Már korábban sötétedik. Sötétben meg lehet tenni az emberek között, hogy biciklis gatyában piciket beengedek. Ez így nem látszik és talán nem csorog ki a nadrágból a kevés pisi. Elhagyatottabb helyen emberektől távol többet is be lehet engedni.
Ki lenne az a lány aki cinkosom lenne és ilyet játszana velem a sötét városban?
Évekkel ezelőtt egy baráti sörözés közben alaposan bepisiltem, persze szándékosan. Gondoltam, mire hazaérek, megszáradt, meg éjfél után már úgyis alszik a nejem. Csendben beosontam a lakásba, irány a fürdőszoba. Ültem a fürdőkád szélén, és néztem, hogy mekkora a folt a farmeromon. Ekkor nyílt az ajtó, és a nejem rögtön meglátta a pisis nadrágomat. Amikor megkérdezte, hogy mi történt, azt feleltem, hogy semmi baj, csak fogadásból tettem. Elég hülye fogadás - legyintett - remélem, nem gyakran lesz ez a fogadás tétje! Bepisiltem azóta is sokszor, de óvatosabb voltam.
Én sem meztelenül alszom. Kicsit mindig rosszalkodok este, meg éjszaka ha felébredek hogy pisilnem kell! Néha nekem is lefolyik, de csak a lepedő szokott kicsit pisis lenni ami tényleg jól hűsít a nagy melegben!
Én is szeretem a bepisilést már egészen kicsi gyerek koromtól kezdve. Nem tudom megmondani az okát, de felizgat. Volt sok véletlen "balesetem", talán azért.
Szívesen bekapcsolódnék a beszélgetésekbe! Ahogy elnézem elég sok aktív tag van itt.
Kedves Bori, korábbi párom ugyancsak ulve szeretett bepisilni, bár állva is gyakran előfordult. Nyilvános helyeken a fenekén (szoknyáján, ruháján) keletkező foltot egy dereka közé csavart pulóverrel takarta. Persze az is izgatta, ha észreveszik. MIkor hazaértunk, megcsókoltam a bugyiját és hatalmasat szeretkeztunk. Parkban padon ulve, sot játszótéren is összepisilte magát...
Annak előjelei mindig szanaszét izgattak,pláne mások előtt. Baráti körunkben kevesen tudták, de azok megszokták. Nagy ritkán összenéztek: na, Kata ujfent osszepisilte magát... de rosszizu megjegyzést nem tettek. Engem az elozmények, a folyamat és a következmény mindig lázba hozott.
Ritka bájos, izgató és noies. Imádom a beszámolóidat.