Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2003.03.10 0 0 123
Egyetértek azzal, hogy növényi szintű IQ-val nem kéne publikálni senkinek - de nem értem, hogy valójában mi itt a nagy probléma.

Nem igaz, hogy a szakképzett újságíróknak csak az bántja a szemét, hogy egy amatőr is írhat néhány flekket, hiszen számtalanszor bebizonyosodott már korábban is, hogy előfordulhatnak kellemes meglepetések. (Félreértés ne essék: e topic alanyától nem számítok ilyesmire.) Tehát borzasztó nagy baklövésnek tartanám, ha a szakmai szövetség valahogy megpróbálná kitiltani a médiából a szakképzetlen újságíróka - ez nyilván lehetetlen is volna. Kicsit úgy érzem, hogy e nagy felhördülés mögött ott van az is: a profi de amúgy totál átlagos és korrupt firkászok remek apropot találtak egy kis önfényezésre, hiszen tiltakozásukkal és elhatárolódásukkal automatikusan valamiféle szakmai piedesztálra próbálnak felkapaszkodni.

Én a legkevésbé sem féltem a Mai Nap vagy bármelyik szennylap "színvonalát" H.Zs. megjelenésétől - sokat már ő sem tud rontani ezeken. Pusztán attól, ha Zsanettel szemben egy profi legalább az alany és állítmány egyeztetését meg tudja oldani és akár folyamatosan is tud kérdezni hülyeségeket egy másik 15 perces sztártól - nos ettől még nem lesz jobb az újság. Egyébként felőlem írhat bárki ezekbe a lapokba, úgysem olvasom őket.

Az ártatlanul eccerű H.Zs.-nél ezerszer jobban zavarnak azok a "vérprofi", gátlástalan és korrupt firkászok, akik elismert szerkesztőségek jelentős pozícióban fontoskodva zsonglőrködnek kapcsolataikkal, sokszor egymás ellen kijátszva őket - miközben minden irányba tartják a markukat. Tisztelet a kivételnek, persze, de kivételeket eddig inkább olyan emberekben ismerhettem meg, akiknek nem elsődleges szakmájuk az újságírás.

Vajk Creative Commons License 2003.03.10 0 0 122
Da hát médiasztár szegénykém.
Ott volt a csöcse az újságban...
Törölt nick Creative Commons License 2003.03.10 0 0 121
reméljük :)))
Előzmény: elbéjé (120)
elbéjé Creative Commons License 2003.03.09 0 0 120
"Egy lehetőséget bárki megérdemel." És a bárki meg is kapja? Vagy csak ha teszi az agyát előtte egy valóságsóban? Állítsam sorba a Színes Mai Lap ( vagy a többi ilyen-olyan média) szerkesztősége elé a sok BÁRKIT? Megkapják szerinted azt az egy lehetőséget, vagy el lesznek küldve az édesanyukájukba?
Előzmény: Híd (85)
drberki Creative Commons License 2003.03.09 0 0 119
Ez egy darabig tényleg nagyon ütős volt.
Még is meddig fogod minden nap beírni?
Előzmény: Törölt nick (118)
Törölt nick Creative Commons License 2003.03.09 0 0 118
Horváth Zsanett nevű ma sem írt a Színes Mai Lapba :)))
fika2 Creative Commons License 2003.03.09 0 0 117
És Zsanett a mai Lapba?
Előzmény: perempe (116)
perempe Creative Commons License 2003.03.09 0 0 116
Riskó nem való tv-re. Ilyen hanggal !!!
Előzmény: fika2 (114)
Törölt nick Creative Commons License 2003.03.08 0 0 115
Így kerek a story ;)))
Előzmény: fika2 (114)
fika2 Creative Commons License 2003.03.08 0 0 114
A fönöke (Rizskó Geyza) meg az m1 ben szárnyal.
Előzmény: Törölt nick (113)
Törölt nick Creative Commons License 2003.03.08 0 0 113
Horváth Zsanett nevű ma sem írt a Színes Mai Lapba :)))
Törölt nick Creative Commons License 2003.03.07 0 0 112
Horváth Zsanett nevű ma sem írt a Színes Mai Lapba :)))
Törölt nick Creative Commons License 2003.03.06 0 0 111
Óóóóóóóóóóóóó, Zsanikának is jár egy kis orgazmus ;)))
Előzmény: drberki (110)
drberki Creative Commons License 2003.03.06 0 0 110
A cikk uccsó bekezdése:
SZML
"A hírek szerint nem sokáig élvezhette.Azért hivatkozunk csak a hírre, mert senki nem látta, tényleg megtörte-e a szép kék autót?"

LOL:))))
és van pofájuk címlapon lehozni!!

na pl ezért nem vagyok hajlandó olvasni ezt a szarrakás lapot a blikkel együtt!

Előzmény: díjbeszedő (104)
Törölt nick Creative Commons License 2003.03.06 0 0 109
Horváth Zsanett nevű ma sem írt a Színes Mai Lapba :)))
gicca Creative Commons License 2003.03.05 0 0 108
csak hülyéskedtem. nevetséges ez a körülöttük levő hercehurca, meg hogy hetente összetörnek egy-egy autót :)
Előzmény: vaffanculo.hu (106)
Törölt nick Creative Commons License 2003.03.05 0 0 107
Horváth Zsanett nevű ma sem írt a Színes Mai Lapba :)))
vaffanculo.hu Creative Commons License 2003.03.05 0 0 106
Miért lenne ebül szerzett, ha az ő nevén volt? Amúgy meg ki sem volt fizetve, valaki 70 rugó volt a havi törlesztőrészlet, ilyesmit dünnyögött Zsanér Szabinak még annak idején.
Előzmény: gicca (105)
gicca Creative Commons License 2003.03.05 0 0 105
ebül szerzett jószág ebül vész el :DD
(nem mintha vmelyikük "pártján" is állnék)
Előzmény: díjbeszedő (104)
díjbeszedő Creative Commons License 2003.03.05 0 0 104
Mit hallok, Laci összetörte a kocsit?
Törölt nick Creative Commons License 2003.03.04 0 0 103
Horváth Zsanett nevű ma sem írt a Színes Mai Lapba :)))
Előzmény: Törölt nick (99)
vaffanculo.hu Creative Commons License 2003.03.04 0 0 102
Nem már megint, hanem inkább még mindig.
Előzmény: drberki (101)
drberki Creative Commons License 2003.03.04 0 0 101
demármegint
Előzmény: Cyco (96)
Törölt nick Creative Commons License 2003.03.04 0 0 100
Gratulálok a 100-as hozzászólásodhoz :))) Legközelebb dél körül nézem meg. Otthon jár a Színes Mai Lap :DDD
Előzmény: Törölt nick (99)
Törölt nick Creative Commons License 2003.03.04 0 0 99
Publisher, kérnék szépen egy gyorsjelentést a géniuszról!
Törölt nick Creative Commons License 2003.03.03 0 0 97
Horváth Zsanett nevű ma sem írt a Színes Mai Lapba :)))
Cyco Creative Commons License 2003.03.03 0 0 96
már nemisdagi.
tökjól lefogyott.
Előzmény: Törölt nick (94)
Törölt nick Creative Commons License 2003.03.02 0 0 95
Horváth Zsanett nevű ma sem írt a Színes Mai Lapba :)))
Törölt nick Creative Commons License 2003.03.01 0 0 93
Horváth Zsanett nevű ma sem írt a Színes Mai Lapba :)))
díjbeszedő Creative Commons License 2003.02.28 0 0 92
:)))
Majd vesz neki a Névshow Péter :)))
Előzmény: vaffanculo.hu (91)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!