Tegnap Nyíregyházán 3 helyen kerestem az Ikarus 256-ot, 2 db-ot akartam venni ( magamnak és öcsémnek, mivel távol lakunk egymástól). Sehol sem kaptam (Tesco, Inmedio, Shell). Így ő felhívta az ügyfélszolgálatot, és mivel lehetett, rendelt 2 db 256-ost, plusz nekem az 55-ösből is egyet, mert az hiányzott. Azt mondták neki, kb. egy hónap mire küldik, és mindegyikből bőven van készleten. Remélem így van. Akinek hiányzik valamelyik korábbi darab, bátran hívja fel őket. Utólag belegondolva hamarabb is eszünkbe juthatott volna ez a lehetőség és nem görcsöltem volna, hogy hiányzik valamelyik Ikarus a gyüjteményemből. Csak nem mindig olvasunk el minden tájékoztatást a honlapokon. Pedig ott van, lehetséges az utánrendelés. Csak mivel nem egyértelműen fogalmaznak, azt gondoltam, ez az előfizetőkre vonatkozik. Nyugodtan kiírhatnák, hogy tőlük is lehet darabonként rendelni, nem csak a teljes sorozatot.
A Tesco is lehet "bejövős", ha az ember fia szeret korán kelni. Tegnap, munkavégzéskor - 14h körül/után, és egyébként is kellett vásárolnom - a Fogarasi úti Tescoban egy darab sem volt belőle. Próba-cseresznye alapon ma reggel meló előtt benéztem - és lőn "csoda", az éjszakai áruterítéssel kihordtak3-4 darabot, reggel hatkor meg is tudtam venni. Szóval általában nem egyszerre teszik ki a kapott készletet, hanem naponta csak pár darabot, ha ez elfogy, aznap már nem pótolják. Rafináltan, cselesen siker érhető el... :-)
Egyertelmu , hogy a hiena szo nem arra vonatkozik aki egy diorama stb kedveert vesz 2 db-ot hanem arra aki nyereszkedes okan nyitaskor szervezetten megkezdi a felvasarlast a lehetseges beszerzesi helyeken. Bar mivel utorendelheto igy valoszinu , hogy nem birja busas haszonnal tovabbadnii igy bukta a befektetest...
Már, hogy mire legyek megértőbb? Arra, hogy a pár éves modelljeik a kezeim közt porladnak el, vagy, hogy kamuznak, későn informálnak?
A járványhelyzetre nem hivatkozhatsz (egyrészt már vége, meg nem is volt, ami volt nem az volt, meg nem úgy volt...), mert a legdurvább járvány alatt is megjelentek a legendás sorok és még a F&F verdát (a Vasemberről nem beszélve) is el tudják indítani, csak pont a 126-ossal szívatnak, érdekes...
Lehet, hogy te szívesen ácsorogsz sorba a postán (maszkban, távolság tartva, első órában, csak időseket szolgálnak ki, stb.), nekem sem időm, sem pénzem (nem ingyen visz a BKV és nem helyi postára hozzák) erre a külön programra. Arra főleg nem, hogy próba szerencse alapon járjak érdeklődni, hogy ugyan kaptak-e valamit, mert ki sem hozták, értesítőt pedig nem hagynak, viszont sz ügyintéző sem keresi meg, legfeljebb ütéstávolságon belül, a rekeszeket már nem hajlandó megnézni. Kösz szépen, ebből nekem elég volt az Atlas soroknál és nem hiszem, hogy ez másképp működne, vagy azóta javult volna a posta.
"Szerencsém volt, egyet sem loptak el" Nos, nem mindenki volt ilyen szerencsés és javarészt nem ajtó elől lopták el, ahová el sem jutott és nem is a postás, hanem az elosztóközpontban (mikor a postáéban, mikor az Atlaséban) "szívódott fel".
Újságelőfizetésemet kellett lemondani, mert 10-ből 9 nem jutott el hozzám: menjek be érte a kiadóhoz a város másik végére vs.
"Ön, kényelmesen, saját lakóhelyén veheti át, házhoz visszük". Aha, értem. Ennyi erővel jobban járok, ha megveszem az újságosnál... már, ha lehet kapni és, amíg van újságos.
Köszönet az útmutatásért, de továbbra is tartom a véleményem: nem ajánlom jó szívvel senkinek.
Egyébként végül is valaki találkozott 126p-vel árusító helyen, mert, erre nem jött reakció? :(
Érdekes, Miskolcon 4-5 db szokott lenni a Tescoban ahol reggelente venni szoktam, típustól függetlenül. Ma délelőtt bementem egy nagy újságoshoz, mert így jött ki a napom, és ott több kartondobozzal volt.
Kecskeméten a nagyobb teccskóban általában egy modellből 8-10 is szokott lenni. Olyankor, ha nem kurrens, és nem nagyon veszik meg. Gondolom a kapósból is ennyi, csak azok hamar eltűnnek.
Nagyobb újságosoknál több karton szokott lenni (20-30/doboz), ott kell megnézni. Ne a Tesco-ban és a benzinkutakon keressétek, ahol van pár darab. Egyébként tényleg rendelhető a kiadótól, talán 800ft a posta és kettőt tudnak egy csomagban küldeni.
Én háromnegyed tíz körül vettem Kecskeméten az egyik Shell kúton. Oda nem értek el ezek szerint délelőttre sem. Egy másikon viszont most nemrég már nem láttam .
De lehet, én is hiéna vagyok, mert kettő volt a polcon, és egy 211 projekt gondolatával mindkettőt megvettem.
Értem, hogy bosszankodsz, de lehetnél kicsit megértőbb.A vírushiszti náluk is megkavarhatta a normál ügymenetet.
Egyébként én például a tehersornál sokkal szívesebben álltam volna sorba a postán a küldeményekért, mint hogy azon aggódjak, hogy az ajtóm elé bedobott és ott akár félnapig heverő küldemények meglesznek-e még, amíg hazaér valaki. Szerencsém volt, egyet sem loptak el, de ennél sokkal jobb lett volna a postai átvétel- legalábbis nekem.
Ennek fényében értelmet nyer a Régi idők legendás autói sorozat: ami Retroautó már kipergett a vitrinből, azt a Legendásból visszapótolhatod. Briliáns!
Nem tudom más kapott-e ma kispolszkit, nekem, azt hazudozta a közel, s távol megmaradt egy darab újságos, ahol még lehetett kapni, hogy ők bizony nem kaptak, a terjesztő nem küldte ki. A terjesztő szerint mindenhová kiküldték. Én nem tudom megfejteni ki hazudik és nincs is már kedvem. Ugyanez volt, mikor két hetesre módosították a megjelenést. Rendeljem meg, aha, aztán szaladgáljak utána a főpostára, mint az Atlasnál, megjött, nem jött, jött, de csak büntető csekk. Ikarus-szal tele volt minden. Most lett elegem az egészből.
Én innentől kezdve nem tudom ajánlani a kiadó termékeit a fogyasztóknak, legfeljebb, aki szereti a bizonytalanságot és szeret szopni, az nyugodtan vágjon bele bármelyikbe.
Kösz az infót. Akkor sejtésem beigazolódni látszik sajnos. Ha a végét szemétből öntötték, akkor potenciálisan legalább 27 modell kerülhet vissza, a szemétbe. Hacsak közben nem vették észre, hogy a trash feliratú tartályból töltik az öntőformát. Azt hiszem az utolsó szám a Trabant 1.1 volt, de lehet, hogy tévedek.
Arról van valakinek infó, hogy a dél szláv és a román sor modelljeinél is akadnak-e ilyen kiválóságok?
A Lubin a 119. szám, a Waszawa 201F a 126., a platós Nysa a 128. Korábban valaki írta a piros kombi Moszkvicsról, hogy az is hasonlóan viselkedik, az a Warszawa és a Nysa közt volt a 127. szám.
Összesen 146 szám volt, szerintem csak a 120 körüliek lehetnek ilyenek (legalábbis remélhetőleg).
Akkor te egy szerencsés fickó vagy, nálam itt bomlik. :I
A CB buszokkal legyen igazad, mert egy vagyon áll bennük. A 250-nél tudom, hogy a fekete, oxidált mocsokra nyomták a festést, azért hámlik.
Talán igazad lehet, de nem vettem ki őket a vitrinből. A Warszawát és a Moszkvicsot is nagyon meg kellett nézni, hogy előjöjjön a "domborzati térkép".
Azon gondolkodtam, hogy a Lublin és a Nysa is a sor vége felé jöttek ki. Valaki feltehetné a retrós megjelenési listát, vagy belinkelhetné, mert lehet, hogy a vége kohósalakból készült és ránk rohad?
A Latvián és a bézs Luazon egyelőre nem látok semmit, bár nem vettem ki a vitrinből. Most, hogy jobban megnézem a kombi Moszkvics valamint a zöld Luaz narancsbőrös és nem rémlik, hogy eredetileg is ilyenek voltak-e. A Nysa olyan, mint egy zsemle, a Bombelnek, meg kezd szétnyílni a csomagtér fedél, csak nem keresztben, hanem hosszában... Amúgy is terveztem, hogy elhullok a covid 2. (1.? 3.?) hullámában, vagy a hullámok interferenciájában, a gyűjteményemet meg velem hamvasztják. Az Isten... áldja meg a modell gyártókat, hogy megspórolták nekem, ezekkel a kamikaze, self destroy modellekkel, amik maguktól porladnak. >:( Ha nem hagytam volna fel a komolyabb gyűjtéssel kb. másfél éve, most biztos elmenne a kedvem, pedig terveztem, hogy benevezek az 1:8-as Trabira, de így elég lutri. :I Kíváncsi leszek a 126p-ből mi marad 5 év múlva, mert, azt még a csavarok is feszítik.
Vannak ilyen horror történetek, nem olcsó, modell vasút témában is. TT Tillig Szergejnek volt olyan szériája, ahol a (modellautó alapanyagból készült) mozdonysúly, armatúra, (fene tudja minek hívják) "meghízott" és lerúgta a mozdonyszekrényt. Darabokban. Talán M61-eknél volt, hogy vagy az öntvény volt hibás, vagy megfeszítettek, elmértek valamit, de az összes modellen tört a forgómaszk. Megint másik V63-nál a hang elektronika (gondolom egy alul méretezett elkó) robbant, vele ripityára a százezres mozdony kasznija is. Szóval tudnak a gyártók. Profi!
Ahogy nézem a képeket, ha a festék repedezés mindig a fém bomlására vezethető vissza, akkor a CB buszok közt is lesznek még áldozatok, pl. piros farost láttam, így "márványosodni" és 2xx szériában is van állítólag. :(
Remélem az orosz traktor sorban is lesznek ilyenek, egy valag pénzt költöttem rájuk. :I A teher sorokról nem szólva...
Ezek után az is nyugodtan alhat, aki a páncélosokért perkált Mátyásokat.
Nagy királyság, érdemes volt ezekért pénzt adni. :( Pont ezek vannak meg nekem is, amiket ide fotóztál. >:( A kék Latyó is rohad? De örülök neki. A Nysát el is tudnám morzsolni szerintem, az első lököst már le is nyomta magáról, úgy elgörbült.
A piros kombi Moszkvics melyik, mert legalább kettő volt?