Urak: Az mennyire természetes, hogy tisztított óránál, ha tisztítás után sokat áll, akkor besül az egész? Vagy az olajam nem eléggé friss? És legalább havonta érdemes is megjáratni az órákat, tapasztalatom szerint, ez is emiatt van?
Az inkriminált rugónak hála istennek nincs értéke. (Wosztok 2609) de legalább látom, hogy nem én vagyok a tök szerencsétlen. Bár ez már már múltkor a Seiko gátkerék porvédő köveknél is kiderült. Azóta olvastam Vályi tanár úr könyvében, hogy ezek a kőrögzítések a felkészültebb embereket is próbára teszik.
V.I.P
Kipróbáltam az általad leírt billegőbehelyezési módszert, azaz a helyére tett billegő után, a hídat tartom tovább ugyanabban a helyzetben, és aláfordítom az órát, és nagyon bevált. Kösz.
Csálé, kúpos rugónál bizony azt lehet csak tenni, hogy feltűzöd egy rögtített tűre, és két hajszálcsipesszel végigmész menetenként rajta, keresve, hogy hol van a torzulás. Viszonylag nagyobb, erősebb zsebóra-rugóknál ez járható, kivitelezhető. Sajnos parányi, nagyon sűrű menetű karóra-hajszálrugók általában egész egyszerűen menthetetlenek. Képtelenség úgy kifésülni őket, hogy a menetek ne érjenek egymásba. És vannak rugók, amelyekre ránézek, és bele sem kezdek. Eleve reménytelen, keresni kell másikat.
Bizony a kérdésed tudást és gyakorlatot igényel, szóval a szakszerű magyarázat másra vár. Annyit tudok csupán mondani, hogy a síkjából ferdült de egyébként nem kuszálódott rugóval már magam is próbálkoztam. A belső rugóvéget gyűrűben történő rögzítésénél lehet finoman állítani, a külső rögzítésnél pedig már önmagában a rugót rögzítő ék állása is alapvetően képes befolyásolni az egész rugó állását, ez azonban jól javítható. Próbálgatni kell, lehetőleg több rugó rendelkezésre állása (van mit leamortizálni :-)) segít.
Bevallom, nekem még nem volt dolgom ennyire csálé rugóval, ezért nem is tudok tanácsot adni (APT-re vár a dolog). Breguet véggörbét láttam hajlítani, az se volt egy egyszerű művelet (a csipesszel megfogott hajszálrugót puhafába nyomták, megfelelő gyakorlattal összejött a véggörbe).
Szóval leginkább gyakorlat és tapasztalat kell a rugószereléshez :)
Szóval az első mondat félreérthető, talán azért nem válaszoltok. Tehát prcízebben: Minden itt kapott válasszal előrébb vagyok kicsivel.
Egyébként tervezem, hogy a fórumon felmerülő kérdéseket, és válaszokat összeállítom egy "A munka során felmerülő kérdések és arra adott válaszok" fájlba.
Eleinte könyv nélkül keztem, csak APT honlapja alapján. Most már vannak könyveim, némi elméleti tudásom már van, de a mester tanácsait csak igy virtuálisan tudom begyűjteni.
Mai kérdésem (ha van energiátok és kedvetek): A kuszált hajszálrugót, ha síkban marad, akkor ki tudom javítgatni (általában). Tényleg csak csipesz, meg idegrendszer. Azonban ha a torzulás térbeli, csálé, kúpos, vagy ami most van (volt) a Brequet hajtás túl magas volt, és hozzáért a hídhoz. Levettem a rugót, egy állványba fogott olajozótűre húztam, (aztán most kicsit romos). Ugy itt hajtást a laprugó szélesebb síkjában kellene megtenni. (Fordítva, mint amikor a Brequet hajtás készül). Szóval itt van-e műfogás? Vag ezek a javíthatatlan esetek.
"Amikor a komplettet visszateszem, hagyjam, hogy a haszálrugón lógjon a billegőkerék, így jól látom, hogy a vezetőkő hova kerül. "
A vezetőkövet látni és meghalni... :)
Szóval APT után mégy annyival hadd egészítsem ki, hogy nem szükséges látnod a vezetőkövet. Én a billegőt a szélső helyzetében szoktam betenni, azaz nyugalmi helyzetétől legalább 90 fokkal elforgatva, előtte a horgonyt is arra az oldalra billentem. Majd miután a tengely csapja a helyére került, még mindig csipesszel tartom a hidat, és alatta a szerkezetet tartóstul elkezdem forgatni, így a vezetőkővet szépen bevezetem a horgonyvillába, és a híd alatt is szépem a helyére kerül a szerkezet, rá lehet tenni.
Kösz a választ A kis antik női Doxa Breguet meg álmomban se jöjjön vissza. Brrr.
Te_o
Egyetértek. Ott a legkoszosabb. Persze ettől még eljár, de miután szerintem a felhúzórész konstrukciójában is a leggyengébb pont, ott kopik szét először.
A motorrugók - főleg a korszerűek - egy része nem is acél (mindenféle csoda bronzötvözet), más része pedig önedző. Tehát, ha lehűlt, akkor már törik. A legjobb a betétezéshez fehéren-sárgán izzó állapotban hajlítani, úgy nem fog eltörni. Én mellé szoktam drótozni, egy darab kicsit vastagabb másik rugót, és izzó állapotban arra hajtom vissza a végét, így pont jó lesz a hajtás is, és feszültség sem marad az acélban. Ez utóbbi fontos, mert esetleg sikerül visszahajlítani, látszólag jó is, aztán az ötödik felhúzásnál megint eltörik.
A billegő visszatételénél egyértelműen a hajszálrugón lógatás a szokott és bevált módszer. Kivétel a nagyon filigrán hajszálrugók (tipikus probléma az antik női Doxa-k Breguet spirálja), ami már ettől képes kinyúlni. Ott tartani kell a billegőt, de ez igen ritka. Száz szerkezetből 99-nél lóghat a rugón.
A tisztításhoz annyit tennék hozzá, hogy alapvetően viszonylag tiszta, ránézésre jó állapotú szerkezetnél szerintem is járható, hogy az ember kiveszi a billegőt (szétszedi a fedőköveket - enélkül úgyszólván nem csinált semmit!), a horgonyt, és természetesen a motorrugót. Szerintem a rugóval együtt még csak benzinben sem érdemes mosni, belemegy a benzin a rugóházba, csak szétteríti a ragacsot. Rendes kotyvás mosásnál meg kotyva fog maradni a rugóházba, ami szinte biztos halál a rugónak - de esetleg hosszú hónapok múlva. Emellett gondoskodni kell, hogy az összes csapágy szabadon legyen, ez a szerkezetek többségénél azt jelenti, hogy a váltókereket ki kell venni a szotoár alól, mert takarja a közkerék alsó csapágyát. Ezek után ezt lehet így mosni, az egész járatot nem kell szétszedni. De ezt sem szokták elvégezni, irtózatosan mocskos rugók, kulimájszos fedőkövek, a számlap alatt tocsogó olaj szokta jelezni, hogy az órás kolléga "tisztítás" címszó alatt levette az óra hátlapját, kivette a billegőt-horgonyt (a szerkezetet a tokból ki sem véve), áttörölgette a szerkezetet benzinnel, telefújta olajjal, átfuttatta párszor és visszatette a gátlót. Ez pedig teljesen elfogadhatatlan, ez nem szerviz. Akkor sem, ha utána elcsámpázik pár évet megint az óra.
A hsz. második feléhez annyit fűznék, hogy a billegő környékét szerintem általában kitakarítják. Viszont szvsz. pont a felhúzórész az, ahol huzamos szennyeződött használat visszafordíthatatlan károkat okozhat, itt jut be a legtöbb por is, és változó, nagy terhelést kap felhúzásokkor, nem véletlen, hogy amúgy jó járattal rendelkező antik darabokon nagyon sokszor átugrik már a körmöskerék pl. Én is szedtem szét olyan, állítólag "tisztított" órát, amiben teljesen fekete porrá száradt kenőanyag-por keverék volt a felhúzórészen. APT -nek van igaza, egy kompromisszum előbb-utóbb visszaüt. De egy autó fékrendszerét sem szabad tessék-lássék módon javítani...
BUÉK mindenkinek ! Volna egy kérésem .KInéztem én egy Ariston zsebórát elöl hátul átlátszó tokozással.Az órás szerint magyar gyártmány.18000Hufért Uj és garanciás .Tud esetleg erről valaki valamit esetleg egy honlapot? Köszi : szőrmók
Boldog új évet a világ legüdítőbb fóruma minden tagjának!
Végig szereltem az ünnepeket. A kis ravasz Jézuska hozott egy üveg-hátlap prést, meg egy hajszálrugó csipeszt(még a feleségem sem vette észre).
Két dolgot szeretnék kérdezni, ha van időtök, kérlek válaszoljatok.
1) Felhúzórugót kellette pótolnom, és ezért egy más órából vett rugót előírás szerint ki szerettem volna lágyítani, visszahajtani és betétezni. Még sosem lágyítottam órarugót (csak vaszöget gyerekkoromba) Gázöngyújtó felett felizzítottam, de lehülés után porrátört. (gondolom kiégett a szén) Csak harmadikra sikerült úgy ahogy. Mi ennek a helyes metódusa.
2) Amikor a komplettet visszateszem, hagyjam, hogy a haszálrugón lógjon a billegőkerék, így jól látom, hogy a vezetőkő hova kerül. Vagy fogjam úgy össze, mint amikor kiveszem? Mindkettővel próbálkoztam.
A tisztításokról az a véleményem, hogy biztos, hogy van olyan amikor nem kell full service. És ezért volt jó, amikor ugyanahhoz az óráshoz jártak vissza az emberek. Tudta, ki mikor vette az óráját. Tudta, hogy a gyerekek Junoszt órái meg sem érik a fedőkő elkoszosodását. Sajnos meghalt apám órás barátja, így nem tudom megkérdezni tőle, de biztos külön tarifával számolta a kockázatos manővereket. Én viszont amatőr vagyok (meg közületek is néhány) Ez két dolgot is jelent. Van időd, meg élvezed. Ha nem veszem le a fedőkövet, minek csinálom az egészet.
Nem egyedi dolog, amit írsz... Az az igazság viszont, hogy pl. régi orosz karórák esetében a bácsikák és nénikék nem fizetnek ki még 1-2 ezer forintot sem sokszor egy rendbetételért, és főleg vidéken bizony ha nem vállalja el, akkor hamar hoppon marad. Ezért van az, hogy sok vidéki órás, aki nem akar kompromisszumot kötni, inkább bedolgozást vállal, vagy azzal egészíti ki a lehetőségeit. Sokan mások pedig minőségi oldalról állítják be az ár-érték egyensúlyt, és ezt kár tagadni, nem egyedi eset...
Sajnos magam is tapasztaltam többször, hogy akik ebből élnek, azoknak bizony számít az idő, és nem úgy tisztítják az órákat, ahogy azt tanítják. Jó péda erre nagyapám zsebórája, melyet jó pár éve elvittem óráshoz kitisztíttatni.
Pár év múlva, már órás tanulóként én magam tettem rendbe. Levéve a szabályozókulcsot (ütésbiztosítás nélküli szerkezet), alatta csupa kosz volt, az órás tuti nem vette le. Ránézésre lehetett látni, hogy a rugóházban is több évnyi kosz gyűlt össze.
Persze mindezekből egy nem szakmabeli kuncsaft semmit se lát, az óra meg eljár 1-2 évig valahogy.
Diáktársam mesélte, hogy ahol tanonckodott, ott egy szerviz ennyiből állt:
Billegő ki, horgony ki, órát felhúzni, bele a benzinbe, hadd járjon le. Ezt még néhányszor elismételni, olaj a kövekre, és kész.
AZ a helyzet, hogy én az utolsó 20 évben mint otthon bedolgozó, mások által
elvállalt javitásokat elkészitő órás dolgoztam. Ez akkor az ügyféltől elkért ár
50%-át jelentette nekem + a nagyobb alkatrészek ára. Nem vállogathattál a
munkák között és minőségben sem mehettél le egy bizonyos szint alá.
Sok reklamációd sem lehetett, mert nem kaptál legközelebb munkát, ráadásul az órás társadalom igen zárt kör és az esetleges rosz híred gyorsan el terjedt benne.
Ezt bizony ismerem. Viszont mindketten tudjuk, hogy ez sajnos kőkeményen a minőség rovására ment. De nagyon... No ezért van annyi kókányolt, borotvapengén billegő, ragasztott-foltozott-repedt borzadvány régi óra mára. Sajnos...
Vissza kell térni arra az útra, ami azt mondja, hogy egy nap 2-3 egyszerű járat javítása oldható meg, de összetettebb, stopperes, naptáras-automata stb.. órából esetleg csak 1, és bizony kell egy hetet szánni a "bejáratásra", megfigyelésre, szabályozásra is. Egyébként lassan lehet is, én ha megteszem, hát 10-15 ezer alatt egyszerűen nem vállalok el semmiképpen órát, és mondhatom, sokak respektálják. Ha nem, hát akkor meg nem.
Létezik egy eszményi, tankönyvekben előirt óra tisztitás és sajnos egy napi gyakorlatos metódus. Ha nekem is csak naponta max. 2 vagy 3 darabot kellett volna megjavitanom, mint az 1945 elötti segédeknek, akkor én is az ideális utat követem.
De amikor abbahagytam a szakma gyakorlását, bizony már napi 10--12 darab
órát kellett szétszedni, tisztitani, a hibákat javitani és összerakni. Ekkor már sajnos
az ideálistól el kellett térned, de ez sohasem mehetett a minőség rovására.
Egyetértek, a rugóház fedelét igenis le kell venni mindenképpen, és így kell mosni. Ha rettentően lekvár az egész, akkor én mindenképpen kiveszem a rugót, és külön kiáztatom a házzal együtt, visszatekerem, és így teszem a többi alkatrésszel együtt a mosóba - ez elég jól leszedi-elmázolja az esetleges ujjlenyomatokat, a szappalúg közömbösíti a savakat is.
A szerkezet nagyon szép, érdekes a minőségi kivitel mellett a hintás felhúzó-szerkezet. Kaphatunk róla egy túloldali képet is?
Szerintem minden normalis oras szetszedi a rugohazat, hiszen milyen tisztitas az amikor azt sem tudjuk mi van a zart dobozban. A rugot en sem veszem ki mindig azon egyszeru oknal fogva hogy betekero nelkul eleg nehez korrektul osszerakni. Visszarakni persze lehet de a savas ujlenyomatunk a feszultseg alatt levo rugot viszonylag gyorsan meg fogja tamadni, sokkal gyorsabban mint a hidakon levo ujlenyomat a feluletkezelest. Volt egy kiserlet anyagismereten amikor egy ossznyomott (osszekotott) es egy azonos, de feszultsegmentes rugot martottunk savba. Latni kell a marasi aktivitas kulonbseget ahhoz hogy komolyan vegyuk a dolgot.
Mutatnek egy szep szamlap feloli fotot, hatha valaki kitalalja milyen szerkezetrol van szo.