Lemond a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium vezetéséről Kóka János, értesült az Index. A döntést pénteken ismertetik az SZDSZ megyei elnökeivel. Korábban Kóka és emberei is azt mondogatták, hogy megfér egymás mellett a pártelnökség és a miniszterség. Most rájöttek, hogy mégsem.
http://index.hu/politika/belfold/kokale3127/
Vagy az is lehet, hogy majd különválasztják a gazdasági és a közlekedési tárcát, esetleg még informatikai minisztert is kineveznek. A tavalyi nagy "spórolós" átszervezés után az utóbbi időben úgyis újra szaporítják a miniszteri posztokat, persze tudjuk, ez nem jelent plusz költséget, hisz az apparátus eddig is megvolt..
A visszavonulás okaként felmerülhet a szükséges legelők elégtelensége is, azonban arról, hogy a visszavonulást mi váltotta ki, valójában még nem rendelkezünk biztos információkkal."
Hogy keveredhettél ebbe a világba? A gólya hozott, bazze! Hencegsz it szeretőkről és még ennyit sem tudsz? Szvsz te az a kis sulinetes pöcsjutka lehetsz, aki adja a nagy amorozót, miközben pinát csak a budi falára írva látott.
"After capturing Belgrade in 1521, Suleiman conquered the Kingdom of Hungary establishing Ottoman rule in the territory of present-day Hungary and other Central European territories, by winning the Battle of Mohács in 1526. He then laid siege to Vienna in 1529, but failed to take the city after the onset of winter forced his retreat. "
Mondasz valamit. Az ürge ezexerint jól tudja hol lehet sokat keresni saját zsebre. Akkor talán eljön az idő hogy megmutassa hogyan lehet az ország zsebére jól keresni :)