gondolja és akinek ez a mérce, vagy a lényeget nem érti a zenével kapcsolatban, vagy sima Beatles-"ellendrukker", csak ahelyett, hogy felvallalna, kodosit ezzel a technika szöveggel.
Értem. Nekem azért kellemesnek tűnik George játéka, és tény hogy a kezdeti időkben sok kidolgozatlan szóló volt, de sztem később nem lehetett nagyon belekötni, jó nem volt olyan mint a legtechnikásabb gitárosok, vagy szupergyors zúzós gitárvirtuózok.
De pl. Cloud 9-on nagyon jól játszik, vagy a Wilburys-ben is.
És szerinted képeznie kellett volna magát, vagy nem volt jóval több már benne?
Én írtam ezt Harrisonról, remélem, hogy engem sem tervezel pofán vágni, a véleményemet fenntartom. Harrison gyönyörűen tudott énekelni (a kedvenc hangom a Beatlesből), és írt 2-3 nagyszerű dalt a Beatlesben, Here Comes The Sun, Something, While My Guitar... (Már ha tényleg egyedül írta őket, ezt, ugye, nem lehet tudni.) De sajnos zeneileg egyértelműen ő volt a banda gyengepontja. Az együttesen belül Ringo Starr és McCartney játszottak a legkiválóbban a hangszerükön, ami nyilván kulcsfontosságú tény, hiszen a ritmusszekcióról beszélünk, Lennon pedig invenciózus gitáros volt (amíg el nem kezdett leépülni). De Harrison egész egyszerűen leront dalokat azzal az amatőr játékával, amire képes volt. Én vagyok az egyetlen, aki lemezhallgatás közben szurkol neki, hogy sikerüljön befejeznie az adott szólót? Csak azért, mert valaki a világ (egyik?) legjobb bandájának, történetesen az én kedvenc bandámnak a szólógitárosa, még nem feltétlenül tud profin gitározni.
Clapton arca jut erről eszembe, az az arckifejezés, amit akkor vág, amikor valami olyasmit kérdeznek tőle - most hirtelen nem is tudom, melyik filmben, talán a Scorsese-ben -, hogy örült-e volna, amennyiben (mint az, ha csak kósza ötlet gyanánt is, de fölmerült) tényleg beveszik a Beatlesbe, és erre nem válaszol semmit, de az arcára van írva, hogy ez mennyire hülye kérdés.
Akaratlanul is de olvastam jó pár nappal ezelőtt vki, írta itt hogy Harrison jó-jó okés, de legalább rendesen megtanulhatott volna gitározni. Ugyanilyen okosságot mondott pár hete egy emberke akivel találkoztam Ringo-ról is, hogy oké hogy Beatles tagja volt de miért nem tudott dobolni, nem lehetett volna olyan bevenni a bandába aki tud is?
Nem mondom hogy nem vágtam majdnem pofán az illetőt, pedig elvileg zeneértő is volt, Floyd, Zepp stb. tartalmas zenéket is hallgatja.
Mi a ti meglátásotok, tényleg van alapja ezeknek, vagy csak a irigység faktor? Tudom egyikük sem ér fel a legtechnikásabb zenészekhez, Collins, Jimmy page stb., de azért egy jó erős szintet képviselnek azért sztem.
Sztem hűtsd le megad, senki nem személyeskedett. Én viszont nem fogom eltűrni tőled ezt a hangnemet. Majd az indulása óta itt vagyok a fórumon, 20 éve, napi szinten olvasom, és tisztelek is jópár tagot itt, egyik legnagyobb Macca rajongó vagyok (voltam, John előzi), első legnagyobb album, bootleg stb gyűjteményem volt Macca-tól is, sokaknak adtam, csereberéltünk, eszmét cseréltünk, gyerekkorom óta minden nap a Beatles-ről (is) szól, rengeteg elemzés könyvet olvastam már a 80 évektől kezdve, úgyhogy nem fogom eltűrni, hogy valaki ha megmondom saját véleményem, akkor lehülyézzen, bocs de nem szeretnék veled tovább diskurálni, inkább már értelmesebb tagokkal cserélnék eszmét a továbbiakban. Hi Hi Hi....veszlát...
