Egyébként nagyon jó edzpőnek tartom, azért is lepett meg, hogy így kirúgták a Kölntől. Persze csodát nem vártam tőle, mert Kölnben adott egy évek óta egyre szarabb keret, a védelem tele járási szintű favágókkal, Podolski nehezen is tudott magáéval mit kezdeni, pár társ jó lett volna neki még. Viszonylag jól indultak, de tavasszal zsinórban jöttek a vereségek, elég csak megnézni mennyi gólt kapott a csapat, az a védelem kész katasztrófa - amilyen öngólt rúgtak a Bayern ellen az utolsó fordulóban, na az tipikusan jellemzi azegész idényüket. Még annyit, hogy a Koppenhágával nem véletlen jutott be a BL 16 közé, csak hát Kölnben a vezetőség úgy ahogy van, szarik bele az egész csapatba. Aminek meg is lett az eredménye: Bundesliga 2! Sok sikert itt neki!
Szerintem óriásit fogtatok vele. Mindenképpen jobbnak tartom, mint a brit langyosvízből felmerült neveket.
Taktikailag rendkívül felkészült, abszolút nem puhapöcs (RoJo-nak alapból kuss lesz), rendkívül innovatív és hosszú távban gondolkodik. Ezenkívül él-hal a futballért (mielőtt a Kölnhöz igazolt, megnézett vagy 70 teljes meccset tőlük), igazi karakter. 2001-ben a klinikai halál állapotában volt. Szinte bizonyosan jövőbeli norvég szövetségi kapitány. BL-csoportkört abszolváló edző.
Ettől eltekintve olyan hit or miss kategória, különösen akkor, ha jön nálatok a szokásos türelmetlenség. Ha az azonnali visszajutás a cél, akkor gondok lehetnek, de belőle bőven kinézem, hogy stabil PL-középcsapatot épít hosszabb távon.
Elsősorban a 4-4-2 szerelmese, két masszív DM-mel, kontrajátékkal. Jellemzően a jól fejelő FB-ket szereti, illetve elvárja a hatalmas futómennyiséget. Rövidpasszos játék, zónavédekezés (ami mondjuk a Kölnnél nem igazán vált be, de ezt inkább Peszkonak és haverjainak köszönheti). Még a Koppenhágánál nyilatkozta anno, hogy 6 másodperces struktúrában gondolkodik, a labdszaszerzés után, pár passzból 6-8 másodperc alatt kapuralövésig kell eljutni. Kulcskérdésnek tartom, hogy jön-e Wiggen. De gondolom, amint Mick melóhoz jut, TC is utánamegy, és akkor a másik norvég is idejön - akinek a szerepe szerintem legalább annyira fontos, mint Solbakkené.
Egy érdekes cikk a szezon legrosszabb igazolásairól: Roger Johnson az első helyen:
1. Roger Johnson (Wolves, £7 million)
Wolves' relegation to the Championship is largely attributable to two disastrous decisions: firstly, sacking Mick McCarthy and ending up with Terry Connor as his replacement and, secondly, the former manager's move to make Roger Johnson his biggest buy and new captain. So reliable alongside Scott Dann at Birmingham, they sit side by side again in this list. But while Dann has been dreadful, Johnson has been worse. He has turned up drunk for training, almost come to blows on the field with team-mate Wayne Hennessey and, rather than improving the defence, has not even merited a place in it.
Bizony. Jövőre sem jön össze, hogy a két kedvencem közös ligában játszon...
A Mancity meccset nézve az az érzésem volt, a Wolves ilyen kerettel (Ohara, Henessey, Jarvis, Fletcher) szégyenteljesen szarul és lelketlenül játszik, és, ha a meccse elején bemegy az az óriási helyzet a Mancity akkor is fordított volna...
Az egész kurva szezonban nem vezettünk egy olyan kontrát,mint az előbb a Wigan a Gunners ellen idegenben. Rá 1 percre meg bebaszták a másodikat is. Tavaly nekünk is voltak hasonló bravúrjaink,és jó meccseink. Elnézve a közvetlen riválisaink meccseit,sajnos nem érdemtelenül esünk ki. :-(
Attól tartok, ezek a legutóbbi zakók végképp tönkretették a csapat morálját és önbizalmát. Leginkább ezért szorítok, nem a tökutolsó helyen fogunk végezni és még ha 3 év után el is köszönünk a Premier League-től, ezt emelt fővel fogjuk tudni megtenni.
Még annyit,hogy minden tiszteletem a helyszínen szurkoló Wolves drukkereké.Amikor kint voltam,tapasztaltam testközelből,mennyire imádják a csapatot. Amit most is műveltek a 0:5 ellenére,az fenomenális! Képesek voltak 0:5-nél megtapsolni a szögletet,a levonuló cserejátékost,egy jól sikerült becsúszást. Biztos vagyok benne,hogy a következő idegenbeli meccsen is megtelik a vendégszektor. Ha mással nem,ezzel a szurkolótáborral mindenképpen szegényebb lesz a Premier League,ha kiesünk.
A csapat szétesett, már senki sem tudja, mit csináljon, sem a "manager", sem a board, sem a tulajdonos, sem a játékosok. A szurkolók meg egyre dühösebbek. Asszem ennyi volt...
Ez nagyon siralmas volt. Nem megbántva az ellenfél szurkolóit,azért mégsem egy élcsapattal játszottunk,és így le lettünk gyalázva. A védelem a totális csőd.Ez a Zubar már-már komikus.
56 gólt kaptunk már a szezonban,úgy,hogy Hennessey kimondottan jó képességű kapus.Ez sok mindent elmond.
Akárhányszor látom a Wolvest,egy jó meccsünk sincs. Többször láttam a Boltont,a Wigant, egyszerűen szebb,élvezetesebb focit játszanak.Nem csodálom,hogy sok csapat szurkolóinak unszimpatikus a Wolves. :-((
Jön a Blackburn,de emlékszem még a tavalyi meccsünkre az utolsó fordulóban.
A pontszámok alapján még mindig van esély,a mutatott játékot tekintve már sokkal kevésbé.