Igen, sztem is hatásos technika lehet. Bár nem mindegy, h ki alkalmazza és hogyan. De végülis ez szinte majdnem minden technikáról elmondható :-) És van amikor nem technika, hanem az élet hozza :-)
"amikor már látható volt, hogy összeomlott ismét, többnyire ő szólt, hogy segítsek hazahordani a holmijait. " ezt pl sztem lehet feltételhez kötni is, h elmegy segítséget kérni, és tesz a gyógyulásáért vagy nem mész érte.
egyébként ha hajlandó lenne elmenni Csernushoz, jó szívvel ajánlom. Nagyon hatásos tud lenni! :-)))))))))))))
Említetted, hogy a lányod annyit csinál leginkább,hogy "fekvés, internet, evés".
Most 40 oldalnál tartok kb, ami szerintem még a fele sincs a tervezett mondandómnak. Hónapokon belül meg fogom osztani veletek, igazából miattatok írom, ám addig is
összefoglalom: azelektromágnesesség (mint fizikai kölcsönhatás) idegrendszeri betegségeket is okoz.
A legnagyobb rizikók a pc és perifériái előtt töltött idő, a mobiltelefonálás, mobilnetezés és az utcai 400 Voltos légvezeték. Tudom, hogy hihetetlen, azért mondom.
2 kérdésem lehet?
Ahol gépezik, gépezett éveken keresztül az lakótelepi, belvárosi, családi, 86 előtt épült családi házak közül melyik? Napi átlag mennyit gépezik?
Hatalmas irodalma van ennek, bipoláris művészek írásai stb. Én is összeolvastam mindent, legjobban egyébként Jamison tetszett, mert ő ráadásul még szakember is, nemcsak bipoláris.
Elolvastam, nekem szólt, megértettem -- elkezdtem szedni gyógyszert? Nem. Ettől nem.
Beszélgethet akármennyit az ember, mondhatnak neki bármit, attól nem tér észre. Pláne mániában!
Engem is csak a depresszió szenvedése kényszerített rá. Ha kicsit kevésbé lett volna rossz, most se szedném. Csak már félek. És én már nem vagyok húszéves, gondoskodnom kell magamról.
Szerinted nem próbáltam ki mindent? Ha nincs net, akkor elmegy fűért.
Őt az sem zavarja, hogy eljött a vizsga, legfeljebb ezt a sulit sem csinálja tovább.
Munkahelye nincs, mert vagy "hülye a főnök" stb. vagy egyszerűen kirúgják, mert alkalmatlan és össze-vissza beszél, okoskodik, kioktat. Nem lehet elviselni itthon. Nem csak a szobáját koszolja és nem takarítja, hanem a konyhát leírhatatlan módon, a fürdőszobát, a közös helyiségeket is. Nem, nem tűrjük, van is itthon egész nap aknamező, de a következő megoldás, hogy menjen el, akkor meg az éjszakában csapódik ide-oda, mivel albérletre nincs pénze, néhány napra befogadják, hol itt, hol ott, aztán kidobják, mert ott is elviselhetetlen. Volt két olyan év, amikor kb 20 helyen lakott, közben többször hazakényszerült, mikor már végképp napok óta az utcán volt. Kialudta magát, megint megismerkedett nagyon jó haverokkal, akik befogadták átmenetileg. Nem mentem utána, hagytam, hátha megoldja. Mindig csak amikor már látható volt, hogy összeomlott ismét, többnyire ő szólt, hogy segítsek hazahordani a holmijait.
Nem kap zsebpénzt (úgyis fű lenne belőle), hiszen már 28 éves, meg kellene keresnie. Nem veszünk neki ruhát, mert szerintem 28 évesen elég jó lehetőség, hogy ha van hol laknia és még ehet is itthon. Legalább a többit próbálná megoldani önmaga. Nem megy. Semmi nem motivál, csak az ábrándok, melyek nem vezetnek sehova.
Nem csinálunk meg helyette semmit, ami az ő dolga. Egyszerűen élhetetlen a környezet körülötte.
Az engem sem szokott zavarni, ha közelít a vizsga, csak ha már nagyon közel van :-)
De ha ti otthon ezt el is viselitek, h semmit nem csinál, és nincs semmilyen következménye, mert megcsináljátok helyette, akkor ha szerencsétek van megkapja a pofont a munkahelyén majd. Szerintem sehol nem tűrik sokáig, ha valaki nem jár dolgozni. 18 éves elmúlt, nektek pedig nem kell eltartanotok. Ezzel szerintem meg lehet szorítani, h komolyan elgondolkodjon és magába nézzen. Az internetet is fizetni kell valamiből, ha ti fizetitek, mert nincs pénze rá, lehet kódoltatni, h ne férjen hozzá, stb. ilyen apróságok vannak, h esetleg segítsétek h mielőbb észrevegye ő is, h mi a helyzet.
Én akkor vagyok a leghatékonyabb, ha dacból csinálom. :)
Nem arról van szó, hogy nem menne a tanulás, egyszerűen nem csinálja. Nincs, ami motiválja. Nem számít, hogy közeleg a vizsga és kellene, nincs kontroll. Egyszerűen nem megy el a vizsgára, mert nem készül rá egy percig sem. Hónapokig egy könyvvel mászkál a hóna alatt, mutatván, hogy olvas, de valójában szerintem fél oldalnál többet nem olvasott el belőle.
A baj, hogy nem csak tanulásban lett inaktív, hanem már mindenben. Gyakorlatilag nem jár dolgozni, nem tanul, nem olvas, nem mosogat, nem mos, nem takarít, nem nyír füvet (ezeket korábban mind csinálta), nem főz, ad abszurdum voltak időszakok, hogy fürödni is csak három naponta. Ha véletlenül valamihez mégis hozzáfog, akkor nem fejezi be. Teszem azt elindítja a mosógépet, mikor már tényleg nincs mit felvennie, de lehet, hogy két napig nem veszi ki a mosógépből teregetni. Fekvés, internet, evés. Ez a depis szakasz. A mániás szakasz annyiban különbözik, hogy akkor megy! Szervez valamit, ami nem lesz kész, jelentkezik valahová, ahová nem jár be, belekezd valamibe, amit nem fejez be. stb.
Amíg a mániás szakaszban van, hiába szervezel bármit.
Hiába mondasz bármit, Ő TUDJA, HOGY NINCS IGAZAD, mindegy, hogy mit mondasz és ha utána az ellenkezőjét mondod, akkor is kijavít, mert ő jobban tudja. A helyzet csak elmérgesedik.
Csak amikor lecseng.
Talán ősz táján.
Ez nem egy tudományos kísérlet, vagy igazolt megfigyelés és nyugodtan nevess ki, de azt tudom valószínűsíteni az eddig látottak alapján, hogy a mániás szakasz gyakorta tavasszal indul, a depis meg ősszel.
Azt már olvashattuk, hogy a depresszió kialakulására is hatással van a napsütéses órák számának növekedése, vagy csökkenése.
Lehetséges, hogy ezt a betegséget is befolyásolja?
Az enyém is "világhírű énekes lesz, sőt most épp egy fellépésen kellene lennie és a kórház akadályozza a karriere alakulását".
Ja, "festőművész is és épp most kapott egy nagyon fontos pénzes megrendelést és a kórház akadályozza az érvényesülésben".
Anyukát is vidd el ilyen találkozóra. Muszáj megértenie. Nekem sem fordult meg a fejemben, hogy ebből ez lesz.
Van amiben magamra ismertem, de pl. én ha nagyon dacos vagyok, annak oka van :-) Tanulás nekem sem megy, mindig nehezen ment -hacsak nem szorított nagyon az idő- nem volt hozzá türelmem, stb nehezen láttam be, h ilyen vagyok. De ha érdekel valami, órákat el tudok tökölni felette. És ha valaki érdekesen magyarázza, nem száraz anyagot kell megtanulnom, látom is, még gyorsabban meg is értem, és megjegyzem. Stbstb.
Végülis nem a hsz-edhez kapcsolódik, csak azon gondolkodtam kicsit, h ugyanaz, hasonló mögött sokszor más és más lehet. Tényleg bocs a közbevetésért.
Köszönöm a választ. Gyakorlatilag semmit nem tudok tenni érdemben jelenleg. Anyukájának elküldtem a leveled h lássa, olvassa, nem olvasta el, mert h a mi lányunk rendbe jön. Ugyanezt vallom, de közbe látom pontosan h mi van. Ugyanaz amit leírtál.
Hasonlóan gondolom h találkoznia kellene olyanokkal, akik ezzel az állapottal együtt élnek, meg is szerveztem neki Pesten, de nem tesz érte semmit, csak azért ami épp a fejében van...hogy ő egy énekes sztár, celeb lesz....Nagyon necces a helyzet jelenleg, meglátjuk, reméljük a legjobbakat.
Hozzátartózóként is és szakemberként is azt gondolom h kevés nehezebb, furcsább, kezelhetetlenebb állapot van, mint egy erős bipoláris hangulatzavar. Ráadásul az a furcsa, remélhetőleg alaptalan érzésem van h a sors, a lányom azt mondta h na ha olyan jó terapeuta vagy akkor itt van tessék ezt kezeld, old meg, dolgozd fel....megvallom nem könnyű...hosszasan ragozhatnám még h mennyire nem az....
Én még csak szakember sem vagyok. Nem tanultam ilyet iskolában. De megtanultam a lányomtól.
Az én férjem sem akart erről hallani, mindig azt mondta, hogy felnőtt ember és azt csinál, amit akar. Szerintem fogalma sem volt, hogy pontosan mi történik, hiába próbáltuk elmondani, nem értette meg igazán. Most viszont a saját szemével látta, mert nem engedtem, hogy megint kimaradjon belőle. Kellett, hogy végre lássa. Zokogott, nagyon lesújtotta. Most szembesült vele igazán.
Neked is meg kellene értetned az édesanyjával, kelleni fog a segítsége.
Amikor nálunk elkezdődött serdülőkorban meg sem fordult a fejünkben, hogy ez betegség. Akaratos, dacos kisgyermek volt, ezért először csak viharos lázadó korszaknak látszott. Még 18-20 évesen sem gondoltuk mi sem, hogy ez rendszeressé válik, azt hittük, hogy az idő előrehaladtával felnőtté érik és meggondoltabb lesz. De nem ez történt és mire rádöbbentünk, hogy ez már betegség, addigra már késő volt.
Ő is kivételesen szép és intelligens is. Kiválóan fogalmaz, folyékonyan beszél angolul, tökéletes helyesírással ír, csak épp annak nincs semmi értelme, amit mond. Mindemellett persze tökéletesen tájékozatlan, mint egy negyedikes, lexikális tudása leragadt kb 14 éves szintnél bizonyos dolgokban. Ennek ellenére leérettségizett, nyelvvizsgázott, sőt újraérettségizett és felvették egyetemre. Közben sorozatosan jöttek a sikertelenségek, mert kitartani semmilyen tevékenység mellett nem tudott folyamatosan. Öt iskolába iratkozott be, egyetlen helyről sincs egyetlen vizsgája sem egyetlen tantárgyból se. Tudom, hogy amikor még önmaga volt, akkor egy nagyon értelmes, édes kis csupaszív csibész volt. De erre már nagyon távolról emlékszem csupán. Évek óta nyoma sincs ennek a lánynak. Egy ismeretlen aki előttem áll.
Nem megy gyógyszer nélkül!
Mondom ezt én, aki szintén gyógyszerellenes vagyok.
Ha a lányod csendesebb szakaszba kerül, jó lenne, ha találkozna ilyen emberekkel. Olyanokkal is, akik épp a mániás fázisban vannak és olyanokkal, akik már képesek szinten tartani. Pontosan azért, mert nélküle sokkal nehezebb. Kell, hogy ő akarja, lássa a különbséget. Minél többször megtörténik az ismétlődés, annál nehezebb lesz őt visszahozni.
Sok mindenen keresztül mentem, amiről azt olvastam, hogy nem lehet, vagy csak így vagy csak úgy, és nem úgy tettem, csináltam és lehetett. Megoldás mindig van, de neki kell keresnie, és akarnia és tenni érte. Remélem, megtalálja! :-)
(Így már értem, ha nem lett volna 2 emeltszintű, akkor viszont beszámították volna a nyelvvizsgát ;-))
Nézd, valóban az az igazi megoldás, ha saját maga ráébred arra, hogy ez így nem vezet sehová. De ez nincs.
Ő nem tévedett, hanem nagyon sikeres. Boldog. Mi vagyunk a betegek.
Nem szóltam bele lépten-nyomon a dolgaiba és nem ugrottam azonnal, ha megoldásra volt szükség.
Csak akkor avatkoztam be, amikor a helyzet veszélyessé - életveszélyessé vált.
Ha nem teszem, akkor egyetlen választásom van: itthon várom, hogy mikor következik be a tragédia.
Nem vitázom végzettségről, csupán annyit mondtam, hogy a terapeuta nem biztos, hogy doktor. Sőt, többnyire nem. Lehet, hogy a pszichológus sem mind az, ezt nem tudom.
A felvételinél mindenhol többletpont a nyelvvizsga, összesen 100 többletpontot vihetsz az érettségi eredményeden túl, viszont a két emelt szintű érettségi eleve 100 többletpont, ezért más egyebet (pl. nyelvvizsga) nem tudsz hozzáadni. Nem, nem én felvételizem :), de nekem három gyermekem van, a beteg lányom is felvételizett (fel is vették a Corvinusra), a legnagyobb le is diplomázott és még vár ránk egy felvételi.
De ez mindegy is, mert nem ide tartozik és tényleg nem a vita kedvéért írtam.
A lányomnál még nem volt ismétlődés, ezért reménykedünk. Édesanyja nálam sokkal inkább gyógyszerellenes, nem is akar arról hallani h esetleg beteg lenne....Én érzem, látom h nagyon nem oké a lányom és nagyon mellbe vágott, azért is írtam ide is. Sokat tudok a bipoláris zavarról, talán túl sokat is, a komolyabb gyógyszeres kezeléssel mindenképp meg kell várni az ismétlődést és ez a lányomnál még nem történt meg. Ami nagyon fontos és egyértelmű véleményem és ezt a kollégáim is megerősítették h saját szándék nélkül bármi is van nem lehet tenni semmit, viszont bármit lehet ha ő is akarja. Még most is napi szinten megkeres a neten, azt gondolom ha lecseng ez a mániás szakasz és átfordul depresszióba meg fog keresni engem mindenképp és akkor majd megpróbáljuk....(a most még pontosan nem tudom mit) Soraidból sugárzik a megéltség, április közepén szembesültem a helyzettel, de azóta sok mindent megéltünk pont úgy ahogy írod...hihetetlen még most is, kitűnő tanuló volt egy gimnáziumban, a harmónia volt a kulcsszava...utólag persze látom a jeleket, édesanyja is hajlamos a felhangoltságra, de nem ennyire. Tőle jöhetett és a túl nagy maximalizmus amit magával szemben felállított a tanulásban, mindenben berobbantotta a hajlamot. Én utólag így látom. Még reménykedem, most is bekerült egy komoly szépségversenyen a legjobb 16-ba, meglátjuk....Meglátásom szerint a bipoláris zavarral nagyon nagyon nehéz együttélni és gyakorlatilag egy életre szól...ezért is reméljük az utolsó utáni pillanatig h esetleg nem az....(de sajnos számomra, mint hozzáértő számára túl egyértelmű) Ami fontos h hozzászólásaimat nem szakemberként teszem ezen a fórumon, nincs is erőm erre figyelni, sem a helyesírásra, hanem hozzátartozóként....
Bocs, azt elfelejtettem hozzátenni, hogy nem vagyok mániás depressziós, de a szembenézés, elfogadás -ha nem megy simán- akkor majdnem mindennel így van sztem.
nagyon sok mindent egyedül csináltam végig, nem voltak mellettem, akik folyton kihúzzanak, ha sz@rban voltam, sz@rul voltam, akik a hétköznapi dolgokat megcsinálják helyettem, stb. és előbb-utóbb akartam vagy nem éppen ezért kénytelen voltam szembenézni sok mindennel, saját magammal, a problémáimmal, a gondjaimmal, megoldásokat találni. Szerintem ez sokszor megoldás lehet, mégha kegyetlenül is hangzik elsőre. Csinálhatod a lányoddal ezt sokáig még 10-20 évig, de sztem ez se neked, se neki nem lesz jó. És sztem nem neked kell segítséget keresni neki, hanem neki saját magának kell akarnia, és akkor sztem előbb-utóbb meg is fogja találni azt, ami segít neki.
(a nyelvvizsga sztem mindenhol többletpont felvételinél, a pszichológus nem csak doktor lehet, és stb a többihez, de ezek tényleg olyanok, amibe nem érdemes belemenni, vitázni sztem, hacsak nem vagy érintett, mert épp pl. felvételizel :-))
Végzettségekről és nyelvészkedésről a következőket tenném hozzá:
A terapeuta nem biztos, hogy doktor vagy pszichológus doktor.
Viszont a professzornak sem kell feltétlenül helyesen írni tudni, nem kell tudnia, hogy mikor volt az Aranybulla.
Orvosegyetemre bejutás manapság: két emelt szintű érettségi (kémia - biológia) 80 % felett. Nem kell hozzá a többi tantárgy eredménye, sőt a nyelvvizsga sem ad hozzá a felvételi pontszámhoz.
Tavaly tavasszal egy hétig volt a lányom pszichiátrián, majd kb. 60 napra való gyógyszert kaptunk, amit sajnos egyre ritkulóbb rendszerességgel tudtam csak belediktálni.
Ugyan egyetlen napra, de eljutottunk az általa feltett kérdésig: "miért pont velem történik ez, hogy beteg vagyok?"
Viszont nem hajlandó elszakadni a határtalan boldogságtól és magabiztosságtól, amit mániás szakaszban érez, ezért ha csak teheti kiköpi a gyógyszert.
Egyelőre nem tudom pontosan hol tartunk. Gyógyszerrel kezelik, valamivel nyugodtabb, de még mindig nem tért vissza a valóságba.
A legnagyobb baj az lesz, ha kiengedik, mert viszonylag nyugodtabb és nem várják meg, amíg kitisztulnak a gondolatok a fejében. Hazaengedik, és ő azonnal nem szedi be a gyógyszert és visszazuhan.
Jó lenne, ha a lányommal egy ilyen ember beszélhetne, aki mindenkinél jobban érti és érzi, hogy milyen is ez belülről. De nem most, a mániás szakaszban, mert annak semmi értelme.
Nem tudom, hogy pszichológus vagy-e, mondjuk ez nem is számít itt, de ha az vagy, akkor azok közé a pszichológusok közé tartozol, akik nem ismerik fel a mániás depressziót. Találkoztunk ilyennel, amikor még mi sem jöttünk rá, mivel is állunk szemben. Abba a hibába estünk - akárcsak most te -, hogy azt hittük: beszélgetéssel, terápiával, pszichológussal úrrá lehetünk rajta. Ezek a fiatalok alapvetően nagyon intelligensek is lehetnek. A betegségük az (többek között), hogy amit mondanak, azt teljes hittel hiszik és aki először találkozik vele, vagy csak egy-egy órát hetente, lazán megvezeti, mert a nézeteiket és téveszméiket olyan meggyőző erővel tudják előadni, hogy mindenki elhiszi.
Volt olyan pszichológus, akivel azt hitette el, hogy nem hagyjuk önállósodni, úgyhogy felhívott engem a "doktor", hogy nem tudnék-e a lányomnak valahol külön egy albérletet fizetni, hogy önálló életet élhessen végre. Ekkor a lányom már kb. 24 éves volt és sosem dolgozott. Felvilágosítottam, hogy kissé más fogalmaink vannak az önállóságról, ezt mindenesetre nem tartom annak.
Ne reménykedj gyógyszermentes megoldásban, nincs. A mi történetünkben már sok minden volt: terapeuta, pszichológus, kineziológus (nem tudom, hogy ilyenből van-e igazi, szerintem istentelen szélhámosság), szellemgyógyász. Ez utóbbiak nem azért, mert én hinnék benne, de megpróbáltuk, mert ha ő hisz benne, akkor hátha hozzásegítheti saját belső akaratból a javuláshoz. Akkor még nem tudtuk, hogy ez lehetetlen. Ma már tudjuk. Talán csak a sámánt és az ördögűzőt hagytuk ki.
Itt nem segít semmilyen ráolvasás, terápia, ha pszichológus vagy, akkor tudnod kell azt is, hogy ez egy kémiai folyamat az agyban. Na, ezt senki emberfia nem rakja rendbe egy pszichoterápiával!
Jóga? Meditáció? Hogy veszed rá? Megmondom: sehogy!
Esetleg a depressziós szakaszba? Na és? Ha tavasszal kisüt a nap, gyógyszer nélkül elindul a kishangya és kezdődik minden előlről, csak egyre nagyobbak lesznek a kilengések!
Én nem vagyok sem pszichológus, sem pszichiáter, sem terapeuta, de
töménytelen mennyiségű olvasmány található a betegség természetéről + ebben élek 15 éve.
Neked pszichológusként többet kellene erről tudnod.
Sajnos nincs gyógyszermentesség, ne is reménykedj, ha meg akarod menteni!
Nem igazán gyakori, h valaki egyetem után ezt végezze el, inkább helyette szokták... de mindegy. Én meg űrhajós vagyok, Miki Manó a barátom, de néha összefutunk Paffal a bűvös sárkánnyal is. Nincs semmilyen tiltás, korlátozás mindenkinek szíve-joga mit ír a netre. Megadtam magamnak az x-et.
Elnézést, további jó és hasznos beszélgetést mindenkinek :-) És szívből kívánok gyógyulást a betegeknek!!!
Én teljes mértékben értelek Cyanne. A kérdésem az h szerinted, az Anya, aki válaszolt nekem, Terania lányának használt-e a gyógyszer...? Én is elbizonytalanodtam, ezért is fordultam ide h lássam használ-e...eddig csak te írtad egyértelműen h igen, viszont beszéltem személyesen emberekkel, akik azt mondták h nem, mivel mániásan nem szedik és csak össze kavarja még inkább őket a hol szedett, hol nem szedett gyógyszer.