Kiváló volt a tegnapi nap, 10 meccsen 39 gól. Pedig nagyon kis csapatok nem voltak, sőt, Málta csak egyet kapott a szlovénoktól. A legnagyobb meglepetés az örmény-montenegrióin a hazai győzelem volt hátrányból, abban a csoportban nagy körbeverések vannak.
Mindez úgy, hogy a törpeállam több, mint egy félidőt emberhátrányban játszottak. A fehéroroszok otthon szereztek egy pontot a franciák ellen, és egyet Luxemburg ellen. Azért nagy a kontraszt.
A franciák nyertek Hollandiában, meglepetés talán még az, hogy Andorra gól lőtt Svájcnak, az 1-2 lett. Ráadásul igen szépet.
A dán, a svéd és a cseh csapatban egy jelentős mag játszotta végig a kilencvenes évek végét és a kétezres éveket, akik idővel lassan kikoptak.
A cseheknél elég csak emlékezni a Galasek, Poborsky, Jankulovski, Grygera, Nedved, Koller, Lokvenc, Ujfalusy, Cech, Rosicky, Plasil féle csapatra (utóbbi három a mostani eb-n is játszott még). Jobbnál jobb nevek, nem véletlenül voltak állandóan eb résztvevők. A mostani csapatuk közel sem tűnik ennyire jónak.
A svédeknél hasonlóan, ki ne emlékezne a nekünk is annyi pocsék napot okozó csapatukra: Ljumberg, Larson, Linderoth, Mellberg, Svenson, Alexanderson, Wilhelmson, Ibrahimovic, Kallström, Isakson féle csapatra (itt is az utolsó három ember idén vonult vissza). Ilyen csapatuk valószínűleg a közeljövőben nem lesz a svédeknek. Bár most van elvileg egy jó generációjuk, akik néhány éve u-21-es európabajnokok lettek, de a csehekhez hasonlóan ők is lényegesen visszább estek a generáció váltás után, és most jön egy gyengébb évjárat.
A dánok ugyan úgy mint ezek ketten többnyire ki-ki jutottak az utóbbi évtizedekben a vb-re vagy az eb-re. Az idei eb-re többek között az albánok drónja is kellett, hogy csak csoport harmadikok lettek. A mostani csapatuk szerintem egész jó, a cseh-svéd-dán hármasból én úgy gondolom nekik van a legjobb csapatuk, bár az tény, hogy olyan sok különbség ezek a csapatok között nincsenek.
Mondjuk, mi magyarok a 2010-es években azért fejlődtünk a 2000-es évekhez képest.
A dán, svéd, norvég visszaesés sem gyenge, szerintem ugyanolyan durva mint a cseheké. Oroszok is gyengék, görögök is, törökök sem olyan jók már. Szlovákiában is van Hamsik és kész, szlovén csapat sem a Zahovic féle már. Románok is az utóbbi idők leggyengébb keretével vannak. Lettek is kb. történelmi mélyponton vannak, hollandok önmagukhoz képest borzalmas gyengék, Ukrajna sem fejlődik sehová, finnek sem, bolgárok is mélyponton. Izland lassan kimaxolja magát, bosnyákok már megtették, Montenegró is kidurrant. Ilyen gyenge csatárokkal felálló olasz válogatott sem sokszor volt, angolok meg tornabénák.
Albánia, Magyarország, Ír, Wales, Észak-Ír, Feröer, Ausztria az EB ellenére akik fejlődtek, és szerintem a szerbek ahol alakul valami, ők szerintem visszajutnak az elitbe. Spanyol, Német, Portugál, Horvát, Francia és Lengyel aki topon van.
Hát ezzel egyetértek. Én sem láttam még ennyire gyenge márkájú cseh válogatottat. Ettől függetlenül szerintem a második helyre nem pályáznak esélytelenül a norvégok és az északírek mellett.
Nemet Cseh meccsre erdemes 3-4 et tenni. Cseheket imadom de jelenlegi keretuk borzalmasan gyenge. Ez elmult 15-20 ev leggyengebb csapata sot van az 30 is. 96 os csapat dontozott onnan sokaig jo csapatuk volt ami most valami borzalmas szar.
A japánok különben az utolsó pillanatban, a hosszabbítás utolsó percében szerezték meg a győztes gólt Irak ellen, az első fordulóban kikaptak az Egyesült Arab Emírátusoktól, a következő fordulóban pedig az Ausztrálokkal játszanak. Pedig nagyon jó keretük van, de nem lesz sétagalopp.
Szerintem nagyon kiegyenlített csoport. A horvátok talán egy kicsit kilógnak felfelé, a török-ukrán kettőst én nagyjából egyenlő erősnek tartom, Izlandot és Finnországot egy kicsit gyengébbnek tőlük is (de nagyjából egyenlő erősnek), Koszovó új csapat nehéz következtetéseket levonni az eddigi játékukból.
Izlandot szerintem a nemzetközi közvélemény a horvátok után, de a törökökkel és az ukránokkal egy szintre taksálja, meglátjuk, elbírják e ezt a fajta nyomást.
A félidő végén szépítettek a törökök. Ausztrálok meg szívnak Szaúd-Arábiában, fordítottak 1:2-re, de rá 8 percre egyenlítettek az arabok. Nagyon erős a csoport (Japán is itt van), nem lesz olyan sima kijutás, mint korábban.