Csak azért, hogy ebben az esős időben emiatt ne kelljen lemennetek az újságoshoz.
Futball, fehérje, forintok
Dõl a lé.
Nemrég még néhány erõsebb ember puszta kézzel is a földdel tehette volna egyenlõvé a málladozó Megyeri úti stadiont, ma a csodájára jár mindenki. A közelmúltban hangzott el az is, hogy nincs pénz jelentõsebb erõsítésekre, a vezetõedzõ a hatodik hely környékére kalibrálta a csapatot, most pedig cseh és brazil válogatottak érkeznek az öltözõbe, a középmezõnyt pedig felejtsük el, a cél a dobogó, a bajnoki cím, a nemzetközi diadalmenet, az elit, a csúcsok csúcsa.
Újpesten tehát mernek nagyot álmodni, és az álomból hipp-hopp valóság is válik, hiszen mint említettem, dõl a lé.
Csak az a kérdés, hogy honnan.
Több mint érdekes, hogy most mindenki csöndben van.
Nem, nem a legfrissebb hírre gondolok, arra a félmilliárd forintra, amellyel a Magyar Fejlesztési Bank tulajdonrészt szerez a csapatot mûködtetõ részvénytársaságban, elvégre az színtiszta üzletnek tûnik. Bár kissé furcsa a sebesség, hiszen a miniszterelnök alig egy hónapja tette közzé ezt a lehetõséget, és máris, a bank - az egy hónappal ezelõtt elhangzott ígéretek szellemében - már át is világította az Újpestet, meggyõzõdött a gazdálkodás makulátlanságáról, és képes volt ennyi idõ alatt pontosan meghatározni az értékét is. Az pedig magyar léptékkel mérve horribilis, hiszen ha a húsz százalék ötszázmillió forint, akkor egyszerû számtanfeladat rájönni arra, hogy bizony, ennek a klubnak a jelenlegi piaci értéke két és fél milliárd forint, azaz nagyobb, mint mondjuk a nemrég még a legnagyobb nemzeti kincsek között emlegetett Ferencvárosé, amely a nyáron éppen százmillióval kevesebbért talált gazdára. Mivel nem vagyok gazdasági szakember, csak kalapot emelve bámulhatom a bank tempóját, engem egy évtizede mindenesetre hetekig világítgattak, hogy érdemes lehetek-e néhány százezres lakáskölcsönre, amibõl az következik, hogy én nyilván kissé bonyolultabb vagyok egy futballra szakosodott társaságnál, bár ebben olyan nagyon õszintén nem hiszek.
Szóval nem erre gondolok, még akkor sem, ha a politikában vihart kavart ez a szerepvállalás. A politikusok kenyere, hogy eldöntsék, a köz pénze hol van a legjobb helyen - az MFB tisztán az állam tulajdona -, alighanem okkal váltana ki megütközést, ha éppen egy sportlap tiltakozna a sportba áramló pénzek miatt, bár azt kétlem, hogy az államnak abban a profi szférában kellene ezt a szerepet vállalnia, amely színtiszta vállalkozás, legalábbis annak kellene lennie.
Én most arra gondolok, hogy az MFB, és rajta keresztül az állam, a közpénz már otthon érezheti magát Újpesten. A bank jó ideje utal oda csinosabb összeget reklám címén, a felirata ott is virít a mezeken, hirdeti az MFB-t úgy, hogy azon nincs is mit hirdetni, hiszen nincs egyetlen olyan szolgáltatása sem, amelyre a lakosság vevõ lehetne. Azt pedig röhejes még elképzelni is, hogy mondjuk az autópályákat építõ Vegyépszer elsõ embere éppen egy Újpest-meccsen szurkolva ütne a homlokára azokban a napokban, amikor beruházót keres: hát persze, az MFB, hogy ez miért nem jutott korábban az eszembe!?
Talán az én szûklátókörûségem az oka, de fel nem foghatom, mi a különbség az ilyen álhirdetés és a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium cégeinek ugyancsak nulla piaci értékû reklámjai között, amelyek a Torgyán, Szabadi tandem uralkodása idején a Ferencváros számláját hizlalták. Teljesen mindegy, hogy a fehérjefeldolgozó cég vagy egy bank felesleges reklámja révén dõl a lé valahova, ez bizony az adófizetõk pénze, és ellenõrizetlenül dõl.
Arról, hogy a két eset mégsem ugyanaz, legalább két jel is árulkodik. Az elsõrõl Szabadi Béla exállamtitkár tudna sokat mesélni, aki az említett ügyek miatt is került elõzetes letartóztatásba, pórázon vezették, és a vádirat is a szemére olvassa áldatlan ferencvárosi ténykedését. A másik pedig a már említett csend.
Most senki sem tiltakozik. Torgyánék idején a klubok egymással vetekedve háborodtak fel, micsoda disznóság, hogy a Fradival kivételeznek, államilag támogatják, azaz az újpestiek, a kispestiek, a gyõriek, a debreceniek, tehát az egész ország fizeti a cechet az Üllõi úton, miközben a többi klub, amelyet nem áldott (?) meg a sors egy koalíciós vezér miniszterrel, a mindennapi betevõt is verejtékek árán kaparja össze.
Minden szó igaz és jogos - volt.
Most azonban - elnézést, de nincs jobb szó - mindenki kushad.
Megsúgják, félnek, ha ugrálnak, kimaradnak a jóból, inkább tehát hallgatnak, és reménykednek. Saját tõke nincs, ha van is, az nem számottevõ, és a jelek szerint csak az maradhat életben, aki tartja a száját, jó képet vág mindenhez, és ennek megkapja a jutalmát. Ez sem biztos, de legalább egy esély.
Futballszeretõ ember nem is hallhat jobb hírt annál, hogy megszépül egy stadion, brazil sztárt láthat hétrõl hétre a magyar bajnokságban. Ugyanakkor amúgy emberként aligha kedveli, ha etetni akarják, ha lenézik a józan eszét, és teljesen mindegy, hogy ezt ki teszi: Torgyán, Szabadi, valamilyen bank, az állam.
Csupán arról van szó, hogy a jó híreket is jó lenne jó érzésekkel hallani.
Pajor-Gyulai László
