Igen tudom, csak ami nem eleve állós, abban nincs akksi hely a JE ülés alatt, úgy rémlik ezt írtátok itt a topikon. Ezért kéne valahová elszórni egy kis akksit, ami vinné naponta 1x 2x fél órát az előfűtést. Esetleg talán a ventiket is? Először azt kellene tudni mennyi energia kell ezeknek.
Szerintem nagyon komfortos. Többet ér, mint a garázs.:D Embernek is, motornak is jó.
Én voltam az :-) A vezérlőt norbi0325 fórumtárstól vettem és magam szereltem be a hozzá kapott (és neked is elküldött) korrekt leírása alapján, így 40-ből megállt a dolog. Kértem árajánlatot korábban állófűtés-átalakításra, GSM vezérlővel ugyan, de ennek pont a háromszorosa lett volna, annyit nem ért nekem.
Érdekes, mostanában láttam pár 2pdtdi hírdetést, ami cserélt turbó/olajszivattyú/meghajtó hatszögtengelyt ír, vajh' miért?:DDD Úgy látszik nem mindenki tudja mikor kell cserélni.:(
Ezért van gondolom az állófűtésnek külön akksija. Eddig nem érdekelt ez az extra (a Touaregben volt, de azt se tudtuk, hol kell bekapcsolni), de most már vágyom rá. :-)
Valamelyik kedves olvtárs küldött nekem egy pdf-et a beszerelt távvezérléséről. Mármint valaki legyártotta a kapcsolást, ő beszerelte, de nem volt olyan nagyon drága úgy rémlik.
1. zárva, a vezérlő dönt a külső hőmérséklet alapján
2. direktben 12V-tal táplálva, járó motornál mindig megy
3. megszakítva a "hőgombás" vezérlő szál, egyáltalán nem kapcsol be a kályha
Csak járó motornál megy a dolog, mert a generátor jelét is veszi (7-es vezeték S1/B1). Ha valaki távvezérelni akar vagy előmelegítené a járgányt, amikor még nem megy a motor, akkor erre is 12V kapcsolandó gondolom. Ebben az esetben jobb nem lemeríteni az indító akksit. Mennyit fogyaszt a kályha? Nem lehet valahová berakni egy kis motor akksit ilyen célra? Persze tölteni is kellene.
Üdv mindenkinek.409 Szaki,kérnék infót,segítséget.Ha időd engedi légyszíves írj.Az izzítás visszajelző nem világít amikor a gyújtást ráadom, a többi visszajelző oké.Lehet a vezérlés csere óta,de ma vettem csak észre,hogy valami még vissza jelzett gyújtás ráadáskor.Motor rázkódás lenne a 2.kérdés.bal oldalon a motortartókonzol csavarja bennszakadt a tartóba a tegnapi kiszedés után a motor valószínű nem került pontosan abba a helyzetbe, ahogy a vezérlés után, és előtte volt. A vezérléscsere után nem rázkódott olyan nagyon, mint a csavar kimentése után. Mindhárom csavar újra lett cserélve, ezért a bal oldali tartóról teljesen levettük alátámasztással. A gumitartó tuskó függőleges két csavarjára látszólag vissza lehúztuk.
Válaszod előre is köszönöm.
Ha a gumituskón két függőleges fellazítása után elindítom a motort, valamelyest pozícióba áll, esetleg tudnál jobb ötletet?
Szia! Nekem 6 ezrembe került egy autó villamossági szervizben, de én máshogy oldottam meg, mint rick. A három állású kapcsolót a középkonzol egyik vak kapcsolójába faragtam, sima, kis méretű rocker kapcsolót (300 Ft) használtam, amire tudok sima csúszósaruval vezetéket nyomni, így később könnyebben cserélhető, vagy módosítható. Amivel nem akartam foglalkozni, a vezetékek behúzása. Kivettem az egyik vakdugót és mondtam a szerelőnek, hogy oda kérek 3 db kábelt, melyből az egyiken +12 volt (de csak gyújtás alatt) legyen, a másik kettő meg jöjjön ki ott, ahol az ablaktörlő mechanikán a hőgomba.
Az én hőgombám alapból elég hektikusan viselkedett, csak kb. 3-4 fok körül kapcsolt be, ezért a cseréje mellett döntöttem. A trükk itt következett, mert ha egy kábellel többet húzatok be minden tökéletes, így kicsit kreatívkodnom kellett. Hőgombát az égnek sem találtam. Gomba helyett beraktam egy digitális AKO modult (12 voltra alakítva, a betáp elé beforrasztva egy stabil IC-vel, így a generátor okozta túltöltés nem okozhat kárt benne), a szondáját levezettem a külső hőmérséklet jeladó mellé. Az AKO előnye, hogy szükség esetén a kívánt kapcsolási hőmérséklet szabadon állítható, továbbá tized fok pontos, nem úgy mint a régi bimetál.
Ha jól emlékszem, habár már egy éve csináltam, azt olvastam a fórumon, hogy a kályha a + jelet (járó motornál) a hőgombán keresztül kapja, azért kellett az utastérbe a kapcsolóhoz a +12 volt.
Az ablaktörlőről nem akartam levágni a kapcsoló csatlakozóját, hogy ha kell, bármikor vissza lehessen állítani a gyári állapotot, ezért egy sima 2 eres kábelt kb 8mm-re blankoltam, cinnel forrasztva kicsit megkeményítettem és nagyon parasztosan egy mezei lapos fogóval kicsit kilapítottam, így már a meglevő csatlakozó aljzatba tudtam dugni, persze egy szigetelt csúszósaruval is meg lehet oldani, de az éppen nem volt nálam olyan kis méretben, azóta, meg mert jól működik nem is foglalkoztam vele.
A készre kötés úgy zajlott, hogy a kapcsoló 2-es állásában a +12 voltot küldi a kályhának járó motornál, azaz a kályha a kiiktatott hőgomba miatt mindig kapja a jelet és így a hűtőfolyadék hőmérsékletéhez képest kapcsolja csak. 0 (nulla) állásban nem csinál semmit. 1-es állásban kapcsol az AKO, amennyiben a hőmérséklet s beállított értek alá esik, azaz olyan mint régen. Színt a színre, oszt kész is. A fentebb említett trükk csak azért kellett, mert ez esetben szükséges az AKO-nak is egy betáp, amit illendő lenne szintén csak akkor kapnia, mikor a motor jár.
Az AKO persze nem olcsó, ha tudsz kéz alatt, akkor azért könnyebb. Ha annak az árat nem veszem, a felhasznált csúszó sarukat, egy normál szigetelésű műanyag kapcsoló dobozt a motortérben lévő plusz kábelek csatlakozásainak védelmére és ha azt sem számolom, hogy vagy 5 órámba került, mire mindent kitaláltam, saruztam, forrasztottam, zsugorcsöveztem, na akkor kb. 9 ezer forintomba került minden kis aprósággal. Ha hivatalosan AKO-val csinálnom, ugyanez 39 ezer. Persze nem muszáj digitális kapcsolót berakni, vannak a benne lévőhöz képest sokkal jobb bimetál kapcsolók, amik állíthatóak, azokkal is simán kiváltható lett volna.
Nem tudom merre vagy illetékes, Balatonfüred mellett balu.maci104 fórumtárs szakértője a kályhának, az enyémet is ő szedte rendbe januárban (felújította elöl a szivattyút, lángszitát cserélt és diagnosztikára is fogta a ketyerét)
A kocsi az ami nem futott sokat,a kályhát nem tudom,de 9 éves. Állítólag a motorvezérlő tárolja a kalyha hibakódját,amit a diagnosztikai műszer ki tud olvasni. VW szervízben mondták hogy a kályha elektronikája halott.
Ennyit tudok róla,részletek igazán nem is érdekelnek,csak szeretnék egy hozzáértő szakit,aki képben van és lelkiismeretesen dolgozik
"nem sokat futott,de a kályha nem megy. Nem látja a motorvezérlő"
Ezt mivel olvastad ki? Mert a motordiag készülékek tudomásom szerint egyáltalán nem látják a kályhát, arra van egy külön diag készülék, ami pl. 409-nek is van. Amúgy sok más baja is lehet a kályhának, nem kell egyből a legrosszabbra gondolni.
Nekem feltöltötte a kereskedő mindkét klímakört, amikor vettem, működött is frrankón. De szeptemberben mintha már nem olyan intenzítással nyomta volna.. Lehet h tavasszal majd klíma átnézésre megyek. :-)
Ha picit visszaolvasol, múlt héten voltam 409 nicknevű olvtársnál kályhaszervizen. Minden diag eszközük meg van hozzá, meg komoly gyakorlat.. XI kerben, Albertfalván van a szerviz.
új vagyok még ezen a topikon,pár hónapja van egy 2.0 pdtdi Alhambrám.
nem sokat futott,de a kályha nem megy. Nem látja a motorvezérlő,valszeg ennek is az elektronikája halott. Tudnátok segíteni hogy ki tudja jól ezeket javítani ill komplett új elektronikát honnan kapok?
Kályhajavításban vagyok. Szerelőm azt mondta ,hogy az elektronikája ment tönkre. Kihez küldjem javításra(ha szükséges felútásra) ? Kössz a válaszadást!
"kovizsolti" írtam ,hogy kéne ismét egy dugótengely szett ! Megkaptad a levelem ?
Mindkét kapcsoló 2 érintkezős, jó a kapcsolása is. Az állítási lehetőségét el tudnád magyarázni? Körbe nézve nincs rajta semmi benyomható , elforgatható dolog. 4500 FT-ért elvárná az ember fia , hogy használható darabot kapjon, de ha valóban beállítható , akkor nem szóltam.
Nekem volt benne gáz,és gyújtáson ment a ventilátor viszont járó motornál nem.Én minden nagy dologra gondoltam,de hála 409-ék műhelye segitségének jobbról balra a 8. Öt amperes bizti adta fel a harcot.
Motortér elválasztónak meg van minden darabja? (a nagy müa "lemez", rajta a gumikéder, a két végén a sárvédőkre illeszkedő záró elemek) Helyén van a az egész?
Ha ez most azt jelenti, hogy az óracsoportot akarod kiszedni, hogy megnézd, akkor felesleges. Ha eredetileg nem olyan az autó, akkor nem tudja. Nem kell kivenni a kormányt.
Sziasztok!Valaki tudja esetleg miért nem működik a climatronicnál a ventilátor azt tudom nincs gáz a klímában egyik napról a másikra nem működött. csak egy csíkot mutat....
Lakásban majdnem minden klíma képes fűteni manapság.
Autóban - szerintem - nem :o
Autóban az az előnye, ha télen be van kapcsolva a kílma, hogy sokkal hatékonyabban szedi le a párát, mint egyébként, de ennek a fűtéshez - szerintem - nem sok köze van.
Klímával csak hűteni lehet. Ha felcsavarod a hőmérsékletet, akkor fűteni fog a kocsi, de nem a klímát használva, hanem a meleg hűtővizet.. Nem tom honnan vette az ismerősöd ezt a marhaságot. Ha csak nem onnan, h vannak olyan - lakásban használatos - klíma készülékek, amivel fűteni is lehet (déli országokban, ahol nincs olyan hideg, használnak általában ilyet). No de ott sem a klíma funkcióval, hanem ott a fűtőszál a ventilátor előtt.
Ismerősöm nemrég vett egy Renault Lagunát, és azt mondta, mivel neki is lassan melegszik a motor (diesel), ő a klímával fűt.
Digitklímája van, ha hideg motornál melegre állítja a rendszert, automatikusan bekapcsol a klíma.
Nekem a klíma mindíg is a hűtésről szólt, teljesen új számomra, hogy fűteni is lehet vele. Meg is próbáltam a Sharanon, de én nem tapasztaltam, hogy fűtene. 5 percig járattam a motort maxra tekerve a fűtést, de semmi.
Manuális klímám van egyébként.
Van ötletetek, hogy hogyan működhet? Lehet, hogy a klímahűtőtől vezetik az utastérbe az ott lévő hőt?
Esetleg az 1. szériás Sharanon is megoldható lenne valahogy? Vagy működő dolog, csak az én autómnál nincs rendben valami?
Vásároltam kuplungpedál kapcsolót egy Ford Galaxy-ba (2003). A dobozán az egyik címkén kuplung kapcsoló , a másikon féklámpa kapcsoló szerepel. Úgy tudom , másképp kapcsol a 2. Ez úgy működik, hogy alaphelyzetben szakadást, benyomva rövidzárat mutat. A másik probléma , hogy lemérve a rendelkezésre álló helyet ,ez hosszú, le kellene vágni kb 4 mm-t Ez fix kialakítású, a régi állítható hosszúságú volt , de egy kiszerelésnél elrontottam rajta valamit. Ha megerősítitek, hogy jó a kapcsolása , akkor megpróbálom ezzel. A kapcsoló Facet márkájú, a képen a kék. Köszönöm.
2011. évjáratú Alhambrám van. Hibakód Additív tartály feszültség alacsony. Ad-blue tartályban van fűtőszál lehet ott hibásodott meg valami, volt már valakinek hasonló gond?
A motorolaj nem folyik/csepeg sehol rá a kipufogó leömlőre a motornál?
A motor mögött, felül nincs elrepedve az EGR hűtő és a kipuf. közti vékony vascső (pl. harmonika résznél)?
A nehezen észrevehető kisebb repedéseket mi úgy szoktuk megkeresni (ill. gondolom, hogy sokan mások is), hogy az egyikünk befogja a kipufogó végét, a másik pedig lemegy az aknába és átnézi, hogy nem fúj-e ki valahol. Így derült ki pl a repedt EGR cső is, mert nem látszott. A blokk felőli részen volt szétnyílva éppen csak. Ha továbbra sincs meg és esetleg akad egy harmadik ember, aki gázt is tud közben adni, az segíthet.
Nekem feljebb van egy búgó, rezonancia tartomány, olyan 2300-2500 fordulat között. Alul nem tapasztaltam ilyet. A kipufogóm több helyen is lukas volt, kicserélltem, de semmit nem változott. 2000-ig kifejezetten halk a kocsi, 2-3E közt közepes, 3 felett meg randa a hangja.. Én is úgy autózom, hogy váltson 2E-nél, akkor nem hangos, s jól is fogyaszt. :-)
A gázolaj szagát érzed, vagy a kipufogó gázét? Ha az előbbi: én akkor éreztem,amikor a gázolaj szűrő alja elrepedt. Mondjuk, akkor a kocsi alatt tócsa is volt.
Sikerült szert tennem egy 2005-ös, 1.9PDTDI (116le), Triptronic Sharanra. 2 gondom van vele amiben segítségre szorulnék, hátha valaki már találkozott hasonlóval:
1. hangosnak találom a motort, főleg 1200-1500 közötti fordulaton (mély, hangos búgó hang). Kerülném ezt a fordulatszám tartoményt, de az automata 2000 környékén elvált, így visszaesik a fordulat 1200 környékére. Amúgy sem halk szerintem a konstrukció. Valaki "hangtalanította" már a kocsit valamilyen módszerrel?
2. bejön az utastérbe a dízel-szag. Álló helyzetben is, de főleg ha bekapcsolom a fűtést (ECO módban, no AC). Az autót átnézettem, nem rozsdás a kipufogó, nem repedt a leömlő...
Üdv, köszönöm válaszod, még érdekelne tudok e hasznosítani belőle valamit a galaxy mk1 be, és mi az amit nem mert azok akkor mennek piacra, a hatos váltóra és az összkerékhajtásra gondolnék nem tudom ahu motorra fel megy e mert ez pdtdi motoros, a tető kárpit és csomagtartó kárpit úgy látom egyforma és lehet a kályhát is cserélném. köszönöm
"Az a tipikus pd elem kopása ami majd előbb-utóbb minden pd-nél előjön.....hogy a tandem 7 BAR-ja belenyomja az gázolajat a motorolajba,az elem tömítése mellett.."
Ezt a mondatodat nem értem. Mi köze az elem kopásának az elnyírt tömítésekhez? Az elem mellett az anyag "kiverődésére" gondolsz, ami miatt a tömítés is tönkre megy idővel?
Szíjnál nem az Audira gondoltam, hanem a Sharanra BRT motorra. Az Audit csak példaként hoztam fel, hogy benzines is tud egy foggal arrébb már be se indulni.
Ha az ABC motorról beszélsz, annak nincs megadva a km függvényű cseréje. Azt írja, hogy 60ezrente ellenőrizni kell, és szükség szerint cserélni, de max 5évente.
Az a pumpa keveset szállított, erre mondtam, hogy előfordulhat, hogy beletették a 3kW-os kályháét. Vagy rossz. Próbaképpen be lett téve egy biztosan 5kW-oshoz való, azzal jó lett. Tovább én nem foglalkoztam vele, hogy most melyik lehetőség a valós. Azt a ráragasztott matricát a cikkszámmal sem tudja senki megmondani, hogy a gyárban tették rá, vagy valaki áttette a régiről. Maxra állítva sem tudott annyit szállítani, hogy elég legyen az 5kW-os kályhához, ezért mondtam, mint lehetőséget, hogy a kisebbik kályháé is lehet.
Amikor azt mondtad, hogy akkor ezt el lehet adni, én tréfának gondoltam.
Motorfüggö. Van amelyikben 90000 vagy 5 év(értelemszerüen amelyik hamarabb esedékes) és van a 120000 vagy 5 év.
A hexagonál tengely problémájra van egy olyan megoldás hogy erösebbet (vastagabbat) tesznek be. Lehet persze eredetire is cserélni, de aluldimenzionált, így az is ki fog kopni. Nem csak a tengely kopik el, hanem a furat is. Ha átugrik, akkor baj van.
Én amikor olvasgattam erről atípushibáról ott azt írták nagyban függ a vezetési stílustól,, én 200e nél ejtettem meg a műtétet és nem cseréltem hanem kapott egy 13-as 6 szöget a tengelyvégbe.ez már kitart a gép élete végéig :))
Ha csak cserélve lett az nem biztos hogy jó , mert a kopott tengelyvégbe lett beledugva egy új tengely ....az alapból úgy már kotyog ,és kis idővel ugyanabba az állapotba kerül mintha ki sem lett volna cserélve..
mert 2 dolog kopik egyszerre..a balansztengelyvég ,és maga a 6 szög is ..
Ez az extra tudomásom szerint nem szerepelt a felszereltségeknél alapban.
Nekem benne van a dokumentumokban, de tán a forgalmiban is, h Trendline.. Kitalálni úgy lehet, h keresel prosit, s megnézed, h melyikre hasonlít, pl az ülésszövet, mert az is mindegyiknél más.
Apropó mennyi kilométerenként kell a vezérlést cserélni? Mondtak 90e-t is megy 120e-t is. Nekem most konkrétan 70e van a vezérlésben.
Félig off autó (Audi 2.6 V6 benzin) ott is egy foggal arrébb volt a vezérlés és be se indult. Érdekes, mert benzines, és pl. a az 5 meg 4hengeres motor ettől még simán beindul, csak egy egész kicsit sz..rul jár.
Másik kérdés a 2.0 PDTDI-nél az olajszivattyút egy hatszögtengely hajtja. Ez mennyit szokott bírni, mennyi km-ként illik inkább cserélni? Kollégámnak 160e-nél cserélték, és már volt kopás rajta.
Sokszor az a legnagyobb baj, ha valaki nem látja a saját korlátait. Mert amihez értek, az nekem tök egyszerű, aki nem ért hozzá, annak tök bonyolult. Ez így van jól. Ha viszont tök egyszerűnek látom, pedig tök hülye vagyok hozzá, az sokba fog kerülni :o)
Az én példám rá az ellenpélda .
Nem vagyok autószerelő de épp egy éve csináltam meg a kocsim saját kezűleg.( na jó a hf javítást nem én csináltam ) .nem kis tortútra volt de asszem spóroltam pár százezret..
Az a tipikus pd elem kopása ami majd előbb-utóbb minden pd-nél előjön.....hogy a tandem 7 BAR-ja belenyomja az gázolajat a motorolajba,az elem tömítése mellett..
A tanulópénzem csak egy hf tömítés bánta ,mert 2x kelett levennem ..Van egy kis rálátásom a mechanikára ,ezért mertem nekiállni magam...sikerült ..azóta tünetmentes a paripa..
Ismerősöm ugyanezzel a problémával elvitte szervizbe ...kettőnk közt csupán 3kiló pénzkülönbség volt...
Nem tudom miért hallasz vezérlés szakadásokról, de valószinüleg a ki nem cserélt vezérlés okozza.
Én nem vagyok autószerelö, de az 1.9 TDI-n simám kicseréltem a vezérlést. Ha egy vezérléscserét egy szakember nem tud megoldani, ott baj van a szaktudással.
szét csörrent volna ha nagyobb hibát "vétünk" aztán sehova
A vezérlés cseréje után kézzel kell átforgatni a motort, hogy komoly baj még véletlenül se történhessen. Ha kézzel kétszer könnyen átforditod, és stimmelnek a jelölések, akkor beindíthatod a motort.
Természetsen hibázhat az autószerelö, de a hibának nem a beindításkor kell kiderülnie.
Igen,jelölést is használtunk,pozicionálót is,még is elraktuk 1-foggal.Gondoljatok csak bele,ott voltam végig,mert ott akartam lenni...DE amiről nem tud az ember az nem fáj.Ez a vezérlés csere nem az első és nem is az utolsó lesz,ami el lett /lesz rakva.Gondoljatok bele,reggel oda viszem,délután elhozom és nem fáj,nem tudom.De én azért írtam,hogy sajnos,van így.Ott voltam.Munkahelyemen kérdeztem kollégámat,Ő sem rakott még el,de mondta,hogy szét csörrent volna ha nagyobb hibát "vétünk" aztán sehova,De lehet megúsztam,mert a szelepek görbülnek,aztán meg is szorulnak,ha a dugattyúval össze "találkoznak".
Az csak jó,hogy Mindenki úgy gondolja,tuti az enyém jól lett cserélve,akkor miért hallok vezérlés hibákról:lánc,szíj szakadásról.
Sokszor az a legnagyobb baj, ha valaki nem látja a saját korlátait. Mert amihez értek, az nekem tök egyszerű, aki nem ért hozzá, annak tök bonyolult. Ez így van jól. Ha viszont tök egyszerűnek látom, pedig tök hülye vagyok hozzá, az sokba fog kerülni :o)
Van akinek nemegyszeru. Ha van szerszam es vezerlesrogzito! Akkor nemlehet gond. Szedtem mar parat enis, annyi filc jeloles volt rajta , hogy talan minden masodik fog szines volt.
Korábban filcjelekröl írtál, most célszerszámról írsz. Egyébként teljesen mindegy. Szerntem keress egy másik szerelöt, mert a mostani nincs a helyzet magaslatán, és az Neked nagyon sokba kerülhet.
409 Laci! Betettem a kályha szivattyújának hirdetését az Állófűtés topikba, s ott mondták, h ez nem az első szériás bódéba való, hanem ebbe. Azt írják, h 3.1-5 kW-ig jó, s mindegyik állítható (az Eberspaecheré). Rákerestem a rajta levő cikkszámok alapján, s mindenhol a 2000 utáni bódéhoz hozta.. Úgyhogy tudnom kéne mi a szitu, mert ha így van, akkor nem kínálhatom a korábbi bódéhoz..
Üdv!miért van,hogy ha hidegbe indítom az autót/ford Galaxy 2002/akkor indulás után olyan hangot hallok pár násodpercig mint mikor egy autón az ékszíj csúszik.Valószínű az önindítóval van kapcsolatba a dolog.Ha valaki tudja mi ez a jelenség akkor kérem irja meg ,hogy lehet megszüntetni ezt a hangot,vagy egyáltalán érdemes e folalkozni vele.Kösz
Egyetértek. Nem bódé, de VW/Audi konstrukció a V70-ben. Nekem nem szétrázódott, hanem "összeragadt" magától a gyári, ezért nem volt csörömpölő hangja, csak azután cseréltük, hogy a váltó kihajtását szétrágta. Ritkább, de van ilyen is. Volt öröm. Egyből lehetett váltót is cserélni.:D Mondjuk ez 390k-nál következett be...
Legjobb lenne az új, de ha nincs rá "kedv", tegyél bele felújítottat/bontottat, ami még jó állapotú, de döntse el a szerelő. Reméljük ért hozzá.
Üdv mindenkinek!! 90le sharanhoz keresek klímacsövet ,azt ami a kompresszoron a felső csatlakozási ponton van.Nekem a gumi és az alucső csatlakozàsànàl jelent meg a jelzõfesték.A gumicsövet esetleg rá lehetne ùjra préselni az alucsőre??? Válaszaitokat előre is köszönöm!
Ha használni akarod az autót, akkor cseréltesd ki újra azt a fránya kettőst. Kíméli a kuplungot, váltót, halkabb a verda. (Én meggondolás tárgyává tenném a kuplungot is, ha elég régi). Ha csak el akarod adni olcsón (ki az a hülye, aki nem akar sok pénzt az autójáért? :D), akkor vegyél bele egytömegű átalakítót (de szólj a vevőnek, hogy mi a helyzet). Megjegyzem az egytömegű sem húsz fillér, szóval a fene tudja....
A műtéthez mindenképpen SZAKEMBER segítségét kérd, a gánymesterek képesek a kettőstömegűt nem hozzáillő kuplunggal párosítani. Olvastam itt is ilyen dolgot.
Aki meg azt mondta, hogy hegesztesd össze, annak üdvözöld a felmenőit. Olcsójános a más kárára.
Köszönöm válaszod.A vezérlés pozíciónálóval "speckó"szerszámmal lett szerelve,ezért nem értem.A légtelenítésnél jó lenne tudnom hol érdemes megkezdeni.A múltat hagyom nyugodni,mint a holtakat.DE VAN,hogy egyesek hozzá tudnak fűzni gúnyos megjegyzéseket,Őket a jó ISTEN segítse majd meg,ha megöregednek.Tisztelettel és köszönettel 409Szaki.
Nem véletlen, hogy vezérlésbeállító szerszámokat árulnak hozzá, és nem filctollat......
"tűzfal felé hátra fele nézve,szinte elérhetetlennek tűnt a szerelő számára is.Tényleg hogy cseréljem???"
???? Ez egy negyedórás feladat. A turbócsövet szoktam kiakasztani és az üzaszűrőt félre tolni, így "kényelmesen" hozzáférni. Ha utángyártottat vettél a saját tömítésével, akkor úgyis gyakorolni fogod, ha egyáltalán sikerül azzal az O-gyűrűvel összerakni.
"A légtelenítéssel küzdök,4-l fagyálló felöntése:max szint,semmit nem fogy..."
Komolyan.EMESE?Keresztanyádat úgy hívják?????Hibázott./tunk.Na és?Kérem TE nagggyyy ARC,miért írogatsz,ha 0-a az infó?????Jut eszembe,apu,anyu mondta,hogy az autót mikor kell megvenni?????
Üdv Mindenkinek.409 Szaki,ha időd engedi kérlek segíts infóval.Mindenki segítségét természetesen elolvasom aki csak járt így.Ma megtörtént a vezérlés csere,DE első nekifutásra 1-fogat sikerült el rakni.Miután nem indult az autó 10-15 indítás után sem, sajnos hideg indítóval 1-pillanat alatt rögtön,de megállítottam egyből,mert beröffent,de szar hangot hallottam.Sok telefonálás,bizti ellenőrzés után ismét 0-la eredmény.Az is baj volt,hogy a termosztát cseréhez a generátor vissza rakásakor a +vezeték letestelt. Akkut elfelejtette a szerelő levenni,sajnos nekem sem jutott eszembe.Arra gondoltunk,hogy motorvezérlő tilt.Miután egy emberke laptoppal csatlakozott a galaxyra,közölte,hogy elraktuk a vezérlést,vezérműtengely jeladó hiba/ kívül tilt a motorvezérlő.Mondta,ha több fogat rakott el a szerelő és indítózásnál volt csattanás, akkor a motornak annyi.Nem halottunk.DE gondolom elég nagy baj volt így is.Neki estünk még egyszer.Fent a vezérműtengelynél 1-fog hibázott.Először is körbe hajtottuk 3-4 szer is ,filc jeleket úgy láttuk jók,Szétszedéskor viszont kiderült,gáz van.Láss csodát :másodjára egyből indult,mikor állítva lett a pozíción.Tudom,hogy SOKK,nekem is,De kérdéseim lennének.Cserélvelettek:vez.szíj,feszítő görgő,terelőgörgő,vízpumpa,aztán termosztát,fagyálló,vízhőfok jeladó nem,mert jobb oldal tűzfal felé hátra fele nézve,szinte elérhetetlennek tűnt a szerelő számára is.Tényleg hogy cseréljem???A légtelenítéssel küzdök,4-l fagyálló felöntése:max szint,semmit nem fogy,csövek puhák,30km után is.Mire számítsak?Hogy,merre tovább?? "Víz"hőfok 90fok,de víz nélkül,mennyi kellene bele,mert jócskán folyt a vödör mellé is,a flakonból tuti max 4l öntöttem bele.Válaszokat köszönöm.
Egyszer szét volt égve a lángszita, ezért valszeg ha be is gyulladt, de nem maradt meg a láng. Ez cserélődött. Másrészt nem ment a keringető szivattyú, el voltak porladva a szénkefék, kapott újat. Harmadrészt pedig nem belevaló üzemanyagszivattyú volt rákötve, ami nem szállított elég naftát a stabil működéshez.
Első kérdésre kicsit lejjebb írtam, h nekem 3 dolog se volt jó a kályhánál, pedig el is kezdett beindulni, úgyhogy nem gondoltam komolyabb dologra. A második nem lehet a kettős tömegű lendkerék?
Jön a hűvös és jönnek elő a Galaxy hibái. Tavasszal még rendesen ment a kisegítő kályha, most nem indult el. Még nincs ötletem mi romlott el az év folyamán. Hol érdemes kezdeni a hibát keresni? Mi "szokott" tönkremenni benne?
Másik.
Hideg motornál picit billeg-rángat a motor és kattog. Ha kinyomom a kuplungot és sebességbe teszem, de a lábam a kuplungon, akkor abbahagyja. Meleg motornál pedig nem csinál ilyet. Van valakinek ötlete, mi a hiba és hol keressem a bajt? Előző télen lett elméletileg kuplung cserélve még az előző tulajnál.
United-ben sincs ilyen, pedig az egy magas felszereltség. Úgyhogy valóban csak ott lesz, ahol explicit kérte ezt az extrát a tulaj vásárláskor. Szerintem nem sok autóban lehet.
Hi! Az ülés bal oldalán van a forgató kar. Ez feláras extra, nem tartalmazta aegyik felszereltség se sztem. Nekem nincs az ülés alatt doboz, meg akksi se (nix állófűtésem)..
Az első ülés egyik oldalán lévő karral állítod a magasságot, a másik oldalon lévővel oldod a reteszt és tudod elforgatni az ülést. Felszereltségtől függően nulla, egy vagy két kart találsz az első ülések oldalán.
Olvastam a népitéletedet és megragadott egy mondat:
"pl kiderült, hogy teljesen meg lehet fordítani a vezető ülést hátra,"
Ezt hogyan lehet kivitelezni?
A másik kérdés, hogy a két első ülés alatt van tárolórekesz, illetve a jobb alatt nekem a második akksi. Ezekhez hogy lehet hozzáférni? Hiába tolom előre a ülést csak akrobatikával lehet elérni.
Voltam ma 409 Laciéknál, helytálló lett a gyanú, a korábbi Sharan üa szivattyúja volt a kályhához kötve, azért nem működött rendesen. Gondolom vmely tulajnál nem ment, elvitte egy szerelőhöz, az meg kicserélte az eredetit erre, hátha.. Kályhát csak szakihoz, mert akárki nem ért hozzá! 3 hiba is fel lett tárva, amiért nem ment.
Ezennel ugyanitt eladó az MK1-hez való (1995-1999-ig), 3 KW-os kályhába jó szivattyú. Az enyémbe valót 28 pénzért mérték, legyen akkor ez monnyuk 25 ezer. Kecskemét-Lajosmizse-Bp vonalon át tudom adni, ha vkinek kell.
Nekem megéri a felárát a másfélszeres nyomaték (310nm), a kocsi jobban megy, mint gondoltam (automatával), s nagyon jól is fogyaszt. De a többiek is válaszoltak, neked kell eldöntened, mit enged a zsebed. Nekünk 1 gyerekhez term luxus egy ilyen kocsi, egy Ignisben is kiválóan elférnénk. De tetszik, s kifizetjük a felárát.. Amúgy írtam népítéletet az első pár ezer km alapján, itt találod.
Megkeresed a kocsid színkódját (szervizkönyv belső oldalán és a csomagtartó jobb oldali rekeszében felragasztott tenyérnyi fehér matricán szerepel), elmész tetszőleges autófényezős boltba, ahol a színkód alapján kikeverik neked, ha kéred tégelyben (ecseteléshez), ha kéred, spray-be töltve.
Sharan matricát nem találtam, ez egy T4 Transporteré, a színkód Lacknummer / Paint number résznél van, itt konkrétan L551:
Vajon Sharanhoz is van ilyen valahol? Ebben a grafitmetálban, ami nekem van, nem láttam még Ford-ot. Továbbá az enyém 2008-as, ott már külön volt a két autó. Ez alapján a gondolatmenet alapján gondolom, hogy itt, a Fordosoknál nem lesz lehetőség rá.
Srácok! Ha bárkit érdekel, elmondom, hogy Galaxyhoz eredeti Ford javítófestéket vettem, szerintem nem is volt drága (relatív, szerintem a helyi festékboltnál olcsóbbra jöttem ki). Szórófejes, szín+lakk, 150+150 ml. Alvázszám alapján ellenőrzi a cég tulaja, hogy stimmel-e a szín, amit rendelsz, mindent emailben bonyolít, nagyon gyorsan, korrekt módon. Nekem még az autó adatkártyáját is megküldte emilben magyarul és angolul (jól jön, ha valaki tudni szeretné, mi a kocsi eredeti felszereltsége). A cég a mindenamiford.hu oldalon érhető el. A tulaj kifejezett engedélyével adtam meg a címet, továbbá megkért, hogy szóljak, hátha kell valakinek bódéba első gumiszőnyeg készlet akciósan (rajtuk maradt egy rendelés után).
Remélem nem sértettem ezen hsz-emmel semmiféle indexes szabályzatot.
Zárójelben megjegyzem, utólag (még fizetés előtt) rendelni akartam ecsetelőt is ugyanezzel a színnel, de abszolút korrekt módon megmondta, hogy van ecset a festékspray kupakjában, nincs szükség külön ecsetelő stiftre. És tényleg van benne!
Aha. A 7GN kódot hol keressem? A felszereltségi listán? Hírdetésekben nem szokták megadni.:D Elírni viszont szeretnek mindenfélét, ezért szeretném kideríteni mi alapján lehet eldönteni, hogy van-e benne DPF. Rick4 szerint a 116-osban nincs végig, de ezt még nem erősítette meg hivatalos forrás. Nekem elég a 116LE, nem szívatnám magam a DPF-fel, elég ha EUR4-es, de lehet, hogy ezek együtt járnak.:(
Galaxyban ezért ritkul a motor, mert 2006-tól szétváltak útjaik, a Ford saját 1,6/2/2,2tdci motort kezdett pakolgatni a saját bódéjába. Sajnos messze nem olyan jó motor, mint a VW/Audi volt. A forma viszont begyere.
KawaBazsy leírta... Minden autóval így van, vagy még ígyebbül, ez nem vitás. Bárki bármit mond, éves 30e km futás alatt régebben sem és manapság sem vesz a nagy átlag diesel autót. Az első tulajdonosok nagy része valóban szeretné használni a tetemes újkori értékvesztésért cserébe, így használja is. Azaz az első 5 évben szinte biztosan belekerül 150-250e km.
Ezután leesik az új ár 1/3-ára, ez még mindig 3-4M Ft, amit itthon kevés naccsaládos engedhet meg és aki megveszi, az még mindig nem szobrot akar a garázsba. Belekerül a következő 5 év alatt évi 30e km, azaz tartunk 300-400e km-nél és az autó 10 éves. Éri nagyjából az új ára 1/5-ét. Ez alatt szinte minden elkopott, ami elkophatott.
Ha rendszeresen cserélték a kopó dolgokat, szervizelték... akkor jó vétel és nem olcsó. Ha mostoha sorsa volt, akkor rosszabb vétel, de nem feltétlen olcsóbb = lutri.
Az Úr 2000. éve pedig 16 éve volt. Csodák lehetnek, de az esély szerény.
1. Tégy félre egy dobozba 500e Ft-ot és mondj le róla.
2. Nézd meg mennyi maradt a zsebedben, amit rá tudsz költeni a vásárlásra és keress egyet az ismeretségedben, aminek az előéletét a szemed sarkából követted az elmúlt években. 3. Ha nincs ilyen, keress valakit, aki segít kintről hozni egyet, aminek jobb eséllyel kevésbé volt mostoha sorsa.
4. Ha a 3. sem játszik, böngézd a hahu-t és bökj rá az egyikre, ha tetszik. Vedd meg és reménykedj, hogy a dobozkád bírni fogja addig, amíg az igényeidnek megfelelő állapotba hozod.
MÉG1X!!! Ez nem csak a Bódéra vonatkozik és megszívlelendő minden, magát ámítani szerető embernek.
A Bódé (1995-2010) amúgy összességében a legkevésbé rossz válasz az adott problémára (olaszokat/franciákat/japánokat/amcsikat/stb tekintve).
Az 1.9 PD TDI és a 1.9 TDI, pedig talán a legjobb párosítás a cél érdekében. A PD ugyan bonyolultabb/modernebb mint a "sima" TDI, de a tartósan használható, alapból 1,5X-es nyomaték nálam ár/érték bajnokká teszi.
Az U-szeg az 1995-ös 1Z-s motor, a non-plus-ultra pedig a 2015-üs CUWA.
Bár papírforma szerint a 90PS/202Nm - 7,0 liter Ø - 19,3-as 0-100km/h, 160km/h végsebesség elég szerény a 184PS/380Nm - 5,3-5,8 liter Ø - 8,9-es 0-100km/h - 215km/h végsebességgel szemben, nagy valószínűséggel az 1Z sok év múlva is vígan pöfögni fog, amikor a CUWA-t rugdosva és köpködve zokog az út szélén annak tulaja. Ez van. Arany középút nincs... azaz a 2000-2010-es PDTDI bódén kívül ;) :D
409 ön merre indulna tovább a hibafeltárásban milyen jellegű motor baj lehet.
Lehúzott csatlakozóval (a 4 pólusú sárga vízhőfok jeladóról) a benti visszajelző jelzi az izzítást, és az izzítógyertyák fő összekötő vezetékén is mutatja a próbalámpa. Izzít 6-7 másodpercig majd hallani a relét ahogy kattan és leveszi az izzítást.
Magyarul lehúzott csatlakozóval mintha minden működne rendesen.
Jó motornak tartják mindegyik változatot, a nem PD-s egyszerűbb, ezért kevesebb a hibalehetőség. 15-20 éves, utazó autónál kifejezetten alacsonynak számít a 250-300E km futásteljesítmény, bármikor elromolhat bármi, ezekre rendszeresen kell költeni, h az ember fenntartsa az állapotukat (én csak az extrákra már egy kövérebb összeget költöttem vétel óta).
És a PD-s változat mennyire megbízható? Van valami olyasmi, hogy x ezer kilométer körül lehet számítani valami komolyabb alkatrész cseréjére? Turbó, PD elem, kettős tömegű? ...mivel nem új autót veszünk (óra szerint 250.000 és 300.000 km közötti), nem bízhatunk abban, hogy sokáig hibátlan lesz. Vagy mégis?
Eladó egy 2.0l pd- 140- es vw sharan. wvwzzz7m9v009717, Németországból most lett behozva.
Végig vezetett könyve van ( 274ekm) , 221860km- nél komplett vezérlés+ vízpumpa, 239e- nél komplett kuplung+ kéttömegű csere, 251e- nél első- hátsó komplett fék csere.
254e- nél, új klima kompresszor, új önindító.
Kályha, klima, működik, kihajtások, féltengelyek nem ráznak. Teljesen rozsdamentes, 1 sárvédő kivételével, gyári fényezésű.
Ebből nekem az jön le, hogy 2005. novemberétől 2008. májusig kapta a Galaxy, meg az Alhambra, a Sharan meg a modellciklus végéig.
Hátha ez segít: 7GN option code means no DPF. Szerintem ennél többet még Winterkorn és Piech bácsik sem tudnak arról, hogy mikor mit raktak bele :)
Tehát, ha látod a 7GN kódot, akkor előkészítették neked hogy, - ha a törvényeknek egyszer csak majd meg kell felelned, akkor magad is - beszerelhesd. De tök rendesek voltak és nem akartak szívatni vele :DDD
Hoppá, milyen ritka Galaxy kaphatta 2006. és 2008. közt???
KawaBazsy
ARL/BTB motoros bódék elég ritkák és 2005.01/06/12 hótól (Sharan/Alhambra/Galaxy) szerelték csak, ami árban/évjáratban messze meghaladja az érdeklődő igényeit. És igen, az ASZ 130 PS, az csak 6-gangos kézi és 2WD lehet... elvben
Nincs egy "ilyen autó". A bódé az három, mint a kislány: Sharan, Galaxy, Alhambra.
Hacsak valamiért nem vonzódsz elvi/lelki vagy vizuális okokból egyikhez, vagy másikhoz, akkor a jobb állapotút, vagy a jobb ár/érték arányút kell kiválasztanod.
A megjelölt évjáratot és a napi használatot figyelembe véve, gondolom számít a költség, ezért a benzines kilőve.
(évi 30-35e km-re nem igazán jutányos a többletfogyasztás). Maradnak a dieselek, abból is az 1.9TDI, ezeket keresd:
(1996-2000): AFN/AVG 110 PS 5-gangos kézi, vagy 4-gangos automata
(2000-2006 Ford / 2000-2010 VW/Seat): AUY/BVK 115 PS, ASZ 130 PS 6-gangos kézi, vagy 5-gangos tiptronic, itt van már 4WD* is a VW/Seat-nál
*ha azt a nem túl jó minőségű aszfaltutat télen nem takarítják és még emelkedik is, alternatíva lehet +0,5-1,0 literért cserébe a 4WD.
Egy ilyen autót (Galaxy) szeretnénk vásárolni egy hat tagú család számára, minden napos munkába, iskolába járás, utazgatások céljára. Napi használat kb. 80-100 Km nem túl jó minőségű aszfalt úton, 5-6 fővel. 2000-es évjárat körülieket nézegetünk. Mondjatok már pár dolgot, hogy mire figyeljünk az autóval kapcsolatban vásárláskor. Milyen motorral szerelteket nézzünk? Úgy tudom a 110 lovas elég megbízható. De állítólag van valami 2000 köbcentis dízel is ami viszont kerülendő. De van egy csomó 2000 utáni 116 és 131 lóerős, az ajánlott? (mindegyik 1896 köbcenti) A megbízhatóság a legfontosabb (és az "olcsó" fenntarthatóság), mivel a várostól távol lakik a család és fontos, hogy lehessen számítani az autóra.
Megoldódott az indítási nehézség( 2.0 pd 170/dsg Passat 2006) kegyetlen nagy rázkódás az indítás pillanatában és hidegen nem indul) most bársonyosan indul, mint még soha, viszont előjött egy új jelenség: terhelésnél ( ha nyomom neki) olyat rázkódik a motor, mintha 10 mély keresztbordán mennék át, de csak ha gyorsítok. Üresben nem csinálja, ja és csak melegen.
Ami cserélve lett:
- PD elemek tömítás cseréje (javító kitt)
- pd elemek ultrahangos tisztítása, beállítása
- indítási mennyiséget feljebb állították
- pd elemek csavarjait is kicserélték
- kábelköteg csere
- alsó motortartóbak csere
most pd elemre gyanakodnak, hogy csak az lehet a baj. Ezt a hibát még sosem csinálta , elképzelhető, hogy a pd elem lehet? Attol, hogy kiveszed-beteszed tönkre megy?
Van egy 2001-es Galaxy-nk és a hátsóablaktörlöje nem müködik. Néztem már a biztosítékot és a kábelátvezetö csatornát is és minden rendben van, nincs kábel szakadás a csomagtérajtó felé.
1. csal a BC (nekem 10+% volt, mérd meg rendesen kúton) 2. csak rövid utakra használod klímával és ülésfűtéssel 3. szereted tolni neki, ez van, élvezed 4. ha egyik sem a fentiekből, keresd 409 mestert, a többi 200 lehetőséget ő biztosan leszűkíti neked élőben.
Annak a Volvónak valami nagy kehe lehet. Még ha automata és csak a várost kapja akkor sem esznek a jó kis B52XXX motorok 16 litert (1385-1570 kg-os a kaszni). Hacsak nem padló neki pirostól pirosig 5 személlyel :D
A benzines bódék pedig még a spritmonitor szerint 10-11 Litert nyalnak be, automata 11-12. Nagy átlagban.
Anno ez volt a trend az ekkora szívó benzineseknél. Ha tojásokat tartasz a gázpedál alatt, akkor tudod 10 alá vinni, ha tolod neki akkor meg 12.
10 alatt és 12 felett extrém a vezetési stílus, vagy valami gebasz van.
az első ablakemelők (elektromos) mikor elindulnak lefelé az első 10-20 cm megtételéig "rángatva" mennek lefelé ,azután kisimulnak . lehet ezen állítani esetleg ?
Sziasztok, úgy tűnik be fog szarni nagyon hamar a kettőstömegű.... 210000 km van benne. Legalábbis ezt mondják a szerelők. Mi lehet a legolcsóbb megoldás?
Én B mellé csinálnám és csak azért, hogy tudjak kintről néha behozni egy normális méretű autót. Erre mondta a cimborámnak egy oktató, hogy 200e. C meg D nem érdekel, öreg vagyok már, nem fogok teherautózni :)
nekem 2002-es sharanom van 2.0i motorral. a központi egérmozi szerint 11.2 - 11-7 között mozog a fogyasztás városi forgalomban kényelmes tempóban ,kerülve a nagy gázadásokat. ja , klímával.
Az a kérdés, hogy milyez csinálod az "E"-t? Nem tudom, hogy van-e árban különbség, ha "B" mellé, vagy ha "C" mellé teszed le, gondolom van.
Arra is érdemes gondolni, hogy ha "C" mellé csinálja valaki, akkor az nem csak a "B"-hez, hanem később egy esetleges "D"-hez is használható lesz és nem kell a "D"mellé újra csinálni.
Fordítva nem igaz, ha pl. valaki "D" mellé csinálja, akkor "C"-vel nem húzhat nehézpótot.
A másik kérdés, hogy saját célra, vagy munkához kell-e, mert utóbbi esetben mindenképp kell a "GKI" is, ami nem olcsó. Bár értelme nincs, plusz pénzlehúzás.
Bár sokfélét lehet olvasni, meg az a véleményem, hogy sokan nem merik leírni a valóságot. Ha nekem lenne egy nagy benzinesen, én se szeretném látni a számokat.
A cégnél van egy 94-es Volvo 850GLE 16 körül eszik. Van egy 98-as 3,0 V6 Montero, az is megeszik annyit. Nem városban, hanem országúton, ha nem 90-nel mész, igaz ez automata.
Persze ha valaki "alvajár" az úton, akkor más számokat fog látni :o)
A kulcsszó: "nekem mindenképpen". Nekem semmi bajom vele, szürke, három gombos kis téglatest. Soha nem látom, mert fönt van, oda se nézek, mikor nyomom a gombot :)
Deamúgymeg a kaput és két garázst tud vezérelni. Jobb lenne az autóban 3 nyomógombot feltenni? Nekem biztosan nem :o)
Szerintem az nem dupla klímás. Mindegyik climatronicos bódéban külön vezérelhető az első és a hátsó hőmérséklet, függetlenül attól, hogy van-e hátul klímaberendezés. Ha nincs, az elölről jövő hideg levegővel hűthető a hátsó traktus belső keringetés üzemmódban. Olvasd el a kezelési útmutató 115-134. oldalait.
Ha van tetőbefújó és a bal oldali D oszlop vastag (itt mennek fel a csövek), nem nyitható az elefántfül, akkor jó eséllyel dupla klímás a kocsi.
Ha egy 2002-es Sharanban van climatronic, és ott a jobb-bal oldalon külön vezérelhető a hőfok, venti sebesség, akkor ebben lehet hátul klíma úgy, hogy nincs tetőrostély? Tehát a bal hátsó ablak is nyitható, de dupla klímás lenne?
Sziasztok! Érdeklödni szeretnék , Kinek mi a tapasztalata fogyasztás legföképp, és megbizhatoság ügyileg 2.3 16v Galaxy. A 14 liter az másnál is reális?
Az is megoldás, de látatlanban biztos vagyok benne, hogy valami (nekem mindenképpen) ocsmány távirnyója lesz a nyitónak. És amúgy is szeretem a kihívásokat (időnként ;)).
Ha nem megy a helyén, szereld ki a lámpákat. Jó hosszú torx kulcs kell hozzá ha jól tudom. Én a helyén cseréltem az izzókat, vékony alkattal közepes szívás.
Viccet félretéve, államilag támogatott képzésben voltam a munkaügyin keresztül.
A szerződés szerint 440 000 Ft volt az egész képzés díja, ami a "C"-t az "E"-t és a "GKI"-t foglalta magába.
Ez az összeg a tanfolyamot és az első vizsgadíjakat tartalmazta, bukás esetén pótvizsgadíjakat a tanuló állja, valamint az orvosi alkalmassági vizsgálatot, a PAV III vizsgát és az okmányköltségeket (jogsi, GKI kártya) is nekem kellett állni.
Jó estét. Elmagyarázná valaki, hogy a rákba tudok izzókat cserélni MK 2 Alhambrámba, anélkül, hogy a fél autót ne szedjem szét, és ne is a kipufogón keresztül. Sajnos az ujjaim nem ropiból vannak, kicsit ideges lettem, visszasírom a ladámat, meg a Wartburgomat
Szerintem nem éri meg az erőlködést. Én már régóta úgy használom az enyémeket, hogy a kapu/garázsok távvezérlőjét rászereltem egy U alakú lemezre, a lemezt ráhúztam a napellenzőre. Így a távvezérlő felém néz, megnyomom azt a gombját, amelyiket akarom. Nem zavar, kézreáll és nem kellett összebarkácsolni az autót miatta.
Megnéztem a kezelésiben, 2 tonna ill. 700 kg van írva fékezett/fékezetlen utifutinak. Benne van a 4t-s szerelvény határ is, de azzal a kiegészítéssel, h ha szeretnénk kihasználni az utánfutó max teherbírását, akkor a vonó jármű tömegét kell csökkenteni. Magyarán akkor az nem lehet fullra pakolva, csak max - az én kocsim esetében - 200 kg.
Nekem is 700 kg van írva a fék nélkülire. Hogy be lehet e vizsgáltatni, azt nem tudom, szerintem a gyártó adja meg, hogy mennyit lehet. Akkor ezek szerint neked 2t van beírva fékesre..
Nemrég kérdeztem az oktatómat (most csináltam "C+E" jogsit) vontatással kapcsolatban.
2400 kg az össztömege az autómnak, 2t-s horog van rajta.
"E" nélkül 4250-ig vontathatok, de így hogy megvan, 4400 kg-ra tornászhatom fel.
A súly megoszlása ebben az esetben mindegy, ha egyedül utazom, annyi súlyt nyerek a vontatmányhoz.
Tehát ha a kocsit számolom magammal csomagok nélkül utastérben (1700+68)
4400-1768 = 2632 kg-ot húzhatok a kocsi mögött.
Az más kérdés, hogy mennyire tesz jót a kuplungnak.
Az egyetlen bajom a fék nélkülivel van mert a forgalmimba 700 kg-ot írtak, és necces, ha az ismerősöm 750 kg-os össztömegű futóját húzom, még így is, hogy megvan az "E".
Itt jön az én kérdésem: :D
Ezt be lehet vizsgáltatni hogy átírják a forgalmiban a fék nélküli értéket? Nem lehet, hogy korábban hibáztak a beíráskor?
Láttam olyat, akinek 1,5t-s horga van és mégis 750 kg van beírva a fék nélkülire.
Arra gondoltam, hogy ha egyszer végre teszek egy motort a kert úszókapujára, milyen jó lenne nem a saját távirányítójával nyitni/csukni, hanem ellegantosssan a bódé valamelyik saját gombjával.* Sajnos nagyon fullos ;) a gép (nincs vakgomb a középkonzolon) , így két lehetőséget hagytam szem előtt:
1. második elefántfül nyitót bebarkácsolni (ehhez kell a gomb, meg egy új, kétlukas borítás, ha nem akarom én kivágni a jelenlegiből) 2. az anyóslégzsák visszajelzőjét kicserélni valami ruganyos jobb alsó kapcsolóra (ez elvben csak a kapcsoló költsége és talán rokonszenvesebb terv)
Az más kérdés, hogy a távirányítót valahogy ki kellene vezetékezni a kocsi elejébe, hogy tuti legyen. A kapcsolóját meg valahogy rácuppantani a ruganyos vakkapcsolóra (lehet, hogy egy ESP, vagy ablakfűtés gombnak kell álcázni)
*az a veszély, hogy ha ellopják a kocsit és akkor bejutnak a kertbe nem áll fenn... simán be lehet ugrani :D
Nekem nem tűnik egyformának az a két kapcsoló, az egyik lehet vak is, de lehet rosszul látom. A fények egészen különbözően esnek rajtuk.
Ha tényleg ott van egy ugyanolyan kapcs, akkor az is lehet még, hogy valami más van rákötve (egyedi immo?), esetleg valamiért a panelt cserélték ott a váltó körül és olyat találtak, amiben két kapcsoló volt. A baloldalit nem kötötték be. Azt nem hiszem, hogy a tetőklíma lenne fals.:D
Igen az össztömegen elvérzik az ügy. Még üresen sem lehet hurcolni a nehéz pótot, ha a megengedett össztömege ~1000kg felett van.
Nekem van C is, az számít?:D
Van, aki ezt betartja? Ha jól értem meddő vita, hogy a forgalmiban 1500, 1700 vagy 2000kg van-e. Nem műszaki, hanem jogsi kérdés. Vagy az olvtársaknak van E kategóriája?
Az autópálya tele van bódéval vontatott import autókkal. Meg a Merci/VW/Renault kisbuszok mennek még nagyon. Amik szintén B-vel vezethetők. Persze lehet minden importőrnek van B/C+E jogsija. Nyilván.:D Ha bódéval utánfutón bódét húz, az csak akkor lehet jó, ha az utánfutón lévő kocsinál az aktuál tömeg számít. Gondolom így van. Esetleg lemérik az osztrákok és megszívja.:D
Igen, én is úgy tudom, bár hivatalos forrásban még nem láttam, azért kérdeztem, hátha van valakinek egy jó linkje. Rick írta, ha jól emlékszem, hogy a 115/116-osok 2010-ig PDF nélküliek voltak. A BVK motorról beszélünk. Azért kérdezem, mert találtam egy 2007-es autót ilyen motorral, DPF-et ír, de lehet csak elírta. A hírdetések alapján láttam, hogy 2006-tól EUR4-esek ezek is. Remélem nem azért, mert onnantól már DPF-esek.:D
Lehet eccer be kéne ülnöm melléd, oszt amerre mész mindenfelé megnézni a már látókörben lévő autókat. Egyik csak jó lenne :o) Van vagy tíz, de mind egymástól távol / messze / tök egyedül, hogy annyit nem lehet autózni csak azééér :-(
Sztem az se egyszerűbb.. Sógoromnak néztünk öt éve hasonló korúakat, igaz, itthon. Brutál szarokba futottunk bele, tekert órájú, lógó belű, szétrohadt vackokba.. Végül egy kereskedésben találtunk egy egygazdás, 180E km-t futott, volt ügyvezetői autót. Kb 1-1.5 hónapig majd napi szinten kerestünk.
10 napja vagyok tulajdonosa egy 2007-es 2.0 PDTDI Sharannak. Ma reggelre meglepett, mert a tolatóradarja ha bekapcsolom, vagy hátramenetben van folyamatosan sípol. Mindegyik szenzor meg van, nem esett be, nincs rajta falevél, sár. Ez mitől lehet?
Reggel láttam egy nagyon jónak tűnő ajánlatot a telefonon. Gondoltam gyorsan elküldöm neked, hátha érdekel még .. vagy már :o) .. aztán megnéztem gépen a fotókat :-((
Off: Ellenberger ha látsz valahol valami nagyon szép Mazda 6 / Passat / Ford Mondeo járművet 4000€ alatt / ig, akkor gondolj rám, kéne valami a kölöknek :) Milyen jól eladtam a Passatot, az most abszolút megfelelne =:-O .. de ki tudta egy jó éve, hogy ez lesz?
B-vel valóban mehet 4250 kg de csak úgy hogy max 750 kg-t húzol, a kocsit meg megrakod fullra. Az nem megy hogy a 2t horgot max-ra rakod.. a kocsit meg csak 2250 kg-ig... nálunk beírták néznek, tőlünk elfele pedig tenylegeset... olyan azért nincs hogy egy sharan+futó összesen 4250kg.. vagy terhelhető a gép 3500kg? ElméletBen igen... :)
A pedálelrendezés ugyanaz, a Sharanban (és társaiban) pedig a kuplungtól balra van egy ugyanolyan lábpihentető, mint a bal kormányosnál (lásd a csatolmányt). A bajuszkapcsolók tudomásom szerint Japánban vannak fordítva (a jobb oldalon indexelsz és a ballal törölsz ablakot).
Ugyanaz a pedálelrendezés, bajuszkapcsoló is ugyanaz. Kerékjárati ív nem zavar be (ahogy balosnál sem a kuplungnak), bal kézzel váltani viszont szokatlan, én nem szeretem.. automata rulez. :-)
Napok óta foglalkoztat, hogy a jobb kormányos autónál a pedálok elrendezése ugyanaz, kint a bal kormányosnál? A gázpedálnál ebben az esetben nem zavaró a kerékjárati ív, főleg úgy, hogy megszoktuk a bal láb ott pihen és nem a kuplung pedálon? A műszerfal kapcsolói gondolom tükörképe, azaz a világítás kapcsolója jobb kézre esik, de a kormány bajúszkapcsolója ugyanaz, gondolván 409 bejegyzésére, hogy a jobbos indexkar az igazi kuriózum. :-D
Tudom, nem éppen bódétéma, de ha nagyon akarjuk, azért belemagyarázhatjuk... :-)
Mivel külföldön ritkán járok, az Egyesült Királyságban és régi, vagy még meglevő gyarmataiban szintúgy, nincs rálátásom ilyen fontos dolgokra...
Valószínűleg komfortmodul hiba. Ha a kulccsal lehet nyitni zárni az autót és le/fel húzni az ablakokat, akkor biztosan. Emlékeim szerint a komfortmodul 15-ös és 17-es lábán vezérli az ablakokat. Amelyiken megjelenik a 12V feszültség, amikor lehúzza az ablakokat, azt a vezetéket vágjátok el. (lehetőleg úgy, hogy majd össze is lehessen kötni)
Kár volt beírni, mert nem így van. A B kategória súlyhatára 3500 kg, a könnyű pótkocsié 750 kg. Add össze a két számot. Járműszerelvényről beszélünk, nem járműről...
A B kategóriába tartozik a (forgalmi engedély bejegyzése alapján) legfeljebb 3500 kg megengedett legnagyobb össztömegű, a vezető ülésén kívül legfeljebb 8 állandó ülőhellyel rendelkező gépkocsi, amely lehet személygépkocsi vagy kistehergépkocsi is.
Az ilyen gépkocsival, "B" kategóriás, nem kezdő vezetői engedély birtokában könnyű (a forgalmi engedélyből megállapíthatóan legfeljebb 750 kg megengedett legnagyobb össztömegű) pótkocsit korlátozás nélkül szabad vontatni. Az összekapcsolt járművek megengedett legnagyobb együttes össztömege így elérheti a 4250 kg-ot.
Nehéz (a forgalmi engedélyből megállapíthatóan 750 kg-ot meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű) pótkocsinak "B" kategóriás, nem kezdő vezetői engedéllyel való vontatáshoz két feltételnek kell teljesülnie:
a nehéz pótkocsi (forgalmi engedélyből megállapítható) megengedett legnagyobb össztömege nem haladja meg a vonó gépkocsi (forgalmi engedélyből megállapítható) saját tőmegét, és
az összekapcsolt járművek megengedett legnagyobb együttes össztömege (vagyis a két forgalmi engedélyből megállapítható megengedett legnagyobb össztömegek összege) nem haladja meg a 3500 kg-ot.
Szerelőnél van az autó (2000 Seat Alhambra tdi) és kulccsal zárta nyitotta az autót, és azóta ha leállítja az autót, kiveszi a kulcsot, és mind a 4 ablak lehúzódik.
Tudja vki mitől van ez?
Távirányítós kulcs, azzal szoktam nyitni zárni, de ő nem így tett, és előjött ez a probléma.
Tehát ha egy lejtős bejárón parkolok, és ott indítom be reggel, akkor az automata xenon mindig az eget világítja, amíg le nem állítom? Akár 4-500 km-en keresztül levakít mindenkit? :-))
Az ablaktorlo mechanika alatt van a jarmuadattabla! Abba az ossz suly 4000 kg! Ebbol vonod ki a kocsi legnagyobb ossztomeget! Ez ugy nem ket tonna. az nkh rendszerebe engedi a 2 tonnat! Igy az adattablat nem veszik figyelembe! Most modositottam enis. Egy forgalmi csere.
Több tényezőt vesznek figyelembe, ha a vizsgabiztos belemegy, hogy módosítja és téved akkor a te papírjaiddal/szigorított vizsgáddal, meg a saját engedélyével (1-2 hónap, visszaesőként végleges felfüggesztés) játszik. Tudom, mert após vizsgabiztos, és volt már gondja, nem vonóhorgos, de a tananyagban ez is benne van.
A számítás alapja pedig a vonóhorog max terhelhetősége, adattábla a horgon, a jármű adattáblája, esetünkben az ablaktörlő mechanika környékén, a jármű ön és össztömege. Ezek alapján pedig:
pl az én autóm 1660 kg ön és 2400 ösz tömeggel rendelkezik az adattábla alapján 4000 kg lehet a szerelvény teljes együttes össztömege a magyar szabály szerint a ráfutófékesnél a jármű össztömegének 3/4-ede a megengedett, ezek alapján 2400*0,75=1800 kg, de a jármű adattáblája alapján 2400+1800 =4200 lenne, ezért a vontathatósági adatom 1600 kg ráfutófékes.
Ezek alapján ki tudja mindenki számítani, hogy menniyt vontathat, ha beírják a 2t-át nyilván örülsz, de ha belefutsz egy kötözködős út széli NKH ellenőrzésbe akkor baj van.
A választ természetesen NEM TEO -nak szántam, csak az ő hozzászólására reagáltam, abban volt a 3/4-ed
1. nincs és nem is lesz xenon-om, MK1-em van, abban nincs gyári lámpa
2. az itt olvasott problémák miatt nem vennék bontott lámpatestet
3. nem működik a szintállítóm, tudom nem szép, de be van a lámpa állítva, és annyira nem szoktam telepakolni, hogy gond legyen.
4. én csak az elméletre szerettem volna rávilágítani, hogy a gyári szintállítás sem olyan nagy tudomány ám, ahogy 409 is leírta, nincs menet közben utánállítás, próbáld ki, ha jön egy parkolóházból kifelé egy xenonos verda ami gyári, kiégeti a retinádat is, ha te mész lefelé és éppen rosszkor találkoztok. Nem szép, de a gyári is megteszi ugyan ezt. A lézeres/led-es elvileg már nem csinál ilyet, bár annak a lámpatestnek az árából többen itt a fórumon autót veszünk. Ez a magyar valóság sajnos.
De mi alapján módosítják? Elhiszik neked, hogy két tonnát vontathat? Nekem most áprilisban került rá horog, a vizsgán kerestek valami típusmatricát (motorháztető utasoldali mechanikája környékén volt), amiből kimatekozták ezeket az értékeket. A horgom 2 tonnás lenne.
"(4) Ráfutó fékkel felszerelt pótkocsi abban az esetben vontatható, ha a pótkocsi össztömege nem haladja meg a vonó jármű össztömegének a háromnegyedét. "
Egy kis segítség kellene mégpedig galaxy 1.9 tdi 99-es hez jobb oldali féltengely csukló a váltó oldali mert nem találok hozza való mindenhol az alu csapágyház nélküli van ha tudna valaki cikszámot vagy mi kell az étalakitashoz megköszönöm
Ma voltam 409 Laciéknál kályha revízión. Ajánlom őket, van hozzá minden célszerszám, rutinból megy a dolog.. Kapásból két hiba is feltárásra került, egyrészt részben át volt égve a lángszita (gyűszűnyi kis háló, potom 12E pénz), ill. nem működött a keringető szivattyú, a szénkefe por alakban távozott szétszereléskor. MOst működik a cucc, begyullad, ég is, de részterhelésen leáll, mert nem kap elég üzemanyagot. A gyanú az, hogy nem belevaló üzemanyagpumpa van beszerelve, jövő héten egy bontott darab segítségével kiderül a dolog. Jó hír is jött, rugós a feszítő a vezérlésen, úgyhogy 90E km a periódus. :-)
A sportrugóim meg lettek csodálva, a gép meg el lett nevezve Low rider-nek.. De így állítólag nehezebb kilopni a katalizátort. :-)
Leállításkor most már megy a keringető, ez a zaj nem volt eddig.. tkp miért kell keringetni?
Egy kérdés még a vonóhorgos olvtársak felé: Hány tonnás vontathatóság van a forgalmiban? Nekem gyári a horog, nagykönyv szerint 2 tonnát húzhatna a gép, de csak 1570 van beírva..
Most tudtam írni,de azt nem gondoltuk,hogy ekkora hiány cikk ez az acél felni húsz Ford bontóból csak egy helyen volt,de legalább makulátlan,végül is volt és megoldódott a probléma.Mégegyszer nagyon szépen köszönöm.Üdv Szati
udv urakiden februarban(vagy lehet tavaly novemberben lacibacsi megcsinalta a kalyham azota nem volt hasznalva a kocsi) most ezeket kaptam ajandekba a kalyhatol:01492 - Function Lock-Out
01409 ismet. utana gondolom lezarta a z ecu alaphelyzetben nem voltz uzemanyag ha jol sejtem az elso kodnal, a tobbi meg lankicsaopoidas tehat csak kellett kapnia utzemanyagot:)) szetkappjam vagy pőrobáljam ujrainditani esetleg izzitogyertyxat kapjam ki?:)
Súlyindex az a tömegindex, de ez most tökmindegy..
:-))
Én is 205/60*16-ot használok ( téli gumiként), 96-os súlyindexszel, több éve.
A nyári eddig vagy a 205/55*16 volt, vagy a 215/55*16.
Komolyan mondom- írom - hogy a 205/60*16-tal viselkedik legharmonikusabban az autó, igaz, hogy nem gyári méret ( és én ezt alapból üldözendőnek tartom), de akkor is ....
Én nem tenném, ez a méret nincs a típusra felszerelhetőek között, a 205/55 az ehhez legközelebb eső. Tömegindexre figyelj, legalább 96-os legyen (cargo jelzésű kisteher gumik lesznek ilyenek).
Azért ezt ugye nem komolyan kérdezted, a beállítást mindig üres autón végzik, ugye merthogy ha beülsz 4-en hátra akkor feljebb fog világítani, ha cementes zsákot raksz be akkor is, esetleg ha sok héliumot szálítasz akkor mozdul a másik irányba a fara az autónak (felfelé :) ).
Tehát beállítják a sofőrrel a jobb 1-ben vagy üresen, és terheléstől függően tudja lejjebb állítani a szintállítóval. Ez így korrekt nem? Kb annyira mint az automata szintezővel.
Persze oda kell figyelni, hogy a beállítást 0-ra állított szint állítóval csinálják. Ja és az automata szintezőset is illik időnként ugyan ezzel a módszerrel beállítani.
A bal hátsó ablak nyitómechanikája helyén mennek fel a klímacsövek a tetőbefújókhoz, szerény tudásom szerint ez mind a kézi, mind az elektromos nyithatóságot kizárja (nincs ugyanis hely az ablaknyitó mechanikának). A fotókon látszanak a kapcsolók, de az ablak nem, nem tudom, hogy tényleg nyitható-e vagy csak középrészt cseréltek benne és ilyen került bele.
Lehet,hogy rosszul emlékszem,de volt itt szó arról,hogy csak akkor van felvezetve a tetőbefúvókhoz a klíma,ha nincs a bal oldalon elektromosan kibillenthető oldalablak.A másik feltételezés az hogy csak akkor van a tetőn befúvó a második és harmadik üléssor felett,ha oda fel van vezetve a klíma.Most találtam ezt a hirdetést,itt viszont a váltó mindkét oldalán van kapcsoló a kibillenthető oldalablaknak,és van tetőbefúvó is.Vagy lehet hogy a bal oldalon nem elektromosan kibillenthető ablak van,és csak valami miatt lett kapcsoló oda szerelve?United felszereltségű autó.Köszi a válaszokat.
Valami halk zörgést én is hallok hidegen az anyósülés felől, de később, ha bemelegszik s simábban jár a motor, akkor csak rossz úton vannak ilyen zajok. Fingom nincs, mitől lesz ilyen csörgőkígyós az autó, tán ha törött volt,vagy sokat jártak vele rossz úton..
De mihez állítja be? Mikor 1 ember ül benne? Mikor 4-en? Mikor tele van, és még a csomagtartót is megpakolják? A magasságállító azért kell, mert egy jó projektor egész másképp világít, mint egy halogén. És az az egész másképp világító fény nem túl szerencsés, ha eltalálja valakinek a retináját, főleg nem vezetés közben.
A navi is zörög, a kesztyűtartó is zörög, magam mögött a bal hátsó oldalkárpit felső konzolja is elengedett (az még nem kapott 2 komponensű epoxy-t), az is zörög.... zörög ezen a sz@ron minden. Azt se tudom, mivel kezdjem. Ki kellene fújni az utasteret pur habbal, aztán kivágni a vezetőnek és az utasoknak a helyet benne :-)
"A gyári xenon szerves tartozéka az AUTOMATA szintállító mechanika."
Nem vita képpen, és távolról sem leszólva a szintállító szükségét, de azért az hozzátartozik, hogy ez nem úgy működik, mint a harckocsik lövegstabilizátora. (kétszeresére növelné az autó árát)
Gyújtás ráadáskor, vagy a lámpa bekapcsolásakor beszintezi aztán az úgy marad amíg a gyújtást le nem veszed, vagy újra kapcsolod a lámpát. Ez a rendszer nem alkalmas menet közben szinten tartani a lámpákat, ahhoz nagyon lassú az állítása.
Jaja, ismerem, sok autóalkatrészt hozok neki. :-)))
Mire kiderült volna, hogy ők is ilyesmit csinálnak, nekem már kész volt a szegedi srác által.
Árban ahogy a múltkor számolgattuk vele, nem sok különbség volt, én a 2 db vadonatúj projektorra (ami a fontos, hogy lényegesen jobb, mint a gyári proji, tehát egy rossz kialakításút én nem akartam újra fémgőzöltetni), a 2 db vadiúj izzóra, és a komplett ki- be-szét-összeszerelés- beállításra fizettem 80 ezrest.
Xenon. A megoldás megvan... de hogy mennyi időre, azt nem tudom, csak remélem, hogy egy darabig nem kell hozzányúlni. Kitakaríttattam, újra fémgőzöltettem, új tömítések, projektor felújítás, stb -> ÉG ÉS FÖLD A KÜLÖNBSÉG!
(lámpa kiszerel +elvisz, vagy postáz +egy hét várakozás +visszahoz +visszaszerel)
Alapvetően két (vagy négy) dolog történik, amitől xar lesz a lámpatest:
(1.) a tompított foncsora kiég/elillan ;) illetve elillanna, ha (2.) a beszivárgó gázolajfüsttel/korommal/porral együtt nem rakódna le a projektoron az örökkévalóságra várva. Ezáltal így, a pár százezer km és pár ezer óra alatt szépen megvakul a valaha rendesen világító cucc.
Ezt tetézheti még a bura ugyanilyen okból történő (3.) belső elmocskolódása és a (4.) külső bemattulása, UV-védő réteg lekopása, kavics/homokszóródottsága ;)
Az enyém kívülről elfogadható még, viszont gyakorlatilag nem volt foncsor a projektor mögött és maga a projektorlencse sem sok fényt engedett már át. Ezt vettem bele (német ebay-en postával 52 ojróért a 2db-ot). Szerencsére nem is annyira kék, mint ahogy tartottam tőle, sőt! (4350K vs. 5000K)
Valójában maga a projektor az, amitől összehasonlíthatatlanul jobb, mint a hagyományos lámpion. A Xenon csak rátesz egy lapáttal.
A hátsó üléssorok rögzítő elemeit zörgés mentesse alakítottam a hétvégén, de nem oldódott meg a problémám, még mindig nyikorgott valami az utastérben, rossz úton.
Ma meglett a megoldás! Ha kézzel megfogom és megtámasztom a rádiót akkor elhallgat. Erre nem gondoltam, de legalább olcsó és gyors lesz a javítás!
Tanulság levonva: , vigyetek magatokkal egy nőt szakértőnek, mivel másként tekintenek a technikára, máshol keresik a problémát, és olyat is észrevesznek amit a férfiak nem...
Az életben nem gondoltam volna hogy a rádió zörög és képes ilyen hangosan nyikorogni, a feleségem kiszúrta egyből. :)
Maximálisan igazad van, én sem feljogosítani szándékoztam senkit. A xenonok hibáiról meg hallottunk itt eleget. Részemről pedig MK1-em van, amibe gyári megoldás nincs, és az alap Hella H4 izzóval a megvilágítás is ég és föld a korábbi izzókhoz képest.
Autósboltban mondták, hogy ezzel járok a legjobban, és tényleg. Nincs kékes fénye sem emelt fényereje viszont 3 éve hibátlanul teszi a dolgát.
Korábbi autómnál volt egy barátom, akinek szintén olyan autója volt és szerzett valahonnan egy (nem ócska) xenon szettet. Berakta és mondta, hogy majd nekem is lesz. Kis idő után mondja, hogy ez egy f.s. Szerzett egy másikat, azt is bepróbálta, aztán kivágta a francba. Ugyanezt mondta, amit te. Mindent világít, de egy normális halogénizzóval, nem homályos fényszóróüveggel sokkal jobban lát és nem világítja be az egész világot, beleértve a szembejövőket. Sose került xenon utána az autójába. .. meg az enyémbe sem. Mikor elhomályosult az üvegem, elmentem és kipolíroztattam, megint szép lett. Aki pedig a normális állapotban lévő gyári lámpával nem lát, szemorvoshoz menjen. Én is mentem, ha szemüveg nélkül próbálkoznék, nagyon gyatrának érezném az esti megvilágítást .. is :o)
Kaptam ajándékba néhány éve az MK1-be egy ilyen "utólagos" xenon szettet (lencse nélküli). Nem is egy olcsó darab volt, mert a tulaj 50k-ért vette. Nagy nehezen beszereltem, majd 400km országút után kidobtam a p*csába az egészet. Az hagyján, hogy mindenkit vakított, de én se láttam vele semmit, mert mindent világított az, csak az utat nem eléggé. Majdnem olyan volt, mint helyzetjelzővel közlekedni éjjel, főleg esőben.
Most az MK2-ben gyári van, de utólag semmi képpen nem tenném bele, mert egyszerűen nem éri meg az egész a szenvedést és a költésgeket. Egy bontott trafós gyári fényszóró 100 körül van/db (a "lelakott" verzió) és akkor még nem is beszéltünk a járulékos cuccokról. Nekem is tetszik a xenon, de ha nem lenne és ennyire vágynék rá, előbb adnám el az autót és vennék másikat, amiben benne van gyárilag. Szerintem sokkal egyszerűbb lenne. :-D
2. A gyári xenon szerves tartozéka az AUTOMATA szintállító mechanika. Nem gondolom, hogy normális gyári tartozékok nem működésének elfogadása jó dolog.
Egyébként a saját személyes véleményem jelentős részben a korábbi évek tapasztalatán alapszik, amikor sokat mentem sima országúton és rengeteg vakító sz.rral találkoztam. Nyilván nem tudom, hogy kinek mi volt az autójában, de abban az időben volt szerencsém pár utólagos megoldást látni közelről és egyfelől nem csodálkozom, hogy olyan sz.rul világított, ahogy, másfelől az eléggé elkeserít, hogy emberek milyen könnyen játszanak mások kárára, nem kevés esetben úgy, hogy ők maguk a világon semmit nem nyernek vele. Szóval én biztos nem fogok megdícsérni senkit soha, ha utólagos xenont kendácsol az autójába. Akinek az fontos, vegyen olyan autót.
Ma reggel sem akart beröffenni a kályha, a zasszony kérdezte is a füstöt, h nem e fog felgyulladni.. :-) Olajos a kipuff is, gondolom tolja be az anyagot, az nem gyullad meg, s legközelebb az (is) füstöl. Ilyenkor nem érdemes széthúzni a csatlakozóját, amíg nincs megjavítva, h ne is próbálkozzon?
409 majd kijavít, de nekem a termosztát környékén vált be mindig. A hűtő alsó csöve könnyen szétjön, ahonnan meg sok folyadékot ki tudtam még imádkozni, az az olajhűtő kis vízcsöve, vagy a blokkot és hengerfejet összekötő vastag cső alsó fele, csak ahhoz nehéz bontás nélkül hozzáférni.
Isten ments, hogy legalizálni próbáljam a nem helyes -t de,
1. van nagyon sok vakító, szarul beállított, esetleg szarul berakott izzós halogén is.
2. Ha egy gyári lámpa bekerül a gyári helyre, és azt beállítják a gyári helyére műszeresen, akkor miért fog jobban vakítani, mintha a gáyr rakta volnap be? Tudom a lámpa mosó hiánya, de ha tisztán tartja, akkor nem rosszabb semmivel, a szintező, sok esetben nem működik és a tulajnak fogalma sem róla, a kézi szintállítás meg benne a halogénben is.
Ennek ellenére nem szép ilyet csinálni, ne tegye senki, de szerintem ezzel kevésbé zavar bárkit, mintha letojná az egészet és vakító foschal közlekedne.
" csak kicserélem a lámpát, beállítom hogy senkit se zavarjon és kész "
Állítólag él olyan ember, aki már látott olyat, akinek ez sikerült.
Persze nem arról beszélek, akinek az autójában van és szépen bemagyarázza magának, hogy ez nem vakít. Azt nem is, aki benne ül, de aki vele szembe jön ..
Bár az is igaz, hogy mióta jelentősen többet megyek pályán, mint nem, sokkal kevesebb ócska xenonos vakítással találkozom.
Joreggelt! Eddig a halogenembe is xenon izzók voltak utólagosan betéve...100x jobb fénye volt mint a sima izzoknak, azért vettem gyari projektorosat hogy a irányított legyen a fény mert a sima halogénesbe sok fény "elveszett" . Nem rakok be szintezőt, csak kicserélem a lámpát, beállítom hogy senkit se zavarjon és kész. Rendőrtől nem tartok, műszakin átmegy.
Sziasztok! 2004 es Sharanom van sima első lámpákkal, de nost vettem bontott xenon lámpákat viszont annak más a csatlakozója amit kaptam is a lámpával tehát át kell kössem. Valaki csinált már ilyet? Tudna e segíteni hogy melyik kábelt hova?! Köszi előre is! 😊
Izé.. hát hasonló, mint a kipufogóból jött. 4 fokban azért látszik. Aláfeküdtem, s ott figyeltem a dolgot. Még szerintem a kattogást is hallottam, ahogy próbált begyulladni.. Először sivított, de aztán abbahagyta. A csövön sem éreztem melegedést, úgyhogy egy idő után leállítottam.
Mert van olyan füst, ami jó - de az nem nagyon látható.
Meg van olyan füst, ami nem jó - na, az nagyon jól látható, általában szürkésfehér füst.
Ha megy, akkor két fokozatot váltogat: van egy erősebb "turbinahang", ekkor még hideg a hűtőfolyadék és nagyobb teljesítménnyel működik a kályha, majd ha bemelegedett, akkor visszaáll az alacsonyabb teljesítményre. Ugyanakkor - a hűtőfolyadék visszahűlésének a mértéke szerint - menet közben is vált a kályha a kisebbről a nagyobb teljesítményre.
Megemeltem reggel a kocsit, h jobban lássam mi történik a kályhánál. Füstölt, ahogy kell, de sztem nem indult be, pedig kétszer is próbálkozott, ahogy Tamii honlapján írva van. Elkezdődött a sugárhajtómű hang, majd egyszer csak abbahagyta.. A kipuffból sem meleg levegő jött. Gondolom ha megy, akkor végig sivít.
Az aljánál a két sarkán két ki fehér lefogató van, felül meg egy csavar fogja, azt tekerd ki, és már ki is billentetted a biztitáblát, a hátulja tele van relével.
"a kiegészítő vízszivattyú 3), ezen kiegészítő elektromos keringető szivattyú a 115Le motorok esetében a gyújtás levétele után kb. 90 másodpercig még keringetik a hűtővizet"
Ha ez így van, akkor ez jó cucc, nem kell ketyegtetni a motort pályázás után, védi a turbót.
Reggel enyhén fagyott, úgyhogy minden oka megvolt a kályhának az indulásra. El is kezdte, de vhogy nem pöccent be, abbahagyta a füstölést, nem tom miért.. Aztán vissza kellett fordulnom 2km múlva, mert a zasszony itthon hagyott vmit, úgyhogy direkt leállítottam, majd újra indítottam, mert azt olvastam, h újra próbálkozik. No, akkor már beindult, legalábbis a jelek arra mutattak, elindulás után pár száz méterrel megálltam megnézni, jött ki a pára/füst, bár akkor a sugárhajtómű hangot nem hallottam.. Figyeltem a hőfokmérőt, s télleg csinált olyat, h beérve lakott területre kicsit visszább ment a hőmérő, olyan 80 fokról.. utána kövérebb gázra azért beállt függőbe. :-) Leálláskor szellőzni nem hallottam, azt gondolom menet közben is megteszi, ha abbahagyja a fűtést.
Azt nem értem, h miért nem ad visszajelzést legalább az MFA-ra, ha nem indul, miért kell alatta nézegetni.. Figyelhetem továbbra is.
Szeretnék kérdezni egy-két dolgot. Van egy 2002-es 2L-es Alhambránk.
Mostanában p0411 hibakódot kapok. Néztem eléggé húzósak az alkatrész árak. A kérdésem az hogy mennyi az esélye hogy alkatrészt kell cserélni, vagy lehet csak elkoszolódott?
Nincs valakinek eladó törött pohártartója? Vagyis nekem csak arra a fogaskerék mechanikára lenne szükségem ami meggátolja hogy kivágódjon.
Az utolsó hogy ha elfordítom a kulcsot a zárban és úgy tartom akkor automatán fel, le húzza az ablakot. Be lehet tanítani hogy a távirányítóra is működjön ez?
Ezek az adapterek szabványos protokollokat kezelnek. Ha az Opel is ugyanazt használja, (van olyan Opel) akkor ahhoz is alkalmas, ahhoz való szoftverrel. Ez az OBD elnevezés nem jelent semmi mást mint, hogy fedélzeti diagnosztika, amit a gyárak tucatnyi protokollal oldanak meg, ezért más és más, vagy multiprotokollos adapter kell hozzájuk. A típus specifikusak meg többnyire egyedi adaptert használnak, márcsak a licensz védelem miatt is. (pl. VCDS) Ez az OBD csatlakozó fogalom a közhittel ellentétben csak annyit jelent, hogy fizikailag ugyanaz a szabványosított 16lábú (J1962 a valódi neve) csatlakozó van rajtuk.
Egy próba erejére ki kellene iktatni a start/stop-ot, hogy akkor mit csinál. Meglehet, hogy annak valamelyik feltétele nem teljesül és azért nem indít. Volt ezekkel nyűg, talán még szoftverfrissítés is van rá.
Meglátjuk mit mond a szerelő a következő szerviznél :)
Egyébként ennek biztos, hogy köze van a start-stophoz, mert normál autónál ha elengedem a kulcsot, akkor már csak sima gyújtás van, indítás semmiképpen.
Namost, nekem 2002-es, és nem start-stop-os, de a jelenség kísértetiesen hasonló volt, mint amit írtál. Az indítómotor cseréje lett belőle (zárlat,kopás,stb). Egy felújított került bele, 2 év garival. Azóta úgy indul, mint a pinty (a képzavarért én kérek elnézést)!
Igen, próbálkoztam, hogy újra előjöjjön, de valahogy most nem akaródzik hibára futni. Az nem lehet még az ok, hogy 7 felnőtt plusz csomagok, plusz dugig tele síboxszal mentünk? Amúgy meg ilyen hibakódolvasót nem lehet valahol olcsón venni?
"(sőt megtudtam azt is, hogy CSAK belső levegő keringetésnél fújnak "klimatizált" levegőt a tetőszellőzők, máskülönben nem."
Talán félreértetted, és azt mondták, hogy a hátsó fűtés/klíma csak a belső levegőt keringeti.
Klímánál csak fent fúj, értelemszerűen hideget. Fűtésnél csak lent fúl ...meleget. Ha ettől eltérő, akkor valami elromlott.
Persze ahhoz, hogy meleget fújjon, meleg motor kell, az meg kályha nélkül ritka lesz. Ha garázsban áll, akkor nem biztos, hogy ilyenkor működni fog a kályha.
A dieselekben mind van, kivéve néhány mediterrán piacra szántat.
"a többi 1.9 TDI motorral szerelt kocsiba hogyhogy nem kellett ilyen cucc, ha egyszer a motor ugyanaz?"
Mert azoknak bizonyára lényegesen kisebb az utasterük és elég volt nekik az elektromos kiegészítőfűtés. Amúgy nem mondta senki, hogy azokba nem kellett volna.... :P
A batár iccaka kint aludt, aztán mikor reggel indítani akartam, akkor azt se mondta, hogy fapapucs. Mármint hogy az önindító egy szikrát se próbált meg forogni. Kulcs elereszt, akkor kicsit nyökögött. Új nekifutás, megint semmi indítózásos állásban, aztán elengedtem a kulcsot, egyet nyekkent és utána szépen elkezdett önindítózni és el is indult az autó.
Az hozzátartozik, hogy a garázsban állva is sokszor csinálja, hogy indítózáskor úgy kezdi, hogy egy pillanatra "megáll" (persze lámpa elhalványul), de aztán szépen begyorsul az önindító és elindul az autó.
Napközben is előfordul ugyanez, ráadásul nem szisztematikusan, hanem néha.
Normálisan azt mondanám, hogy az aksi behalása szokott így kezdődni, de előfordul akkor is, ha megyek 200km-t és kis megállás után indítok.
1. Igen a klímával hűtött levegő felül jön be. Kivéve, ha lábra irányítod elöl, mert akkor a lábtérben is nyom hátra. Az viszont nem igaz, hogy csak belső levegő keringetéssel működik. Sztem csak simán hideg volt a levegő (reggel 5-6 fok volt), s azt fújtad be.
2. Igaz, baloldalt vannak a befúvók, meg a két első ülés közt, középen.
3. Terhelés is kell ennek a motornak, h jól fűtsön (kevés a veszteséghő), nem véletlen van a kályha. Ha 90 fokos volt a vized, akkor jól kellett fűtsön.
4. Azt olvastam, h 8 fok s 75 fokos hűtővíz hőmérséklet alatt indul a kályha..
Eddig azt hittem, hogy sejtem a fűtést, de most elbizonytalanodtam: 1. Fáztak a gyerekek, hát hátranyúltam a fejem mögé és a tetőszellőzők jéghideget fújtak. Utánaolvastam és azt írja a kezelési útmutató, a hogy azok "CSAK HŰTÖTT" levegőt fújnak. Nem ment ugyan a klíma, de a kintinél mégis hidegebbnek érződött. (sőt megtudtam azt is, hogy CSAK belső levegő keringetésnél fújnak "klimatizált" levegőt a tetőszellőzők, máskülönben nem. Akkor meg máskor mit fúj? "HŰTÖTTET"? :) ) 2. Rájöttem, hogy hátul a 2. és a 3. üléssorban csak bal oldalt van a lábaknál befúvás. Az langymeleget fútt. (mondjuk engem nem érint, de milyen lehet a hangulat a jobb szélen?) 3. Pár percig járattam a motort és felraktam közben "HI"-ra elöl/hátul. Nemsokára az olaj,- és a vízhőfok is visszaesett! 4. Leállítottam a motort és vártam a sugárhajtóművet, vagy legalább a füstöt, de elmaradt - pedig tavaly még volt. Jól van ez így?
Tavasszal volt egy radiátorcsere, lehet köze valamihez (esetleg a nem tudom, hogy valaha hűtött, de most nyáron biztosan nem hűtött kesztyűtartóhoz)?
Segítségeteket szeretnék kérni tőletek,a barátom vett egy 2012-es Ford Galaxy titánium felszereltségű autót nyári gumival alufelnivel.A probléma az,hogy szeretne venni az autó alá négy acél felnit csak nem tudjuk az osztókört és az Et méretét, valamint valakinek eladó vagy hely ahol be lehet szerezni azt nagyon meg köszönném,előre is köszönöm a segítségeteket Üdv Szati!
Minden bódéban van ilyen kályha, vagy ez feláras volt? Ill. még azon gondolkodtam, h a többi 1.9 TDI motorral szerelt kocsiba hogyhogy nem kellett ilyen cucc, ha egyszer a motor ugyanaz?
Ilyen esetekben a hibakódot (számsor) kifejezetten kérni kell még a törlés előtt (szeretik csípőből törölni, én is jártam már így), felírni és azt megosztani a fórumon, annak birtokában tud a hozzáértő (leginkább 409 fórumtárs) értelmeset mondani. A hibakódhoz tartozó leírás, annak magyarra fordítása nem jelent segítséget, pláne ha magad sem tudod pontosan, hogy mi volt az :-)
Valószínű igazad lesz de itt ahol lakom, nincs kiolvasós szerviz. A szomszéd községben olvasták ki. Most hívtam őket telefonon és azt mondták, hogy csak az autó adatait tárolja a gépük a hibakódot nem. Így várni kell a legközelebbi előfordulásra. De minden esetre én arra emlékszem, hogy a turbó töltővezérlő hiba volt.., Hogy az most mi? Azt én nem tudom. Biztos valami kütyü, ami valamit szabályoz.
Akkor nem tudom mit tudnék még vele kezdeni, vagy esetleg másik pd elemekkel kipróbálni hogy tényleg az-e a baj, mert már írtam a 49252-es hozzászólásban hogy hogy jártam. Már vagy 2 hónapja így járok vele mert nem tudnak már semmit kezdeni vele a környékemen.
Ma reggel 6 fok volt itt, úgyhogy a kályha is beindult. :-) Ilyen sugárhajtómű hangja volt, meg a kéményén jött ki a meleg. A zasszony azt mondta, h amikor megállt, hallotta, h még szellőztet.. Akkor gondolom rendben működik. Ad vmi hibajelet, ha nem?
Kiolvatattam a kódot, valami töltővezérlő hibakód volt benne. Kitörölték. Mentem egyet, de nem rosszalkodott a kocsi és nem is írta vissza a kódot. Azt mondták csak akkor tudnak vele valamit kezdeni, ha folyamatosan csinálja.
Szia! Próbáld meg egy Renault fórumban meghirdetni, mert a Scenic II ezzel a mérettel hozták ki, de mivel drágább a /60-as a /55-től és nem jelentős az eltérés árban, viszont igen.
2013-as az biztos, szépek, több adatot nem tudok, mert nem itthon tárolom még a felnin vannak de leszedetem őket. Akitől vettem ő Passaton használta, de arra se jó. Más hirdetéseket néztem ott írták hogy Sharan-ra valók.
Állj! PD elemet önmagában nem tudok bevizsgálni. Azt sem tudom, van-e ebben az országban erre alkalmas gép. Én annyit tudok, amennyit a VCDS lát ebből, de az csak következtetés, akkor igaz, ha egyébként a motor mechanikailag rendben van.
Lett 4db téligumim, ami elvileg ezekre az autókra való, felniket vettem és adták hozzá. Nekem nincs rá szükségem, mert a Passatomra nem jó mérete, elvileg Sharan és társaira való.
Mérete 205/60 R16, 2013-asok, nagyon szép állapotban, alig kopottak.
Pontos típust meg kell néznem valamilyen középkategóriás, ha valakinek kell.
Hónapokig kerestem én is. Az enyimen a két kis rohadást az első sárvédők alján már megcsinálták, máshol korrózió nix. Melósautónak adtam el tavaly anyám Kangoo-ját. Igaz, csak 5 személyes, de így is hatalmas hely van benne belül.
Kis visszaemlékezés, a nem is olyan távoli múltra:
Magyarországi bódékeresés a múlt hétfőn végleg befejezve.
Az azelőtt való héten kinéztem négy, szervizkönyves bódét. Odamentem hozzájuk, kettőt ki sem nyittattam, olyan szinten voltak megrohadva ( nyilván az árukon ez nem látszott, pedig 1,4 mio-tól feljebb keresgélek).
Elég annyi, hogy a JOBBIK bódénak 2007-ben fejezték be a szervizkönyv írását - azóta óra szerint 122k km-t futott, tök hihető, ugye ??? - csattogott a kettőstömegű, volt rajta négy kuka téligumi, és négy kuka fék, valamint nem működött az első ablaktörlője... Mondom, ez a jobbik volt...
Szóval, marad a német piac, de képbe került a 105 lovas Caddy, rájöttem, az is jó lenne...
Köszi az infókat.Írok,mikor mit cserélünk,mi-lett az eredmény,vezérlés után jön ismét a kísérlet:hátha megoldódik a rejtélyes hang megszüntetése jobb első futóműnél.Régebben megírtam,hogy leszívatott a törött csavarfej,amely a csonka állvány bilincsszerű feléből letört, a gólyalábat szorítja,fogja közre,a féktárcsa magasságába körülbelül. A ropogást azóta hallatja,DE nem mindig.Próbáltam orvosolni többször már: nulla sikerrel.Most "esős"időben többször hallom,több cucc volt cserélve mindkét oldalon3-4hete,eső nem volt,nem hallottam semmit,most a rossz időben ismét hallatja magát.Lebontunk mindent a jobb futóműnél ismét,amikor szilent cseréltünk,stb..Aztán lerántjuk a leplet a kis nyavalyásról,az idegeimre megy ha meg hallom,egy ideig kezdtem örülni.Tisztelettel:Attila Ui:Az idő mindent begyógyít,DE abból kevés van.
"Kiolvastatom a hibakódot és megmondják mit kell tenni."
A másodikra nem vennék mérget. Vagy, felsorolnak egy tucat lehetőséget, amivel megint nem vagy közelebb a megoldáshoz.
"Akkor turbocsere, vagy tiszttítás? Vagy mit lehet tenni?"
Ezek is lehetőségek, ha annak van baja. De azt írtam, hogy a turbónyomással lehet a gond. Ha így van (hibakód), akkor is van, mint fent is jeleztem, vagy tucat hibalehetőség. Ebből maga a turbó csak egy. Áááá, bőkezű leszek, legyen három. :)
Sharanom van, annál a kezelési kézikönyv belső borítójára ragasztották és a csomagtartó jobb oldali, műanyag ráccsal lezárt, emelőnek is helyet adó rekeszében is fel van ragasztva.
Oké, köszi, akkor szerviz?.... Kiolvastatom a hibakódot és megmondják mit kell tenni. Amúgy én is a turbóra gyanakodtam, illetve a fiacskám mondta.... Mert 2200 fölött húz csak a motor... Akkor turbocsere, vagy tiszttítás? Vagy mit lehet tenni?
Ja, még annyit, hogy keresgélés közben a NET-en találtam sorstársi beírást, akinek ilyen gondja volt és azt írta, hogy nem talál ilyen csövet a bontókban. Nem értem, hogy az a cső hogyan tud meghibásodni
egyáltalán. (ilyen gyakorisággal, hogy fogy a cső a bontókból, ha tényleg így van)
Sziasztok. Úgy néz ki rosz lett a hűtővíz kiegyenlítő tartályban a jeladó. Hol jelez hogy kevés a víz hol nem. Lehet külön cserélni a jeladót vagy csak tartályal együtt? Sharan 2006 2.0 BRT.
Így , hogy sorosan vannak , a 2 fűtőpaplanra 7-7 V kerül. Ha az egyiket rövidre zárod , vagy lerövidíted , akkor a másikra nagyobb feszültség jut , és így csak egy kis ideig fog nagyon melegíteni. Ha rossz az eszmefuttatásom , majd kijavítanak.
vajon mi lehet a baj? A kocsiban Alhambra 1.9 2005-ös újonnan vettem, 130 lóerős. 220.000 km van. Megvolt az olajcsere. A komputer nem jelez hibát, de ha nincs terhelve, akkor 2000 fordulat körül gyenge terhelés esetén kigyorsítva néha letilt valamit és nem enged csak fele mennyiségű gázolajt, 15 helyett csak 7-8 litert etet. És nem húz..... A gyorsítás is csak 2200 fordulat felett jön meg. Idáig 1800 körül már húzott rendesen. Leállok lekapcsolom a mocit és utána rendesen megy.
409 Szaki, köszönöm válaszod.Meg fog történni,ahogy a leírtak cseréje is meg lett.Infót kérnék azonban vezérlés szett vásárlása előtt.INA-CONTITEC vezérlés szett között.Nálam a "kereső"mindkét szettet közép kategóriába sorolta:INA:47.000-Ft,CONTITEC:49.000-Ft.És minőségre a pár ezer tud többet?Mind két szett kedvezménnyel értendő.Számomra elérhető áron van,DE 409 Szaki hogy látod a gyakévek múltával.Tisztelettel:Attila./ A kályha átalakítása elmaradt:kezdem érteni írásaidból működését,a gáz,hogy nem tudok szakít a karbantartásához,egyenlőre,nem nyúlok hozzá,mert még nyugszik.Hamarosan sláger lesz ismét. /
Köszi, így már biztosan sikerülni fog. Mivel az ülőlap szakadás miatt a hátlap sem megy , így valószínűleg sorba vannak kötve . Ha így van , akkor nem célszerű az ülőlapot rövidrezárva kiiktatni szerintem.
Van egy AFN motorkódú 110 lovas alhambra a családban. Mindig van pár csepp fekete olajfolt alatta.
A turbó teljesen olajos onnan csepeg le. Nagy nehezen rájöttem, hogy a turbó olajozó nyomócsövénél ereszt a hollandinál és onnan csorog le. Utánahúztam, de nem szűnik a szivárgás. Mi tud ott meghibásodni nem értem. Biztosan volt már a turbó levéve, és akkor a csövet le kellett kötni, de nem értem hogy tud ott elromlani. A hollandi nem tudja rászorítani eléggé a kúpra? Szerintetek ez tuti cserés? Azért kérdezem, mert ha az, akkor előre megveszem, mielőtt leszerelném a régit. Vagy van rá mód megjavítani, mert akkor nem költenék rá.
Jah, én is láttam az Sgaf-on leírást. Azt, h az ülőlap vagy a hátlap, hamar kizárhatod a 6 pólusú csati segítségével (már nem emlékszem melyik irányból nézve, de felső két láb a támla, középső kettő meg az ülőlap. Az alsó kizárásos alapon a termisztor). Azt a tekerőt le kell pattintani, három darab műanyag "karom" tartja, 120 fokban eltolva egymástól. Jól elfeszíted a támlától, alányúlsz csavarhúzóval, s patt.
Az ülőlapon nem láttam a szakadást, de a bal combtámaszra gyanakodtam, úgyhogy pár helyen levágtam a műanyag szigetelést, h tudjak szakadást mérni, s így kiszakaszoltam. Amikor megvolt, akkor meg összeforrasztottam, s csá. Kicserélni marha szar lett volna, mert rá van ragasztva. Ha nem tudom megcsinálni, vagy máshol is tönkre fog menni, akkor egyszerűen rövidre zárnám vhol az elején, s akkor a támla még melegít (az sokkal kisebb nyúzásnak van kitéve).
Kipróbáltam ma a szélvédő fűtést, murisan csíkozza a párát. De nem nagyon tetszett, mert az oldalablak attól még olyan marad, tán nagy mínuszban lesz jelentősége, amikor alig lehet lekaparni.. Kályha ma (10 fokban) még nem indult. :-)
Az én ülésfűtésem is elromlott. Nálam is az ülőlap szakadt meg. Az sgaf oldalon találtam leírást a szerelésre, de már az elején elakadtam , a háttámla tekerőgombot nem bírtam leszedni. Ezt hogyan lehet levarázsolni? Az ülőlapot megjavítottad , vagy cserélted? Érdekelne a megoldásod , mert szeretném rendbe rakni én is , lassan jön a hideg idő. Köszi.
Sziasztok! 98évj1,9tdi 90le sharanhoz keresem azt a klímacsövet ami ha leveszem az alsó motorvédő burkolatot legközelebb megy ahoz,és alucsőből gumiba megy át. Előre is köszönöm az ajánlatokat és a képeket!
Köszönöm! Hű, nem gondoltam, hogy célszerszám kell hozzá... megpróbálom elsőre a mosószeres vizet (de hát akkor a savas eső ;) is leoldotta volna már, nem?)
Ha kipróbálsz mást, kérlek jelezd, ilyen problémával fogok én is küzdeni.
Az autót már úgy vettem (mint a cikkben), hogy az első két ajtón már nem volt semmilyen bevonat, csak az alap műanyag, viszont a hátsó kettőn még ott a gumis "okádék" maradványa.
Ugyan valóban függ a kompressziómérőtől is, de a 18bar az nagyon kevés. A gyár gavallérosan azt mondja, hogy 30 és 18bar között jó, de 25-26bar* alatt már betegesen indulnak hidegben.
* hideg motoron mérve!!
A tandempumpán van egy mérőpont, oda kell egy ~ 10bar méréshatárú nyomásmérőt csatlakoztatni.
Nálam a lángszita cseréje lett a megoldás a 3 alkalommal előjött "füstölésre" (ami igazából a gázolaj párolgása, ha jól értettem, amit Balu fórumtárs mondott).
Kedves csoporttagok! Köszönet nektek! Lassan másfél éve szenvedünk a Galaxynkkal, mert nem indult. Üzemanyag puma csere után ment két hónapig, majd megint megadta magát. Múlt héten találtam rá a fórumra és hosszas olvasgatás után ma elküldtem a kerámikus férjemet megvenni a 109-es relét, szegény fél nap alatt lebontotta a fél műszerfalat és kicserélte...eredmény, pöccre indul :) ... Ford szervízben is voltunk vele, elektromos szerelőnél is, beméréseket fizettünk, a problémát viszont nem találták...vagy nem akarták....de most végre úgy tűnik megoldódott a dolog. Köszi mégegyszer, hogy vagytok :)
Nekem ilyen volt, egy sima izzítógyertya csere megoldotta. Aztán kész lett a (le) kapcsoló, majd a napokban kipróbálom, de szerintem pont olyan, mint fél éve volt.
A héten már lesznek olyan hőmérsékletek, h elvileg a kályhának be kell indulnia.. Ha leellenőrizném indítás után, mit kell látnom? Pöfög a kipufogója? Vagy van vmilyen hangja? :-)
18 volt a kompresszió mind a 4 hengerben, bár csak egy benzines nyomásmérővel mérték meg, ma talán lesz egy normális mérő eszköz is amivel meg tudják mérni. Szóval nem indul jól hidegen továbbra sem. Az első indítás gyalázatos. A tandem pumpát hogy lehet kizárni, hogy az a rossz( elengedi a nyomást) ? Mennyinek kell lenni a kompressziónak? Én 18,1 et olvastam valahol
Koszonom az informaciot, en is erre gondoltam. A Mondeoban a kormok nyikorogtak ahol a tengelyt fogtak. Itt is akkor ez lesz, be kell a tengelyt valami gumi/szigszalag reteggel vonni es megoldodik.
A második üléssor szélső üléseinek a fém alkarészei zörögnek. Kegyetlen idegesítő. MK1-ben és MK2-ben is előjön. Még nem jöttem rá, hogy konkrétan melyik része. Valszeg ahol a karmok a padlóhoz fogják.
A rugótányért,hogy lehet-ne ellenőrizni,ma reggel a boltból indulásnál hallottam megint,gyenge,tompa ropogás szerű hang,jobb oldalról,a hangot nem tudom mihez hozzá hasonlítani.A válaszod még egyszer köszi.
Szétszedtem az ülést, az alsó ülőlapon van a szakadás, de még nem találtam meg.. Szemre nem látszik. A 4 pólusú csatiból azért lesz 6 pólus, mert külön szedték a háttámla fűtését, ami felfelé megy (így legalább könnyebb a szakadást megtalálni), de ugyanúgy 1 körön van. A maradék 2 vezeték ebbe a kis szarba megy bele, amin amúgy nem megy át az áram.. Vki tudja, h ez micsoda?
Ki hogy tudja, 2003-as Alhambrában a rádióantenna (a jobb hátsó üvegbe van integrálva) távtáplált, tehát rádió cserénél kell neki a fantomtápos megoldás?
Üdv mindenkinek.Kérdésem elsősorban 409 szaki-hoz szólna,de mindenki segítségét,infóját elolvasom.Vezérlés csere előtt a Galaxy 2003 pdtdi.Mire kell,nagyon figyelni,hogy tuti legyen a vezérlés szett csere.Autó szerelő végzi,elvileg megvárhatom,reggel 8-12ig lehet végzünk vele,én csak a culáger leszek,a munka ~ 1héten belül lenne,pontosítás kell csak.Mit kell,mi az amit vezérlés cserénél JÓ,ÉRDEMES még cserélni?Légyszíves ha időd engedi írd meg.Az első futóműn cserélve lett:mindkét: külső gömb csukló, alsó kitámasztó gömbfej,lengőkar szilentek, külső kormányösszekötő gömbfejek.De azt a kis alaptomos hangot jobb oldalról,néha hallom,de behatárolni még pontosan nem tudom,mit,mi hallatja magát.Én a toronycsapágyat fogom jobb oldalon még cseréltetni,aztán feladom.Szerelő azt mondta mikor megnézte,az jó.Lehet hogy futómű ellenőrzés után ismét hallatni fogja magát jobbról.A törött csavar után jelenkezet,ami a gólyaláb és a csonka állványt szorítja össze.De ezt régebben Írtam már.Választ,válaszokat előre is köszönöm.
Nekem ilyen hang nincs, néha a vezető ülés felől hallok vmi rezonálást. De ha erre gyanakszol, akkor tök eccerű, vedd ki az üléseket, s menj egy kört, van e hang..
Ha belemegyek egy kátyúba, akkor az utastérből furcsa, fémes nyikorgó hangot hallok, olyan mint egy fémes tücsök ciripelés. (2003, Galaxy)
Arra emlékeztet mint amikor a Mondeómban a lehajtható hátsó ülés zárszerkezete nyikorgott, az csinált ilyen hangot. Ott az volt a megoldás, hogy szigetelőszalaggal betekertem a fogadó tengelyt
és akkor pár hónapig, amíg a szalag le nem kopott, csend volt.
Okozhatja ezt a zajt az ülések rögzítő mechanikája a padlónál? Van rá bejáratott orvoslási mód? Vagy máshol keressem a zaj forrását?
Van egy 2003-as Ford galaxynk,ma vàratlanul nem nyitotta ki gomb nyomásra a vezetö oldali ajtot.Csak kulcsal nyilik nagy nehezen.De nem müködik a tempomat a dudánk sem és középen az ora sem.Létezik hogy ezeket a hibàkat biztositék okozza??Vagy az ajtonàl szétugrot a zár???Esetleg valami ötlete valakinek vagy jobb ha szerelöhöz viszük??
ha van módod rá akkor a bal első dobbetétet szereld ki majd az ablakmosó szivattyúról húzd le azt a csövet ami hátrafelé megy. fúj meg a végét valamivel (kompresszor, biciklipumpa stb.) és valaki hallgassa ,hogy hol hall sziszegést a kocsi belsejében a küszöb környékén.
Kiírta a batárszki, hogy AdBlue igénye van. Vagyis pontosabban azt, hogy a benne lévő nafta 1200km-re elég, aztán lesz nemulass.
Elmentem a szerelőhöz és megitatttuk, itt jött a csavar. Úgy tudom, hogy 23 literes a tartály, mert az előző töltésnél kb 20+ liter ment bele. Mostanmeg mindössze alig több, mint 10 liter után spriccolt visszafele a csomagtartóba. Akkorezmoshogyanvan? =:-O