Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Bevallom, a Kaland-ot sem nem olvastam, sem nem láttam. Máraitól az Egy polgár vallomásait, illetve a Kassai polgárokat olvastam. Az első önéletrajz, de sehogy nem tudtam összebékülni vele. Furcsállottam például azt, hogy egy szó sem esik a szüleiről, de a testvéréről sem, pedig a családi környezet fontos dolog az életben. Magamban rögtön módosítottam a címet: Egy egoista vallomásaira. A Kassai polgárok sem tetszett túlzottan, ott is a főhős felállt egy emelvényre, és úgy viselkedett, mint a saját szobra. Úgy tűnik, ez a szerző nem lesz a kedvencem, de attól még jó lehet! Legközelebb, ha könyvtárba megyek (ma voltam, úgyhogy négy hét múlva) akkor kihozom, mert ezek után szívesen elolvasnám.
A Járműjavítóban én is nem sokkal zárás előtt jártam, és nagyon tetszett. Akkor viszont arra koncentráltam, hogy hol is kell leszállnom a villamosról, így csak futólag nézegettem az épületeket., Viszont kár volt aggódnom, mert rögtön feltűnt egy mozdony, ezért aztán rájöttem, hogy jó helyen járok, a szó mindkét értelmében véve.
Az eltűnésekről pedig nem tudok, mi több, nem is akarok tudni, de abban a tolongásban egy-két ember hiánya biztos fel sem tűnt!
Eszméletlen jó volt a Márai feldolgozás. Amit ebből ki lehetett hozni, az ott volt előttem a színpadon. Kb az összes jelenet a fejembe volt, és mégis döbbenetesen hatott rám. Az érzelmek, érzések nagyon széles skálája jelenik meg egy kapcsolatból.
Csoda, hogy élve kijutottál :)) Rossz nyelvek szerint hátul tűnnek el emberek ilyen olyan okokból, de az is lehet, hogy ezt egy kínai filmben láttam.
Ősz elején jártunk arra, amikor az Északi járműjavítóba költözött Közlekedési múzeumot néztük meg. Pont zárás előtti hétvégén voltunk, elég sokan voltak kíváncsiak. Na szóval, akkor láttam ilyen sárkányos épületeket.
Megtudtam, hogy a kínai holdújév tiszteletére rendezvény lesz Pesten. Érdekesnek ígérkezett, ezért meg akartam nézni. A kínai piacon volt a helyszín. Bevallom, a város eme részén ritkán járok, és gyanítom, hogy ezen a jövőben sem nagyon változtatok.
Érdekes volt figyelni, hogy ahogy a piac felé halad a villamos, egyre több lett a kínai írásjel és üzlet. A vége felé már elég sokan voltak a járművön, de ennek úgy háromnegyede a piacnál leszállt, és ezek jó része kínai volt, úgyhogy tudtam, célhoz értem. Elég sokat kellett gyalogolni a bejáratig, de ez legyen a legnagyobb bajom! Az csak a bejáratnál kezdődött, ugyanis sokan akartak bejutni, és elég szűk volt a kapu. Beljebb rosszabbodott a helyzet! Nemhogy sokan, de rengetegen voltak, lépni nem is nagyon lehetett, csak nyomakodni-sodródni. Akkor kezdődött volna a sárkény, illetve oroszlántánc, előtte rövid bevezetővel. Ebből semmit nem lehetett hallani, mert a hangosítás sehogy sem szuperált. A táncból eleinte csak az előttem állók hátát szemlélhettem. A gyerekek jó része azért láthatott valamit, mert az apja a nyakába ültette. Belátva, hogy sok esélyem nincs, inkább továbbmentem. Sok-sok kínai bolt, még több étterem, ezek étlapján zamatos, étvágygerjesztő kinézetelű ételekkel, Ezek egyik-másikába be is lehetett jutni, de részint délelőtt tizenegykor még nem vagyok éhes, részint a pálcikával evés nem erősségem.
Aztán szerencsém lett, mert visszafelé sodródva igenis láthattam a sárkány, illetve oroszlántáncot, pontosabban egy darabkát belőle, és ez tetszett is.
Viszont addigra elegem volt a nyomakodásból, abból hogy minden négyzetméterre vagy öt ember jut, és a kijárat felé kezdtem igyekezni. Elég nehéz volt, de sikerült!
Azt hiszem, ha mindezt nagyobb helyen rendezik meg, sokkal-sokkal élvezetesebb lett volna. Üsse kő, még akkor is, ha valamicske belépési díjat kellett volna fizetni
Kissé elkésve jutott eszembe, amikor az OSZK-ban a vezetőnk mondta, hogy a Helység kalapácsa voltaképpen egy kocsmai verekedés eposzi ábrázolása. Ekkor kapcsoltam, hogy a verekedős jelenetek kissé Korcsmáros Pál Rejtő-képregényeire emlékeztetnek. Legalábbis engem.
Azért a macskatartásban is van fejlődés. 1989-ben kezdtem, és a macskámat télire hazavittem a lakásba. Macskaalom nem volt, építkezésekre jártam homokot lopni. Remélem, ez a szörnyű bűn már elévült. 1990-ben már volt macskaalom, csak éppen a Bajza utcába kellett menni érte. 1991-ben már akadt egy vállalkozó, aki házhoz szállította. Aztán már minden állatkereskedésben kapható volt, mostanában pedig még a sarki közértben is. Rengeteg féle-fajta macskatáp, játék és vitamin is van, egyik-másik még hasznos is.
Ami a macskakiállításokat illeti, az elsőt a TIT stúdióban rendezték, és a sarkig álltak az emberek, hogy megnézzék. Ami azt illeti, a Parabola (Isten nyugosztalja) ki is figurázta. Aztán ez is rendszeres lett. Eleinte főleg nők voltak mind a látogatók, mind a tenyésztők, de mostanában már fele-fele az arány, és ez jó! Nem is csak az olyan macskákat tenyésztik a férfiak, mind az impozáns kinézetelű Maine Coon, hanem pl, a rex macskákat is.
Várom a folytatást! Örömmel értesülök arról, hogy jó néhány érdekes program akad, amit meg lehet nézni, hallgatni, kóstolni, esetleg új ismerősökre szert tenni!
Ami a holdújév ünneplését illeti, szeretnék résztvenni, úgy tervezem, hogy megyek, remélem, semmi nem jön közbe.
Lehet, hogy mostanában senkivel nem történt semmi olyan, amiről be kéne számolnia?
Éppen az, hogy túl sok is volt. :D Csak az a baj, hogy továbbra sincs időm hosszabb írásokra (most éppen még kevesebb), ide egy rendes beírás nekem min. fél-egy óra. :D Pláne hogy több helyre képet is szeretnék betenni, amit viszont egy ideje az itthoni gépről nem tudok megtenni egy Firefox hiba miatt.
Amúgy élvezettel olvasom az írásaidat. :D Sajnos én valószínűleg nem fogok tudni ilyen szépen írni.
Visszakerestem, utoljára a Pozsonyi piknikről írtam szeptember 4-én. :DDD
kapcsoltban annyit, hogy a programok eső miatt elmaradtak, szóval nem maradtál se semmiről. Pontosabban az elsőről én is lekéstem, nem is tudom, hogy megtartották-e. Mikor odaértem éppen nem esett, a továbbiakról azt mondták, hogyha nem esik, akkor lesz. Ekkor néztem meg én is a Bálnában a kézműveseket, majd a következő műsor előtt visszamentem, persze esett, elmaradt... (Itt a színpad fölött nem volt tető, máshol megtartották, csak a nézők áztak.)
Ott az esőben állva/várva elkezdtünk beszélgetni páran, majd két lánnyal a szakadó esőben elsétáltunk más helyszínekre. :DDD Hiába no, fiatalság, bolondság. :D A Vigadó előtt operettek voltak, pár perc után mentünk tovább a Szabadság térre az utcazenészek miatt. Persze addigra ott is törölték az előadásokat. Ekkor busszal visszamentünk a Nehru parkhoz, mert a filmvetítést az esőben is megtartották. Azt végignéztük a szakadó esőben ülve, erről majd még jövök. :D
AZ egyik lánnyal viszont azóta is tartjuk a kapcsolatot, ő általa jött be iszonyatos mennyiségű program az amúgy is meglévők mellé, ezért nem jutok hozzá, hogy beszámoljak róluk. :D Olyan programok, műsorok, műfajok, amikre magamtól eszembe nem jutott volna ill. nem jutottam volna el/be, de nagyon jók voltak. Sokszor minden napra jutott valami, párszor az előadás előtt egy-két órával szólt, hogy van jegy, mert egy barátnője nem tud elmenni. :D
Így több hónap távlatából nem könnyű egyrészt visszaemlékezni sem (amúgy is szar az ilyen jellegű memóriám), másrészt nem is annyira aktuálisak, de majd igyekszek... Pár dolog annyiban érdekes így utólag is, hogy egyáltalán léteznek, csak az ember nem tud róluk.
Az Országos Széchenyi Könyvtár többféle programot hirdetett szombat-vasárnap-hétfőre, jelentkezni kellett, és én a hétfői napra meg is tettem!
Megérkezve a könyvtárba, meglepetve tapasztaltam, hogy sok ilyen csoport van, amik félóránként indulnak. Nem mindenki raktársétán járt, volt, aki a Himnusz kéziratát akarta látni és a történetét hallani. De az én csoportomban is sokan voltak, a huszonötös létszám alighanem betelt. Egy szimpatikus vezetőt fogtunk ki, és igyekeztem szorosan a nyomában maradni, részint hogy halljam is, mit mond, részint hogy el ne tévedjek, mert a raktárnak határozottan labirintus jellege volt.
Az ötvenes években ezt a háborús pusztítás után újjáépített házat a központi pártszervezetnek szánták, de közbejött 56, és ezek után – nagyon helyesen – könyvtár lett belőle. Az első fényképet még a szovjet hadsereg fotósai készítették, szó szerint még füstöltek az ablakok. Ahogy a vezetőnk mondta: innen szép nyerni! A Nemzeti Múzeum épületéből kellett átköltöztetni a könyvtárat, az is tíz évbe tellett. Igaz, közben le kellett porolni (bele sem gondolok, mekkora munka lehetett) és egyik-másik kötet gomba elleni kezelést is kapott.
Aztán megnéztünk egy miniatűr könyvet, akkora volt, mint a hüvelykujjam első íze. Francia nyelvű imakönyv volt, és a tulajdonosának alighanem a kesztyűjében is elfért. Persze ajánlatos volt a másik kesztyűben egy nagyítót is elhelyezni! Utána az egyik legnagyobb könyvet vettük szemügyre, ez latin nyelvű énekeskönyv volt, jó nagy betűkkel nyomtatva, az énekkar tagjai a második sorból is jól láthatták.
Láthattunk egy német-magyar nyelvű kéziszótárt, amit egy bizonyos Alexander Petrovics eladott egy bizonyos Kisfaludynak, és az ő hagyatékából került elő. Ott volt a Helység kalapácsa első kiadása is, dedikálva. No meg Vörösmartytól a Csongor és Tünde, ebben az az érdekes, hogy a szerző neve mint Mihál szerepelt. Vörösmarty aláírta, ezért gyanítom, hogy nem kifogásolta a neve használatát. Volt még aláírt kötet Adytól, Máraitól és József Attilától is. Láthattunk egy francia lexikont, szép nagy volt, bordázott bőrkötésben, Ez a különféle mesterségeket ismertette, mi például a kalaposmesterség titkaiba nyerhettünk betekintést, méghozzá bőséges illusztrációkkal. Ennél sokkal jobban tetszett egy német botanikai szakkönyv, csodás, színezett rézkarcokkal. Komoly grafikai és könyvészeti munka lehetett a létrehozása. Láthattunk egy olyan könyvet is, amiben a magyarországi eseményekről tudósítottak. Az év végén a német olvasók már értesülhettek erről is. várat bevették töröktől.
Őriznek itt bekötött újságokat is, a címüket elolvasni el lehetett, de a polcról nem szabadott kivenni. Futólag megnézem, milyen cím volt a könyvek gerincére írva, és rögtön kedvet kaptam arra, hogy elolvassam a Molnárok lapja 1906-os kiadását, nem is beszélve a Máramarosi Híradó 1904-es évfolyamáról! Itt fejeződött be a séta, és azt csak azért nem nagyon bántam, mert a könyv legnagyobb ellenségei, a papírpusztító rovarok és alighanem a penész ellen valami vegyszert használtak, elég kellemetlen szaga volt, a végére már a fejem is megfájdult kissé. Viszont bőven megérte!
Jó, hogy megosztottad az ötletet, mi elmentünk vasárnap a Kiscellibe, és amikor fizetni akartunk, meglepetésünkre nem kellett, ugyanis a Magyar Kultúra Napja alkalmából ingyenesek a múzeumok. Ezt majd a jövőben figyelni fogom, most véletlen volt. Nekem nagyon tetszik a környezete, ott fent a hegyen, hatalmas fák ölelésében, pazar panorámával. Megnéztük az állandó kiállítást újra, kedvenceim továbbra is a céhládák, a cégtáblák. Majd a függőrészen átsétáltunk a romtemplom terében, ahol a Mácsai kiállítást néztünk meg, majd a nyomdaiparit és végül, ami végül is felcsigázott a kutyatartás kiállítást a pincében.
Egy kis szösszenet az egyik 80-as évekbeli archív fotóhoz: ólhoz láncolt kutya az xy kutyamentő egyesület telephelyén. (vagy valami hasonló)
Amúgy szerintem ez az egyik legszínesebb múzeum a hely kialakítását/felhasználását illetőn, pincétől padlásig ki van használva a tér.
Megnéztem én is Ottót. Már az döbbenetes élmény volt, hogy egy pláza moziban több mint a helyek fele foglalt volt, mikor bementünk. Aztán csak jöttek és jöttek, míg minden szék foglalt nem lett. Pedig nagy terem volt. Azt hiszem sokan szeretik ezt a zsémbes özvegy embert, meg Tom Hanks-t. Nekem folyamatosan könnyel telt a szemem, nagyon megható és megindító volt, amellett, hogy nevetni is bőven volt alkalom. Nem emlékeszem, hogy a könyv ekkora hatást gyakorolt volna rám, mint a film. Többnyire fordítva szoktam érezni.
Amikor a végén felálltunk, néztem, sokak szeme tele volt könnyel.
Tegnap megnéztem a Helység kalapácsa feldolgozását! Nagyon vártam, mert elég sokat írtak róla. Vártam, hogy lássam, és nem is bántam meg!
Nem, azt nem állítom, hogy maradéktalanul tetszett! Eléggé zavart a vadnyugatias színezet, a motorok, a villanyvilágítás, no meg az, hogy időnként dalra fakadtak. Enyhítő körülmény, hogy legalább Petőfi-verseket énekeltek.
A színészi alakítás inkább illusztráció, mint átélés, viszont a történet nyelvi humora egész jól átjött. Viszont lehetséges, hogy ezt is akarták!
Tudom, nem szép dolog, mert már nem emlékszem minden részletre, de a régi, fekete-fehér változat volt a jobb. Bár az is lehet, hogy csak a megszépítő messzeség mondatja ezt velem.
Utána viszont az Ajtó filmváltozatát láthattam, ez már a moziban nagyon tetszett! Az újranézés során feltűnt néhány dolog, ami eddig nem. Például amikor az írónő gépel, a Katalin utca néhány sorát írja le és mondja maga elé. Újra eltöprengtem azon is, mennyire és milyen mértékben érdemes bizalmunkba avatni bárkit is, és hogy a szeretet elég félelmetes szó! No meg a fontossági sorrend is más-más mindenkinél.
Egy biztos: Szeredás Emerenc talán a legjobban ábrázolt alak Szabó Magda kemény, erős nőalakjai közül.
Tegnap a nyugdíjas klubbal a Szépművészeti Múzeumban jártunk, az El Greco kiállítást megnézni. Reggel egy rádióműsorban hallottam, hogy ez a legteljesebb összeállítás a festő műveiből, már csak ezért is érdeklődve vártam. Nem csak én, mert a múzeum előtt már elég hosszú sor állt, pedig még nem is volt tíz óra.
Nehéz dolog képekről írni, de szerencsére Greco elég közismert. Mint legtöbbször, most is szubjektív leszek, és nem annyira a képeket, mint a benyomásaimat írom le. Kezdem Tintorettóval, neki a Pietro Loredano dózse portréja című képe tűnt fel, Rögtön meg is állapítottam, hogy ha vele kéne tárgyalnom, akkor legalább két dörzsölt ügyvédet vinnék magammal, és még akkor sem biztos, hogy én lennék a nyertes!
Nem túl meglepő módon a legtöbb kép vallási témájú volt. Utólag visszagondolva, feltűnt, hogy noha jó néhány szentet festett, legtöbbször nem a kivégzésüket ábrázolta, hanem az életüket! Ez alól csak Szent Sebestyén volt kivétel, de végre-valahára Sebestyén nem úgy nézett ki, mint egy tűpárna, kifogott egy mesterlövészt, egyből szíven találták! Szerencsére sok volt a meghitt családi jelent, azaz a Szent család ábrázolása, időnként a nagymama, Szent Anna is képbe került, ezúttal szó szerint, Az apostolokról is portrék voltak, érdekes, egyedi, kifejező arcok. Ugyanez elmondható a férfiportrékról is, főleg egy fiata festő arcképéről. Neki ráadásul szép keze volt, hosszú, finom ujjakkal,
Hogy kipihenjem a benyomásaimat, elmentem a büfébe, ittam egy kávét. Itt is elég sokan voltak, de itt is gyorsan fogyott a sor. Nem túl meglepő módon a csészék és a tányérok is szépek voltak, az ellenkezője lett volna furcsa! Kifelé menet észrevettem, hogy itt is van egy vendégkönyv, belelapoztam. Több nyelvű beírás, néha-néha jópofa rajzokkal, a beíróknak is tetszett a hely.
Kicsit gondolkodtam, hogy nézzek-e más kiállítást, de – legalábbis nálam – a túl sok benyomás lerontja a hatást, így inkább hazaindultam. Méghozzá nagyon kellemes emlékekkel indultam haza!
Nem régiben láttam az Ida regényét, 2022-es változatot, kellemes volt, egy szóval nem mondom, hogy nem kellett volna elkészíteni. A történet ugye adott, az operatőri munka, kosztümök, díszletek szépre sikerültek. Veszprém adott otthont a forgatásnak. Ősszel voltunk a városban, felismertem, de utána olvasva, megerősített.
Ezt én is nézegetem, több okom is van rá, elsőként ott van Tom Hanks (akinek az összes filmjét láttam), aztán Backman (akinek az összes könyvét kihoztam már a könyvtárból).
Amúgy én is kicsit fanyalogtam, hogy ez most tényleg kellett-e, de úgy olvasom több helyen, hogy igen. Meg te is nagyon lelkesítőt írtál.
Vajon a Száz éves emberből is készítenek vagy valamelyik Jonasson könyvből, ha már így a svédekhez is megérkezett az amerikai filmipar. A tetovált lány is ott van, mindkét feldolgozásban.
A kutyásat tárlatvezetéssel is látom, érdekes lehet az evolúciója, mennyi lépcsőfokon ment át. Azért valljuk be, macska imádat ide vagy oda, annak a tartása kevesebb fejlődést mutat. Hiába aki a csúcson kezdi :)
Tegnap megnéztem az Ember, akit Ottónak hívtak című amerikai filmet. Tudtam, hogy ez a film az Ember, akit Ovénak hívtak című svéd regényből készült, ebből már volt egy remek, szintén svéd film, Töredelmesen bevallom, fenntartásim volta, az ilyen újra feldolgozott filmek iránt, szerintem nem alaptalanul. Hamarjában csak pár ilyen jut eszembe.
Magas szőke férfi felemás cipőben = Magas barna férfi felemás cipőben
A balfácán = Tiszta szerencse
Három férfi meg egy mózeskosár = Három férfi meg egy bébi
Egy indián Párizsban = Vadonból vadonba
Egy ember az örökkévalóságnak = Egy ember az örökkévalóságnak.
Állítólag az amerikaiak nem szeretnek feliratokat olvasgatni, a szinkronizálás meg nem nagyon terjedt el. Ez utóbbi ismeretében sem értem, az utolsót miért is kellett újraforgatni, hiszen az eredeti angol film volt, Az első három viszont francia. Mindkét variációt láttam, de mindig az első, az eredeti volt a jobb. Átdolgozva valahogy kiveszett belőle a franciás szellemesség, az eredetiség, a lendület, még akkor is, ha szinte szóról-szóra vették át a párbeszédeket, csak éppen kicsit változtattak a háttéren. Ezért aztán részint örültem, hogy már Svédországra is kiterjedt az érdeklődési körük, részint nem is nagyon akartam megnézni ezt a változatot. Viszont egy kritika agyon-visza dícsérte, ezért aztán rászántam magam a mozilátogatásra. Nos, nem kellett csalódnom! Nem, nem azt állítom, hogy jobb volt, mint az eredeti, de felért vele! Jó, itt nem Pakisztánból vagy honnan jött a bevándorló nő, hanem Mexikóból, nem két svéd autó, illetve rajongói között folyt a háború, hanem két amerikai között, de ez – legalábbis számomra – elfogadható változtatás. Maradtak a karakterek, maradt az alaphelyzet, és a humoros helyzetek és dialógusok,
No meg a lényeg: Tom Hanks, aki valósággal lubickolt a szerepében! Igaz, időnként itt is túloztak picit, például már engem is bosszantott, hogy Marisol annyira indiszkréten kérdezősködik, amikor jól érezhető, hogy Ottó nem neki akarja kiönteni a lelkét. Az viszont nagyon is jellemző, hogy amikor egy férfi elszédül, és a metrósínekre esik, mindenki azonnal filmezni kezdi! Az egyetlen, aki utánaugrik, az Ottó! Igaz, ő már megint öngyilkos akar lenni, de megint nem sikerül. Viszont ő lesz a nap hőse! Bár nehezen veszi tudomásul, de végül rájön, hogy ennek és a közösségenk igenis vannak előnyei!
Be is fejezem, de mindenkit arra buzdítok, hogy ha szereti Backman könyveit, nézzem meg ezt a filmes variációt is, megéri!
Első lenne a Greco a Szépművészetiben, lehet, hogy már ezen a héten sort kerítek rá, nem akarom az utolsó napokra hagyni, Két kevésbé ismert, de engem érdeklő kiállítás: az egyik a Kiscelli Múzeumban, ott a városi kutyatartást mutatják be, plusz Mácsai István festményeit. Kicsit talán furcsa, de az Óbuda Múzeumban meg gombkiállítás van, erre is sort fogok keríteni. Na meg a Petőfi Irodalmi Múzeum, már újra kinyitott, és stílszerűen Petőfi kiállítás van benne. Jut eszembe: Madách is kétszáz éve született, nem ártana róla is megemlékezni.
