Azt hiszem te ezt teljesen félreérted. Mindenki, mi is, még a kínaiak is érdekeltek az USA talpra állásában. Ebben azonban nem segít, hogy homokba dugjuk a fejünk, mint ahogyan a Bush éra alatt szinte mindenkinek kötelezően ezt kellett tennie. Ismerni kell a valós problémákat, s azokat meg kell oldani, mert különben Thétának tényleg igaza lesz. Az olyan idióta hurráoptimizmus ami pillanatnyilag kedvezően alakuló árfolyamokra alapul a lehető legbiztosabb útja a csődbe jutásnak.
mi nem ingyenélők vagyunk azzal hogy hitelből élünk ? mi a hadsereg nélküli pici ország vagy a hatalmas és erős usa fog nagyobbat szopni ? és ha ők szopnának abból nekünk mi hasznunk lenne a kárörömön kívül ?
Kína nemrégiben yüan swap line-okat nyitott par ország felé. Ez nem egyszerűen a kínaiak további exportpiaci részesedésének növekedését jelenti, hanem az óvatos elszakadást is a mesterségesen erősen tartott dollártól. Ennek beláthatatlan következményei lehetnek a dollárra nézve, mert ha akár csak részlegesen is elveszíti nemzetközi tartalékvaluta szerepét, akkor a továbbiakban az USA kénytelen lesz a jelenleginél sokkal drágábban fölvett hitelekből valódi pénzt pumpálni a gazdaságba, ellentétben a jelenlegi gyakorlattal, amikor nyakra-főre nyomtatják a teljesen fedezetlen papírpénzt, s megpróbálják a világ többi részére sózott hamis pénz révén velük megfizettetni a válság árát. Leáldozóban az ingyenélők kora!
Elmebetege válogatja. Van ahol a műanyagzacskókra hajtanak az elmeháborodottak, s van ahol válogatás nélkül lelövöldözik azt aki útjukba kerül. Ha már elkerülhetetlen, hogy bolondok közt kell élni, akkor én már inkább csak a zacskósokat választom. De ha már elmebetegeknél tartunk, akkor az rögtön ott kezdődik, hogy az amerikai hivatalnokok olyan fondorlatos keresztkérdéseket tesznek fel a vízumért folyamodóknak, hogy pl. szándékában áll e terrorcselekményt elkövetni az USA-ban. Mégis mire számítanak? Néhány naív öngyilkos merénylő majd azt válaszolja rá, hogy igen?
na látod.egy épeszű usa az megbosszulta 9-11-et.mi 90 évvel trianon utrán ott tartunk hogy könyörögni kell hogy magyarul kiírhassunk valamit székelyföldön.szóval ez a magyar birkák sorsa míg az usa viszont sose fog szétesni
ja és a 2 biztonsági őr közrefogott és úgy száz méteren át kísért az ajtóig közben leköcsögöztek . ők 22 én 64 éves vagyok.nem tudom de olyan gyűlőlet fog el néha saját népem ellen hogy megijedek
szomorú látni hogy egy trianonban szetesett ország amelyik ma már elegendő gyereket se tud szülni abban remenykedik kárörvendve hogy az életerős világelső szuperhatalom szétesik.tegnap óta tudom hogy szülőhazám , magyarország valóban elmebetegek országa.vettem az auchanban egy csomo cuccot.akartam venni egy masodik muanyag szatyrot és erre a pénztáros odahívott 2 biztonsági őrt.az országot szétlopták és erre a műanyag zacsin veszekednek.sajnálom de most fél évig elmebetegek között fogok élni budapesten míg szeptemberben vissza nem megyek az usa-ba
Obama szeretne egy atomleszerelést. Mint az előrelátható volt, az összeomló gazdaság, a hatalmasra duzzadt államadósság, és a nonstop műszakban pörgetett bankóprés miatt egyre értéktelenebb dollár mellett egyre költségesebb és feleslegesebb fenntartani egy kizárólag agresszív célt szolgáló hadsereget. Az első repedések a katonai szuperhatalom páncélján. A pénzhiány kergeti el Irakból is a US Armyt, bár így legalább sikerül megelőzniük egy újabb vietnami blamázst.
Firkálni és fickanicket használni te szoktál. És velem te valóban nem tudsz vitatkozni, mert ahhoz nem elég az arrogancia, ahhoz értelmi képességek és gondolatok is kellenek, amiben te láthatólag nyomorszinten tengődsz. Valaki itt egyszer megjegyezte, hogy Théta és Attilabácsi klinikai esetek. Nem vagyok főorvos a viccosztályon, hogy ezt meg tudjam ítélni, de ha ők estleg annak minősülnek, akkor te kétszer akkora joggal pályázhatsz erre a címre. A dolgok erkölcsi oldaláról meg ne is beszéljünk, sőt esetedben nem is tudunk beszélni, mert gyűlölködő fröccsögéseidből inkább az derül ki, hogy neked olyan nincs is. Azt az egyet viszont elismerem, hogy kétségkívül én vagyok a hülye, amiért egyáltalán szóba álltam veled, de ennek most véget vetünk.
Egy régi barátom 20 évi bajorországi tartózkodás, és 15 évi házasság (a felesége német) után német állampolgár lett. Amikor átvette új okmányait, a német tisztviselő megkérdezte tőle, hogy jó magyarnak tartja e magát. A barátom meglepődött a kérdésen, és azt válaszolta, természetesen, és, hogy ő egyáltalán nem azért folyamodott német állampolgárságért mert bármi baja vagy szégyelnivalója lenne a származása miatt. A bajor hivatalnok azt mondta, ezt örömmel hallja, mert ha ő valóban jó magyar volt, akkor egészen bizonyosan jó német is lesz, ám ha valaki nem volt jó magyarnak az nem lesz jó semmilyen más nemzetiségűnek sem. Amikor olvasom hogyan gyalázza Dénes a szülőhazáját, és népét mindig eszembe jut annak a német tisztviselőnek a bölcsessége.
"1974 táján megjósolta a kelet-európai és a magyar "szocializmus" bukását... senki nem hitt neki (pedig olyan embereknek mondta, mint pl. a neves csillagász, Ponori Thewrewk Aurél)"
Ebben a topikban egyedül te vagy kárörvendő. Mellesleg ezt nemrég nagy büszkén el is híresztelted itt. Itt nem azért tárgyalja senki sem az USA problémáit, még azok sem, akik az ország szétesését prognosztizálják, mert kárörvendő, hanem azért, mert az USA olyan súlyt képvisel, hogy annak üzemzavara az egész világot érinti. Éppen ezért nem foglalkozunk kiemelten vagy 100 másik ország problémáival, mert azok hatása messzemenően nem érezteti magát annyira. Személy szerint viszont te egyáltalán nem vagyol érdekes, és baromira senkit sem érdekel, hogy milyen magánéleti problémáidat akarod kompenzálni ezzel a beteges kárörömmel, aminek alapját ráadásul többnyirte a saját butaságod szolgáltatja.
milyen adossagok nyomjak NObama vallat? *mg* Az a penzmennyiseg, amit a Fed az utolso masfel evben kitalalt - a legböl gyartott kapitalt - soha az eletben nem lehet elkölteni (azert mert nincs, nem letezik), ezt az összeget a realgazdasag soha az eletben nem tudja - nem fogja tudni - kiegyenliteni. Ez mindenki elött ismeretesnek kellene, hogy legyen.
Mi valtozott a G-20-as talalkozoval? Semmi. Minden maradt a regiben; azok akik a valsagert felelösek - banksterek - meg több penzt kapnak.
Egy nemet ujsagiro talaloan fogalmazott, amikor aszondta, hogy politikat csinalni annyit jelent, az emberekben akkora felelmet kell kelteni, hogy azok minden megoldast el fognak fogadni.
... s, föleg, ha azt a papirmentöövet egy olyan karizmatikus messias dobja, mint NObama.
A Windows 7 nagyobb dobas lesz, mint a Vista volt. mar csak azert is, mert vegre belekerülnek azok a komponensek is (pl. uj file-system), amelyek a Vistaba nem kerültek bele.
De a trend megallithatalan.
Meg a server területen sem. Valaha az Apache volt a html serverek >80%-a. Manapsag talan 50%.
Amig nincs eleg alkalmazas, addig kenyszerböl szinte mindenki a Windows-t veszi.