Főleg Európa népeinek genetikai összetételéről, ami történelem során folyamatosan változott szól a topik. A neandervölyiektől kezdve. A történelmi összefüggéseken van a hangsúly.
Azt olvastam, hogy az etruszkok genetikailag lényegében azonosak voltak a latinokkal és egyéb indoeurópai nyelvű szomszédaikkal. Mindegyik a helyi neolitikumi lakosok és a sztyeppékről érkezett bevándorlók keveréke. Szóval úgy tűnik, hogy az ókori Itáliában az őshonosok is asszimiláltak indoeurópai bevándorlókat, nem csak fordítva.
Az ibériai-félszigeten is hasonló volt a helyzet, tekintve, hogy a baszkoknak is van sztyeppei eredetű genomja.
mert?, a finnugor eredetelmélet genetikai alátámasztása egy vagy két emberben megtalált uralon tuli markerre épül (ex szovjet katonák hatása?) Ehhez képest az 50 paciens valóságos tömeg.
Hogy csessze már meg Belzebub az összes olyan kutatót, aki pofátlanul képes általánosítani egy minimális számú minta alapján! Mi a francot keresne egy sztyeppei populáció egy hegyes, dombos s nyilván erdős területen? Átvonulni átvonulhattak ott, de letelepedni, minek?
Egy friss tanulmányban a szakértők a mai Olaszország ősi populációinak genetikáját mérték fel – számol be a Phys.org. A kutatók a kőrézkor és a rézkor közötti átmenetre koncentráltak, amely nagyjából 4 ezer éve zajlott. Az adatok alapján mintegy 3600 éve egy sztyeppei kötődésű népcsoport érkezett Itália középső részére. Az átmenet során a temetkezési szokások, illetve rokonsági struktúrák is átalakultak.
Az elmúlt években a genetikai vizsgálatok egyre meghatározóbbá váltak az ősi népvándorlások tanulmányozásában, az itáliai kőrézkor és rézkor közötti átmenet idejére vonatkozóan azonban eddig nem végeztek elemzést. Tina Saupe, a Tartui Egyetem genetikusa és a csapat tagja szerint 50 személy DNS-ét vizsgálták, a maradványok Olaszország középső, illetve északkeleti részéről származnak. Az eredmények azt mutatták, hogy az átmenet során egy ponto-kaszpi sztyeppei populáció érkezett a régióba – ez a sztyeppei terület a Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger között húzódik.
A csapat az Itáliai-félsziget, Szicília és Szardínia újkőkori és vaskori adatbázisait használta összehasonlítási alapként. Úgy tűnik, a térség újkőkori és kőbronzkori lakói genetikailag közelebb álltak a kelet-európai és anatóliai földművesekhez, mint a nyugat-európaiakhoz.
A sztyeppei népek nagyjából 4 ezer éve érték el Észak-Itáliát, a félsziget középső részén pedig 3600 éve telepedtek meg. Két helyszínen azt is kimutatták, hogy a rokoni kapcsolatok változásával a temetkezési szokások is átalakultak.
Lefejezett holttestek egy csoportjára bukkantak egy temetkezési helyen Angliában, az áldozatok valószínűleg római kori kivégzések áldozatai – írja a BBC. A szokatlanul nagyszámú lefejezett holttestre egy egykoron katonai ellátmányt biztosító gazdaság területén bukkantak a cambridgeshire-i Somershamban. Több áldozat térdelt, amikor hátulról karddal lefejezték őket.
Az áldozatok 33 százalékát kivégezték – közölte Isabel Lisboa régész. Három temetőt tártak fel 52 sírral, amelyekből 17-ben volt lefejezett áldozat.
EGYIKÜKET, EGY IDŐSEBB NŐT MÉG A HALÁLA ELŐTT MEG IS KÍNOZTAK, VAGY A HALÁLA UTÁN MEGCSONKÍTOTTAK. AZ ÁLDOZATOK FEJÉT A LÁBFEJÜKHÖZ VAGY AZ ALSÓ LÁBSZÁRUKHOZ HELYEZTÉK.
A sírok a régészek szerint harmadik századiak, amikor a Római Birodalom egyre ingatagabbá vált, a büntetések pedig egyre kegyetlenebbek lettek.
A főbenjáró bűnök száma megháromszorozódott a harmadik században, a negyedikben megnégyszereződött
– mondta Lisboa. Mivel ez a terület a római hadseregé volt, a büntetések súlyossága, a római jog érvényre juttatása jóval szigorúbb lehetett az itten településeken – tette hozzá.
A kivégzettek 25–45 év közötti felnőttek voltak. Mivel nem találtak közöttük genetikai rokonságot, az áldozatok vagy a hadseregben szolgáltak, vagy rabszolgák voltak. Kettőről megállapították, hogy Skóciában vagy Írországban született, egy harmadik pedig az Alpokban.
A védettség evolúciójához vezetett a pestisjárvány
Középkori tömegsírba temetett emberek DNS-ét vizsgálták.
Tudósok egy XVI. századi németországi tömegsírban található 36 emberi maradványt vizsgálva arra jutottak, hogy a pestisjárványok által előidézett evolúciós alkalmazkodás nyomán ellenálló képesség alakult ki később a környéken élőkben.
Kimutattuk, hogy immunrendszer veleszületett markereinek előfordulása nőtt a modern emberekben a pestis áldozataihoz képest. Ez mutatja, hogy ezek a markerek a pestis elleni védettségként fejlődtek ki
– magyarázza a tanulmány szerzője, Paul Norman, a Colorado Orvosi Egyetem professzora.
A szakemberek Ellwangen város egyik régi tömegsírjából, az oda temetettek középfülcsontjaiból vettek DNS-mintákat. Ezeket összevetették a város 50 mai lakójának genetikai állományával úgy, hogy ellenőrizték az immunrendszert érintő génvariánsok eloszlását. Norman és kollégái a német Max Planck Intézettel közösen publikálták kutatásuk eredményeit a Molecular Biology and Evolution című tudományos folyóiratban.
Az eredmény azt mutatta, hogy egy patogén – vélhetően a pestist okozó Yersinia pestis nevű baktérium – változást okozott két receptor és négy humán leukocita antigénmolekula alléljeinek eloszlásában.
Az a véleményünk, hogy ezeket a pestis okozta a XVI. században
Egy amerikai–osztrák kutatócsoport magyar szakemberek közreműködésével új módszert dolgozott ki, amely lehetővé teszi a régészeti korú emberi maradványokból az örökítőanyag szinte roncsolásmentes kivonását. Az új mintavételi lehetőség örökségvédelmi szempontból kulcsfontosságú. A módszer segítségével az antropológus, régész és archeogenetikus szakembereknek nem kell számolniuk a jelentős tudományos és örökségvédelmi értékkel bíró leletanyagok esetleges komolyabb sérülésével, amelyek így a későbbi kutatások során is teljes egészében vizsgálhatók lesznek.
Egy nemzetközi kutatócsoport felismerte ezt a problémát, ezért a közelmúltban több új mintavételi módszert is kidolgozott annak érdekében, hogy minimalizálni lehessen a mintavétellel együtt járó csontsérüléseket. Első ízben a koponyaalap irányából a belső fülbe való befúrás metodikai alapjait dolgozta ki, később pedig rámutatott arra, hogy a hallócsontocskák felhasználásával jelentősen csökkenthető a mintavétel során a leletekben okozott kár. Ezekben projektekben Hajdu Tamás és Szeniczey Tamás, az Embertani Tanszék két munkatársa is tevékenyen részt vett.
Lényege, hogy a fogak sejtes cementumban gazdag gyökérrészletét egy speciális oldatba merítve oldják annak aDNS tartamát. Az így kinyert minta minősége ugyan nem vetekszik a belső fülből kinyert DNS-ével, de hozza azt a minőségi szintet, amit a hagyományos módszerekkel (fog fúrása és porrá őrlése) vett örökítőanyag képvisel. A módszer legnagyobb előnye, hogy az eljárás során a fog csupán minimális roncsoláson megy át, így annak nem csak morfológiai, de szövettani szinten is ép marad a szerkezete, ugyanakkor változatlan kémiai összetétele a későbbi izotópos vizsgálatok (stroncium vagy C14) elvégzését is lehetővé teszi. Az egyetlen szembetűnő változás a gyökér színének kifakulása, kifehéredése” – mondta Hajdu Tamás, a magyar kutatócsoport vezetője, az ELTE TTK Embertani Tanszékének adjunktusa.
Lehet hogy neki még több helyen, mert csak az ükszüleiről beszélt. Nálam négy magyar megye ha minden ismert ősről beszélünk, Pest ( a Pilisi járás német falvai ), Fejér ( Szár és Etyek ), Esztergom ( Dorog és Csolnok ) Komárom ( Komárom és Szomor ) plusz az elcsatolt területeken Rohonc, külföldön egzotikumként Belgrád ( egyik ősöm itt született amikor osztrák uralom alatt állt ), Alsó-Ausztria, Felső-Ausztria, Stájerország, Tirol, Voralberg, Morvaország, Csehország, Baden és Württemberg, a Majna menti Frankföld, Svájc, Lotharingia, Savoya.
Nagyjából vége van a mintagyűjtésnek, még néhány minta és kész. ( a szervező írta ezt a szöveget )
Példátlanul rövid idő alatt a mintaadók száma elérte a remélt 10 fő/megye szintet, sőt, jelenleg 340 a feltételeknek minden szempontból megfelelő jelentkezőt rögzítettünk akik mindegyike kiválóan tudja reprezentálni azt a mikrorégiót, megyét amelyből ükszülei nagy része származott. Így a XX. századi illetve a Kiegyezést követő idők gazdasági fellendülésével a nagyobb, országon belüli mobilitást megelőző idők populációja kerülhet a vizsgálat látókörébe. Remélt cél volt és örülök, hogy realitás vált belőle. Lehetett volna más kort is megcélozni, de mint említettem ez egy úttörő vállalkozás, nem tudtuk sikerül-e egyáltalán eddig eljutni, és ugye minél mélyebbre ereszkedünk a múlt kútjába annál jobban ölel körül a sötétség, ezt minden családfakutató tudja.Erre tekintettel a jelentkezési szakasz ezennel lezárul, a továbbiakban már kérem ne küldjenek jelentkezéseket, kizárólag CSAK BARANYA megyei ükszülőktől származó támogatók jelentkezését tudjuk elfogadni, illetve 1-2 NÓGRÁD, SOMOGY és BÁCS-KISKUN megyei minta fér még bele és kérem kizárólag nálam jelentkezzenek ők is.
Az 1545. július 19-én a dél-angliai Portsmouth közelében elsüllyedt angol hadihajó, a Mary Rose legénységének maradványait az eddigi legalaposabb vizsgálatnak vetették alá. Az eredmények meglepőek: Észak-Afrikából és Spanyolországból származó tengerészek is szolgálhattak VIII. Henrik flottájának büszkeségén.
A Mary Rose, a korabeli angol flotta büszkesége hosszú éveken át vett részt a francia, skót és breton partok mentén folyó harcokban, ahol gazdagon kitüntette magát. Egy 1536-os nagyobb újjáépítést követően utolsó bevetése végül 1545. július 19-én volt, amikor a Wight-sziget és az angol szárazföld közti szorosban, a Solentben – pontosan nem ismert okból – a francia gályák elleni harc közben elsüllyedt, 415 fős legénységének nagy részével együtt.
Az új tanulmány elkészítéséhez a Cardiffi Egyetem, a Mary Rose Trust, valamint a Brit Geológiai Szolgálat kutatói egy többizotópos elemzés nevű eljárást alkalmaztak a legénység nyolc tagjának fogain, hogy kiderítsék, hol tölthették korai éveiket.
Az ifjú matróz” esete különös: bár fogainak vizsgálata alapján egyértelmű, hogy szintén a West Country-ban nevelkedett, az ő maradványainak két évvel ezelőtti genetikai vizsgálata afrikai származásra utalt. A Mary Rose sosem hagyta el az Anglia körüli vizeket, azonban a legénység most vizsgált tagjai közül három biztosan jóval délebbi helyeken töltötte ifjúságát.
A maradványai közelében megtalált, észak-itáliai jellegzetességeket hordozó csontberakásos ládáról csak „az úriembernek” nevezett férfi fogazata tanúsága szerint is valahonnan a Földközi-tenger partvidékéről származhatott.
A hajó ácsának kabinjában megtalált tárgyak közt volt számos korabeli spanyol pénzérme, illetve több spanyol stílusú ácseszköz is, és az e helyiséghez legközelebb megtalált ember a fogainak vizsgálata alapján valóban Délnyugat-Spanyolország szülöttje lehetett.
A legénység nyolcadik vizsgált tagját a kutatók „a királyi íjásznak” keresztelték el, mivel bőr csuklóvédőjén kivehető egy gránátalma szimbólum, amely VIII. Henrik első felesége, Aragóniai Katalin spanyol hercegnő gyakran használt jelképe volt. A férfi fogazata alapján Spanyolország legdélebbi vidékeiről, vagy az észak-afrikai Atlasz hegységből származott.
