Ezen a fórumon a citrusfélék és a banánfélék hazai neveléséről osztjuk meg egymással tapasztalatainkat. Bárki elmesélheti sikereit, de esetleges kudarcait is, hátha találunk közösen megoldást az utóbbiak kiküszöbölésére.
Kezdő citruskedvelőknek javasoljuk a http://quicktor57.fw.hu/ weblap Citrusnevelési útmutatójának alapos áttanulmányozását. Ebben átfogó ismeretekre lelnek az otthon nevelhető citrusfélékről, azok beszerzési forrásairól, az alapvető nevelési körülményekről és a gyakori hibákról, kártevőkről, növényvédelemről, a magoncok neveléséről.
Én akkor is örülök mert igaz,hogy teli van az alja sarjakkal amit vagy felhasználok vagy bekapálok.De az elején lassan nö viszont gyürüzve ahogy mondtad ezt a vontatott időszakot át lehet ugrani.
Köszönöm a tanácsaitokat és a válaszaitokat.
Még jó hogy megkérdeztem. Biztosra mentem volna és jól melléfogtam volna a dugványozással.
Azért a vadcitrom szaporítása gyűrűzéses módszerét kipróbálom és ha sikerül, legfeljebb lesz tartalékom és még inkább sikerélményem.
Köszönöm józsef2 és gáborke a palesztin limával kapcsolatos ajánlatot, amit köszönettel elfogadok.
Ha lehet megpróbálnám dugványozással és oltással is a palesztin limát.
Nem akarom bonyolítani józsef2, de míg postán nem gond egy ág darabkát elküldeni, növénykét már körülményesebb. Ezért gondoltam, hogy így már nem a vadcitrom, hanem a palesztin lima - dugványozással próbálkozom. Közelmúltban vettem egy CLONEX nevezetű gyökereztető hormont, bízok benne, hogy kellően hatékony lesz.
Egyébként Zombáról elmúlt években kétszer is vettem palesztin limát, de már nem emlékszem, hogy oltvány vagy dugvány volt. Kicsik, gyengék voltak, melegben próbáltam teleltetni és nagyon gyorsan tönkre mentek.
Mégegyszer köszönöm, ezért is jó a Fórum. Örömmel segítenek és örömmel fogadja a másik.
Üdv
Látom kínlódsz a palesztin limával... Én tavasszal vágom meg lesz egy 20 centis hajtás, ha gondolod ráoltok valamilyen alanyra neked, ugyis növénycserézünk majd. üdv
A trifoliatat nem kell dugványoznod/ha egyáltalán lehet/Nekem van ebből alanyom,akkor neked is van mint irtam.Probáltam a Googl-ban keresni,hogy szaporitható a C.limettoides de sok anyag van és még nem találtam olyat ami erre vonatkozna.Megnéztem az én anya növényem oltott.Legrosszabb eset amit irtam az elözőben,és,hogy beviszed a Füvészkertbe a Janakidisz Demeterhez oltásra. Mondanám,hogy leoltom neked de messze vagyok igy még utánna fenetudja meddig pátyolgatni kellene mig postakész lenne.Ettől függetlenül ezt is meglépem mint egy alternativát:leoltok egy növényt de az csak később lesz harcrakész.
Szia! Nézd meg a http://palmaligetmagyarorszagnak.com/modules/smartsection/item.php?itemid=422 öt.Itt van a Citrusfélék oltása cikk,abban van a Hidegtürő fajták rész amit Janakidisz Demeter irt. A füvészkertben dolgozik.Ha el tudod vinni a növényt akkor ha kell emlits meg engem/Horváth József/,hogy a Kéthelyi Havasi kertészetben ismert meg engem az Atillánál.Segiteni fog a beazonositással.A fajta láthatod a cikkben különleges.
Van az ugy,hogy elcimkézi az ember.De most hol van ez?Én most a Qviktornak cimzettben kicsit előbb 3db.képet látok/nem négyet/.Abban a Qviktornak igaza van,hogy az USA119 hibrid az visszaütve az ősre hármaslevelü.Mit is kérdezel?
Most egy kicsit összezavarodtam, 4 citrust vettem ősszel egyikre az van irva olasz narancs a másik valami fagyturő kamqwat a harmadik usa 119 és egy ,ami szintén jobb fagytürésü a többinél a nevét nem tudom, a Qvicktor azt mondja hogy az usa119 en hármaslevél is kell legyen,na de akkor az nem az amin ez a cimke volt most feltettem azt is amin van hármas levél is tehát mind a négyről készitettem képet most vajon elkevertem valamit?Mondjk a jelölését.
Jó kérdés,de most jön a csak.Nem tudom lehet-é dugványozni a Palesztin limát/C.limettoides/.Az oltásnál a nemes méret az kell,hogy alkamazkodjon az alany vastagságához,aminek viszont ceruzavastagságunak kell lennie.Tehát a nemesnél kell tudni,hogy mire ,milyen méretüre oltod.Ha vastagabb az alany akkor az nem baj/sőt/mert akkor nem párositással/ahol egyenlő körkeresztmetszetű a kivánt méret/hanem más módon pl.:Héj alá oltás vagy esetleg oldalékezést csinálhatunk vagy egyéb mást.Tehát a fő kérdés lehet-e a mézes vagy Palesztin limát dugványozni? Ha igen az a legegyszerűbb.Ha nem akkor küldök Neked februárban cserepes Poncirust,hogy tedd melegre,hogy beinduljon/adja a hélyát /és a nemest meg ugy küldöm el,hogy Gyümölcsoltó Boldogasszony napja környékén mód legyen az oltásra.
Ezért egy kérdésem volna: dugványozni vagy oltani?
Korábban szóba került, hogy pallesztin lima magoncokat szeretnék vadcitrom alanyra oltani.
Ez a művelet kétlépcsős, először kell legyen egy vadcitrom legyökeresedett dugványom (ami kora tavasszal lehetséges legkorábban és min. egy hónap dugvány legyökeresedése), majd több -még alvó- palesztin lima - oltó ágacska.
Ez az egész művelet hosszú és bizonytalan.
Jozsefh2 csereként ajánlotta, hogy tudna oltáshoz szaporító anyagot adni.
Kérdés?
Nem egyszerűbb -és biztosabb, gyorsabb- dugványozással szaporítani, mint oltani?
A dugvány vagy oltóágacska vastagsága és minimális hossza lényegesen különbözik, vagy sem?
Tegnap ahogy igértem itt a dugvány.Elég kicsi de nem kell babrálni az oltással.Mellé tettem az utolsó megnyomorodott gyümit a nagyról.A többit megettük.várom a válaszod ez vagy oltóág/esetleg mindkettő/ a talira.Nekem meg a limaqvatról egy oltóág?OKÉ.